12. fejezet - Pánik

Sziasztok babák!

Mint ígértem most a frissel érkeztem hozzátok. Tudom kicsit megcsúsztam. Na jó nagyon. Bocsi:$ Remélem azért még valaki olvassa a sztorimat :) Ebben a részben felbukkan egy új szereplő, akinek még szerepe lesz a későbbiekben. Köszönet jár azoknak, akik itt vannak és komiznak és elnézik nekem, hogy ritkán hozok új részt.

Jó olvasást!

pusszancs, Nic

Alexa

- Elég! Ne is folytasd! - és ekkor már tudtam, hogy nem jutok el az angyalok városába - Nem kell mentegetőznöd. Tudom, hogy menni szeretnél. Látszik rajtad. - hát mindenre számítottam, de erre nem.
- De anyu... - közbe akartam szólni, de nem hagyta.
- Várj, hadd fejezzem be. Szóval tudom, hogy neked L.A. az álmod. És ki vagyok én, hogy megakadályozzalak az álmaid elérésében? Felnőtt nő vagy. Te döntesz az életedről és nem én. Ha menni akarsz, menj. - simogatta meg az arcomat mosolyogva, nekem pedig könnyek gyűltek a szemembe. Eddig mindig kislányként kezelt, de most úgy éreztem, hogy elfogadta, hogy felnőttem. És most először éreztem azt is, hogy valami véget ért kettőnk között. Olyan ez, mint mikor átvágják a köldökzsinórt ezzel elszakítva anyát gyermekétől.
- Anyu... én... nem tudom mit mondjak - mosolyogtam rá miközben végigfolyt néhány könnycsepp az arcomon.
- Azt, hogy nagyon vigyázni fogsz magadra - ölelt át - és minden nap felhívsz és ha bármi gond van azonnal hazajössz.
- Oké, megígérem - nevettem. Az én aggódó anyukám.
- A pénz miatt pedig ne aggódj. Megoldjuk valahogy - tolt el magától
- Ja ezt elfelejtettem mondani. Rob fizeti az utamat, úgyhogy csak költőpénzre lesz szükségem.
- Igen? Kezdem megkedvelni ezt a vámpír fiút. Még a végén kiderül, hogy egy igazi úriember.
- Jajj anya! - forgattam a szemeimet - Köszönöm - adtam neki egy puszit.

Felrohantam a szobámba és elújságoltam Lorinak a hírt. Mondanom sem kell, hogy olyat visított a telefonba, hogy még a veséim is beleremegtek. Egyből neki állt szervezkedni. Ráhagytam a dolgot. Legalább kiélheti ezt a szenvedélyét és nekem is könnyebb lesz elkészülnöm. Már csak egy embert kell értesítenem arról, hogyan döntöttem.

Rob

Mikor nem vágta rá egyből, hogy "mikor indul a gép?" nagyon csalódott voltam. Nem tudom mit vártam. Már rég rájöttem, hogy Alexa más, mint a többi lány és pont emiatt tetszik nekem. Igen tetszik. Ezalatt a néhány nap alatt sokat gondoltam rá és be kellett valljam magamnak, hogy már nem csak testileg vonzódom hozzá. Hiányzik a társasága, a személyisége.

