Évforduló

Sziasztok babák!

Nem, még mindig nem részt hozok, csak szeretnék megemlékezni arról, hogy egy éve nyitottam meg ezt a blogot :) Már 40 olvasóval büszkélkedhetek :D Mikor elkezdtem ezt az egészet nem gondoltam volna, hogy ennyien kiváncsiak lesztek a sztorimra. Nagyon köszönöm minden egyes olvasómnak, hogy itt volt, van, és remélhetőleg még lesz is :) Imádlak titeket és Nagyon Boldog Karácsonyt Kívánok Nektek! <3

pusszancs, Nic

 

Díj

Sziasztok babák!

Az oldal újabb díjat kapott :) Íme:

A díj szabályai:

1. Tedd ki a képet a blogodra!

2. Köszön meg annak, akitől a díjat kaptad!

3. Írj le 6 dolgot magadról!

4. Küldd tovább 5 blog írónak! (a linket ne felejtsd el)

5. Hagyj megjegyzést a blogjukon, hogy meglepi várja őket! ^^

1. Megvolt :)

2.  Köszönöm szépen Nikinek <3 itt megtaláljátok a blogját: http://complicatedlove-niki.blogspot.com

3. Ez a legnehezebb :D

     1. Imádom a lila színt :)

     2. Imádom Londont és szeretnék egyszer ott szilveszterezni

     3. Utálom a pókokat :S félek tőlük :D

     4. Folyton énekelek :) zene nélkül nem bírom sokáig :)

     5. Adele-t imádom <3 különleges hangja van

     6. és imádok olvasni :)

4. akiknek küldöm, bár már lehet, hogy megkapták:

Pixie - http://pixiesstories.blogspot.com/

Kim -  http://alarcmogottkimfanfiction.blogspot.com/

Betsy - http://csapokettobetsy.blogspot.com/ 
Kesha -  http://micsoda-szerelem.blogspot.com/
Gucci Girl - http://nemkellmas.blogspot.com

Még egyszer nagyon szépen köszönöm :)

pusszancs, Nic

14. fejezet - Félelem, érzelem, szenvedély

Sziasztok babák!

A következő fejezet elolvasása csak 18 éven felülieknek ajánlott!! Igen végre elérkeztünk ehhez a részhez is. Tudom már sokan vártátok :) Ez lett az eddigi leghosszabb fejezet (közel 15 oldal). Remélem ez kárpótol titeket a sok várakozásért. Eddig sosem kértem, de most kérlek titeket, hogy mondjatok véleményt, mert nagyon kiváncsi vagyok, hogy jól írtam-e meg a végét:) Nos nem is szaporítom tovább a szót, jó olvasást;)

pusszancs, Nic

 http://www.youtube.com/watch?v=WsdjLoQlqWc ez a zene kötelező! végülis ez ihletett meg:D ja és nem mellesleg feltűnik a fejiben is

http://www.youtube.com/watch?v=-J7J_IWUhls  ez is felhangzik az egyik fontos résznél;)

u.i.: nagyon szépen köszönöm mindenkinek, aki írt nekem egy pár sort. imádlak titeket <3

Alexa

Iszonyatosan megrémültem. Nagyon elszántnak tűnt és a szemeiben hatalmas gyűlölet tükröződött. Nem bírtam megmozdulni, egyszerűen lefagytam. Csak a kést néztem, ami alig egy méterre volt tőlem. Ashley szerencsére gyorsan kapcsolt és behúzott az egyik fülkébe, majd ránk zárta az ajtót. A lány elkezdte rángatni a kilincset és amikor rájött, hogy nem fog kinyílni az ajtó, még dühösebb lett.
- Nyisd ki ribanc! - dörömbölt. Nem értettem miért csinálja, miért ennyire dühös, hogy még gyilkolni is képes lenne.
- Miért akarsz megölni? - kérdeztem remegő hangon. Ash úgy nézett rám, mintha megőrültem volna.
- Mit művelsz? - súgta oda nekem.
- Csak érdekel miért akar holtan látni – súgtam vissza.
- De így sose fog elmenni – rivallt rám.
- Azért mert tönkre teszed Edward és Bella szerelmét. Nem hagyom, hogy közéjük állj! Ők összetartoznak, az ő szerelmük tiszta és őszinte. Egy ilyen picsa, mint te nem szakíthatja szét őket. - Edward és Bella? Ez a csaj tényleg zakkant. - Szóval vagy kijössz magadtól vagy bemegyek érted. - vágott rá az ajtóra, mire Ashley-vel összerezzentünk. - Nem hallod? Gyere már ki a kurva életbe! - ütött bele az ajtóba megint.
- Ha nem mész el, hívom a rendőrséget! - szólt közbe Ash. - Gondolom nem akarod életed hátra lévő részét a rács mögött tölteni.
- Már rég nem riaszt meg a börtön. És ha ez kell ahhoz, hogy holtan lássam azt a kurvát, akkor legyen. - a fenébe. Azt hittem, hogy ez a fenyegetőzés majd elriasztja. Mégis, hogy a francba mászkálhatnak ilyen emberek az utcán? Senki nem veszi észre a környezetében, hogy valami nincs rendben a fejében?
- Gondolj csak bele – folytatta Ash a próbálkozást – ott nincs tv, se internet. Semmi Edward és Bella. - most rajtam volt a sor, hogy hitetlenkedve nézzek Ashre. A következő másodpercek feszülten teltek, síri csend uralkodott az egész helységben. Aztán megszólalt a támadónk.
- Rendben, most elmegyek. De ne feledd te kis cafka. Egyszer eljövök érted és akkor nem lesz menekvés! - dühösen rácsapott még egyet az ajtóra, majd távozott.

Miután meghallottuk, hogy becsukódik a mosdó ajtaja, mindkettőnk száját hangos sóhaj hagyta el. A kezem a mellkasomra fektettem, a szívem őrült tempóban kalapált a tenyerem alatt.
- Jól vagy? - nem válaszoltam neki, csak bámultam magam elé – Hé! - fogta meg a vállam – Jól vagy? - mint, akit egy álomból ébresztettek fel, úgy éreztem magam. Ashley aggódó tekintettel várta a válaszomat.
- Jól azt hiszem – mosolyogtam rá, aztán elgondolkoztam – Vajon honnan tudott rólam? - motyogtam magam elé.
- Hát tele van az internet a magyarországi képeitekkel és a tegnapi reptéri érkezésed is ott van. - meglepődtem, bár nem tudom mit is vártam. - Huhh hát ez nem volt semmi. Ez a csaj dilis. - hüledezett.
- Tényleg? Miből jöttél rá? - próbáltam viccel elterelni a gondolataimat. Ash elővette a mobilját és tárcsázni kezdett. - Kit hívsz?
- Mégis mit gondolsz? A rendőrséget – a füléhez emelete a készüléket, miközben kisétált a fülkéből.
- Mi? Ashley ez szükségtelen.
- Már, hogy lenne az? Most támadtak meg minket! Szépen feljelentjük.
- Igen? És mégis mit mondunk? Hogy egy barna hajú, elmeháborodott lány ránk támadt? Gondolkozz egy kicsit! Hány barna hajú lány mászkál az utcán. Csak berángatnának minket, fel vennék a vallomásunkat és a fiók aljára süllyesztenék az aktát. Nem szeretnék bemenni a rendőrségre. Csak menjünk vissza a szállodába, jó? - néztem rá könyörgő szemekkel. Nem akartam felidézni, hogy mi történt, elég volt egyszer átélni.
- Rendben – sóhajtott – meggyőztél.

Az étteremből kilépve Ash leintett egy taxit és megkérte a sofőrt, hogy minél hamarabb vigyen minket a Four Season's-be. A szívem még mindig iszonyatos tempóban vert, a kezeim remegtek.
- Úristen ez a lány tényleg nem volt normális. Biztos, hogy jól vagy? - fogta meg a kezem
- Jól csak kicsit megijedtem.
- Gyere ide – ölelt meg – nem csodálom, hogy megijedtél. Nekem az egész életem lepergett a szemeim előtt. Kész téboly – engedett el – az ilyeneket be kéne záratni a pszichiátriára örökre és … - Ash csak mondta és mondta. Azt hiszem így adta ki magából a feszültséget. Nem igazán figyeltem a mondandójára. Azon a lányon gondolkodtam. Vajon mi vihette rá, hogy erre vetemedjen? Sejtem. A rajongása, vagy inkább megszállottsága Rob és Kristen iránt. Kezdem érteni, hogy Rob miért jár folyton testőrökkel. Bármikor előbukkanhat egy ilyen zakkant rajongó és akár meg is ölheti.
- Hahó Alexa – hadonászott az arcom előtt Ash – biztos minden rendben? Már háromszor szóltam, hogy megjöttünk.
- Oh... Csak elgondolkodtam – mosolyogtam rá. - De miért nem a mélygarázson keresztül megyünk? - kérdeztem értetlenkedve, ugyanis a szálloda bejáratánál állt meg a taxi.
- Lezárták. Valami csőtörés van vagy mi és úszik az egész. - remek. A szálloda előtt több tucat fotós és több száz rajongó várakozott. Eszembe jutottak a lány szavai „Eljövök érted”. Mi van ha ide jött és újra próbálkozik? Kezdtem pánikba esni. A pulzusom az eget verdeste, éreztem, ahogy a vér száguld az ereimben. - Mehetünk? - Ash zökkentett ki a gondolataimból. Gyerünk Alexa, menni fog. Túl kell esnem ezen. Nem lehet, hogy a félelem felül kerekedjen rajtam.
- Mehetünk – bólintottam, majd Ashley kipattant a kocsiból. Vettem egy mély levegőt és követtem.

Amint kitettem a lábam az autóból a vakuk folyamatosan villogtak, a kérdések megállíthatatlanul záporoztak felém. Semmit sem értettem belőle, mert egymást túlkiabálva próbáltak információhoz jutni. Ash ment előttem és a kezemet fogva húzott maga után. A tömeg gyűrűje egyre szűkebb lett, az emberek ide-oda lökdöstek. Minden egyes érintésnél halál félelmem volt. Láttam magam előtt a lány arcát, ahogy előrántja a kését, csendben leszúr és senki nem veszi észre. Rettegtem. Még sose éreztem ilyet ezelőtt. Az alig egy perces utat ötször annyi idő alatt tettük meg, vagy csak nekem tűnt egy örökkévalóságnak. Amint beértünk a biztonságot nyújtó előtérbe, hatalmas kő esett le a szívemről. Végre újra kaptam levegőt, de nem sokáig tartott ez az állapot. A könnyeim megállíthatatlanul megindultak.
- Hé nyugi. Nincs semmi baj. - jött oda hozzám újdonsült barátnőm és magához ölelt, én pedig még jobban zokogtam – jól van, most már biztonságban vagy – simogatta a hátam.
Pár percig ott álltunk a szálloda előcsarnokának közepén. Egyre több ember figyelt fel ránk, ezért Ash elengedett és elindultunk a lift felé.
- Sajnálom – szipogtam már az emelet felé haladva – azt hiszem most szállt el belőlem az adrenalin – próbáltam mosolyogni – én csak... annyira féltem – indultak meg ismét a könnyeim. Ashley próbált nyugtatgatni, de nem sok sikerrel.

A hatodik emelet folyosóján lépkedve, csak a padlót bámultam és próbáltam gátat szabni a könnyeimnek. Úgy látszik igaz a mondás, hogy élj a mának. Sosem tudhatjuk, hogy melyik lesz az utolsó napunk. Hiszen ma akár meg is halhattam volna. Ezen gondolaton felbuzdulva, megszaporáztam a lépteimet. Valamit meg kellett tennem. Vagyis már rég meg kellett volna tennem. Igen, most csak Rá vágytam. Robra. Arra, hogy ő vigasztaljon, hogy a karjaiba zárjon. A lábaim automatikusan vittek a szobája felé.
- Alexa hová mész? Ez a te szobád – mutatott Ash az ajtómra.
- Tudom – válaszoltam és haladtam tovább. Hallottam, hogy Ashley sietve jön utánam. Rob ajtajánál egy percig se haboztam, azonnal bekopogtam, nehogy előjöjjön a gyáva énem és megfutamodjak. Időközben Ash is mellém ért és nem igazán értette, hogy mi a fenét keresek ennél a szobánál. Bentről nevetés hangjai hallatszottak ki és egyre közelebbről jöttek. Rob mosolyogva nyitott ajtót.
- Sziasztok lányok! Uh Alexa nem festesz túl jól. Mondtam, hogy Ashley vásárló körútjai halálosak – nevetett. Pedig ha tudná, hogy beletrafált.
- Erről én is tudnék mesélni – kuncogott Kristen. Egy kissé ledöbbentem, nagyon nem számítottam rá. Mégis mi a francot keres itt? Ráadásul egy szál ingben? Gondolom nem társasoztak Robbal. A torkomban hatalmas gombóc nőtt és úgy éreztem nem kapok levegőt. Csak bámultam az előttem álló lányt és éreztem, hogy újra könnyek gyűlnek a szememben. Nem értettem semmit. Talán féltékeny vagyok Kristenre? De miért fáj ennyire együtt látnom őket? Miért fáj a tudat, hogy együtt voltak még pár perce? Úgy éreztem a szívem helyén egy hatalmas lyuk tátong. A sós cseppek némán hulltak alá az arcomra, miközben Robra kaptam a tekintetemet.
- Alexa mi a baj? - hogy mi a baj? Hát nem látja mennyire fáj, hogy Kristennel van? Semmit nem akartam csak, hogy féltőn a karjába zárjon és azt mondja nem lesz semmi baj. Azt hiszem most tudatosult bennem, hogy többet érzek Rob iránt. Szerelmes lettem, újra. Nem Alexa, az nem lehet! Nem szabad! Már egyszer megjártam a poklot és soha többé nem akarok oda vissza menni. - Hé! - ragadta meg a vállaimat – Mi történt? - próbált kiolvasni valamit a szemeimből. A tekintete aggódást tükrözött. Ettől még jobban elkeseredtem.
- Nem lehet – csóváltam meg a fejem, majd elrohantam a szobám felé.

