Sziasztok babáim!
Itt az új rész. A komizóknak nagyon hálás vagyok. És a 47 pipát is köszönöm szépen. Imádlak titeket <3 Remélem tetszeni fog nektek.
Jó olvasást!
pusszancs, Nic
Rob
Ahogy a kocsiban ülve száguldottunk a reptér felé, olyan ideges voltam, mintha az elnökhöz készülnék. Talán nem is idegesség ez, hanem izgatottság. Igen, ez a megfelelőbb kifejezés arra, amit érezek. Végre újra láthatom Alexát. Vajon, hogy fog viszonyulni hozzám? Végül is a búcsúnk elég szenvedélyesre sikeredett. És én, hogy fogok hozzáállni a dolgokhoz? Ha az érzéseimre hallgatnék egyből megcsókolnám. Újra érezni akarom a semmihez sem fogható ízét a számban, az őrült tempóban verdeső szívét, érezni az illatát. Oké elég ebből a marhaságból. Már olyan vagyok, mint egy szerelmes kamasz. Nem. Én nem lehetek még egyszer szerelmes. Talán csak Lizzy miatt érzem így. Belém beszélte, hogy beleestem Alexába. Nevetséges. Mielőtt begolyóztam volna a saját gondolataimtól, szólt a sofőr, hogy megérkeztünk. Előre megbeszéltem vele, hogy ő fog bemenni a váróterembe. Nem akartam, hogy felismerjenek és megint kitörjön körülöttem a cirkusz. Egy valamivel nem számoltam, hogy megint magamra maradtam a gondolataimmal. Inkább kiszálltam a kocsiból és rágyújtottam. Már két cigit is elszívtam és még mindig nem volt sehol. Biztos csak késik a gépe – gondoltam magamban. Remélem nem hibásodott meg a gép és nem zuhant le! Elég Pattinson, ne fesd az ördögöt a falra! És ekkor meghallottam a várva várt hangot. Felé fordultam és egyből szorosan átöleltem. Hihetetlen volt ismét ilyen közel érezni magamhoz. Nem ellenkezett egy percig sem, ő is körbefonta karjait körülöttem. Mélyen magamba szívtam a parfümje édes illatát, majd elengedtem és adtam neki egy puszit. Egy pillanatig átfutott az agyamon, hogy inkább birtokba veszem az ajkait, de nem tudtam, hogy arra hogy reagálna. Így is elvörösödött, ahogy zavarba jött. Beszálltunk az autóba és Alexának be nem állt a szája. Nem is nagyon figyeltem arra mit mond, csak az ajkát figyeltem, ahogy a szavakat formázza. Vonzotta a tekintetemet, akár egy mágnes. Annyira szerettem volna megcsókolni, de amikor már nagyon közel voltam hozzá elhúzódott. Most mi történt? Tudom, hogy ő is ugyanúgy érzi ezt a vonzalmat kettőnk között. Áááá sose fogok kiigazodni a nőkön. Sikerült annyira felhúznom magam ezen az egészen, hogy nem is beszéltem Alexához egész úton. Mire a szállodához értünk lehiggadtam. Főleg mikor láttam Alexa kétségbeesett arcát. Nem csodálom amennyi fotós lebzselt a bejárat előtt. Még szerencse, hogy meg van a tuti receptem ellenük. A mélygarázs.
Miután beszálltunk a liftbe, nem igazán tudtam mit mondhatnék neki. Szerettem volna megkérdezni tőle, hogy miért nem lépi át azt a bizonyos határt, de nagyon elmésen csak azt sikerült kinyögnöm, hogy nagyon csinos. Gratulálok Pattinson. A szobájába belépve tátva maradt a szája, amit megmosolyogtam. Reméltem, hogy tetszeni fog neki. Aztán váratlanul nekem támadt. Igen ez is benne volt a pakliban. Miért van az, hogy senki nem szereti ha költök rájuk? Van elég pénzem, akkor miért ne költhetném másokra. Pláne egy ilyen lányra, mint Alexa. Habár ezt most nem én álltam és úgy láttam ettől megnyugodott. Még jó, hogy nem kérdezett rá, hogy miért a Summit fizeti. Ezt az aprócska részletet nem osztottam meg vele, későbbre tartogattam. Azt hiszem, ha megtudja újfent nekem esik majd, amit már alig várok.
Alexa
Nem is nézett rám, épp a telefonján pötyögött valamit.
- Na végre Rob! Nem mondták még, hogy nem illik megvárakoztatni a höl – pillantott rám döbbenten – gyeket. Szia. Ne haragudj. Megzavartam valamit? Azt hittem Rob egyedül van. Ne haragudjatok – szabadkozott – Én már itt sem vagyok. - Úristen! Azt hiszi, hogy Rob és én? Bár ha jobban belegondolok egy száll köntösben nyitottam ajtót.
- Várj! - szóltam rá mielőtt elviharzik. Visszalépett elém – Először is nem zavartál meg semmit. Leszámítva a pihenésnek szánt fürdőmet – nevettem zavartan – másodszor Rob szobája kettővel arrébb van – mosolyogtam rá. Meglepően nyugodt voltam és még értelmes mondatokat is össze tudtam rakni, annak ellenére, hogy ki áll velem szemben. Felnézett a szobaszámra és az arcára kiült a döbbenet és az értetlenség.