Próbáltam meggyőzni, hogy jöjjön, de amikor ennyit habozott tudtam, hogy nem fog könnyen beleegyezni. Bár megértem, hiszen egy idegen városban, idegen emberek között lenni messze a családtól elég félelmetes érzés. Ezen én is keresztül mentem, amikor először mentem a Twilight válogatására. Végül rávettem, hogy legalább gondolkodjon a dolgon. Amikor letettem a telefont csak vigyorogtam. Ez a lány mindig ezt váltja ki belőlem. Sokáig nem tartott az örömöm, mert valaki megszólalt a hátam mögött.
- Ne kéresd magad - szólalt meg Vic engem utánozva.
- Gyere - válaszolt rá Lizzy
- Kérlek - mondták egyszerre mézes-mázos hangon, majd előtört belőlük a nevetés.
- Nektek nem mondták még, hogy bunkóság kihallgatni mások beszélgetéseit? - förmedtem rájuk.
- Kivel beszéltél az előbb? - kérdezte Lizzy. Ő volt mindig is a kíváncsibb természet. Szeretett beleszólni mások dolgába és mindenről tudni akart.
- Nem hiszem, hogy ez rátok tartozna.
- Lányok hagyjátok már az öcséteket! - mint mindig most is anyu mentett meg a két hárpiától.
- Köszi anyu - pusziltam meg
- Majd elmondja ha szerelmes -fordult felém - De azért az unokámról időben szeretnék értesülni.
- Jajj anya - hát ennyit arról, hogy anyu megvéd. Kivonultam a konyhából és bementem apuhoz a nappaliba. Leültem a kanapéra.
- Mi a baj fiam?
- Nők! Folyton kombinálnak - mérgelődtem, apám meg csak kinevetett. Azt hittem legalább ő meg fog érteni, de úgy látszik tévedtem.

Inkább felment a szobámba és vártam, hogy Alexa hívjon. A mobilomat szorongattam és fel-alá járkáltam. Az órát percenként néztem, de nagyon lassan vánszorgott az a mutató. Mintha visszafelé járna. Na jó ebből elég! Mégis mit művelek? Már arra sem emlékszem mikor vártam utoljára egy lányra. Nevetséges. A telefont leraktam az ágyra és elmentem zuhanyozni. Akár mennyire is próbáltam másfelé terelni a gondolataimat, nem ment. Folyton azon aggódtam mi van, ha most hív és én nem hallom a víz csobogásától? Nem tudom miért, de fontos volt, hogy eljöjjön. Vagyis tudom miért. Látni akartam és újra érezni a finom illatát, a bőre bársonyosságát és nem titkolt szándékom volt újra megcsókolni. Ugyan olyan szenvedéllyel mint akkor ott a hotelszobában. Teljesen bolond vagyok - ráztam meg a fejem mosolyogva - ez a lány megbolondít.

Próbáltam másra koncentrálni, így elkezdtem felöltözni. Épp amikor a pólómba bújtam bele meghallottam a várva várt dallamot. Mint akit puskából lőttek ki, úgy vetettem rá magam a mobilomra. A kijelzőn megjelent a "különleges lány" felirat és a szívem hevesebben kezdett dobogni. Egy fajta izgatottság és félelem lett úrrá rajtam. Nyugi Rob! Csak lazán!
- Szia különleges lány!
- Még mindig nem írtad át? - kérdezte döbbenten
- Hát eléggé béna vagyok a kütyükhöz. - mosolyogtam
- Azért remélem az e-mailjeidet meg tudod nézni - kacagott - elküldtem, amit akartam. Tekintsd egy kis karácsonyi ajándéknak. Ha nem is ér fel a tiéddel, azért remélem tetszeni fog.
- Biztosan - és ekkor kigyúlt az a bizonyos lámpa a fejemben. - Várj. Ez most azt jelenti, hogy...
- Igen azt jelenti, hogy utazom L.A.-be! Megbeszéltem mindenkivel és áldásukat adták rá, szóval mikor indul a gépem? - nagyon izgatott volt a hangja.
- Öhmm... még nem tudom. Kicsit váratlanul ért a beleegyezésed - mosolyogtam - Figyelj elintézek mindent és utána felhívlak. Rendben?
- Persze és köszönöm.
- Én köszönöm.

El se hiszem, hogy tényleg ott lesz velem Los Angelesben. Remélem a többiek is megkedvelik. Bár mit érdekelnek engem a többiek? A lényeg, hogy ott lesz velem pár napig. Még sok mindent el kell intéznem. Először is beszélnem kéne Stephanie-val. Hát ő biztos nem lesz odáig az örömtől. Még mindig nem sikerült kiderítenem, hogy miért utálja Alexát ennyire. De nem érdekel. Úgy is az van amit én mondok.