Gyorsan magamra zártam az ajtót, mintha valaki elől menekülnék. Menekültem is csak nem valaki, hanem valami elől. Bevonultam a hálóba és az ágynak döntve a hátam ültem a földön. Nem lehetek ilyen szerencsétlen, hogy megint rám találjon a szerelem. Ráadásul egy ilyen reménytelen szerelem. Miért kell bonyolódnia a dolgoknak? Eddig olyan jól meg voltunk Robbal, most meg... Nyilván ő Kristent szereti és ki vagyok én, hogy közéjük álljak? Ráadásul semmi esélye nem lenne ennek a kapcsolatnak még akkor se, ha ő is szerelmes lenne belém. Neki itt van az élete, nekem pedig az óceán másik oldalán. Nem vagyok normális, hogy ilyeneken gondolkodok – nevettem fel kínomban. Biztos csak a stressz miatt van. Mégis, hogy lehetnék szerelmes, amikor alig ismerem? Nem, ez biztos csak azért van, mert nagyon megijedtem attól a lánytól és szükségem van valakire, aki biztonságot nyújt. Tovább nem tudtam ilyesmiken gondolkodni, mert valaki elkezdett dörömbölni az ajtón.

Rob

Mikor láttam, hogy Alexa sírva elrohan, nagyon megijedtem. Fogalmam sem volt mi történhetett, ezért egyből letámadtam Ashley-t.
- Mégis mi a franc volt ez? Miért sír Alexa?
- Á szóval ő az az Alexa? Hát elég furán viselkedett. Szerintem tiszta dilis a csaj – nyögte be Kristen.
- Fogd be Kris, azt se tudott mi történt – csattant fel Ash. Na igen Ashley nem nagyon bírja Kristent. Régen elválaszthatatlanok voltak, de mára már egy légtérben is nehezen férnek meg.
- Lennél olyan kedves és megosztanád velünk? - kezdtem ideges lenni.
- Szóval elmentünk vásárolgatni és követett minket egy csaj. Először azt hittem csak egy szimpla rajongó, aki nem mer oda jönni hozzánk. Aztán bementünk egy étterem mosdójába és...
- Ashley a lényeget légy szíves!
- Oké, szóval a csaj teljesen zakkant volt. Előrántott egy kést és Alexának szegezte. Azt mondta, hogy most megöli mert Edward és Bella közé akar állni.
- Úristen! De azért jól vagytok? Nem sérültetek meg? - kezdtem végigmérni Ashley-t, de láttam, hogy nincs rajta semmi sérülés.
- Nem semmi bajunk. Vagyis Alexát láthatóan megviselték a dolgok és az sem sokat segített, hogy a szálloda előtt egy tömeg áll... - ennyi elég is volt.

Egy percig nem gondolkodtam, azonnal Alexa után indultam, magam mögött hagyva a lányokat. Hallottam, ahogy Kristen még utánam kiállt, hogy hová megyek, de most nem tudtam vele foglalkozni. Egy dolgot tudtam, hogy most Alexa mellett a helyem. Miattam kell keresztül mennie ezeken a dolgokon. Egy embernek se kívánom ezt. Ráadásul megtámadták miattam! Fogalmam sem volt min mehet keresztül. A szobájához érve elkezdtem kopogni, de semmi válasz nem jött. Aztán már szabályosan vertem azt az átkozott ajtót és szólongattam, de még mindig semmi. Attól féltem, hogy valami butaságot fog csinálni, így lementem a recepcióra és némi pénz fejében meg is kaptam a pót kártyát. Szó nélkül nyitottam be a lakosztályba, ahol síri csend uralkodott.
- Alexa merre vagy? - szólongattam
- Rob? - hallottam egy vékonyka hangot a háló felől, így abba az irányba indultam. Mikor benyitottam Alexa a földön ült és kisírt szemekkel nézett rám. - Te mégis, hogy jöttél be? - állt fel.
- A pót kártyával – lóbáltam meg a kezemben lévő plasztikot.
- Most nem akarok senkivel sem beszélni, elmennél kérlek? - fordított nekem hátat.
- Nem megyek sehova. Én... úgy sajnálom. Miattam történt ez az egész és... - értem hozzá a vállához, de ő arrébb állt.
- Nem kell, jól vagyok – mondta még mindig háttal állva nekem.
- Igen azt látom. Azért sírsz még mindig és azért nem vagy hajlandó rám nézni. - fordítottam magam felé.
- Mondom, hogy jól vagyok – csattant fel – eressz el – kérte, de nekem eszem ágába sem volt, inkább próbáltam magamhoz ölelni. - Engedj el, nem hallod! Menj csak vissza Kristenhez és szórakoztasd őt, egyáltalán minek jöttél utánam? Eressz már el – zokogott és közben püfölte a mellkasomat. Nem hittem volna, hogy ennyire kiborult. Igaz én nem tudom, hogy viselkednék, ha rám támadna valaki.
- Cssss... ne sírj, most már biztonságban vagy. Itt nem bánthat senki – próbáltam lenyugtatni. Hirtelen abbahagyta a mellkasom ütögetését és úgy szorított magához, mintha az élete múlna rajta.

Lassan leültem a földre őt is magammal húzva és az ölembe vontam. A hátát simogattam, de ő még mindig az ingemet szorította és csendben sírt. Nem tudtam mit mondhatnék neki, azon kívül, hogy nem lesz semmi baj. Most olyan volt, akár egy kislány. Eltűnt az a magabiztos nő, akit ismertem. Jó érzés volt a karjaim közt tartani. A tudat, hogy én vigasztalom, hogy miattam nyugszik meg különös érzéssel töltött el. Elkezdtem simogatni a haját és apró puszikat leheltem rá. Lassan engedett a szorítása és inkább elkezdte piszkálgatni a gombokat az ingemen, majd a tenyerét a szívemre helyezte. Most vettem csak észre, hogy milyen őrült tempóban ver. Hirtelen felkapta a fejét és a könnyes tekintetét az enyémbe fúrta. A következő pillanatban megéreztem az ajkait, ahogy az enyémet kóstolgatják. Nem tudom miért csinálta, de nem is érdekelt. Azonnal visszacsókoltam. A jól eső bizsergés újra átjárta minden porcikámat, a szikrák újra pattogtak közöttünk. A vágy fel lobbant bennem, de tudtam, hogy most nem használhatom ki a sebezhetőségét. Egyre kétségbeesettebben csókolt és amikor a nyelve megérintette az alsó ajkamat, majdnem elvesztettem a fejem, de idejében kapcsoltam és eltoltam magamtól.
- Ne haragudj, nem tudom mi ütött belém -szabadkozott és fel akart kelni az ölemből, de nem engedtem.
- Semmi baj. Gyere ide – öleltem át újból, ő pedig készségesen simult hozzám. Nem tudom meddig ültünk ott a padlón, de akár örökké így maradtam volna. Hogy miért? Fogalmam sincs. Csak azt tudtam, hogy jól esik a közelsége. Szépen lassan megnyugodott, így ideje volt mennem. - Jobban vagy már? - kérdeztem.
- Igen – nézett rám – köszönöm.
- Akarsz róla beszélni?
- Nem - csóválta meg a fejét.
- Oké, nem erőltetem. Akkor én megyek. - engedtem el és felálltunk mindketten - Rendben leszel? - simítottam végig a karján.
- Igen, most már jól vagyok. Ne haragudj, hogy olyan hisztis voltam. - ráncolta a homlokát
Ugyan ez nem volt hiszti. Láttad volna Lizzyt mikor még kicsik voltunk... na az hiszti volt – sikerült megnevettetnem. Az ajtónál még visszafordultam. - Próbálj meg aludni jó?
- Megpróbálok – mosolygott – jó éjt. - azzal be is csukta az ajtót.

Visszaballagtam a szobámba, de már se Kristen, se Ashley nem volt ott. Szerencsére, mert nem akartam most beszélgetni senkivel. Gyorsan lezuhanyoztam és ismét kimentem a teraszra gitározni, pont úgy mint tegnap. A holnap estén gondolkoztam. Nem hiszem, hogy ezek után Alexának lesz kedve eljönni és ez a tény kicsit lelombozott. Szerettem volna, ha ő is ott van, amikor átlépünk a következő évbe. Megértem, ha ezek után inkább itt maradna a biztonságot nyújtó szállodában. Mindegy, majd meglátjuk mit tartogat számunkra a holnap.

Alexa

Amikor Rob beállított nagyon meglepődtem. Nem is értettem minek jött utánam, hisz nagyon jól megvoltak Kristennel. De nem tagadhatom, hogy iszonyatosan jól esett a törődése. Először próbáltam ellen állni neki, de nem ment. A szívem ismét felülkerekedett az eszemen. Most már biztos voltam benne, hogy szeretem. Amikor megcsókoltam teljesen elment az eszem. Ha nem tol el magától szerintem meg se állunk az ágyig. Szükségem volt rá, érezni akartam, hogy ő is szeret engem, persze ez csak illúzió marad. Miután elment, bevonultam a fürdőbe és lezuhanyoztam, majd bebújtam az ágyba. Újra hallottam a gitár lágy dallamait és a fáradtság letaszított az álmok világába.

Pár órával később felriadtam, a levegőt kapkodva vettem és levert a víz. Sajnos tisztán emlékeztem az álmomra. Az őrült lánnyal álmodtam, csak most sikerrel járt és én holtan estem össze. A szívem majdnem kiugrott a mellkasomból. Körbenéztem a szobában, de nem láttam semmit a sötétben. Ismét átjárt a rettegés, hiába tudtam, hogy nincs senki a szobában. Összeszedtem magam, kiszálltam az ágyból, majd kirohantam a lakosztályból a folyosóra. Kint égett a villany, de mégsem éreztem magam biztonságban. Nem tudtam most mit csináljak, ugyanis ha akartam sem tudtam volna visszamenni, sikeresen kizártam magam. Aztán eszembe jutott, hogy Robnak van pótkulcsa. Nem törődve azzal, hogy hány óra is lehet, sietve indultam el a szobája felé. Kopogtattam, de nem jött válasz. Valószínűleg én se nyitnám ki, ha valaki az éjszaka közepén zaklatna. Aztán hirtelen kialudtak a fények és én bepánikoltam. Hallottam, hogy nyikorog a padló, ahogy valaki egy ajtót éppen becsuk. Bepánikoltam, a levegőt kapkodva vettem és elkezdtem dörömbölni az ajtón. Most már nem érdekelt semmi, csak be akartam jutni a szobába. Pár pillanattal később a lámpák újra világítottak és megnyugodva láttam, hogy rajtam kívül senki sincs itt. Bentről motoszkálást hallottam, majd Rob mérges hangját is.
- Jól van megyek már. Mégis mi lehet olyan rohadt fontos ilyenkor? - nyitotta ki nagy hévvel az ajtót. Itt állt előttem egy szál alsónadrágban, a haja össze vissza állt és hunyorogva nézett rám.
- Szia. Bocsi, hogy csak így rád török, de... oké ez most hülyén fog hangzani, de rosszat álmodtam és megijedtem, de már itt sem vagyok – elindultam visszafelé.
- Várj! Gyere be – tárta ki az ajtót. Mivel úgyse tudtam visszamenni a szobámba így, elfogadtam az invitálást. - Kérsz valamit inni? Egy pohár vizet esetleg?
- Köszönöm, kérek. - toporogtam az ajtóban. Nem tudtam most mi is legyen.
- Ülj csak le nyugodtan, addig hozom a vizet. - helyet foglaltam a kanapén és körbe néztem a szobán. Csak egyetlen kis lámpa világította be a helységet, így nem sokat láttam belőle, de körülbelül úgy nézett ki, mint a budapesti szobája. Hatalmas rendetlenség uralkodott. Az emléken elmosolyogtam magam.
- Min vigyorogsz? - kérdezte, miközben átnyújtotta a poharat.
- Csak az emlékeken. – kortyoltam bele a vízbe, Rob addig leült mellém. - Ne haragudj, hogy felébresztettelek, csak kizártam magam és nálad pedig van pótkulcs...
- Semmi baj, úgyse vagyok fáradt – ásított egyet
- Igen azt látom – kuncogtam – elég zűrös vagyok, folyton csak gondot okozok, pedig még csak egy napja vagyok itt. Gondolom már ezerszer megbántad, hogy ide hívtál – kuncogtam.
- Nem, dehogy! Örülök, hogy itt vagy – nézett rám azokkal az igéző szemeivel. - Akarsz az álmodról beszélni? Lehet, hogy segítene megnyugodni, ha kibeszélnéd magadból.
- Nem hiszem – csóváltam meg a fejem – igazából csak arra emlékszem, hogy meghaltam – bámultam magam elé, ahogy felidéztem magamban az egészet.
- Ugye tudod, hogy itt biztonságban vagy? – karolta át a vállam – Felejtsd el azt a lányt. Csak a szája nagy az ilyeneknek hidd el nekem. Soha többé nem fog vissza jönni.
- Ezt te sem tudhatod – emeltem rá a tekintetem – mi van, ha legközelebb már egy pisztolyt hoz magával és egész egyszerűen lelő? - ahogy belegondoltam nagyon is lehetséges ez a verzió. Nagyszerű! Sikerült megint megfélemlíteni saját magam. Pedig már kezdtem megnyugodni. Nincs az az Isten, hogy én vissza menjek az üres és sötét szobámba.
- Oké, tudod mit? Mi lenne, ha ma itt aludnál nálam? Elég nagy ez a lakosztály kettőnknek is és így nem lennél egyedül. Megfelel? - hangosan felnevettem – Mi az?
- Nem játszod már túl régóta Edward Cullent? Pont azon gondolkoztam, hogy nem akarok vissza menni a szobámba, szóval elfogadom az ajánlatodat. - ő is elmosolyodott.
- Akkor kihozom az ágyneműmet, tiéd lehet a háló. - indult el a szoba felé.
- Na azt már nem! Nem hagyom, hogy itt nyomorogj a kanapén miattam - értem utol
- Ugyan, ez semmi. Aludtam már rosszabb helyeken is – vigyorgott miközben felkapta az egyik párnát.
- Nem. Ragaszkodom hozzá, hogy itt aludj – elé álltam és kivettem a kezéből a párnát.
- Én pedig ahhoz ragaszkodom, hogy te aludj itt – vette vissza az ágyneműt. Ott álltunk egymással szemben, mint két makacs öszvér. Egymás arcát figyeltük, egyikünk se pislogott. Vártuk, hogy a másik beadja a derekát, végül mindketten elnevettük magunkat. Annyira gyerekes volt az egész helyzet.
- Oké szerintem elég nagy az ágy mindkettőnknek. Már ha téged nem zavar, hogy...
- Nem zavar – vágta rá túlságosan is gyorsan. Úristen Alexa te és a zseniális ötleteid. Képzelem mit gondolhat rólam. - Nos most, hogy ezt a problémát is megoldottuk, talán feküdjünk le. Mármint aludni! – kezdett magyarázkodni. Jesszus olyanok vagyunk mint két tini, akik most készülnek az első éjszakájukra. Visszapakolta a párnát a helyére, majd felém fordult – Melyik oldalt szeretnéd?
- Jobb. Mindig a jobb oldalon alszom – amint kimondtam, már be is másztam a helyemre. Betakaróztam és oldalra feküdtem. Éreztem Rob illatát az ágyneműn, semmihez sem fogható aroma volt. Hallottam, ahogy Rob odakint lekapcsolja a lámpát, majd befekszik mellém. A szívem a torkomban dobogott, meg se mertem mozdulni, ahogy ő sem.
- Szép álmokat – szólalt meg hirtelen, mire megrezzentem.
- Jó éjt – válaszoltam. Ezek után nem szólaltunk meg. Nem tudtam elaludni, folyton az járt a fejemben, hogy itt fekszik mellettem az a férfi, akibe sikeresen beleszerettem és mégse lehet az enyém. Nem tudom meddig feküdtem így, de kezdtem zsibbadni, így összeszedtem magam és átfordultam a túloldalamra. Az ablakon beszűrődő fény pont megvilágította az ágyat. Rob a hátán feküdt és szuszogott. Olyan békés volt és annyira szexi. Az enyhén izmos mellkasa egyenletesen emelkedett fel és süllyedt le, a szája enyhén elnyílt. Meg akartam csókolni, de féltem, hogy felébredne és megint kínos szituációba kerülnék, így csak néztem, ahogy nyugodtan alszik. Mintha megérezte volna, hogy őt nézem, oda fordult felém és magához szorított. Hirtelen azt sem tudtam mit csináljak, de a közelsége nyugtató hatással volt rám. Még ha nem is volt magánál, jól esett, hogy a karjába zárt. Behunytam a szemem és mélyeket lélegeztem az illatából. Végül olyan szorosan bújtam hozzá, amennyire csak lehetett, így ért utol az álom.