- Uh tényleg. Még egyszer ne haragudj. Annyira bele voltam merülve a mobilomba és azt se néztem merre megyek. Ashley Greene – nyújtott kezet.
- Alexandra Bíbor - fogtam meg a kezét – de nyugodtan szólíts Alexának. - Ashley szemei úgy kikerekedtek, mintha szellemet látott volna – Mi az? Talán valami rosszat mondtam?
- Nem, nem – hatalmas mosoly ült ki az arcára – Te vagy Rob Alexája, igaz? - azt hiszem most az én szemeim nőttek kétszeresére a döbbenettől. Mi az, hogy Rob Alexája? Én nem vagyok senki tulajdona.
- Ha nem is vagyok Rob – nyomtam meg a nevét - Alexája, de igen ismerem.
- Ezért még megölöm azt a majmot. Te itt vagy és nem is szólt nekem! Pedig direkt megkértem rá – puffogott, én meg csak jót mosolyogtam rajta. Mintha azt titkolta volna el előle, hogy Christian Dior szállt meg a szállodában.
- Ha szeretnél bejöhetsz beszélgetni – ajánlottam fel neki.
- Nem, nem akarok zavarni és biztos fáradt vagy.
- Nem kérdezem meg még egyszer – láttam rajta, hogy habozik, ezért úgy döntöttem megkönnyítem a választást – hát ha nem, hát nem – csuktam volna vissza az ajtót.
- Várj! - tudtam, hogy ez bejön – na jó bemegyek, de csak egy kicsit.
Bent leültünk a kanapéra és Ashleyből csak úgy záporoztak a kérdések. Hihetetlen mennyire közvetlen csaj. Mintha ezer éve ismernénk egymást. Mindenre kíváncsi volt. Mit tanulok, mit szeretek enni, milyen város Budapest. A családom is érdekelte, de ami leginkább foglalkoztatta, hogy mi a helyzet pasi fronton. Ez volt az a téma, amiről nem szívesen beszéltem, így csak lezártam annyival, hogy jelenleg nincs senkim. Fogalmam sincs meddig beszélgettünk, de hogy nem „csak egy kicsit” az biztos.
- Te sose fogysz ki a kérdésekből? - nevettem
- Ne haragudj – szégyellte el magát – sokat fecsegek, igaz? Pedig próbálok leszokni róla.
- Semmi baj. Csak kíváncsi természet vagy.
- Ha már a kíváncsiságnál tartunk... - láttam rajta, hogy nem meri folytatni
- Kérdezz nyugodtan. Eggyel több vagy kevesebb – kuncogtam
- Mit fogsz felvenni a stáb bulira?
- Stáb bulira? - gőzöm nem volt miről beszél
- Igen. Azért jöttél nem? - láttam rajta, hogy ő sem érti a helyzetet.
- Azért jöttem, mert Rob meghívott egy.... szilveszteri partiba – basszus.
- Szóval nem szólt neked arról, hogy ezen a szilveszteri bulin mindenki ott lesz, akinek bármi köze volt a Twilight Saga filmekhez? - Stáb buli? Én azt hittem, hogy elmegyünk egy eldugott szórakozóhelyre, vagy itt a szállodában lesz valami buli. Úristen! Ott lesz egy csomó híres színész és rendező és még ki tudja ki. Én nem állíthatok be csak úgy. Nem vagyok közéjük való. Plusz nincs semmi ruhám, amit felvehetnék egy ilyen helyre. Kezdtem pánikba esni. Hogy tehette ezt velem Rob? - Úgy látom nem tudtál róla – úgy nézett rám, mint aki rosszat tett.
- Nem. Erről az apró részletről elfelejtett tájékoztatni. - keltem fel a kanapéról – Ha tudom el se jövök. Mármint ne érts félre, örülök, hogy megismertelek csak...
- Csak nem akarsz egy ilyen társaságban lenni, idegen emberek között. Hidd el tudom milyen érzés. Én szinte állandóan ezt érzem minden egyes eseményen. Feszengek. Meg akarok felelni mindenkinek. De ne aggódj az első pár perc után feloldódsz. Pláne ha megismered a srácokat. Két marha – mosolygott
- Nem is tudom... Én nem vagyok ilyen, mint te
- Milyen? Szószátyár? Kotnyeles? Lökött?
- Közvetlen – kuncogtam – nekem nem megy olyan könnyen az ismerkedés.
- Hát nekem nem úgy tűnik. Nézd csak meg. Most találkoztunk és már többet tudok rólad, mint a sminkes csajsziról. Pedig vele elég sokat dolgoztam együtt.
- Igen, ez valószínűleg igaz – gondolkodtam el egy pillanatra. Tényleg furcsa, hogy ilyen hamar megtaláltuk a közös hangot. Pillanatok alatt megnyíltam neki és szinte az egész életemet elmeséltem neki.
- Akkor hajrá! Nincs vesztenivalód és baromi jól fogunk szórakozni – jött oda hozzám és fogta meg mindkét kezem.
- Végül is már úgy sem mondhatom le, nem igaz?
- Ez a beszéd – ölelt meg.
Hú, de kapsz még ezért Pattinson. Mivel nincs alkalomhoz illő ruhám Ashley-vel megbeszéltük, hogy holnap elmegyünk vásárolni. Fogalmam sem volt miből fogom ezt kifizetni, de Ash azt mondta ne aggódjak emiatt. Nem szívesen fogadtam el az ajánlatát, de sikerült meggyőznie, hogy neki ez semmiség. Épp a saját ruhájáról áradozott, amikor kopogtattak az ajtón.