Előbb még megnézem mit kaptam Alexától. Leültem a laptopom elé és megnyitottam az e-mailjeimet. Az egyik levél tárgya ez volt: "emlékek". Megnyitottam és tátva maradt a szám. Azok a képek voltak, amiket ő csinált a városban. Gyönyörűek voltak, még így férfi szemmel is. Ez a lány egy Isten adat tehetség! Komolyan nem értem, hogy miért nem ezzel foglalkozik. Csak elpazarolja a tehetségét. Az összes kép olyan művészi és magával ragadó. Tökéletesen kapta el a pillanatokat. De az összes közül az tetszett a legjobban, ahol azon a téren álltunk és szorosan hozzám bújt. Olyan áhítattal néztünk egymásra. Ha bárki látná azt hinné, hogy egy pár vagyunk. Pattinson már megint hülyeségeken jár az eszed! Felejtsd el, de sürgősen! Megígérted magadnak, hogy többé nem adod ki magad egyetlen nőnek sem. Remek! Most már magammal vitatkozok. Azt hiszem ennél már nincs lejjebb.
- Vele beszéltél telefonon? - kérdezte egy hang a vállam felett. Annyira elmerültem a gondolataimban, hogy észre se vettem Lizzyt.
- Nem hallottál még a kopogásról?
- Hé én kopogtam, de nem válaszoltál. Azt hittem valami bajod van! Muszáj voltam ellenőrizni - vigyorgott - Szóval ki ez a lány?
- Nem fogsz leszállni rólam, igaz? - sóhajtottam
- Hisz ismersz - mosolygott tovább. Igen sajnos túl jól ismertem. Kénytelen voltam mesélni neki Alexáról, ha azt akartam, hogy még ebben az életben békén hagyjon.

Mindent elmondtam Lizzy-nek - persze a mocskos fantáziám által keltett gondolataimat nem. Még csak azt kéne! Már így is kombinálni fog. Fiatalabb koromban Ő volt az, akivel mindent megosztottam. Ő volt az, aki mindig ellátott tanácsaival a nőkkel kapcsolatban és ő volt az, aki összekapart miután életem szerelme megcsalt. Most, hogy már nem vagyok egy kamasz naiv kisfiú, idegesítő, hogy folyton bele akar szólni a magánéletembe.
- Hát öcsi, te totál beleestél - paskolta meg a válla - De ne izgulj, nem szólok róla senkinek egy szót sem – rám kacsintott. Beleesni? Én? Nem. Az ki van zárva.
- Te megőrültél - pattantam fel.
- Azok alapján, amiket meséltél róla és ahogyan...Csak nézz rá erre a képre - mutatott a laptopomra - sugárzik belőletek, hogy oda vagytok egymásért. A vak is láthatja. Még így képernyőn keresztül is látszik a vonzalom kettőtök között. - vigyorgott
- Oké elég volt Liz - csuktam le a gépemet - túl sok romantikus filmet nézel.
- Nos rendben. - állt fel - Nyilvánvaló, hogy még magadnak sem ismered be az érzéseidet.
- Szia Liz. - nyitottam ki az ajtót. Semmi kedvem nem volt hallgatni az elméleteit. Szerencsére nem kellett győzködnöm és elindult kifelé. Persze az ajtóban még megállt egy pillanatra.
- Rob kérlek, ha lehet akkor ne szúrd el! - mondta és végre magamra hagyott.

Visszaültem a gépem elé és a képernyőre tapadtam. Alexa olyan gyönyörű ezen a képen. Már csak két nap. Két nap és újra a közelemben lesz.

Alexa

Ez a két nap olyan hamar eltelt, mintha két perc lett volna. Lori folyton körülöttem sürgött-forgott, anyu is minden mozdulatomat árgus szemekkel figyelte. Komolyan úgy csináltak, mintha hónapokra vagy évekre eltűnnék. Ilyenkor mindig megkérdeztem anyutól, hogy biztos nem akarja-e, hogy maradjak, de a válasza mindig az volt, hogy nem akar visszatartani. Most kell élnem, amíg fiatal vagyok. Persze tudtam, hogy nem akarja, hogy itt hagyjam és emiatt hatalmas lelkiismeret fulladásom lett. Nem szívesen hagytam itt Olíviával, de ezt a lehetőséget nem szalaszthattam el.