Másnap egy hangosan csörgő mobilra ébredtem, de a dallam nem volt ismerős. Kinyitottam a szemem, de az ablakon beszűrődő fény miatt nem láttam semmit. Hirtelen azt sem tudtam hol vagyok, aztán éreztem egy kart a derekamon, ami nem hozzám tartozott. Minden beugrott. Rob szobájában vagyok, az ő ágyában és a kar tulajdonosa is minden bizonnyal ő lesz. Hatalmas mosoly kúszott az arcomra. Jól esett így feküdni az ágyban és nagyon nem akartam felkelni. Persze az én akaratom mit sem ér, ha az az átkozott mobil megint csengeni kezd. Rob mocorogni kezdett mögöttem, majd elvette a kezét a derekamról és felvette a telefonját. Eszem ágába se volt megmozdulni, tovább tettettem, hogy én még alszok. Kíváncsi voltam Rob miként fog felébreszteni.

Miután letette a mobilját nagyot sóhajtott, aztán legnagyobb meglepetésemre visszafeküdt. Egyre nehezebben bírtam ki, hogy ne forduljak meg és nézzem meg mit csinál éppen. Hallottam, ahogy sóhajtozik, majd lehelet finoman végig simított a karomon. Még levegőt is elfelejtettem venni, csak vártam, hogy mi lesz a folytatás, de nem történt semmi. Megfordultam lassan, mintha most ébredeznék. Rob félig ült és a hátát az ágytámlának támasztotta.
- Jó reggelt – mosolygott rám
- Neked is – vigyorogtam. A haja megint össze vissza állt és elég gyűrött volt az arca.
- Már megint kinevetsz? - szántott végig a kezével a haján.
- Sajnálom – lestem rá ártatlan kifejezéssel az arcomon. - Tudtál tőlem aludni?
- Persze. Sőt mostanában nem is aludtam ilyen jól. És neked volt még rémálmod?
- Nem – ültem fel én is – Úgy aludtam, mint akit fejbe vágtak.
- Ennek örülök. Reggeli? Vagyis inkább ebéd? - kérdezte, bennem meg megállt az ütő.
- Úristen már ennyi az idő? Ashley meg fog ölni – pattantam ki az ágyból. Még jó, hogy nem tudja a számom!
- Nyugi ő hívott az előbb. Mondtam neki, hogy ne keressen a szobádban, mert itt vagy. - remek. Most tuti azt hiszi, történt valami köztünk. Már előre látom, hogy addig nem fog békén hagyni, amíg el nem mondok neki mindent. Egyszer összehozom Laurával. - Mi az? Nagyon elgondolkodtál.
- Semmi, nem érdekes. Most jobb, ha megyek – indultam el kifelé – Köszönöm, hogy befogadtál.
- Ugyan nincs mit. Biztos nem eszel velem? - csábító ajánlat volt, de tudtam, hogy ha itt maradok, akkor később még nehezebben jövök el innen.
- Köszönöm, de nem lehet. Ashley már biztos ott tajtékzik az ajtómnál... Este találkozunk – mosolyogtam rá. Úgy nézett rám, mintha valami újdonságot mondtam volna. Elvégre ezért vagyok itt. - Most min lepődtél meg annyira?
- Semmi csak a tegnapi után, azt hittem nem fogsz eljönni...
- Ott a helyem. Ha már ennyit vesződtetek velem, ez a minimum. És nem hagyom, hogy egy ilyen incidens tönkre tegye a szilveszteremet. Szóval ott leszek.
- Nagyszerű – vigyorgott, mint aki megnyerte a főnyereményt. Nagyon is jól esett, hogy így reagált. Talán Ashnek igaza van és Rob is többet érez irántam. Nem Alexa, ne ringasd magad illúziókba. - Akkor este látlak – puszilt meg.
- Mindenképp – bárgyún mosolyogtam és elindultam a saját szobám felé.

Alighogy betettem a lábam a szobába, kopogtattak. Ashley suhant be mellettem és persze nem hazudtolta meg önmagát. Kifaggatott mindenről, ahogy sejtettem. Kissé szomorúan vette tudomásul, hogy nem történt semmi. Miután kiheverte ezt a megrázkódtatást, azonnal hozzá látott az én tatarozásomhoz. Na persze nem ő saját kezűleg, hanem hivatott fodrászt és sminkest, minden tiltakozásom ellenére. Végül egész jól kijöttem a lányokkal és elbeszéltük az egész napot.
Oké, készen állsz, hogy lásd az új Alexát? - kérdezte Ash elém állva, ugyanis nem engedte, hogy megnézzem magam egészen addig, amíg kész nem lettem.
- Azt hiszem igen – feleltem. Nagyon izgultam. Nem tudtam mire számítsak. A ruhámon és a cipőmön kívül semmit sem láttam.
- Rendben – fordított Ash a tükör felé – üdvözöld a csinos és szexi Alexát – mondta, nekem pedig elakadt a lélegzetem. Mintha nem is én lettem volna. A hajam lágy hullámokban omlott a vállamra, a sminkem gyönyörű volt, a ruhámra pedig nem voltak szavak. Csak tátogtam, mint a halak és bámultam az előttem álló lányt. - Oké csajok, úgy látom jó munkát végeztetek. - nevetett rajtam.
- Hihetetlen, hogy ez én vagyok – levakarhatatlan mosoly ült ki az arcomra.
- Pedig hidd csak el szívem. Mesés vagy! - állt mellém Ash és átkarolta a vállam.
- Köszönöm – öleltem meg ugyanúgy, ahogy a boltban – és nektek is csajok.

Miután kihálálkodtam magam a lányok elmentek én pedig még mindig csak a tükör előtt forgolódtam. Mire nem képes egy fodrász és sminkes – nevettem.
- Hát kislány, Robnak lefog esni az álla.
- Ashley! - szóltam rá. Úgy látom eltökélt szándéka, hogy össze hozzon vele.
- Most mi van? Tudom, hogy tetszik neked – már szólásra nyitottam a számat, de belém fojtotta a szót – ne is mondj semmit, lerí rólad és Rob sem közömbös irántad. Nem értem mit kerülgetitek egymást. Én a helyedben már rég letepertem volna. Hidd el, nem ellenkezne egy percig sem, elvégre pasiból van. - megrökönyödve hallgattam végig Ash monológját. Még, hogy vessem rá magam! Minek néz engem ez a lány? Sose voltam az a durr bele típus. És különben is, ha Rob szeretne valamit tőlem, akkor tudtomra adja valahogy.
- Ash megkérhetnélek, hogy legalább erre az estére hanyagoljuk ezt a Rob témát? - válaszolni akart, de kopogtattak az ajtón.
- Na ez biztos az emlegetett szamár lesz – indult ajtót nyitni.

Rob

A tegnap este rendesen betette nekem a kaput. Ott feküdt mellettem és én nem csináltam semmit. Ilyen is ritkán fordul elő velem. Sőt így belegondolva talán még sose. Pedig tudom, hogy megkaphattam volna. Olyan elesett volt, de pontosan ezért nem akartam kihasználni. De... Istenem, azok a formás idomai az őrületbe kergetnek! Ébredés után majdnem átléptem a határt, muszáj volt megérintenem a selymes bőrét, de sikerült megállnom. Ezúttal... Nem tudom, ha lesz legközelebb megálljt tudok-e parancsolni magamnak. Elég volt, nem gondolkodok ilyen marhaságokon. Tényleg túl hosszú ideig játszom már Edwardot. Gyorsan bekopogtam, minél előbb látni akartam Alexát.
- Szia te szívtipró – puszilt meg Ash.
- Szia te bolond nőszemély – cukkoltam
- Gyere csak be, a királylány oda bent vár rád. - felnevettem. Ashley és a beszólásai. Beléptem a szobába és Alexa ebben a pillanatban lépett ki a hálóból. Egy gyönyörű ruhában állt előttem, tényleg mint egy igazi hercegnő. Elmondhatatlanul szép volt, azt hiszem a szám is tátva maradt. A szívem meglódult rendesen a látványától. - Rob azért vegyél levegőt is - kuncogott Ash, mire magamhoz tértem és végre megszólaltam.
- Meseszép vagy – mértem végig tetőtől talpig, ő persze fülig pirult.
- Köszönöm. Te is jól nézel ki – bókolt vissza.
- Hát magához képest mindenképp – kotyogott közbe Ashley.
- Köszi Ash. Ez tőled hatalmas bóknak számít – tártam ki a karjaimat, hogy jól megölelgessem, de ő persze egyből menekülőre fogta.
- Robert Thomas Pattinson! Eszedbe se jusson! Tudod te mi munka van ebben? - mutatott végig magán, mi pedig Alexával hangosan felnevettünk, majd találkozott a pillantásunk és mindketten elhallgattunk. Mélyen egymás szemébe néztünk, szinte érezni lehetett a kettőnk között lévő vonzalmat abban a pillanatban. - Rendben galambocskáim, ha kibámultátok magatokat, akkor talán indulhatnánk is, mielőtt elkésünk. - szegény Alexa zavartan elfordította a tekintetét. Hát igen Ashley nem rejti véka alá a véleményét.
- Menjünk, a többiek már elindultak. Hölgyem? - álltam Alexa mellé és tartottam neki a karomat. Sose csinálok ilyet, de úgy éreztem ez a helyzet megkívánta.

Ashley haladt előttünk a folyosón, mi pedig néhány lépésnyire lemaradtunk mögötte. Beállt köztünk az a bizonyos kínos csend. Még jó, hogy rövid az út a liftig. Nem tudom miért van ez mindig, hogy megnémulunk egymás mellett. Talán mindketten zavarba lennénk? Én biztos, hogy abban vagyok. De mentségemre legyen mondva, hogy a gyönyörű nők mindig megbabonáznak. És Alexa olyan, akár egy szexi angyal. Igen ez a legjobb jellemzés rá. Úgy érzem két énje van: egy kislány, akit óvni kell, és egy magabiztos, szexi, felnőtt nő.
- Biztos vagy benne, hogy jönni akarsz? Valószínűleg fotósok tömkelege lesz ott és majd kérdezgetnek mindenféléről. Darabokra fognak szedni, ha látják, hogy bizonytalan vagy. - nem akartam megijeszteni, de jobb ha tudja mi vár rá.
- Egészen biztos. Ha már átrepültem az óceánt és a fél világot, akkor egy-két riporter mit számít? - mosolygott rám.

Már megnyitották újra a mélygarázst, szóval a szálloda előtt álló paparazzik hoppon maradtak. A kocsiban ülve láttam Alexán, hogy iszonyatosan izgul. Megértettem őt, hisz ez az első olyan estje, ahol senkit nem fog ismerni és egyből bedobom a mély vízbe. Én viszont nyugodt voltam. A jelenléte megnyugtatott és végre nem egyedül érkezek egy ilyen partira.
- Nyugi, minden rendben lesz – szorítottam meg a kezét, de ő csak zavartan mosolygott rám.
- Bizony, nem esznek embert szóval nyugi. - szólalt meg Ashley is.
- Jól van, nektek elhiszem. És különben is, ha meg akarnak enni, majd ti megvédtek. Ugye? - nézett ránk kétségbeesve, mire kitört belőlünk a nevetés.