Rob
Elindultam megkeresni Ash-t. Megígértem neki, hogy ő lesz az első, aki megtudja ha Alexa megérkezett. Hiába kopogtattam az ajtaján, választ nem kaptam. Tovább indultam Jacksonhoz, hátha ott találom. Meglepődtem, amikor Jay helyett Kristen nyitott ajtót. Belépve láttam, hogy Jay, Taylor és Kellan is itt vannak. Remek, így nem kell elmennem külön mindenkihez. Elújságoltam nekik, hogy itt van Alexa és hogy a holnapi bulin megismerhetik. Reméltem, hogy Ashley nem fogja kitekerni a nyakam, amiért nem neki szóltam először. A srácok már alig várták, hogy megismerhessék. Jay még tanácsot is adott, hogy hova vigyem a ”kis csajt”. Kristen viszont eléggé furcsán viselkedett. Úgy láttam nem nagyon tetszett neki a dolog. Nem értettem miért, hisz mi csak barátok vagyunk.
Ash-t még próbáltam elérni mobilon, de természetesen nem vette fel. Úgy döntöttem majd később még benézek hozzá. Elköszöntem a srácoktól és visszamentem Alexához. Gondoltam még nem feküdt le és elviszem vacsorázni. Kopogtattam az ajtón, de egy nem várt személybe botlottam.
Alexa
- Hagyd csak, majd én kinyitom. Gondolom Rob az – kitárta az ajtót és egy döbbent arcú Roberttel találta szembe magát.
- Ash? Hogy kerülsz ide?
- Neked is szia. Gyere csak be, beszédem van veled! - húzta be a karjánál fogva. Robnak gőze se volt mi folyik itt.
- Ajjaj mik ezek a szikrázó szemek? - pillantott ránk felváltva
- Először is – lépett oda Robhoz Ash és belebokszolt a vállába.
- Aúúúú – dörzsölte meg az ütés helyét – ezt most miért kaptam?
- Azért, mert nem szóltál, hogy Alexa itt van. Ha véletlenül nem tévesztem el a szobát, akkor nem is tudom meg – háborodott fel. Jót mosolyogtam azon, hogy milyen kis harcias nőszemély. Nem irigylem a párját.
- Ha tudni akarod jártam nálad, de nem nyitott ajtót senki. Hívtalak is, de nem vetted fel!
- Tényleg, igazad van – nézte a mobil kijelzőjét – nem is hallottam, hogy csörög. Annyira belemerültünk a tervezgetésbe.
És ekkor jutott eszembe, hogy én is tartozom Robnak egy nagy seggberúgással. Így oda léptem mellé és szó nélkül behúztam a másik karjába.
- Naa hééé – eljátszotta ugyanazt, mint az előbb – és ezt most miért?
- Először is, hogy meglegyen a szimmetria, másodszor pedig elfelejtetted megemlíteni, hogy milyen buliba is hívtál! - ripakodtam rá. Látszott az arcán a meglepettség, aztán összehúzta magát, mint egy kis gyerek, aki rossz fát tett a tűzre.
- Szóval már tudod – nézett rám félve, majd Ashleyre.
- Ne nézz így rám. Miért nem mondtad el neki az igazat? - szabadkozott
- Igen ez egy nagyon jó kérdés – álltam csípőre tett kézzel
- Igazság szerint féltem, hogy akkor nem jössz el – fordította felém a tekintetét.
- Ezt nagyon jól gondoltad! Ha Ashley nem szól, akkor egyáltalán elmondtad volna? Vagy hagytad volna, hogy beállítsak egy szál farmerban? - kicsit felment bennem a pumpa
- Nem hagytam volna! Minek nézel engem? Szóltam volna, hogy vegyél fel pólót is – vigyorgott a saját hülyeségén.
- Rob ez nem vicces! Te örülnél ha beállítanál egy elegáns partira utcai ruhában? Mindenki összesúgna a hátad mögött, hogy ”ki ez a jött-ment?” - hadartam el egy szuszra. Túlreagáltam? Nem hiszem. Fogalma sincs milyen kellemetlen helyzetbe hozott.
- Igazad van, sajnálom. Én csak meglepetést akartam okozni. Nem gondoltam bele a részletekbe. - fúrta tekintetét az enyémbe. Anyám azok a szemek. Teljesen elveszek bennük. Magukba szippantanak és nem eresztenek. Pár másodpercig csak az arcát figyeltem, ahogy egyre kétségbeesetté válik. A francba. Miért nem tudok haragudni rá?
- Rendben, felejtsük el. Most már úgy is mindegy, itt vagyok és holnap Ash-el elmegyünk és veszünk valami jó kis rucit, igaz? - fordultam mosolyogva az említett személy felé, aki csak bőszen bólogatott.
- Részvétem – mosolygott Rob
- Hééé – háborodott fel Ash
- Tudod Ashley megszállott, ha ruhákról van szó. Szóval jobb, ha felkészülsz, hogy egy percre se fogtok megállni és egész nap a várost fogjátok járni.
- Már alig várom – öleltem át Ash-t
- Látod? Valaki értékeli a divatszakértelmemet -húzta ki magát, mire Rob csak forgatta a szemeit – Azt hiszem most már megyek. Köszönöm a beszélgetést és akkor ne feledd holnap.