Így most itt ülök egy óriási repülőgépen az ablak mellett és erősen pánikhangulatom van. Még sose ültem repülőn. A szememet lehunytam és görcsösen kapaszkodtam a karfába, pedig még el se indultunk. Próbáltam elképzelni, hogy egy gyönyörű tengerparton süttetem a hasamat, de nem ment. Rémisztőbbnél rémisztőbb képek kúsztak a fejembe. Mi van ha légörvénybe kerülünk? Vagy egy hatalmas elektromos viharba és megbolondulnak a műszerek? Vagy egy madárraj berepül egyenesen a hajtóműbe? Egyre szaporábban vettem a levegőt és már annyira sikerült megijesztenem saját magamat, hogy ott tartottam inkább leszállok. Éreztem, hogy valaki leült mellém, de nem bírtam kinyitni a szemem. Egészen addig, amíg az illető a kezemre nem tette a kezét.
- Jól vagy? - kérdezte angolul egy bájgúnár.
- Persze - feleltem egy mosolyszerűséggel az arcomon - leszámítva, hogy mindjárt kidobom a taccsot - morogtam magam elé már magyarul, de ő is meghallotta.
- Ez esetben a mosdó arra felé van - mutatott a gép eleje felé. Köpni-nyelni nem tudtam, csak bambán bámultam rá. Honnan tud ez magyarul? - Ne nézz már így - nevetett. Elkaptam róla a tekintetem. Még jó, hogy mást nem kotyogtam ki - Ne haragudj, de nem hagyhattam ki.
- Nagyszerű - néztem ki az ablakon. Már most nem kedvelem ezt a fickót. Még egy perce se ismer, de már is szórakozik velem.
- Tényleg ne haragudj, Daniel McCarthy - nyújtotta felém a kezét.
- Bíbor Alexandra - fogtam vele kezet, hisz az illem így kívánja, majd visszafordultam az ablak felé.
- Látom még mindig haragszol. Ha nem tévedek először utazol repülővel – most komolyan velem akar csevegni? Hosszú út lesz.
- Miből jöttél rá? - kérdeztem még mindig kifelé bámulva, erre csak kinevetett.
- Felesleges ilyennek lenned. Ezzel nem tudsz elijeszteni. Szóval miért utazod át a fél világot?
- Figyelj – fordultam felé -  most nem akarok beszélgetni. Így is eléggé feszült vagyok, nem kell, hogy még te is rátegyél egy lapáttal. - azt hittem felfogja, de csak nem adta fel.
- Pont ezért kell, hogy beszélgessünk. Hidd el én tudom. Mikor először kellett repülőre ülnöm, ugyan úgy pánikoltam mint te. És ha nincs ott az a néni, aki szóval tartott egész út alatt, akkor biztos, hogy begolyózok. Mondjuk én csak 10 éves voltam. Szóval miért is mész L.A.-be? - ez a fickó aztán tud beszélni. Rosszabb, mint Lori.
- Legyen – sóhajtottam – Én...egy barátomhoz megyek. - majdnem kicsúszott a számon, hogy Robert Pattinsont látogatom meg. Lehet azt se tudja ki az, de nem akartam kockáztatni.
- Értem. És szabad tudni, hogy ez a ”barát” férfi vagy nő?
- Férfi.
- Kár. - vált szomorkássá a hangja – Miért van az, hogy minden szép nő foglalt? - erre hangosan felnevettem.
- Nem vagyok foglalt. Ő csak egy barát, különben is csak kétszer találkoztam vele eddig.
- Először is nem hiszek a férfi-nő barátságban. Előbb utóbb szex lesz belőle, majd szerelem. Másodszor nagyon bátor vagy, hogy egyedül elmész egy idegen városba egy pasihoz, akit eddig kétszer láttál. - darálta végig egy szuszra.
- Először is Rob és én csak barátok vagyunk – igaz, hogy már kétszer is megcsókoltam gondoltam magamban – másodszor pedig ne aggódj tudok magamra vigyázni. Különben meg nem is ismered, szóval ne ítélkezz.
- Szóval Robnak hívják. Szerencsés fickó, hogy ilyen ”barátja” van – mutatott macskakörmöket a levegőben. Nem tudom mit nem lehet azon érteni, hogy csak egy barát.
- Nem fogok neked magyarázkodni – dühös lettem, de a dühöm abban a pillanatban átváltott pánikra, amikor meghallottam a kapitány hangját. A stewardess figyelmeztetett mindenkit, hogy foglaljanak helyet és kapcsolják be az öveiket, mert megkezdjük a felszállást.