Az út elég rövid volt, a következő pillanatban már azt vettem észre, hogy mindannyian kiszállunk a kocsiból. Én szálltam ki elsőnek és kisegítettem a lányokat. Mindketten belém karoltak és bementünk. A teremben hatalmas volt a nyüzsgés, mindenki itt volt, akinek köze volt valaha is a filmekhez. Egyenesen az asztalunkhoz indultam. A srácok már mind itt voltak: Nikki, Kristen, Kellan, Jackson és Taylor. Amint oda értem a fiúk persze egyből cukkolni kezdtek.
- Ejha Pattinson. Egy már nem is elég? Rögtön kettővel állítasz be? - kezdte Jackson
- Bizony ez így nem fair. Szóval gyorsan mutasd be nekünk a szépséges hölgyet. Sőt tudod mit? Majd én bemutatkozom. Kellan Lutz – csókolta meg Alexa kezét.
- Alexandra Bíbor, de szólíts csak Alexának.
- Á szóval egy harcos amazon vagy? - vigyorgott Kellan – A neved alapján biztosan, ugyanis ezt jelenti. Te kellesz nekem. Mit iszol?
- Kellan állítsd le magad. Alexának több esze van, hogy veled leálljon – hűtötte le Ash.
- Oké, hogy ha befejezted Kellan, akkor szeretném nektek bemutatni Alexát. Alexa ők itt Nikki, Taylor...
- Szia. Nikki Reed. Már sokat hallottunk rólad – puszilta meg Alexát.
- Bizony. Itt már híres vagy – Taylortól is kapott két puszit. Szegény Alexa teljesen zavarba jött. Ezért még megölöm őket. Nem is beszéltem róla sokat.
- Kristennel már találkoztál futólag – Kris elintézte egy ”hello”-val és kész. Úgy látom itt még bajok lesznek a két lány között. Nem értem mi bajuk van egymással. - A két marhát már nem kell bemutatnom azt hiszem.
- Nem vagyunk marhák, csak udvariasak voltunk és bemutattuk magunkat, ha már te ilyen tutyi-mutyi vagy - vágott vissza Jay. Oké neki is tartozok egy seggberúgással azt hiszem.
- Gyere csak Alexa, itt köztünk jó helyen leszel – paskolta meg a széket Kellan közte és Jackson között. Alexa nem sokáig habozott, leült a két fiú közé. Még nem tudja mire vállalkozott.

Én elmentem leróni a kötelező köröket, de folyton Alexát figyeltem. Láthatólag nagyon jól elvolt a srácokkal. Egyfolytában nevetett és olykor-olykor találkozott a pillantásunk. Be kellett vallanom magamnak, hogy féltékeny voltam a fiúkra, amiért ott ül velük és nem velem van. Azt akartam, hogy mindenki irigykedjen rám, amiért ilyen gyönyörű nő a partnerem. Nem haboztam sokáig, visszasétáltam az asztalhoz.
- Ha lehet, akkor elrabolnám kicsit Alexát. - mondtam a srácoknak
- Hééé nem viszed sehová – karolta át Kellan – elég vicces lány, emellett okos és gyönyörű! Azt hiszem megtartom magamnak. - vigyorgott fölényesen.
- Alexán áll a döntés. Nos? - néztem rá mosolyogva.
- Kel baby egy kicsit magadra hagylak. Kifogod bírni? - vigyorgott rá Alexa. Kel baby? Már ennyire jóban vannak? Nem tetszik ez nekem. Kellan nagy nőcsábász, Alexa meg bedől neki. Jobb is ha gyorsan elviszem a közeléből.
- Most összetörted a szívem – kapott a mellkasához a kicsit bolond haverom.
- Ne aggódj nem tűnök el örökre – puszilta meg Alexa. Egyre dühösebb lettem. Ne puszilgasson mindenkit. Oké kezd elmenni az a maradék eszem is. Végül is nem az enyém, azt csinál, amit akar.
- És velem mi lesz? Rólam már meg is feledkeztél hercegnő? - karolta át most Jay. Hihetetlen, hogy rárobbantak a srácok. Mondjuk mit is vártam? Alexa vonzó, értelmes, szexi nő.
- Jay már, hogy feledkeztem volna meg rólad? Pár perc és itt is vagyok. Addig sem maradtok egyedül és feltaláljátok magatokat – a másik haverom is bezsebelt egy puszit. - Ég veletek lovagok – állt fel és lépett mellém.

Tudtam hová fogom vinni Alexát. Mesélte, hogy mennyire szereti Stephanie könyveit. Azt hiszem örülni fog, ha bemutatom neki.
- Látom a srácokat az ujjad köré csavartad – mosolyogtam rá.
- Nem normálisak – nevetett – végig egymást próbálták lepipálni a hülye történeteikkel.
- Nekem nem kell bemutatnod őket. Egyik se százas. De Kellan-nel vigyázz, igazi nőcsábász. - felkuncogott Alexa. - Mi az?
- Nem kezdek ki velük nyugi. Különben sem tetszenek, inkább barátnak tudom őket elképzelni, vagy egy soha nem volt bátyónak. De köszönöm, hogy aggódsz értem. - ó de hülye vagy Pattinson! Mit figyelmezteted itt, tud ő magára vigyázni. Viszont hatalmas kő esett le a szívemről. Ezek szerint semmi esélyük Alexánál. Oké ez már tényleg beteges, hogy birtokolni akarom.

Odakísértem Stephanie-hoz és bemutattam őket egymásnak. Alexa köpni-nyelni nem tudott. Percekig csak áradozott Steph-nek, hogy milyen nagyszerű író és mennyire szereti a könyveit. Jobbnak láttam magukra hagyni őket. Amint arrébb mentem két lépést, a drága ügynököm lépett oda hozzám, hogy jó lenne ha foglalkoznék Kristennel, ugyanis hemzseg a hely a paparazziktól. Már nagyon bánom, hogy belementem ebbe az egészbe. Folyton bájolognom kell a kameráknak, persze Kristennel az oldalamon. Nem volt más választásom, oda ballagtam Krishez és leültem mellé. Jól elbeszélgettünk mindenféléről. Szerettem vele hülyülni, ezzel nem is volt semmi gond, csak az zavart, hogy kötelezően megmondták, hogy ezt kell tennem, amíg le nem cseng az utolsó Twilight film. Már tizenegy óra körül járhatott, amikor a srácok úgy döntöttek ideje átvonulni a másik helyszínre. Még egy két fotó készült rólunk csoportosan is, majd elindultam megkeresni Alexát. Hihetetlen, de még mindig Stephanie-val beszélgetett.
- Sziasztok! Steph el kell, hogy szakítsam tőled a gyönyörű hölgyet. A srácok úgy döntöttek ideje indulni.
- Kár. Alexa nagyon intelligens lány és olyan jól elbeszélgettünk. Örülök, hogy meg ismerhettelek – fordult oda Alexához – és remélem még folytatjuk ezt a beszélgetést valamikor.
- Én örülök, hogy megoszthattam veled a nézeteimet és én is szeretném még folytatni valamikor – megölelték egymást, majd oda sétáltunk a többiekhez. - Úristen el se hiszem, hogy Stephanie Meyer-el beszélgettem. Az a nő egy zseni és nagyon kedves, közvetlen. Olyan igazi anyuka típus.
- Igen tényleg nagyon aranyos nő. Ott volt minden forgatás kezdetén és úgy bánt velünk, mintha a gyerekei lennénk. - merengtem el az emlékeken.
- Hová megyünk? Csak azt ne mondd, hogy a szállodába, mert akkor megöllek!
- Nem – nevettem – átmegyünk egy másik helyre, ahol csak a fiatalok fognak bulizni.
- Ó ez esetben megmenekültél.

Amint oda értünk a srácokhoz Kellan és Jay rávetette magát Alexára. Komolyan, mint a keselyűk a friss húsra. Annyira már nem zavart, mint pár órával ezelőtt. Tudtam, hogy hiába minden, ennek a lánynak több esze van, minthogy beadja a derekát a csajozós dumájuknak. Az utat gyalog tettük meg kivételesen, mert nem volt túl messze a szórakozóhely ahová tartottunk. Már messziről hallatszott a kiáramló zene.

A terem vörös színekben izzott, mindenhol lufik voltak, bulizó és nem utolsó sorban részeg fiatalok. Kerestünk magunknak egy elkülönített boxot és helyet foglaltunk. Kellan és Jay elmentek kikérni az italokat én és Taylor pedig ott maradtunk a csajokkal. Végre Alexa mellett ülhettem, igaz a másik oldalamon ott volt Kristen, aki igyekezett velem beszélgetésbe elegyedni. Most nem igazán örültem ennek, hisz a másik lány most jobban érdekelt. A fiúk nem sokkal később meg is érkeztek egy tálcányi itallal, amiről gőzünk nem volt micsoda.
- Akkor fiatalok igyunk a barátságunkra – kezdte Jay
- Az új barátokra – szállt be Ash is
- Az új kalandokra – mondta Alexa
- A gyönyörű hölgyekre – nem is Kel lenne...
- A különleges emberekre – néztem jelentőségteljesen Alexára. Remélem vette a lapot. Ezután már senki nem szólt közbe, úgyhogy lehúztuk az italokat. Nem mondom, hogy nem volt erős.

Még le se ért, de Kellan már hozta a következőt, és következőt, és következőt... A  közel egy óra alatt sikerült eléggé illuminált állapotba kerülnünk. A lányok felbátorodtak az alkohol hatására és a táncparkett felé vették az irányt. Nem bírtam levenni a szemem erről a gyönyörű nőről. Úgy rázta a csípőjét, mint egy profi táncos. Néha mikor találkozott a tekintetünk, éreztem a köztünk lévő vonzalmat. A vágy egy perc alatt elöntötte minden sejtemet és legszívesebben letepertem volna ott, a tömeg kellős közepén.
- Haver folyik a nyálad! – szólt hozzám Jackson, mire elkaptam a tekintetem Alexáról és meghúztam a söröm – Miért nem mész oda hozzá? Sőt miért nem feküdtél már le vele? Ez nem szokott gondot okozni – vigyorgott – vagy baj van a kicsi Robbal?
- Nem erről van szó – nevettem.
- Akkor miről? Csak azt ne mondd, hogy szerelmes vagy – lökött oldalba
- Nem, dehogy! Soha... soha többé – nyögtem ki nagy nehezen – Alexa gyönyörű és működik köztünk a ... a kémia és ő nem a sztárt látja ben-bennem. - azt hiszem többet ittam, mint kellett volna.
- Hát Rob a helyedben nem agyalnám túl a dolgokat. Tetszik neked és te is neki. Most is majd' felfal a szemeivel – bökött a lányok felé – Én azt mondom, ha szembe jön veled a szerelem, ne állj ellen neki.
- Lizzy – nevettem, de Jay nem értett semmit – Ő is ezt mondta. Titeket össze kéne kötni.

Tovább már nem tudtuk folytatni a nagyon fontos eszmecserénket, mert már a lányok visszajöttek az asztalhoz. Próbáltak rá venni minket a táncra. Jacksont Ashley rángatta fel – na nem mintha annyira ellenkezett volna -, Taylort Nikki beszélte rá, engem pedig Alexa győzködött.
- Naa Rob gyere... gyere már – látszott rajta, hogy már ő sincs a toppon.
- Hidd el jobban jársz, ha itt maradok – vigyorogtam – Én nem tudok táncolni.
- Az nem baj, majd én megtanítalak – kacsintott rám, majd megfogta a kezem és felráncigált. Mit tehettem volna? Követtem a tömegbe.

Az emberek ide-oda lökdöstek, már senki sem állt stabilan a lábán. A srácok nem messze tőlünk táncoltak önfeledten, én még mindig csak toporogtam egy helyben. Aztán szerencsémre elhallgatott a zene és a mikrofonba közölte a DJ, hogy hamarosan éjfél, így már csak egy szám fér bele a 2009-es évbe. Mikor meghallottuk melyik is ez a szám, Alexából kitört nevetés.
- Ne már? Ez most komoly?  - mondta, miután abbahagyta a nevetést.
- Ne nézz így rám, nem én intéztem el és különben is Twilightos partit ígértem neked – mosolyogtam rá. A Paramore – The only exception című száma szólalt meg.

Közelebb léptem hozzá és átkaroltam karcsú derekát, amíg ő a nyakam köré fonta a karjait. Elkezdtünk lassan ringani a lágy dallamokra. Megbabonázva néztem azokba a csillogó szemekbe. Nem szólaltunk meg, csak élveztük a pillanatot. A teste szorosan hozzám simult és a tarkómat kezdte el cirógatni. Az én kezem is vándorútra tévedt a hátán, lassan simogattam fel s alá. Körülöttünk megszűnt a világ, már nem is hallottam a zenét, csak ő volt és én. Egyszerre voltam nyugodt és izgatott a jelenlétében. Sokszor kalandozott el a pillantása a szám felé, tudtam, hogy azt akarja amit én, így hát nem haboztam tovább. Ott a tömeg kellős közepén, senkitől sem zavartatva lágyan megcsókoltam. Finoman kóstolgattam ajkait, de nem volt nekem ennyi elég. A nyelvemet végigfuttattam az alsó ajkán, egy percig se tiltakozott és ajkai elnyíltak. Kezével még közelebb húzta az arcomat magához és vadul csókolt vissza. A csókja maga volt az édes méreg, ha egyszer megízleled még többet akarsz belőle. Percekig álltunk ott a táncparketten ölelkezve és csókolózva. Egészen addig, amíg meg nem hallottam, hogy a zene elhallgatott és az emberek visszaszámolnak: 5...4...3...2...1.... és sikoly. Ebben a pillanatban szakadtam el Alexa puha ajkaitól és a szemébe néztem.
- Boldog Új Évet! - még mindig szorosan tartottam magamhoz.
- Boldog Új Évet! - mosolygott rám

A pillanatot a barátaim zavarták meg. Jackson és Kellan egyszerre vetődtek a nyakamba és ordították, hogy boldog új évet. Alexát a csajok kapták el és agyon ölelgették. Ezek után már nem kerültünk közel egymáshoz, csak lopva pillantottunk egymásra, de abban a tekintetben benne volt minden.