- Én köszönöm és megyünk mindenképpen – pusziltam meg, majd kikísértem az ajtóhoz és elköszöntem tőle. Visszamentem a nappaliba és Rob még mindig ugyanott állt, ahol hagytam. Csak mosolygott.
- Mi az? - mosolyogtam én is.
- Fáradt vagy? - kérdezte
- Nem igazán – füllentettem, hisz a kádban is majdnem elaludtam, de érdekelt, hogy miért kérdezi.
- Ez esetben öltözz fel, mert elmegyünk -somolygott rám. Ekkor esett le, hogy egy szál köntösben állok előtte. Ösztönösen fontam össze a karom a mellkasom előtt. Igaz nem tudom mit szégyenlősködöm, hisz már látott egy szál fehérneműben is.
- Hová megyünk? - kérdeztem, csak hogy tudjam mit vegyek fel.
- Meglepetés – vigyorgott.
- Utálom a meglepetéseket, ha nem vetted volna még észre. Azt hittem az előző jelenet elég világos volt. - húztam fel a szemöldököm.
- Igaz. Akkor legyen annyi elég, hogy enni fogunk – mosolygott szüntelenül.
- Rendben. Akkor kérek 10 percet.
- 10 percet? - kérdezte felvont szemöldökkel
- Oké, legyen 20 perc – és már robogtam is be a hálószobába.
Sokat nem gondolkoztam mit vegyek fel. Egy szűk szárú farmer és egy denevér ujjú felső mellett döntöttem. Feltettem egy leheletnyi sminket, a hajamat szabadon hagytam. Kivettem a bőröndből a magassarkú cipőmet, majd megnéztem magam a tükörben. Remélem megfelelek így és még időben el is készültem.
Kiléptem a nappaliba, de Rob nem volt sehol. Azt hittem itt hagyott, de aztán megjelent a terasz ajtóban.
- Csak elszívtam egy cigit, amíg elkészülsz – magyarázkodott
- Nos így megfelelek? - forogtam körbe
- Gyönyörű vagy – lépett közelebb
- Köszönöm – szokásomhoz híven sikeresen elpirultam. Rob tekintete a kelleténél tovább időzött el a mellkasomon. Ezzel még jobban zavarba hozott, így megköszörültem a torkom.
- Rajtad van a lánc – mondta ő is zavartan. Lenéztem és az ujjaim közé fogtam a medált.
- Jaa... Igen - mosolyogtam – sose veszem le. Kivéve a fürdésnél persze – nevettem.
- Indulhatunk kisasszony? - tartotta a karját.
- Természetesen – karoltam belé
- Hölgyem – nyitotta ki nekem az ajtót és előre engedett
- Köszönöm uram – mondtam, majd elnevettem magam.
A szállodát megint a mélygarázson keresztül hagytuk el, így elkerültük a paparazzikat. Az úton végig faggattam Robot, hogy mégis hova megyünk, de nagyon makacs volt és nem árulta el. Miután már századszorra próbálkoztam, feladtam és csak bámultam a mellettünk elsuhanó tájat. Sokáig nem tartott az utazás és mire feleszméltem már egy étterem előtt álltunk. De nem is akármilyen előtt. A szám is tátva maradt azt hiszem.
- Rob ez egy... - hüledeztem még mindig
- Magyar étterem igen – mosolygott rám – csak magyar ételeket szolgálnak fel. - néztem rá fülig érő szájjal – - Gondoltam örülnél egy kis hazai íznek. Gyere menjünk. - terelt befelé.
Belépve az étterembe otthonos hangulat fogadott. Tényleg olyan volt mintha otthon besétáltam volna egy csehóba. Az asztalokon kockás terítő és egy csokor virág volt, a háttérben halkan szólt a zene. A hely zsúfolásig tele emberekkel. Mindenki beszélgetett miközben jóízűen falatoztak. Rob odavezetett egy pulthoz, ahol egy kedves fiatal lány állt.
- Üdvözlöm Önöket a Duna Csárdában – mosolygott ránk.
- Szia. Egy asztalt szeretnénk, valamelyik eldugott részen, ha lehetséges – kérte meg a lányt Rob
- Persze, semmi akadálya. Csak ketten lesztek?
- Igen – válaszoltam neki magyarul. Nem tudom miért, talán a hely hangulata miatt. A lány csodálkozva nézett rám.
- Te magyar vagy? - kérdezte az anyanyelvemen
- Igen – most rajtam volt a sor, hogy megdöbbenjek. - de te honnan...?
- Én is az vagyok – mosolygott – sőt az egész személyzet az. A családomé az étterem. Jó végre hallani otthoni szavakat is – nevetett – gyertek megmutatom az asztalotokat.
- Ő is magyar? - kérdezte Rob, bólintottam. Szegénykém egy árva szót sem értett, de amint helyet foglaltunk elmeséltem neki miről beszélgettünk. Egy viszonylag különálló részen kaptunk asztalt. Az étlapot kezdtük tanulmányozni.
- Mi az a pacal pörkölt? - kérdezte Rob nagy nehezen
- Hidd el nekem, azt nem akarod megkóstolni. Az a Föld legundorítóbb étele. Nem is értem emberek, hogy képesek azt megenni. - szörnyülködtem
- Oké, meggyőztél – mosolygott – Mivel fogalmam sincs mi mit takar, jobb lesz ha te választasz.
- Rendben, de van egy feltételem – somolyogtam
- Ne nézz így.