Felszállunk. Felszállunk!!! Te jó ég! Megint behunytam a szemem és csak kapaszkodtam. Csak ezt éljem túl! Nem. Nem fog menni. Le kell szállnom. Le akarok szállni. Kinyitottam a szeme és az övemet kezdtem kibontani. Persze miért is ment volna könnyen? A kezem annyira remegett, hogy nem bírtam kioldani.
- Hé mit művelsz? - fogta le a kezem Daniel
- Nekem... el kell mennem... le kell szállnom – már ziháltam
- Nyugi, vegyél nagy levegőt – próbáltam – jó. Most pedig nézz rám - meg se hallottam mit mondott  - Hé nézz rám!! - fordította maga felé az arcom – Nem lesz semmi baj - belenéztem a szemébe és valamiért megnyugtatott. Hittem neki. Lassan kezdett normalizálódni a légzésem is. Még mindig a szemébe néztem, ő pedig az egyik kezét még mindig az arcomon tartotta, míg a másikkal a kézfejemet simogatta. Pár pillanat múlva megszólalt a stewardess, hogy kikapcsolhatjuk az öveinket, mert sikeresen felszálltunk. Ekkor Daniel is elengedett.
- Köszönöm – mosolyogtam rá, ő csak bólintott. Innentől kezdve be nem állt a szánk.

Kiderült, hogy nem is olyan bunkó, mit amilyennek hittem. Megtudtam, hogy az apukája amerikai és az anyukája magyar. Ezért a fura akcentus. Épp egy tárgyalásra megy Los Angelesbe, ugyanis van az apjának egy nemzetközi cége és ott dolgozik. Hozzá teszem, hogy semmi szüksége nem lenne rá, hiszen milliomos, de azt mondja, hogy szereti ezt csinálni. Naná! Ki ne szeretné átutazni az egész világot? Persze rólam is kérdezgetett mindenfélét. Hol élek, milyen a családom, de ami nagyon foglalkoztatta az az volt, hogy van-e fontos férfi az életemben. Erre a kérdésre még én magam sem tudtam választ. Neki mégis szemrebbenés nélkül mondtam, hogy jelenleg nincs. Végül is igazat mondtam, hiszen Rob és köztem nincs semmi. Vagyis van. A kémia működésbe lépett, de ez még semmit sem jelent. A következő pillanatban már hallottam a figyelmeztető hangot, hogy öveket bekapcsolni! Úristen így elszaladt volna az idő? Szóval leszállunk és én már megint kezdtem bepánikolni.
- Nyugi a földet érés nem vészes. Egy kicsit rázkódni fog, de ne ijedj meg – mosolygott rám
- Köszi, most nagyon megnyugtattál – kapaszkodtam megint a karfába. Daniel ráfektette a kezét a kézfejemre és nyugtatólag simogatta. Most már egyáltalán nem zavart, mint első alkalommal. Bevált. Most annyira nem pánikoltam, mint a felszállásnál. Mikor földet értünk a gép utasai tapsolni kezdtek, majd szépen lassan mindenki felállt és elkezdték elhagyni a gépet. Daniel is fel kelt mellőlem és levette a poggyászainkat.
- Köszönöm – vettem át tőle a csomagomat – és köszönöm, hogy szóval tartottál az úton. Igazad van, így tényleg könnyebb volt.
- Szívesen – mosolygott – Tessék itt van a névjegykártyám – nyújtott át egy ízléses kis kártyát – ha esetleg egyedül éreznéd magad és nem lenne kivel mászkálj a városban, vagy csak beszélgetni szeretnél nyugodtan hívj fel.
- Oké, mindenképpen.