Alexa

Fogalmam sincs, hogy kerültünk vissza a szállodába, csak azt vettem észre, hogy Rob tart a derekamnál fogva és a folyosón sétálunk. Ez a buli egyszerűen fantasztikus volt! El se hittem, hogy ez a nap lehet ilyen jó. Stephanie egyszerűen zseniális! Napokig el tudnék vele beszélgetni. A fiúk nagyon birkák, komolyan én még nem láttam ennyi embert, akik egymás ugratják állandóan.
- Be-bejössz még egy kicsit? - kérdezte Rob akadozó nyelvvel.
- Naná! - vigyorogtam rá. Azt hiszem már én se tudtam merre van az előre. - Egyszer igazán rendet csinálhatnál itt. Aúú! - szisszentem fel. Rob persze rögtön ott termett mellettem.
- Mi történt? Jól...jól vagy?
- Persze, csak nekem jött ez a kanapé – nevettem.
- Kérsz egy kis pezsgőt? - kérdezte hirtelen. Nem hittem el, hogy még inni akar, de most már úgyis mindegy volt.
- Miért ne? Kérek – amint kimondtam már kéretett is fel a szobába, ami pár percen belül megérkezett. Mindkettőnknek töltött egy pohárral és bekapcsolta a rádiót, majd kimentünk a teraszra. Az éjszaka, vagy inkább hajnal nagyon hideg volt.
- Fázol? Be is mehetünk, ha szeretnéd – ajánlotta fel
- Nem. Jó lesz itt, legalább kitisztul egy kicsit a fejem. Már ha ez lehetséges ennyi alkohol után – kuncogtam.
- Akkor, a jövőre? - emelte fel a poharát
- A jövőre – koccintottunk, majd lehúztuk a pohár tartalmát, miközben elvesztünk egymás tekintetében. Amíg Rob töltött még egy pohárral, addig én a kilátásban gyönyörködtem – Ez gyönyörű... Az Angyalok Városa – sóhajtottam, majd visszafordultam.
- Te vagy gyönyörű – jött közelebb Rob, majd a tenyerét az arcomra helyezte. Jól eső bizsergés futott át rajtam, a szívem a torkomban dobogott. Lassan közelített felém és én már alig vártam, hogy megint megízlelhessem a csókját. Már csak pár milliméter választott el egymástól, amikor megcsörrent Rob mobilja. Lemondóan sóhajtott egyet, én pedig kinyitottam a szemeimet. - Megnézem ki az, hátha fontos – szabadkozott
- Oké, menj csak. - biztatóan rámosolyogtam, aztán már ott sem volt.

Istenem ez a pasi kikészít. Eszembe jutott a bulin történt csókunk. Még most is belebizsergek. Annyira gyengéden csókolt, mégis szenvedélyesen. Életem végéig tudnám kóstolgatni az ajkait, érezni, ahogy hevesebben ver a szívem, amikor a közelemben van. A gondolataim közé befurakodott egy ismerős dallam a rádióból és ahogy a bent fel-alá járkáló férfit néztem, eluralkodott rajtam a vágy. A vágy, hogy megérintsem, hogy megcsókoljam, hogy eggyé váljak vele.

Letettem a poharamat, felhangosítottam a rádiót, majd odasétáltam Robhoz és se szó se beszéd megcsókoltam. Még szerencse, hogy már nem telefonált. Először meglepődött, de aztán visszacsókolt. Nem bírtam tovább, a vágy tüze felégette mindenemet, talán az eszemet is elvette. Egy őrült gondolat kúszott be a fejembe és talán az alkohol vagy Rob csókjának hatására, de tudtam, hogy meg fogom valósítani. Elszakadtam Rob ajkaitól, kivettem a kezéből a poharat, a mellkasára tettem mindkét tenyeremet és egészen az ágy széléig toltam, majd lelöktem rá. Elkezdtem hátrálni, miközben a testem beindult a zene ritmusára. Végig Rob szemébe néztem, aki sokkolva ült az ágy szélén. Én magam sem értettem a viselkedésemet, csak tudtam, hogy most ezt kell tennem. Hátranyúltam, hogy lehúzzam a ruhám cipzárját, miközben egy percre sem hagytam abba a csípőm riszálását. Sztriptíztáncosnőket megszégyenítve vonaglottam a zenére.

Hátat fordítottam a szeretett férfinak és hagytam, hogy a könnyű anyag lassan végig csússzon a testemen. Ott álltam egy szál csipkés fehérneműben, a nyakláncommal a nyakamban és a magassarkúmmal a lábamon. Most áldottam Ashley-t, hogy berángatott abba a boltba. A hajamat összeborzoltam és visszafordultam az ágy felé, közben végig énekeltem Rihannával a dal pikáns szövegét. Rob szinte felfalt a szemeivel és fészkelődni kezdett a helyén. Láttam a szemében, hogy ő is annyira kíván, mint én őt. Elindultam felé szépen lassan, nyújtva a pillanatot, miközben letettem a láncomat, és kibújtam a cipőmből. Mikor elé értem még mindig döbbenten nézett rám. Én nem haboztam egy percig sem. A lábamat átvetettem az ölén, az ágyékára ültem és szenvedélyesen birtokba vettem az ajkait. Nem ellenkezett és hagyta, hogy nyelvünk édes táncot járjon. A fenekemmel apró köröket írtam le, ezzel is tovább szítva a tüzet kettőnk között. Rob hirtelen elszakadt ajkaimtól.
- Alexa én nem... - akarta folytatni, de belé fojtottam a szót.
- Kívánsz? - nyúltam szemérmetlenül a nadrágjához és végig simítottam rajta elől. - Én nem úgy érzem – vigyorogtam rá ördögien és tovább csókoltam, miközben folyamatosan simogattam odalent. Rob ajkait hangos sóhajok hagyták el, de nem hagyta, hogy sokáig kényeztessem. Lefogta az őt simogató kezemet és nem csókolt tovább.
- Ezt nem tehetjük meg – mondta a szemembe nézve, de láttam rajta, hogy már nehezen áll ellen.
- Csssss – tettem a mutató ujjam a szájára, majd oda hajoltam a füléhez és belesuttogtam – csak élvezd – és ekkor pattant el nála a húr.

A térdeim alá nyúlt, megfordult velem az ölében, majd az ágyra dobott. A szívem ezerrel pörgött, tudtam, hogy most tényleg megtörténik. Rob felém kúszott és szenvedéllyel teli csókokban részesített, miközben megállás nélkül simogatta a combomat. Hirtelen áttért a nyakamra, majd a kulcscsontom vonalát borította be csókjaival. Robon még mindig túl sok ruha volt, ami nagyon zavart. Érezni akartam a bőrét az enyémhez simulni, ezért cselekedtem és az ingét próbáltam kigombolni. Mikor már nem bírtam tovább a szerencsétlenkedésemet, fordítottam a helyzetünkön. A csípőjére ültem és szó szerint letéptem róla a könnyű ruhadarabot. A gombok szanaszét repültek, mire egy féloldalas mosollyal az arcán nézett rám. A pólója még mindig útban volt, de most Ő is kapcsolt. Felült, levette a felesleges anyagot és elhajította. Újra ostrom alá vette ajkaimat, miközben kikapcsolta a melltartómat. A falatnyi ruhadarab könnyedén esett le rólam. A meztelen mellkasunk szorosan egymásnak feszült. Éreztem milyen vad tempóban ver a szíve. A kezem a haját szántotta, az Ő kezei pedig a fenekemet markolták. Lassan elváltak ajkaink és Rob a melleimet kezdte el kényeztetni. A számat hangos sóhajok és nyögések hagyták el. Iszonyatosan élveztem minden mozdulatát.

Mikor már kőkeményre szívogatta a mellbimbóimat, nem bírtam tovább és hanyatt döntöttem az ágyon. Csak csókoltam és csókoltam, a hajam sátorként hullott körénk. Lassan végigcsókoltam a testét egészen a csípőjéig, amikor is újabb akadályba ütköztem. Mohón kezdtem el kibontani az övét, majd Rob segítségével lehúztam a nadrágját, az alsónadrágjával együtt. Azonnal rávetettem magam férfiasságára és hol a kezemmel, hol a számmal kényeztettem tovább. Sosem szerettem ezt csinálni, de ez most más volt. Hatalmas élvezetet akartam neki okozni és ahogy felnéztem rá úgy láttam jól végzem a dolgom. A szemeit lehunyta, a mellkasa szaporán járt fel s alá, a keze a lepedőt markolászta. Tudtam, hogy nincs sok hátra és a csúcsra ér, de ő másként gondolta.
- Lexi...várj – lihegte. Lexi? Még sose becézgetett. Sok időm nem volt ezen gondolkodni, mert Rob felült és újra csókolni kezdett.

Megfogta a csípőmet és fordított a helyzetünkön. Most rajta volt a sor, hogy a testem minden egyes négyzetcentiméterét behintse puha csókjaival. Ajkaimat kéjes nyögések és hangos sóhajok hagyták el. Nem habozott sokáig, szinte leszaggatta rólam az utolsó textilt is és nyelvével kényeztetni kezdte a legérzékenyebb pontomat. Istenem, amit odalent művelt... Vonaglottam a kezei közt és éreztem, hogy közeleg a vég, főleg, amikor a művészi ujjait is csatába küldte. Még nem akartam átlépni a mennyek kapuját, legalábbis nem így. Őt akartam érezni.
- Rob – alig bírtam megszólalni – állj! - most én voltam az, aki leállította őt. Rám emelte a tekintetét.
- Mi a baj? - kérdezte zihálva – nem akarod? - kérdezte bizonytalanul. Annyira csalódott arcot vágott, hogy elmosolyogtam magam. Nem szóltam semmit csak felültem és a lehető legszenvedélyesebben estem neki.
- Veled akarom – suttogtam a szájába, mire visszadöntött a párnák közé.

Újult erővel ostromoltak ajkai, miközben férfiassága a bejáratomat súrolta. Rám emelte a vágytól ködös tekintetét. Mintha csak az engedélyemre várt volna, amit meg is adtam neki azzal, hogy megmozdítottam a csípőmet. Egyetlen határozott mozdulattal elmerült bennem, mire mindkettőnkből egy hangos sóhaj szakadt ki. Pár pillanatig egyikünk sem mozdult, csak élveztük, hogy testünk eggyé vált. Aztán Rob őrületes tempóra kapcsolt. A testünk tökéletes szinkronban mozgott együtt, mindkettőnket a szenvedély vad tüze hajtott. A lábaimat a csípőjére kulcsoltam, hogy még mélyebben hozzám férhessen. A körmeim Rob hátába mélyedtek, miközben a szájával a melleimet kényeztette. A rádió még mindig hangosan szólt elnyomva a hangos nyögéseink hangját. Rob hirtelen lefogta mindkét kezem és a fejem mellett leszorította őket, majd megcsókolt. Éreztem, hogy a vágy tüze felemészt és abban a pillanatban végem volt. Az egész testemen remegés futott végig és ha Rob csókja nem hallgattat el, akkor valószínűleg hangosan adom tudtára, hogy átléptem a mennyország kapuját. Pár pillanat múlva Ő is követett engem, majd még mindig zihálva kihúzódott belőlem és mellém feküdt.

Odabújtam hozzá és a mellkasára fektettem az arcomat. Hallottam, ahogy a szíve még mindig őrült tempóban ver. Én is még az előbb átéltek hatása alatt voltam, nem tudtam megszólalni. Pedig annyi mindent mondtam volna neki, de talán nem ez a legmegfelelőbb alkalom. Behunytam a szemem és csak élveztem Rob közelségét. Ránk terítette a takarót és belepuszilt a hajamba. Hogy mi lesz holnap ezek után? Fogalmam sem volt, de nem is tudtam ezen gondolkozni, mert pillanatokon belül elnyomott az álom...

Pesti találkozó

Sziasztok babák!

Gondolom már mindannyian tudtok a pesti találkáról, de azért én is megosztom veletek.

Szóval Kesha és Betsy szerveztek egy kis összeröffenést egy tuti helyen. Szeretnénk, ha minél többen jönnétek. Nem eszünk meg senkit, szóval csak bátran gyertek. Az időpont Július 2. (szombat), a Blaha Lujza téren lesz a gyülekező.

Jelentkezni lehet Keshánál (kesha420@gmail.com) valamint Betsy-nél (betsy1989@citromail.hu). Esetleg még nálam is próbálkozhattok, ha szeretnétek (your.love@freemail.hu)

pusszancs, Nic

13. fejezet - Váratlan helyzetek

Sziasztok babáim!


Itt az új rész. A komizóknak nagyon hálás vagyok. És a 47 pipát is köszönöm szépen. Imádlak titeket <3 Remélem tetszeni fog nektek.