- Hogy? - értetlenkedtem
- Hát így. Tuti, hogy forralsz valamit. Akkor szoktatok ti nők így nézni – nevetett
- Fél tőlem Mr. Pattinson? - vigyorogtam
- Nem tőled, csak ettől a nézéstől. Ki vele, mit találtál ki. - dőlt hátra a székben
- Én választok, te adod le a rendelést – dőltem hátra én is. Láttam az arcán, hogy megkönnyebbül
- Ennyi? Semmi hátsó szándék, vagy csapda?
- Ennyi - tartottam néhány másodperc hatásszünetet, majd folytattam - Leszámítva, hogy magyarul kell kérned. - szegénynek elsápadt az arca egy pillanatra. - Mi az? Azt hittem te nagy mestere vagy az akcentusok elsajátításának.
- Hát ez erős túlzás, de oké, legyen – rántotta meg a vállát – megcsinálom.
Amint kimondta, hogy belemegy, meg is érkezett a fiatal lány és kérdezte, hogy választottunk-e már. Bólintottam, majd rámutattam Robnak az étlapjára, hogy miket kérjen. Először elolvastam neki, hogy hallja hogyan kell mondani, aztán magára hagytam. Éva furán nézett ránk, de elmagyaráztam neki, hogy Rob szeretne magyarul rendelni. Nagy nehezen kinyögte mit is szeretnék és nagyon büszke volt magára. Igaz végig zavarban volt és amint elment a lány, bele túrt a hajába.
- Gratulálok – mosolyogtam rá
- Remélem azokat rendeltem, amik oda voltak írva. Még a végén kihoznak egy töltött patkányt vagy ilyesmit. - kuncogott
- Bolond vagy – nevettem – El se hiszem, hogy itt vagyok – sóhajtottam
- Ez csak egy étterem, nem nagy dolog – mosolygott
- Nem úgy értettem! Hanem, hogy itt vagyok Los Angelesben, veled – ráztam meg a fejem, majd kapcsoltam, hogy ez elég furán hangzott – mármint... - kezdtem volna bele a magyarázkodásba, de nem hagyta.
- Tudom mire gondolsz – villantotta meg a szexi mosolyát – én is ezt éreztem, mikor először ide jöttem. Minden olyan új volt és lenyűgözött, mert itt minden olyan más, mint otthon. Sokkal jobban pezseg a város, mint London. Aztán kijött a Twilight és minden megváltozott. Most már legszívesebben itt hagynék mindent és visszamennék Londonba. Mármint ne érts félre imádok színészkedni és jól esik, hogy másoknak tetszik az amit csinálok, csak ebből a felhajtásból van már elegem. Nem mehetek ki az utcára anélkül, hogy ne támadjanak le a paparazzik vagy a rajongók. - láttam, hogy kezd dühössé válni. Gondolom előjöttek a nem éppen szép emlékei.
- Sajnálom – nyúltam át az asztal felett és megfogtam a kezét. Egy pillanatra meglepődött.
- Ezen nincs mit sajnálni – fogta meg a másik kezével az enyémet – most már tudom, hogy mivel jár ha híresség vagy és vállalom. Nem nagy áldozat azért, hogy színészkedhessek. - nézett bele a szemembe. Már megint éreztem, hogy megbűvölnek a szemei és fogva tartanak. A szívem őrült tempóban kezdett el verni. Tudtam, hogy valami történik közöttünk. Egy láthatatlan, megfoghatatlan dolog. Rob elkezdett közelíteni felém, miközben én meg se mozdultam, csak vártam. Vártam, hogy ajkaink újra egymásra találjanak. Talán jobb lett volna, ha nem várok, mert a pincér pont ezt a pillanatot választotta, hogy megérkezzen az ételekkel. Úgy rebbentünk szét, mintha valami rosszat csináltunk volna.
Rob
Tudtam, hogy tetszeni fog Alexának ez az étterem. Örök hála Jacksonnak az ötletért. Egész hangulatos kis hely volt és tudtam, hogy itt biztos nem ismernek fel. Egy fiatal lány állt a pult mögött és Alexával egyből egymásra találtak. Nem értettem miről beszélgettek, tehát nyilván ő is magyar. Az étlapra ránézve fogalmam sem volt, mi micsoda. Csak remélni mertem, hogy nem valami moslékot fogok magamnak rendelni. Szerencsére Alexa kisegített és ő választott. És már megint olyan cinkosan nézett rám. Tudtam, hogy valamiben sántikál. Igazi rafinált nőszemély. Próbáltam összeszedni minden tudásomat és leadtam a rendelést. Rendesen lejárattam magam azt hiszem, de neki ez nagyon is tetszett. Nagyot sóhajtott és elkezdett áradozni. Tudtam, hogy min megy keresztül és ezt meg osztottam vele is. Hihetetlen, hogy csak úgy elmondtam neki ezeket a dolgokat. Még sose beszéltem erről senkinek. Féltem, hogy kitudódik és akkor senki nem fog alkalmazni, mert nem bírom a nyomást. Azt hiszem abba belehalnék. A színészet az életem és semmiért nem adnám fel. Kezdtem egyre jobban felhúzni magam az emlékeimen, de ekkor Alexa megfogta a kezem. Olyan puha volt a bőre és bennem megint megmozgatott valamit. Fura érzések járták át minden porcikámat. Belenéztem azokban a gyönyörű barna szemekbe. Nem tudtam betelni velük. Ő is csak nézte a szemeimet. Elvesztünk egymás tekintetében. Tudtam, hogy érzi, amit én. Lassan közelítettem felé. Nem akartam, hogy elforduljon. Azt akartam, hogy ajkaink régi ismerősként üdvözöljék egymást. Érezni akartam a csókja ízét a számba. Láttam, hogy nem mozdul, én mégsem sietettem a dolgot. Már nagyon közel voltam a célhoz és ekkor jött meg a pincér. Mindketten hátra dőltünk a székben és elengedtük egymás kezét. A francba. Ez se jöhetett volna egy perccel később. Alexa kedvesen rá mosolygott, de nekem valahogy nem volt ehhez kedvem. Nem hiszem, hogy megint várnom kell a következő megfelelő pillanatra. Komolyan vicc az egész, amit mi csinálunk. Miért nem tudom csak úgy egyszerűen megcsókolni? Ez sose jelentett gondot.