Miután elköszöntünk, leszálltunk a gépről. Elindultam a csomagjaimért. Miközben vártam, hogy a szalagon megpillantsam a bőröndöm, tudatosult bennem, hogy Rob valószínűleg ott vár rám a fotocellás ajtó mögött. Iszonyatosan izgatottá váltam. Önkéntelenül is elkezdtem a ruhámat és a hajamat igazgatni. Sok időm nem volt elmélkedni, mert megjelent a bőröndöm és a következő pillanatban már ki is léptem a váróterembe. Szememmel Robot kerestem, de nem láttam sehol. Viszont egy öltönybe öltözött úriembert igen, kezében egy táblával, amin az én nevem szerepelt. Kicsit csalódott voltam, hogy nem Rob jött ki elém, de mit is gondoltam. Valószínű szét szedték volna a rajongói. Odamentem a férfihez és bemutatkoztam. Üdvözölt és közölte, hogy a ”fiatalember” a kocsinál vár. A csalódottságom egy perc alatt semmivé foszlott. Szóval mégiscsak kijött elém. Nem tudom mi ütött belém, de úgy éreztem, hogy madarat lehetne fogatni velem. Egy hatalmas mosollyal az arcomon hagytam magam mögött a repteret és követtem – valószínűleg - a sofőrt. Az autónál megláttam a háttal álló Robot, amint az ajtónak támaszkodik. Gondolom nem akarta, hogy bárki felismerje, ezért áll az autó túloldalán. Ahogy közeledtem felé a szívem a torkomban dobogott. Pont annyira izgultam, mint mikor először találkoztam vele. Vettem egy nagy levegőt és megszólítottam.
- Szia – szia? Ez aztán nagyon elmés volt. Mosolyogva fordult felém, majd oda lépett hozzám és átölelt. Azt hiszem még levegőt is elfelejtettem venni. Újra éreztem azt a bizsergető érzést, amit mindig, mikor hozzám ér. Úgy ölelt, mintha az élete függne tőle. Ezt nem nagyon tudtam hová tenni, de jelen pillanatban nem igazán érdekelt.
- Szia - suttogta a fülemnél, majd elengedett és adott egy puszit. Én piros lettem mint a pecsenye. Pláne ha visszagondoltam a csókjára. Jesszus még jó, hogy nem csókolt meg egyből. - Szerintem üljünk be a kocsiba mielőtt valaki felismer – nyitotta ki nekem a hátsó ajtót.
- Köszönöm- behuppantam a hátsó ülésre.
- Hogy utaztál? - kérdezte a kocsiban ülve
- Hát az elején nagyon pánikoltam. Már minden lehetséges rosszat magam elé képzeltem és le akartam szállni, de aztán találkoztam egy sráccal. Nagyon kedves volt és megnyugtatott. Végig beszéltük az egész utat. És most el se hiszem, hogy itt vagyok – hadartam el egy szuszra. Mekkora ökör vagyok. Gőzöm sincs miért beszéltem ennyit. - Ne haragudj, túl sokat fecsegek – hajtottam le a fejem.
- Ugyan semmi baj – nevetett – csak izgatott vagy – simította kezét a kézfejemre. Felnéztem rá és elvesztem azokban a szemekben. Az arca közel volt, nagyon közel. Kísértetiesen hasonlított a helyzet ahhoz, amikor megcsókoltam. A mosolya lassan eltűnt az arcáról és egyre többször kalandozott el a tekintete a szám felé. Bepánikoltam. Kihúztam a kezem az övé alól és előre fordultam.
- Igen, ez lehet az oka. - kész katasztrófa vagyok. Miért nem hagytam, hogy megtörténjen? Pedig nagyon szerettem volna, de valami visszatartott. Talán az, hogy nem akartam, hogy egy lotyónak nézzen. Bár ez elég gyenge kifogás. Áááá ilyen melegben nem lehet gondolkodni! - Elég meleg van itt L.A.-ben – mondtam Robnak miközben a kabátomat vettem le – mintha azt mondtad volna, hogy télikabátot csomagoljak. - néztem rá kérdőn.
- Mondtam volna ilyet? - bólogattam – ne haragudj. Néha én se tudom, hogy hol milyen az időjárás. Néha azt se tudom melyik városban vagyok éppen – mosolygott
- Oké nem gond. Még jó, hogy hoztam magammal vékony cuccokat is. - mosolyogtam vissza – Szerinted miért olyan nehéz a nők csomagja? Mi nők szeretünk mindenre felkészülni.
- Hát én sose fogom megérteni a női lélek rejtelmeit. Folyton bepakoltok olyan ruhákat és még ki tudja miket, amiket biztos, hogy nem fogtok felvenni.
- Mert kell a tudat, hogy ott van és bármikor felvehetem.
- Ha te mondod – fordult vissza az ablak felé. Talán valami rosszat mondtam? Talán nem bírja a visszautasítást. Pasik! Sose fogom kiismerni őket. Az út további részében nem szóltunk egymáshoz. Most nem is gondolkodtam a miérteken, csak néztem a mellettünk elsuhanó házakat, kirakatokat. Itt minden annyira más, mint otthon.