Jó olvasást!


pusszancs, Nic

Rob

Ahogy a kocsiban ülve száguldottunk a reptér felé, olyan ideges voltam, mintha az elnökhöz készülnék. Talán nem is idegesség ez, hanem izgatottság. Igen, ez a megfelelőbb kifejezés arra, amit érezek. Végre újra láthatom Alexát. Vajon, hogy fog viszonyulni hozzám? Végül is a búcsúnk elég szenvedélyesre sikeredett. És én, hogy fogok hozzáállni a dolgokhoz? Ha az érzéseimre hallgatnék egyből megcsókolnám. Újra érezni akarom a semmihez sem fogható ízét a számban, az őrült tempóban verdeső szívét, érezni az illatát. Oké elég ebből a marhaságból. Már olyan vagyok, mint egy szerelmes kamasz. Nem. Én nem lehetek még egyszer szerelmes. Talán csak Lizzy miatt érzem így. Belém beszélte, hogy beleestem Alexába. Nevetséges. Mielőtt begolyóztam volna a saját gondolataimtól, szólt a sofőr, hogy megérkeztünk. Előre megbeszéltem vele, hogy ő fog bemenni a váróterembe. Nem akartam, hogy felismerjenek és megint kitörjön körülöttem a cirkusz. Egy valamivel nem számoltam, hogy megint magamra maradtam a gondolataimmal. Inkább kiszálltam a kocsiból és rágyújtottam. Már két cigit is elszívtam és még mindig nem volt sehol. Biztos csak késik a gépe – gondoltam magamban. Remélem nem hibásodott meg a gép és nem zuhant le! Elég Pattinson, ne fesd az ördögöt a falra! És ekkor meghallottam a várva várt hangot. Felé fordultam és egyből szorosan átöleltem. Hihetetlen volt ismét ilyen közel érezni magamhoz. Nem ellenkezett egy percig sem, ő is körbefonta karjait körülöttem. Mélyen magamba szívtam a parfümje édes illatát, majd elengedtem és adtam neki egy puszit. Egy pillanatig átfutott az agyamon, hogy inkább birtokba veszem az ajkait, de nem tudtam, hogy arra hogy reagálna. Így is elvörösödött, ahogy zavarba jött. Beszálltunk az autóba és Alexának be nem állt a szája. Nem is nagyon figyeltem arra mit mond, csak az ajkát figyeltem, ahogy a szavakat formázza. Vonzotta a tekintetemet, akár egy mágnes. Annyira szerettem volna megcsókolni, de amikor már nagyon közel voltam hozzá elhúzódott. Most mi történt? Tudom, hogy ő is ugyanúgy érzi ezt a vonzalmat kettőnk között. Áááá sose fogok kiigazodni a nőkön. Sikerült annyira felhúznom magam ezen az egészen, hogy nem is beszéltem Alexához egész úton. Mire a szállodához értünk lehiggadtam. Főleg mikor láttam Alexa kétségbeesett arcát. Nem csodálom amennyi fotós lebzselt a bejárat előtt. Még szerencse, hogy meg van a tuti receptem ellenük. A mélygarázs. 

Miután beszálltunk a liftbe, nem igazán tudtam mit mondhatnék neki. Szerettem volna megkérdezni tőle, hogy miért nem lépi át azt a bizonyos határt, de nagyon elmésen csak azt sikerült kinyögnöm, hogy nagyon csinos. Gratulálok Pattinson. A szobájába belépve tátva maradt a szája, amit megmosolyogtam. Reméltem, hogy tetszeni fog neki. Aztán váratlanul nekem támadt. Igen ez is benne volt a pakliban. Miért van az, hogy senki nem szereti ha költök rájuk? Van elég pénzem, akkor miért ne költhetném másokra. Pláne egy ilyen lányra, mint Alexa. Habár ezt most nem én álltam és úgy láttam ettől megnyugodott. Még jó, hogy nem kérdezett rá, hogy miért a Summit fizeti. Ezt az aprócska részletet nem osztottam meg vele, későbbre tartogattam. Azt hiszem, ha megtudja újfent nekem esik majd, amit már alig várok.

Alexa

Nem is nézett rám, épp a telefonján pötyögött valamit.

- Na végre Rob! Nem mondták még, hogy nem illik megvárakoztatni a höl – pillantott rám döbbenten – gyeket. Szia. Ne haragudj. Megzavartam valamit? Azt hittem Rob egyedül van. Ne haragudjatok – szabadkozott – Én már itt sem vagyok. - Úristen! Azt hiszi, hogy Rob és én? Bár ha jobban belegondolok egy száll köntösben nyitottam ajtót.

- Várj! - szóltam rá mielőtt elviharzik. Visszalépett elém – Először is nem zavartál meg semmit. Leszámítva a pihenésnek szánt fürdőmet – nevettem zavartan – másodszor Rob szobája kettővel arrébb van – mosolyogtam rá. Meglepően nyugodt voltam és még értelmes mondatokat is össze tudtam rakni, annak ellenére, hogy ki áll velem szemben. Felnézett a szobaszámra és az arcára kiült a döbbenet és az értetlenség.

- Uh tényleg. Még egyszer ne haragudj. Annyira bele voltam merülve a mobilomba és azt se néztem merre megyek. Ashley Greene – nyújtott kezet.

- Alexandra Bíbor - fogtam meg a kezét – de nyugodtan szólíts Alexának. - Ashley szemei úgy kikerekedtek, mintha szellemet látott volna – Mi az? Talán valami rosszat mondtam?

- Nem, nem – hatalmas mosoly ült ki az arcára – Te vagy Rob Alexája, igaz? - azt hiszem most az én szemeim nőttek kétszeresére a döbbenettől. Mi az, hogy Rob Alexája? Én nem vagyok senki tulajdona.

- Ha nem is vagyok Rob – nyomtam meg a nevét -  Alexája, de igen ismerem.

- Ezért még megölöm azt a majmot. Te itt vagy és nem is szólt nekem! Pedig direkt megkértem rá – puffogott, én meg csak jót mosolyogtam rajta. Mintha azt titkolta volna el előle, hogy Christian Dior szállt meg a szállodában.

- Ha szeretnél bejöhetsz beszélgetni – ajánlottam fel neki.

- Nem, nem akarok zavarni és biztos fáradt vagy.

- Nem kérdezem meg még egyszer – láttam rajta, hogy habozik, ezért úgy döntöttem megkönnyítem a választást – hát ha nem, hát nem – csuktam volna vissza az ajtót.

- Várj! - tudtam, hogy ez bejön – na jó bemegyek, de csak egy kicsit.

Bent leültünk a kanapéra és Ashleyből csak úgy záporoztak a kérdések. Hihetetlen mennyire közvetlen csaj. Mintha ezer éve ismernénk egymást. Mindenre kíváncsi volt. Mit tanulok, mit szeretek enni, milyen város Budapest. A családom is érdekelte, de ami leginkább foglalkoztatta, hogy mi a helyzet pasi fronton. Ez volt az a téma, amiről nem szívesen beszéltem, így csak lezártam annyival, hogy jelenleg nincs senkim. Fogalmam sincs meddig beszélgettünk, de hogy nem „csak egy kicsit” az biztos. 

- Te sose fogysz ki a kérdésekből? - nevettem

- Ne haragudj – szégyellte el magát – sokat fecsegek, igaz? Pedig próbálok leszokni róla.

- Semmi baj. Csak kíváncsi természet vagy.

- Ha már a kíváncsiságnál tartunk... - láttam rajta, hogy nem meri folytatni

- Kérdezz nyugodtan. Eggyel több vagy kevesebb – kuncogtam

- Mit fogsz felvenni a stáb bulira?

- Stáb bulira? - gőzöm nem volt miről beszél

- Igen. Azért jöttél nem? - láttam rajta, hogy ő sem érti a helyzetet.

- Azért jöttem, mert Rob meghívott egy.... szilveszteri partiba – basszus.

- Szóval nem szólt neked arról, hogy ezen a szilveszteri bulin mindenki ott lesz, akinek bármi köze volt a Twilight Saga filmekhez? - Stáb buli? Én azt hittem, hogy elmegyünk egy eldugott szórakozóhelyre, vagy itt a szállodában lesz valami buli. Úristen! Ott lesz egy csomó híres színész és rendező és még ki tudja ki. Én nem állíthatok be csak úgy. Nem vagyok közéjük való. Plusz nincs semmi ruhám, amit felvehetnék egy ilyen helyre. Kezdtem pánikba esni. Hogy tehette ezt velem Rob? - Úgy látom nem tudtál róla – úgy nézett rám, mint aki rosszat tett.

- Nem. Erről az apró részletről elfelejtett tájékoztatni. - keltem fel a kanapéról – Ha tudom el se jövök. Mármint ne érts félre, örülök, hogy megismertelek csak...

- Csak nem akarsz egy ilyen társaságban lenni, idegen emberek között. Hidd el tudom milyen érzés. Én szinte állandóan ezt érzem minden egyes eseményen. Feszengek. Meg akarok felelni mindenkinek. De ne aggódj az első pár perc után feloldódsz. Pláne ha megismered a srácokat. Két marha – mosolygott

- Nem is tudom... Én nem vagyok ilyen, mint te

- Milyen? Szószátyár? Kotnyeles? Lökött?

- Közvetlen – kuncogtam – nekem nem megy olyan könnyen az ismerkedés.

- Hát nekem nem úgy tűnik. Nézd csak meg. Most találkoztunk és már többet tudok rólad, mint a sminkes csajsziról. Pedig vele elég sokat dolgoztam együtt.

- Igen, ez valószínűleg igaz – gondolkodtam el egy pillanatra. Tényleg furcsa, hogy ilyen hamar megtaláltuk a közös hangot. Pillanatok alatt megnyíltam neki és szinte az egész életemet elmeséltem neki.

- Akkor hajrá! Nincs vesztenivalód és baromi jól fogunk szórakozni – jött oda hozzám és fogta meg mindkét kezem.

- Végül is már úgy sem mondhatom le, nem igaz?

- Ez a beszéd – ölelt meg. 

Hú, de kapsz még ezért Pattinson. Mivel nincs alkalomhoz illő ruhám Ashley-vel megbeszéltük, hogy holnap elmegyünk vásárolni. Fogalmam sem volt miből fogom ezt kifizetni, de Ash azt mondta ne aggódjak emiatt. Nem szívesen fogadtam el az ajánlatát, de sikerült meggyőznie, hogy neki ez semmiség. Épp a saját ruhájáról áradozott, amikor kopogtattak az ajtón.

Rob

Elindultam megkeresni Ash-t. Megígértem neki, hogy ő lesz az első, aki megtudja ha Alexa megérkezett. Hiába kopogtattam az ajtaján, választ nem kaptam. Tovább indultam Jacksonhoz, hátha ott találom. Meglepődtem, amikor Jay helyett Kristen nyitott ajtót. Belépve láttam, hogy Jay, Taylor és Kellan is itt vannak. Remek, így nem kell elmennem külön mindenkihez. Elújságoltam nekik, hogy itt van Alexa és hogy a holnapi bulin megismerhetik. Reméltem, hogy Ashley nem fogja kitekerni a nyakam, amiért nem neki szóltam először. A srácok már alig várták, hogy megismerhessék. Jay még tanácsot is adott, hogy hova vigyem a ”kis csajt”. Kristen viszont eléggé furcsán viselkedett. Úgy láttam nem nagyon tetszett neki a dolog. Nem értettem miért, hisz mi csak barátok vagyunk. 

Ash-t még próbáltam elérni mobilon, de természetesen nem vette fel. Úgy döntöttem majd később még benézek hozzá. Elköszöntem a srácoktól és visszamentem Alexához. Gondoltam még nem feküdt le és elviszem vacsorázni. Kopogtattam az ajtón, de egy nem várt személybe botlottam.

Alexa

- Hagyd csak, majd én kinyitom. Gondolom Rob az – kitárta az ajtót és egy döbbent arcú Roberttel találta szembe magát.

- Ash? Hogy kerülsz ide?

- Neked is szia. Gyere csak be, beszédem van veled! - húzta be a karjánál fogva. Robnak gőze se volt mi folyik itt.

- Ajjaj mik ezek a szikrázó szemek? - pillantott ránk felváltva

- Először is – lépett oda Robhoz Ash és belebokszolt a vállába.

- Aúúúú – dörzsölte meg az ütés helyét – ezt most miért kaptam?

- Azért, mert nem szóltál, hogy Alexa itt van. Ha véletlenül nem tévesztem el a szobát, akkor nem is tudom meg – háborodott fel. Jót mosolyogtam azon, hogy milyen kis harcias nőszemély. Nem irigylem a párját.

- Ha tudni akarod jártam nálad, de nem nyitott ajtót senki. Hívtalak is, de nem vetted fel!

- Tényleg, igazad van – nézte a mobil kijelzőjét – nem is hallottam, hogy csörög. Annyira belemerültünk a tervezgetésbe.

És ekkor jutott eszembe, hogy én is tartozom Robnak egy nagy seggberúgással. Így oda léptem mellé és szó nélkül behúztam a másik karjába.

- Naa hééé – eljátszotta ugyanazt, mint az előbb – és ezt most miért?

- Először is, hogy meglegyen a szimmetria, másodszor pedig elfelejtetted megemlíteni, hogy milyen buliba is hívtál! - ripakodtam rá. Látszott az arcán a meglepettség, aztán összehúzta magát, mint egy kis gyerek, aki rossz fát tett a tűzre.

- Szóval már tudod – nézett rám félve, majd Ashleyre.

- Ne nézz így rám. Miért nem mondtad el neki az igazat? - szabadkozott

- Igen ez egy nagyon jó kérdés – álltam csípőre tett kézzel

- Igazság szerint féltem, hogy akkor nem jössz el – fordította felém a tekintetét.

- Ezt nagyon jól gondoltad! Ha Ashley nem szól, akkor egyáltalán elmondtad volna? Vagy hagytad volna, hogy beállítsak egy szál farmerban? - kicsit felment bennem a pumpa

- Nem hagytam volna! Minek nézel engem? Szóltam volna, hogy vegyél fel pólót is – vigyorgott a saját hülyeségén.

- Rob ez nem vicces! Te örülnél ha beállítanál egy elegáns partira utcai ruhában? Mindenki összesúgna a hátad mögött, hogy ”ki ez a jött-ment?” - hadartam el egy szuszra. Túlreagáltam? Nem hiszem. Fogalma sincs milyen kellemetlen helyzetbe hozott.