- Te nem eszel? - kérdezte Alexa kizökkentve a gondolataimból. Ráemeltem a tekintetem és minden haragom elszállt egy pillanat alatt.
- De – mosolyogtam én is, majd elkezdtem falatozni – Hmm... Ez nagyon finom. Nem hittem volna, hogy a múltkori után ehetek finomabbat, de ez űbereli. - mutattam rá a villámra.
- Örülök, hogy ízlik.
Csendben fogyasztattuk el a fogásokat. Szerintem mindketten zavarban voltunk az előbbi után. Ez tiszta hülyeség. Én mikor vagyok zavarban? Na jó általában igen. De csak akkor ha idegenekkel kell beszélgetnem, vagy ha sokan bámulnak.
- Azt hiszem több falat már nem megy le a torkomon – dőlt hátra Alexa.
- Azon csodálkozom, hogy ennyi mindent megettél – kuncogtam
- Hééé! Szóval kövér vagyok? Hát illik ilyet mondani egy hölgynek? - háborodott fel. Imádom, amikor ilyen. Imádom? Na jó túlzás. Inkább csak tetszik vagy....nem is tudom már magam sem.
- Nem vagy kövér. Én ilyet egy szóval se állítottam. Nagyon csinos vagy és gyönyörű. - kortyoltam bele az italomba, miközben őt néztem.
- Köszönöm – pirult el megint és az asztalterítőt kezdte bámulni. Hihetetlen, hogy az egyik pillanatban még nekem támad a másikban pedig olyan, mint egy szende kislány.
Oda jött hozzánk a lány a pult mögül és valamit beszéltek Alexával. Persze magyarul, miért is ne. Nehogy értsek belőle bármit is. Mikor távozott a lány kérdőn fordultam Alexához.
- Mit akart?
- Hát azok után, amiket meséltél nem biztos, hogy örülni fogsz neki... - hajtotta le a fejét
- Mondd csak, nem leszek dühös megígérem – mosolyogtam rá. Voltak sejtéseim, hogy mit akarhatott.
- Nos csak egy fényképet szeretne, hogy kitehessék a falra, hogy itt jártál. Nézd tudom, hogy nem szereted ezt, de neki nagyon sokat jelentene és... - győzködött.
- Rendben. - mondtam, mire rám nézett.
- Biztos?
- Persze. Nézd, amit az előbb meséltem az csak a paparazzikra vonatkozik, és azokra, akik titokban lefotóznak és feltesznek a twitterre. Szeretem a rajongóimat, hiszen ők a legnagyobb kritikusaim. Persze csak a normálisabb fajtából valókat bírom – nevettem.
Nos rendben, akkor szólok neki. - felállt és megkereste a lányt. Néztem, ahogy kecsesen végig suhan az asztalok között. Aztán az arcára levakarhatatlan mosoly ült ki, amikor a lány hálásan megölelte azért, hogy megtette neki ezt a szívességet. Ahogy közeledtek felém, csak Alexát figyeltem. A mosolya csak még gyönyörűbbé tette. Amint odaértek az asztalhoz a lány egyből hálálkodni kezdett.
- Köszönöm, hogy beleegyeztél.
- Ugyan nincs mit.
- Alexa megtennéd, hogy te is oda ülsz?
- Én? - döbbenten nézett a lányra
- Igen. Szeretném, ha te is rajta lennél ha nem baj. - látszott Alexán, hogy nem érti a dolgot, de végül is belement. Odasétált mellém és rátette a kezét a vállamra. - Ez így nem lesz jó – mérgelődött a lány – nem fértek bele a képbe, ha meg hátrébb megyek, akkor nem fogtok rendesen látszódni. - és itt volt a remek alkalom. Tálcán kínálta fel magát nekem és én egy percig sem haboztam.
- Mi lenne, ha ide ülnél a lábamra? - kérdeztem Alexa felé fordulva. Az arcán átsuhant egy pillanatra a döbbenet, de aztán eleget tett a kérésemnek. A szikrák újult erővel járták át a testem minden egyes sejtjét. Az illata megbódította az elmém és a szívem hevesebben kezdett el verni. Még senki nem váltott ki belőlem ilyen reakciót, pusztán azzal, hogy közel kerül hozzám.
- Nem vagyok nehéz? - emelte rám a tekintetét.
- Nem. Olyan vagy, mint egy tollpihe – édes teher, tettem hozzá magamban. A lány elkészítette a képet és még egyszer megköszönte. Alexa még mindig rajtam ült és egy ásítást próbált leplezni. Mekkora hülye vagyok. Gondolom hulla fáradt.