Mikor elhaladtunk a szálloda előtt kis híján sokkot kaptam. Vagy ötven fotós és riporter állt a bejárat előtt. Eléggé döbbent arcot vághattam, mert Rob egyből nyugtatni próbált.
- Nyugi, nem ott megyünk be. Van mélygarázs, úgyhogy senki nem fogja tudni, hogy megérkeztünk.
- Oké – hát nem mondom, hogy nem esett le egy nagy kő a szívemről.

Nem vagyok felkészülve erre a cirkuszra. Nem szeretnék az itteni lapokban is én virítani a címlapon. Nem is értem Rob ezt, hogy bírja. Miután beszálltunk a liftbe, beállt köztünk az a bizonyos kínos csend. Fogalmam sem volt mit mondjak neki. Nyilván valamivel megbántottam és azért nem szól hozzám, vagy - sóhajtottam – nem tudom.
- Mi az? - Rob kérdőn nézett rám
- Tessék? - hirtelen nem tudtam mire céloz
- Miért ez a nagy sóhaj? - nevetett
- Ja, hogy az. Semmiség – mosolyogtam rá. Reméltem nem firtatja a dolgot.
- Nagyon csinos vagy – ez most, hogy jön ide?
- Köszönöm, bár azt hiszem kicsit túl öltöztem az itteni időjáráshoz.
- Sajnálom – akartam még neki válaszolni, de a lift jelezte, hogy megérkeztünk. - Gyere, megmutatom a szobádat.