- Igazad van, sajnálom. Én csak meglepetést akartam okozni. Nem gondoltam bele a részletekbe. - fúrta tekintetét az enyémbe. Anyám azok a szemek. Teljesen elveszek bennük. Magukba szippantanak és nem eresztenek. Pár másodpercig csak az arcát figyeltem, ahogy egyre kétségbeesetté válik. A francba. Miért nem tudok haragudni rá?

- Rendben, felejtsük el. Most már úgy is mindegy, itt vagyok és holnap Ash-el elmegyünk és veszünk valami jó kis rucit, igaz? - fordultam mosolyogva az említett személy felé, aki csak bőszen bólogatott.

- Részvétem – mosolygott Rob

- Hééé – háborodott fel Ash

- Tudod Ashley megszállott, ha ruhákról van szó. Szóval jobb, ha felkészülsz, hogy egy percre se fogtok megállni és egész nap a várost fogjátok járni.

- Már alig várom – öleltem át Ash-t

- Látod? Valaki értékeli a divatszakértelmemet -húzta ki magát, mire Rob csak forgatta a szemeit – Azt hiszem most már megyek. Köszönöm a beszélgetést és akkor ne feledd holnap.

- Én köszönöm és megyünk mindenképpen – pusziltam meg, majd kikísértem az ajtóhoz és elköszöntem tőle. Visszamentem a nappaliba és Rob még mindig ugyanott állt, ahol hagytam. Csak mosolygott.

- Mi az? - mosolyogtam én is.

- Fáradt vagy? - kérdezte

- Nem igazán – füllentettem, hisz a kádban is majdnem elaludtam, de érdekelt, hogy miért kérdezi.

- Ez esetben öltözz fel, mert elmegyünk -somolygott rám. Ekkor esett le, hogy egy szál köntösben állok előtte. Ösztönösen fontam össze a karom a mellkasom előtt. Igaz nem tudom mit szégyenlősködöm, hisz már látott egy szál fehérneműben is.

- Hová megyünk? - kérdeztem, csak hogy tudjam mit vegyek fel.

- Meglepetés – vigyorgott.

- Utálom a meglepetéseket, ha nem vetted volna még észre. Azt hittem az előző jelenet elég világos volt. - húztam fel a szemöldököm.

- Igaz. Akkor legyen annyi elég, hogy enni fogunk – mosolygott szüntelenül.

- Rendben. Akkor kérek 10 percet.

- 10 percet? - kérdezte felvont szemöldökkel

- Oké, legyen 20 perc – és már robogtam is be a hálószobába. 

Sokat nem gondolkoztam mit vegyek fel. Egy szűk szárú farmer és egy denevér ujjú felső mellett döntöttem. Feltettem egy leheletnyi sminket, a hajamat szabadon hagytam. Kivettem a bőröndből a magassarkú cipőmet, majd megnéztem magam a tükörben. Remélem megfelelek így és még időben el is készültem.

Kiléptem a nappaliba, de Rob nem volt sehol. Azt hittem itt hagyott, de aztán megjelent a terasz ajtóban.

- Csak elszívtam egy cigit, amíg elkészülsz – magyarázkodott

- Nos így megfelelek? - forogtam körbe

- Gyönyörű vagy – lépett közelebb

- Köszönöm – szokásomhoz híven sikeresen elpirultam. Rob tekintete a kelleténél tovább időzött el a mellkasomon. Ezzel még jobban zavarba hozott, így megköszörültem a torkom.

- Rajtad van a lánc – mondta ő is zavartan. Lenéztem és az ujjaim közé fogtam a medált.

- Jaa... Igen - mosolyogtam – sose veszem le. Kivéve a fürdésnél persze – nevettem.

- Indulhatunk kisasszony? - tartotta a karját.

- Természetesen – karoltam belé

- Hölgyem – nyitotta ki nekem az ajtót és előre engedett

- Köszönöm uram – mondtam, majd elnevettem magam.

A szállodát megint a mélygarázson keresztül hagytuk el, így elkerültük a paparazzikat. Az úton végig faggattam Robot, hogy mégis hova megyünk, de nagyon makacs volt és nem árulta el. Miután már századszorra próbálkoztam, feladtam és csak bámultam a mellettünk elsuhanó tájat. Sokáig nem tartott az utazás és mire feleszméltem már egy étterem előtt álltunk. De nem is akármilyen előtt. A szám is tátva maradt azt hiszem.

- Rob ez egy... - hüledeztem még mindig

- Magyar étterem igen – mosolygott rám – csak magyar ételeket szolgálnak fel. - néztem rá fülig érő szájjal – - Gondoltam örülnél egy kis hazai íznek. Gyere menjünk. - terelt befelé. 

Belépve az étterembe otthonos hangulat fogadott. Tényleg olyan volt mintha otthon besétáltam volna egy csehóba. Az asztalokon kockás terítő és egy csokor virág volt, a háttérben halkan szólt a zene. A hely zsúfolásig tele emberekkel. Mindenki beszélgetett miközben jóízűen falatoztak. Rob odavezetett egy pulthoz, ahol egy kedves fiatal lány állt.

- Üdvözlöm Önöket a Duna Csárdában – mosolygott ránk.

- Szia. Egy asztalt szeretnénk, valamelyik eldugott részen, ha lehetséges – kérte meg a lányt Rob

- Persze, semmi akadálya. Csak ketten lesztek?

- Igen – válaszoltam neki magyarul. Nem tudom miért, talán a hely hangulata miatt. A lány csodálkozva nézett rám.

- Te magyar vagy? - kérdezte az anyanyelvemen

- Igen – most rajtam volt a sor, hogy megdöbbenjek. - de te honnan...?

- Én is az vagyok – mosolygott – sőt az egész személyzet az. A családomé az étterem. Jó végre hallani otthoni szavakat is – nevetett – gyertek megmutatom az asztalotokat. 

- Ő is magyar? - kérdezte Rob, bólintottam. Szegénykém egy árva szót sem értett, de amint helyet foglaltunk elmeséltem neki miről beszélgettünk. Egy viszonylag különálló részen kaptunk asztalt. Az étlapot kezdtük tanulmányozni.

- Mi az a pacal pörkölt? - kérdezte Rob nagy nehezen

- Hidd el nekem, azt nem akarod megkóstolni. Az a Föld legundorítóbb étele. Nem is értem emberek, hogy képesek azt megenni. - szörnyülködtem

- Oké, meggyőztél – mosolygott – Mivel fogalmam sincs mi mit takar, jobb lesz ha te választasz.

- Rendben, de van egy feltételem – somolyogtam

- Ne nézz így.

- Hogy? - értetlenkedtem

- Hát így. Tuti, hogy forralsz valamit. Akkor szoktatok ti nők így nézni – nevetett

- Fél tőlem Mr. Pattinson? - vigyorogtam

- Nem tőled, csak ettől a nézéstől. Ki vele, mit találtál ki. - dőlt hátra a székben

- Én választok, te adod le a rendelést – dőltem hátra én is. Láttam az arcán, hogy megkönnyebbül

- Ennyi? Semmi hátsó szándék, vagy csapda?

- Ennyi - tartottam néhány másodperc hatásszünetet, majd folytattam - Leszámítva, hogy magyarul kell kérned. - szegénynek elsápadt az arca egy pillanatra. - Mi az? Azt hittem te nagy mestere vagy az akcentusok elsajátításának.

- Hát ez erős túlzás, de oké, legyen – rántotta meg a vállát – megcsinálom. 

Amint kimondta, hogy belemegy, meg is érkezett a fiatal lány és kérdezte, hogy választottunk-e már. Bólintottam, majd rámutattam Robnak az étlapjára, hogy miket kérjen. Először elolvastam neki, hogy hallja hogyan kell mondani, aztán magára hagytam. Éva furán nézett ránk, de elmagyaráztam neki, hogy Rob szeretne magyarul rendelni. Nagy nehezen kinyögte mit is szeretnék és nagyon büszke volt magára. Igaz végig zavarban volt és amint elment a lány, bele túrt a hajába.

- Gratulálok – mosolyogtam rá

- Remélem azokat rendeltem, amik oda voltak írva. Még a végén kihoznak egy töltött patkányt vagy ilyesmit. - kuncogott

- Bolond vagy – nevettem – El se hiszem, hogy itt vagyok – sóhajtottam

- Ez csak egy étterem, nem nagy dolog – mosolygott

- Nem úgy értettem! Hanem, hogy itt vagyok Los Angelesben, veled – ráztam meg a fejem, majd kapcsoltam, hogy ez elég furán hangzott – mármint... - kezdtem volna bele a magyarázkodásba, de nem hagyta.

- Tudom mire gondolsz – villantotta meg a szexi mosolyát – én is ezt éreztem, mikor először ide jöttem. Minden olyan új volt és lenyűgözött, mert itt minden olyan más, mint otthon. Sokkal jobban pezseg a város, mint London. Aztán kijött a Twilight és minden megváltozott. Most már legszívesebben itt hagynék mindent és visszamennék Londonba. Mármint ne érts félre imádok színészkedni és jól esik, hogy másoknak tetszik az amit csinálok, csak ebből a felhajtásból van már elegem. Nem mehetek ki az utcára anélkül, hogy ne támadjanak le a paparazzik vagy a rajongók. - láttam, hogy kezd dühössé válni. Gondolom előjöttek a nem éppen szép emlékei.

- Sajnálom – nyúltam át az asztal felett és megfogtam a kezét. Egy pillanatra meglepődött.

- Ezen nincs mit sajnálni – fogta meg a másik kezével az enyémet – most már tudom, hogy mivel jár ha híresség vagy és vállalom. Nem nagy áldozat azért, hogy színészkedhessek. - nézett bele a szemembe. Már megint éreztem, hogy megbűvölnek a szemei és fogva tartanak. A szívem őrült tempóban kezdett el verni. Tudtam, hogy valami történik közöttünk. Egy láthatatlan, megfoghatatlan dolog. Rob elkezdett közelíteni felém, miközben én meg se mozdultam, csak vártam. Vártam, hogy ajkaink újra egymásra találjanak. Talán jobb lett volna, ha nem várok, mert a pincér pont ezt a pillanatot választotta, hogy megérkezzen az ételekkel. Úgy rebbentünk szét, mintha valami rosszat csináltunk volna. 

Rob

Tudtam, hogy tetszeni fog Alexának ez az étterem. Örök hála Jacksonnak az ötletért. Egész hangulatos kis hely volt és tudtam, hogy itt biztos nem ismernek fel. Egy fiatal lány állt a pult mögött és Alexával egyből egymásra találtak. Nem értettem miről beszélgettek, tehát nyilván ő is magyar. Az étlapra ránézve fogalmam sem volt, mi micsoda. Csak remélni mertem, hogy nem valami moslékot fogok magamnak rendelni. Szerencsére Alexa kisegített és ő választott. És már megint olyan cinkosan nézett rám. Tudtam, hogy valamiben sántikál. Igazi rafinált nőszemély. Próbáltam összeszedni minden tudásomat és leadtam a rendelést. Rendesen lejárattam magam azt hiszem, de neki ez nagyon is tetszett. Nagyot sóhajtott és elkezdett áradozni. Tudtam, hogy min megy keresztül és ezt meg osztottam vele is. Hihetetlen, hogy csak úgy elmondtam neki ezeket a dolgokat. Még sose beszéltem erről senkinek. Féltem, hogy kitudódik és akkor senki nem fog alkalmazni, mert nem bírom a nyomást. Azt hiszem abba belehalnék. A színészet az életem és semmiért nem adnám fel. Kezdtem egyre jobban felhúzni magam az emlékeimen, de ekkor Alexa megfogta a kezem. Olyan puha volt a bőre és bennem megint megmozgatott valamit. Fura érzések járták át minden porcikámat. Belenéztem azokban a gyönyörű barna szemekbe. Nem tudtam betelni velük. Ő is csak nézte a szemeimet. Elvesztünk egymás tekintetében. Tudtam, hogy érzi, amit én. Lassan közelítettem felé. Nem akartam, hogy elforduljon. Azt akartam, hogy ajkaink régi ismerősként üdvözöljék egymást. Érezni akartam a csókja ízét a számba. Láttam, hogy nem mozdul, én mégsem sietettem a dolgot. Már nagyon közel voltam a célhoz és ekkor jött meg a pincér. Mindketten hátra dőltünk a székben és elengedtük egymás kezét. A francba. Ez se jöhetett volna egy perccel később. Alexa kedvesen rá mosolygott, de nekem valahogy nem volt ehhez kedvem. Nem hiszem, hogy megint várnom kell a következő megfelelő pillanatra. Komolyan vicc az egész, amit mi csinálunk. Miért nem tudom csak úgy egyszerűen megcsókolni? Ez sose jelentett gondot.

- Te nem eszel? - kérdezte Alexa kizökkentve a gondolataimból. Ráemeltem a tekintetem és minden haragom elszállt egy pillanat alatt.

- De – mosolyogtam én is, majd elkezdtem falatozni – Hmm... Ez nagyon finom. Nem hittem volna, hogy a múltkori után ehetek finomabbat, de ez űbereli. - mutattam rá a villámra.

- Örülök, hogy ízlik.

Csendben fogyasztattuk el a fogásokat. Szerintem mindketten zavarban voltunk az előbbi után. Ez tiszta hülyeség. Én mikor vagyok zavarban? Na jó általában igen. De csak akkor ha idegenekkel kell beszélgetnem, vagy ha sokan bámulnak. 

- Azt hiszem több falat már nem megy le a torkomon – dőlt hátra Alexa.

- Azon csodálkozom, hogy ennyi mindent megettél – kuncogtam

- Hééé! Szóval kövér vagyok? Hát illik ilyet mondani egy hölgynek? - háborodott fel. Imádom, amikor ilyen. Imádom? Na jó túlzás. Inkább csak tetszik vagy....nem is tudom már magam sem.