- Azt hiszem ideje, hogy menjünk.
- Miért? - kérdezte kétségbeesve.
- Mert pihenned kéne. Látom, hogy kimerített az utazás. Én meg önző módon elcipellek egy étterembe ahelyett, hogy hagynálak aludni.
- Nem vagy önző. És örülök, hogy ide hoztál. Fantasztikus ez a hely. - ámuldozott miközben körbe nézett a teremben.
- Nos ez esetben örülök, hogy így döntöttem – mosolyogtam rá – Öhm... így nehéz lesz távozni – kuncogtam.
- Jajj ne haragudj. Igazad van – felállt és ő is elnevette magát. Intettem a pincérnek, aki hozta a számlát. Kifizettem és a taxi felé vettük az irányt.
- Min mosolyogsz? - kérdeztem tőle már a taxi hátsó ülésén ülve.
- Semmi csak eszembe jutott, hogy mi vagy telefonon beszélünk vagy éttermekben eszünk - belegondolva igaza van.
- Tényleg – nevettem – pedig hidd el nem sűrűn járok éttermekbe. Viszont gyorséttermekbe annál inkább.
- Legközelebb oda megyünk. Imádom a hamburgert és a sült krumplit – meglepődve néztem rá - Mi az?
- Semmi csak nem gondoltam, hogy egy ilyen lány...
- Milyen lány?
- Ilyen csinos. - pirult el - A legtöbb vékony lány csak salátán és ásványvízen él. - mosolyogtam rá.
- Nos már mondtam egyszer, hogy én nem vagyok a legtöbb lány és mint észrevehetted nem csak salátán élek – vigyorgott ő is.
Az út további részét csendben tettük meg. Néha-néha rápillantottam Alexára, akinek már majd’ lecsukódott a szeme. Tényleg fáradt volt. A szállodához hamar megérkeztünk. A fotósok még mindig a szálloda előtt táboroztak. Nem csoda, hisz szinte minden Twilight szereplő itt szállt meg. Ismét a garázs felől szálltunk be a liftbe. Sajnos túl hamar megérkeztünk az emeletünkre, majd a szoba ajtóhoz.
- Köszönöm a vacsit, igazán finom volt – fordult felém a nyitott ajtónál állva.
- Ne nekem köszönd, nem én főztem – vigyorogtam, mire csak forgatta a szemét.
- Oké, akkor azt köszönöm, hogy elvittél arra a helyre – nyomott egy puszit az arcomra. Csak egy másodpercig ért hozzám, de a testem egyből reagált rá. A bőröm felforrósodott és a szívem ismét nekilódult. Nem igazán értettem mi is ez, ami köztünk történik, de minden egyes érintésével megmozgatott bennem valamit.
- Szívesen – válaszoltam, mikor észbe kaptam, hogy talán mondanom kéne valamit.
- Akkor szia – köszönt el
- Szia.
Mikor becsukódott az ajtó, elindultam a saját szobám felé. Nem éreztem magam fáradtnak, így miután lezuhanyoztam, kiültem az erkélyre egy üveg sörrel és a gitáromon kezdtem el játszani. Gondolatban valahol máshol jártam. Az előttünk álló napok lebegetek a szemem előtt.
Alexa
Miután becsuktam magam mögött az ajtót, rögtön a fürdőbe mentem egy gyors zuhanyra. Iszonyatosan fáradt voltam. A villám gyors fürdőzésem után bedőltem az ágyba és nyakig betakaróztam. Nem sokkal később egy gitár hangjai kúsztak a fülembe. Becsukott szemmel élveztem a lágy dallamokat. Így ért utol az álom.
Másnap arra ébredtem, hogy valaki szét akarja verni az ajtómat. Azt se tudtam hirtelen hol vagyok. Mikor megvilágosodtam, úgy ahogy voltam, teljesen kómásan mentem ajtót nyitni. Egy nagyon ideges Ashleyvel találtam szembe magam.
- Te még nem vagy felöltözve? - sipította
- Neked is jó reggelt – ott hagytam és vissza vonszoltam magam a hálóba és elhasaltam az ágyon.
- Na azt már nem kisasszony! - húzta el a függönyöket – Van fogalmad arról, hogy hány óra?
- Gondolom mindjárt megtudom – motyogtam a párnába.
- Fél 11! Úgyhogy emeld fel a formás hátsófeledet és indíts öltözni – kezdte el rángatni a karom.
- Csak még 10 percet kérek – nyöszörögtem
- Nem! A boltok nem várnak meg és elég sok időbe telik megtalálni a tökéletes ruhát.
- És ha én beérem egy átlagos ruhával is?
- Még csak azt kéne! - háborodott fel - Nem adjuk alább a tökéletesnél – mosolyodott el – Szóval nyomás – felrángatott és szó szerint betolt a fürdőbe.
- Mondtam már, hogy emlékeztetsz valakire? - felrémlett bennem Lori. Ő is folyton ezt csinálja.
- Nem, de te is emlékeztetsz valakire. Robot is egy órámba telik felkelteni. Lusták vagytok mind a ketten – kiabált vissza a szobából. Jót kuncogtam rajta.
Fél óra múlva már teljes harci díszben álltam az előtérben és a cipőmet húztam fel.
- Na végre – sóhajtott fel Ash – gyerünk – megfogta a kezem és húzott maga után.