Ahogy haladtunk végig a vörös szőnyeges folyosón egyre izgatottabb lettem. Remélem nem valami palotát bérelt ki nekem, mert akkor megfojtom. A 612-es szoba előtt megálltunk.
- Hát ez lenne az. Az enyém kettővel arrébb van. - oké ezt jó lesz ha megjegyzem, ha esetleg éjszaka át akarnék surranni hozzá. Jesszus már megint hülyeségeken jár az eszem. - Csak utánad – tárta ki az ajtót. Pont ahogyan sejtettem. Egy egész lakosztály vett ki nekem. Hirtelen azt se tudtam hova nézzek. Azt hiszem a budapesti szálloda szobája háromszor elférne ebben. Gyönyörű volt. Nem győztem inni magamba a látványt.
- Úgy látom tetszik – szólalt meg Rob
- Az nem kifejezés – még mindig körbe-körbe nézelődtem, aztán eszembe jutott, hogy még meg kell fojtanom. - Egyébként meg normális vagy?? - fordultam felé – Nem kellett volna ekkora lakosztály kivenned. - erre ő csak vigyorgott
- Először is a Four Season's-ben minden lakosztály ekkora, sőt van még ennél is nagyobb. Másodszor pedig ne aggódj a számla miatt, én már törzsvendégnek számítok itt. Plusz a Summit fizeti az egészet – vigyorgott. A Summit? Ezt most nem igazán értettem, hisz az Eclipse-t már leforgatták, akkor miért állják még mindig a szállodai számlát? Meg akartam kérdezni, de megelőzött. - Most magadra hagylak. Nyugodtan csomagolj ki, a fürdő a hálóból nyílik és ha bármi kell csak sikíts – azzal megfordult és elindult kifelé. Gyorsan észbe kaptam.
- Hé Rob – szóltam utána, mire visszafordult – Köszönöm
- Nincs mit – villantott egy tipikus szexi Rob mosolyt, majd elment.

Nagyot sóhajtottam, majd bementem a hálóba. Miután sikerült az államat felkaparni a földről, felhívtam az otthoniakat, hogy még élek. Igaz az időeltolódásról teljesen megfeledkeztem. Kaptam is érte néhány keresetlen szót Loritól. Csak addig haragudott, amíg el nem kezdtem mesélni neki, hogy hol is vagyok. Onnantól kezdve nem lehetett lelőni. Nehezen elköszöntem tőle, be mentem a fürdőbe és elmerültem a habokban. Nem is hinné az ember, hogy egy repülő út ilyen fárasztó lehet, hiszen jóformán csak ülsz végig. Becsuktam a szemem és csak relaxáltam. Nem tudom meddig feküdhettem ott, de valószínűleg sokáig, mert Rob már vissza is jött. Elég kitartóan kopogott az ajtón. Kikászálódtam a kádból, felvettem a köntösöm és mentem ajtót nyitni. Amikor megláttam az előttem álló személyt azt hittem, hogy elaludtam a kádban és álmodok. Hát nem éppen rá számítottam.

Kicsit más

Sziasztok babák!

Nem, még mindig nem az új résszel jelentkezem, bocsi ha csalódást okozok:$ Hétvégén meglátogattam az egyik blogtársunkat Pixiet! Két csodálatos napot töltöttem nála és nem öltük meg egymást :D. Köszönök mindent Pixie  neked és a családodnak egyaránt. Egyszer meg kell ismételnünk, mert már most hiányzik :)

Imádlak <3

A másik dolog pedig, hogy pénteken volt a múzsám szülinapja és én galád módon nem emlékeztem meg róla itt a blogon. Szóval most megteszem így utólag :D

pusszancs, Nic

u.i.: legközelebb már az új résszel jövök ;) kitartás :)

Meglepetés!

Sziasztok babák!

Nem, még nem a frisst hoztam :) Ma különleges nap van. Engedjétek meg, hogy felköszöntsek egy számomra igen kedves személyt. Ez az a személy nagyon közel áll hozzám és ugyan még személyesen nem találkoztunk, de én úgy érzem, hogy jó barátok lettünk :) Ez a személy nem más, mint Pixie!! :) Drágám nagyon Boldog Szülinapot!! Kívánom, hogy legyen még ötször ennyi szülinapod és, hogy sikerüljön elérni a célokat, amelyeket kitűztél magad elé. Mivel nem vagyok olyan ügyes, mint te ezért csak egy kis versikét hoztam neked :)

Születésed napján mit kívánjak neked,

Gyönyörűt, egyedülit, nagyon-nagyon szépet!

Amit csak én kívánok neked és senki más,

Ami egyedi, akárcsak veled a nagyvilág!

Talán azt, hogy sokáig maradj meg nekem,

Hogy legyél itt mindig egészen mellettem.

Ez a kívánság is önző, látod?

Ezért egyszerűen csak Boldog Születésnapot Kívánok!

Nagyon szeretlek baba! <3

Pusszancs, Nic