- Nem vagy kövér. Én ilyet egy szóval se állítottam. Nagyon csinos vagy és gyönyörű. - kortyoltam bele az italomba, miközben őt néztem.

- Köszönöm – pirult el megint és az asztalterítőt kezdte bámulni. Hihetetlen, hogy az egyik pillanatban még nekem támad a másikban pedig olyan, mint egy szende kislány. 

Oda jött hozzánk a lány a pult mögül és valamit beszéltek Alexával. Persze magyarul, miért is ne. Nehogy értsek belőle bármit is. Mikor távozott a lány kérdőn fordultam Alexához.

- Mit akart?

- Hát azok után, amiket meséltél nem biztos, hogy örülni fogsz neki... - hajtotta le a fejét

- Mondd csak, nem leszek dühös megígérem – mosolyogtam rá. Voltak sejtéseim, hogy mit akarhatott.

- Nos csak egy fényképet szeretne, hogy kitehessék a falra, hogy itt jártál. Nézd tudom, hogy nem szereted ezt, de neki nagyon sokat jelentene és... - győzködött.

- Rendben. - mondtam, mire rám nézett.

- Biztos?

- Persze. Nézd, amit az előbb meséltem az csak a paparazzikra vonatkozik, és azokra, akik titokban lefotóznak és feltesznek a twitterre. Szeretem a rajongóimat, hiszen ők a legnagyobb kritikusaim. Persze csak a normálisabb fajtából valókat bírom – nevettem.

Nos rendben, akkor szólok neki. - felállt és megkereste a lányt. Néztem, ahogy kecsesen végig suhan az asztalok között. Aztán az arcára levakarhatatlan mosoly ült ki, amikor a lány hálásan megölelte azért, hogy megtette neki ezt a szívességet. Ahogy közeledtek felém, csak Alexát figyeltem. A mosolya csak még gyönyörűbbé tette. Amint odaértek az asztalhoz a lány egyből hálálkodni kezdett.

- Köszönöm, hogy beleegyeztél.

- Ugyan nincs mit.

- Alexa megtennéd, hogy te is oda ülsz? 

- Én? - döbbenten nézett a lányra

- Igen. Szeretném, ha te is rajta lennél ha nem baj. - látszott Alexán, hogy nem érti a dolgot, de végül is belement. Odasétált mellém és rátette a kezét a vállamra. - Ez így nem lesz jó – mérgelődött a lány – nem fértek bele a képbe, ha meg hátrébb megyek, akkor nem fogtok rendesen látszódni. - és itt volt a remek alkalom. Tálcán kínálta fel magát nekem és én egy percig sem haboztam.

- Mi lenne, ha ide ülnél a lábamra? - kérdeztem Alexa felé fordulva. Az arcán átsuhant egy pillanatra a döbbenet, de aztán eleget tett a kérésemnek. A szikrák újult erővel járták át a testem minden egyes sejtjét. Az illata megbódította az elmém és a szívem hevesebben kezdett el verni. Még senki nem váltott ki belőlem ilyen reakciót, pusztán azzal, hogy közel kerül hozzám.

- Nem vagyok nehéz? - emelte rám a tekintetét.

- Nem. Olyan vagy, mint egy tollpihe – édes teher, tettem hozzá magamban. A lány elkészítette a képet és még egyszer megköszönte. Alexa még mindig rajtam ült és egy ásítást próbált leplezni. Mekkora hülye vagyok. Gondolom hulla fáradt.

- Azt hiszem ideje, hogy menjünk.

- Miért? - kérdezte kétségbeesve.

- Mert pihenned kéne. Látom, hogy kimerített az utazás. Én meg önző módon elcipellek egy étterembe ahelyett, hogy hagynálak aludni.

- Nem vagy önző. És örülök, hogy ide hoztál. Fantasztikus ez a hely. - ámuldozott miközben körbe nézett a teremben. 

- Nos ez esetben örülök, hogy így döntöttem – mosolyogtam rá – Öhm... így nehéz lesz távozni – kuncogtam.

- Jajj ne haragudj. Igazad van – felállt és ő is elnevette magát. Intettem a pincérnek, aki hozta a számlát. Kifizettem és a taxi felé vettük az irányt.

- Min mosolyogsz? - kérdeztem tőle már a taxi hátsó ülésén ülve.

- Semmi csak eszembe jutott, hogy mi vagy telefonon beszélünk vagy éttermekben eszünk - belegondolva igaza van.

- Tényleg – nevettem – pedig hidd el nem sűrűn járok éttermekbe. Viszont gyorséttermekbe annál inkább.

- Legközelebb oda megyünk. Imádom a hamburgert és a sült krumplit – meglepődve néztem rá - Mi az?

- Semmi csak nem gondoltam, hogy egy ilyen lány...

- Milyen lány?

- Ilyen csinos. - pirult el - A legtöbb vékony lány csak salátán és ásványvízen él. - mosolyogtam rá.

- Nos már mondtam egyszer, hogy én nem vagyok a legtöbb lány és mint észrevehetted nem csak salátán élek – vigyorgott ő is.

Az út további részét csendben tettük meg. Néha-néha rápillantottam Alexára, akinek már majd’ lecsukódott a szeme. Tényleg fáradt volt. A szállodához hamar megérkeztünk. A fotósok még mindig a szálloda előtt táboroztak. Nem csoda, hisz szinte minden Twilight szereplő itt szállt meg. Ismét a garázs felől szálltunk be a liftbe. Sajnos túl hamar megérkeztünk az emeletünkre, majd a szoba ajtóhoz.

- Köszönöm a vacsit, igazán finom volt – fordult felém a nyitott ajtónál állva.

- Ne nekem köszönd, nem én főztem – vigyorogtam, mire csak forgatta a szemét.

- Oké, akkor azt köszönöm, hogy elvittél arra a helyre – nyomott egy puszit az arcomra. Csak egy másodpercig ért hozzám, de a testem egyből reagált rá. A bőröm felforrósodott és a szívem ismét nekilódult. Nem igazán értettem mi is ez, ami köztünk történik, de minden egyes érintésével megmozgatott bennem valamit.

- Szívesen – válaszoltam, mikor észbe kaptam, hogy talán mondanom kéne valamit.

- Akkor szia – köszönt el

- Szia.

Mikor becsukódott az ajtó, elindultam a saját szobám felé. Nem éreztem magam fáradtnak, így miután lezuhanyoztam, kiültem az erkélyre egy üveg sörrel és a gitáromon kezdtem el játszani. Gondolatban valahol máshol jártam. Az előttünk álló napok lebegetek a szemem előtt. 

Alexa

Miután becsuktam magam mögött az ajtót, rögtön a fürdőbe mentem egy gyors zuhanyra. Iszonyatosan fáradt voltam. A villám gyors fürdőzésem után bedőltem az ágyba és nyakig betakaróztam. Nem sokkal később egy gitár hangjai kúsztak a fülembe. Becsukott szemmel élveztem a lágy dallamokat. Így ért utol az álom.

Másnap arra ébredtem, hogy valaki szét akarja verni az ajtómat. Azt se tudtam hirtelen hol vagyok. Mikor megvilágosodtam, úgy ahogy voltam, teljesen kómásan mentem ajtót nyitni. Egy nagyon ideges Ashleyvel találtam szembe magam.

- Te még nem vagy felöltözve? - sipította

- Neked is jó reggelt – ott hagytam és vissza vonszoltam magam a hálóba és elhasaltam az ágyon.

- Na azt már nem kisasszony! - húzta el a függönyöket – Van fogalmad arról, hogy hány óra?

- Gondolom mindjárt megtudom – motyogtam a párnába.

- Fél 11! Úgyhogy emeld fel a formás hátsófeledet és indíts öltözni – kezdte el rángatni a karom.

- Csak még 10 percet kérek – nyöszörögtem

- Nem! A boltok nem várnak meg és elég sok időbe telik megtalálni a tökéletes ruhát.

- És ha én beérem egy átlagos ruhával is?

- Még csak azt kéne! - háborodott fel - Nem adjuk alább a tökéletesnél – mosolyodott el – Szóval nyomás – felrángatott és szó szerint betolt a fürdőbe.

- Mondtam már, hogy emlékeztetsz valakire? - felrémlett bennem Lori. Ő is folyton ezt csinálja.

- Nem, de te is emlékeztetsz valakire. Robot is egy órámba telik felkelteni. Lusták vagytok mind a ketten – kiabált vissza a szobából. Jót kuncogtam rajta.

Fél óra múlva már teljes harci díszben álltam az előtérben és a cipőmet húztam fel.

- Na végre – sóhajtott fel Ash – gyerünk – megfogta a kezem és húzott maga után. 

Reméltem, hogy nem valami méreg drága ruhaszalonba akar elrángatni. Sajnos a gyanúm beigazolódott. Egyik boltból a másikba mentünk. Egyszer csak azon vettem észre magam, hogy egy Gucci boltban állok a tükör előtt egy gyönyörű ruhában.  Egy pezsgő színű ruha volt, enyhén csillámló anyagból.

- Tökéletes – mondta Ashley csillogó szemekkel – mintha rád öntötték volna.

- Valóban gyönyörű – simítottam végig a finom anyagon – de...

- Igen tudom. Nagyon drága, nem fogadhatod el, blablabla... Az összes ruhánál ezt mondtad, de most nincs kifogás. Ez a te tökéletes ruhád, úgyhogy nyomás öltözz át, fizessük ki és menjünk.

- Igenis főnökasszony – szalutáltam, majd leléptem a dobogóról – köszönöm – öleltem át.

- Hééé vigyázz! Még a végén tönkreteszed ezt a csodát – tolt el magától, majd elmosolyodott – és szívesen.

A következő órákat a tökéletes cipő után kutatva töltöttük. Nekem elég lett volna egy egyszerű magassarkú is, de persze Ash nem hagyta, hogy holmi vackot vegyek. Miután ez is meg volt, bevonszolt egy fehérnemű boltba. Azt nem nagyon értettem minek, de újdonsült barátnőm csak rám kacsintott és közölte, hogy még jól jöhet. Út közben többször hátrapillantottam, mert furcsa érzésem támadt. Mintha valaki figyelne. Először azt hiszem paranoiás vagyok, de aztán feltűnt egy lány, akit mindig láttam. Követett minket, ebben biztos voltam.

- Éhen halok. Te nem vagy éhes? - zökkentett ki a gondolataimból Ashley.

- Tudnék enni – pláne, hogy tegnap este óta nem ettem semmit tettem hozzá magamban.

- Akkor nyomás ebédelni. Vagyis inkább uzsonnázni – nézett rá az órájára – vagy korai vacsizni. Miért nem szóltál, hogy már ennyi az idő? - háborodott fel.

- Nincs órám – kuncogtam

- Ez nem vicc! Még a végén összeesel itt nekem, Rob meg kitekeri a nyakam, mert nem vigyáztam rád.

- Érdekli is Robot – nevettem

- Ó hidd el nekem, nagyon is érdekli – bólogatott. 

- Ez most mit jelentsen? - kérdeztem felé fordulva.

- Semmit. Felejtsd el. Megint túl sokat jár a szám.

- Ashley... - álltam meg előtte

- Oké-oké. Amióta találkozott veled folyton rólad beszél. Még ha nem is veszi észre. Valahogy mindig nálad lyukad ki. Szerintem nagyon is tetszel neki. 

- Ez badarság – hajtottam le a fejem, majd tovább indultam.

- Nem az. Szép vagy, okos és vicces. Higgy nekem. - megsimogatta a karom és én elmosolyodtam. Robnak tetszem. Ez hülyeség. Miért pont én kellenék neki? Nincs bennem semmi különleges. Nálam százszor szebb lányokat is megkaphatna. Mégis furcsa érzések kerítettek hatalmukba. Jól esett arra gondolni, hogy talán Rob és Én...

- Ne haragudj. Azt hiszem kicsit magával ragadott a vásárlási mániám.

- Kicsit? - néztem rá felhúzott szemöldökkel.

- Jó beismerem, hogy a szép ruháknak nem tudok ellenállni. És a cipőknek. Ja és az ékszereknek és a jó pasiknak – kaján mosoly ült ki az arcára, mire csak megráztam a fejem.

- Reménytelen eset vagy. Na akkor megyünk enni vagy még szeretnél mesélni arról mi mindennek nem tudsz még ellenállni. Nem szeretnék éhen halni. - nevettem

- Oké-oké. Nyomás

Beültünk egy gyors étterem szerűségbe. Én halálra ettem magam, szinte mindent megkóstoltam. Ash csak salátát evett. Nem is értem, hogy lehet salátával jól lakni, pláne, hogy egész nap nem evett semmit. Épp nevettünk Ashley egyik pasizós történetén, amikor megint megpillantottam azt a lányt. Nem messze ült tőlünk és egyenesen engem bámult. A frász jött rám a tekintetétől.

- Az a lány követ minket – biccentettem az asztala felé. Ash hátra pillantott.

- Biztos csak egy rajongó. Ne is törődj vele. - fordult vissza felém, majd mesélte tovább a sztorijait. Nem nagyon figyeltem rá, mert éreztem magamon a lány tekintetét.

- Öhm... kimegyek a mosdóba – nem bírtam tovább ott ülni. Az a lány felperzselt a tekintetével.

- Oké, de megyek én is – állt fel az asztaltól.

Felkaptuk a több tucat szatyrot és belibbentünk a mellékhelyiségbe. Még jó, hogy hatalmas volt a hely. Alig fértünk el így is. A mosdóhoz lépve a szemem sarkából láttam, hogy ismét nyílik az ajtó. Az a furcsa lány lépett be. Kezdett megijeszteni ez az egész. Ashnek is elege lett a dologból.

- Rendben essünk túl rajta – fordult a lány felé – mit szeretnél? Aláírást? Képet?

- Tőled? Semmit. Tőled viszont – fordult felém miközben maga előtt tartott egy kést – az életedet...