Reméltem, hogy nem valami méreg drága ruhaszalonba akar elrángatni. Sajnos a gyanúm beigazolódott. Egyik boltból a másikba mentünk. Egyszer csak azon vettem észre magam, hogy egy Gucci boltban állok a tükör előtt egy gyönyörű ruhában. Egy pezsgő színű ruha volt, enyhén csillámló anyagból.
- Tökéletes – mondta Ashley csillogó szemekkel – mintha rád öntötték volna.
- Valóban gyönyörű – simítottam végig a finom anyagon – de...
- Igen tudom. Nagyon drága, nem fogadhatod el, blablabla... Az összes ruhánál ezt mondtad, de most nincs kifogás. Ez a te tökéletes ruhád, úgyhogy nyomás öltözz át, fizessük ki és menjünk.
- Igenis főnökasszony – szalutáltam, majd leléptem a dobogóról – köszönöm – öleltem át.
- Hééé vigyázz! Még a végén tönkreteszed ezt a csodát – tolt el magától, majd elmosolyodott – és szívesen.
A következő órákat a tökéletes cipő után kutatva töltöttük. Nekem elég lett volna egy egyszerű magassarkú is, de persze Ash nem hagyta, hogy holmi vackot vegyek. Miután ez is meg volt, bevonszolt egy fehérnemű boltba. Azt nem nagyon értettem minek, de újdonsült barátnőm csak rám kacsintott és közölte, hogy még jól jöhet. Út közben többször hátrapillantottam, mert furcsa érzésem támadt. Mintha valaki figyelne. Először azt hiszem paranoiás vagyok, de aztán feltűnt egy lány, akit mindig láttam. Követett minket, ebben biztos voltam.
- Éhen halok. Te nem vagy éhes? - zökkentett ki a gondolataimból Ashley.
- Tudnék enni – pláne, hogy tegnap este óta nem ettem semmit tettem hozzá magamban.
- Akkor nyomás ebédelni. Vagyis inkább uzsonnázni – nézett rá az órájára – vagy korai vacsizni. Miért nem szóltál, hogy már ennyi az idő? - háborodott fel.
- Nincs órám – kuncogtam
- Ez nem vicc! Még a végén összeesel itt nekem, Rob meg kitekeri a nyakam, mert nem vigyáztam rád.
- Érdekli is Robot – nevettem
- Ó hidd el nekem, nagyon is érdekli – bólogatott.
- Ez most mit jelentsen? - kérdeztem felé fordulva.
- Semmit. Felejtsd el. Megint túl sokat jár a szám.
- Ashley... - álltam meg előtte
- Oké-oké. Amióta találkozott veled folyton rólad beszél. Még ha nem is veszi észre. Valahogy mindig nálad lyukad ki. Szerintem nagyon is tetszel neki.
- Ez badarság – hajtottam le a fejem, majd tovább indultam.
- Nem az. Szép vagy, okos és vicces. Higgy nekem. - megsimogatta a karom és én elmosolyodtam. Robnak tetszem. Ez hülyeség. Miért pont én kellenék neki? Nincs bennem semmi különleges. Nálam százszor szebb lányokat is megkaphatna. Mégis furcsa érzések kerítettek hatalmukba. Jól esett arra gondolni, hogy talán Rob és Én...
- Ne haragudj. Azt hiszem kicsit magával ragadott a vásárlási mániám.
- Kicsit? - néztem rá felhúzott szemöldökkel.
- Jó beismerem, hogy a szép ruháknak nem tudok ellenállni. És a cipőknek. Ja és az ékszereknek és a jó pasiknak – kaján mosoly ült ki az arcára, mire csak megráztam a fejem.
- Reménytelen eset vagy. Na akkor megyünk enni vagy még szeretnél mesélni arról mi mindennek nem tudsz még ellenállni. Nem szeretnék éhen halni. - nevettem
- Oké-oké. Nyomás
Beültünk egy gyors étterem szerűségbe. Én halálra ettem magam, szinte mindent megkóstoltam. Ash csak salátát evett. Nem is értem, hogy lehet salátával jól lakni, pláne, hogy egész nap nem evett semmit. Épp nevettünk Ashley egyik pasizós történetén, amikor megint megpillantottam azt a lányt. Nem messze ült tőlünk és egyenesen engem bámult. A frász jött rám a tekintetétől.
- Az a lány követ minket – biccentettem az asztala felé. Ash hátra pillantott.
- Biztos csak egy rajongó. Ne is törődj vele. - fordult vissza felém, majd mesélte tovább a sztorijait. Nem nagyon figyeltem rá, mert éreztem magamon a lány tekintetét.
- Öhm... kimegyek a mosdóba – nem bírtam tovább ott ülni. Az a lány felperzselt a tekintetével.
- Oké, de megyek én is – állt fel az asztaltól.
Felkaptuk a több tucat szatyrot és belibbentünk a mellékhelyiségbe. Még jó, hogy hatalmas volt a hely. Alig fértünk el így is. A mosdóhoz lépve a szemem sarkából láttam, hogy ismét nyílik az ajtó. Az a furcsa lány lépett be. Kezdett megijeszteni ez az egész. Ashnek is elege lett a dologból.
- Rendben essünk túl rajta – fordult a lány felé – mit szeretnél? Aláírást? Képet?
- Tőled? Semmit. Tőled viszont – fordult felém miközben maga előtt tartott egy kést – az életedet...
