6. fejezet - A "különleges lány"

Sziasztok babák!

Úgy látom az előző rész nem aratott sikert:) persze megértem én, hogy több (na jó sokkal több) Robcit szeretnétek, de szerintem kell ez az ismerkedős fázis. Kitartás, már nem húzom sokáig az idegeiteket :) Nos itt az új rész, amiből kiderül, hogy vajon ki volt a titokzatos telefonáló :D bár szerintem tudjátok;) Nagyon köszönöm azoknak, akik írtak. Sokat jelent nekem <3 Nem is húzom tovább az időt, jó olvasást nektek!

pusszancs, Nic

Rob
Amint a riporterek jól kifaggattak és készült rólam egy-két pazar kép, intettem a testőrömnek, hogy ideje lenne indulni. Beültem a lesötétített üvegű autóba és elindultunk a szálloda felé. Furcsa, de nekem még mindig Alexán járt az agyam. Valami megfogott ebben a lányban. Talán az, hogy nem kezel ”sztárként” és nem tesz fel hülye és idegesítő kérdéseket. Mindemellett okos és művészlélek akár csak én. És észveszejtően jól néz ki. Egy igazi bomba nő. Ahogy ezeket végig gondoltam, egyből tudtam mit fogok csinálni. Elővettem a mobilomat és tárcsáztam.
- Szia Rob, na végre! Azt hittem már felfalt az a kis csaj.
- Én is szeretlek Steph.
- Na mondd, miben segítsek?
- Hát nem fogsz ennek most örülni...- hagytam félbe a mondatot. Előre tudtam mit fog válaszolni.
- Hajjaj. Mit műveltél már megint? Ugye nem vagy padlórészeg újfent? Ezt már egyszer megbeszéltük Rob. Nem tesz jót a ..
- Nem, nem vagyok. Csak arról van szó, hogy úgy döntöttem nem megyek még vissza L.A.-be. Itt maradok a hétvégére.
- Robert megőrültél? Ezt nem teheted! Holnap vár rád egy pár interjú és nem lehet lemondani őket.
- Leszarom Stephanie! Így döntöttem és kész. Intézd el valahogy, nem érdekel hogyan.
- Robert Thomas Pattinson! Vegyél vissza ebből a hangodból! Mi a franc ütött beléd? Mégis mi a francért maradnál ott? Mi változott reggel óta? Akkor még azért nyavalyogtál, hogy miért pont ebbe az országba kellett jönnöd. - sok minden változott, gondoltam magamban
- Steph kérlek. Én maradok, és ezen nem kívánok változtatni.
- Rob ha kell én magam megyek oda és haza ráncigállak. Nem csinálhatsz ilyeneket, csak mert most ahhoz van kedved. Nem körülötted forog a világ szívem. Vannak kötelezettségeid, aminek eleget kell tenned. - mondta kedvesebb hangon, hátha meg tud győzni. Pedig ha tudná, hogy esélytelen a próbálkozása.
- Sajnálom, így döntöttem. Vasárnap találkozunk. Szia
- De Rob...- nem vártam meg az újabb kioktatást és kinyomtam a telefont. Elegem volt már abból, hogy mindig megszabják mit tehetek és mit nem. Gondolataimból Dean térített magamhoz
- Akkor most maradunk főnök? - vigyorgott
- Igen. - adtam frappáns választ
- És mi ez a Pál fordulás? Reggel még elég morcos voltál...
- Jajj ne kezdd már te is. Elég volt Steph-et végig hallgatni.
- Hát nem csodálkozom, ha szét rúgja a segged. Szegényt komolyan sajnálom. Ugye tudod, hogy megfogtad vele az Isten lábát?
- Igen tudom, majd meghálálom neki valami ajándékkal. - most már csak egy valamit kellett elintéznem. Újból tárcsázni kezdtem.

Vedd már fel! - mondogattam egyre idegesebben. Már vagy 2 perce csörgetem, de Ő vagy direkt nem veszi fel vagy csak nem hallja. Végig vártam, amíg megszakadt a vonal. Ezt nem hiszem el. Nem, velem ezt nem csinálhatja. Újrapróbálkoztam és eldöntöttem, ha most sem veszi fel, akkor hagyom a francba az egészet és még ma felülök arra a repülőre.

Alexa
Hova a francba tettem a táskám? Kezdtem ideges lenni, mert egyre hangosabb volt, anyuék pedig valószínűleg már aludtak és nem akartam őket felébreszteni. Jellemző. Leesett az ágy mellé. Nagy nehezen előhalásztam a sok kacat közül, ami a táskámban volt. Meg se néztem, hogy ki az csak benyomtam a hívás fogadás gombot.
- Igen? - szóltam bele, de már csak a búgó hangot hallottam. Nagyszerű, ez az én formám. Mindegy, ha annyira fontos majd visszahív. Visszaültem a gép elé, a telefonomat pedig leraktam magam mellé, biztos ami biztos.
- Itt vagy még Lori?
- Persze. Ki volt az? - a kis kíváncsi
- Gőzöm sincs, mire felvettem lerakta.
- A francba, pedig azt hittem a szívtipró zaklat – nevetett.
- Sebestyén Margit Laura ! Túl nagy a fantáziád! Nem akarsz inkább könyvet írni? Tuti siker lenne.
- Jajj ne használd már a középső nevemet. Tudod, hogy utálom. Nem tudom mit követtem el a szüleim ellen...  Amúgy meg gúnyolódj csak, de meglátod, hogy nekem lesz igazam! - ebben a pillanatban újra csörögni kezdett a telefon. - Mi ez a zene?
- Csak a mobilom. Megint csörög. Rejtett szám.
- Na mire vársz még? Vedd fel! - utasított barátnőm.
- Oké. Egy perc és jövök vissza csak lerázom
- Jól van, de ha Ő az, akkor jössz nekem egy képpel mindenképpen!
- Bolond vagy – kacagtam rajta.

Erősen gondolkodtam rajta, hogy tényleg felvegyem-e. Ha rejtett számról hívnak nem szokásom válaszolni rá. Általában ilyenkor egy kellemes hangú hölgy hív és rám akar sózni valamit. Frászt kaptam ezektől a telemarketingesektől. De aztán belegondoltam, hogy ilyen későn ők nem telefonálnak. És biztos fontos dolog lehet, ha az éjszaka közepén zaklat, így ismét benyomta a hívás fogadás gombot.
- Tessék – szóltam bele
- Jó estét! Én a ”különleges lányt” keresem, ott van valahol esetleg? - kérdezte egy férfi hang a vonal másik végén.

Egy pillanatra elfelejtettem levegőt venni. Nem más szólt bele a telefonba, mint Rob. Annyira meglepődtem, hogy nem tudtam megszólalni. Felhívott, tényleg felhívott. De minek? És miért? Hisz valószínűleg már a reptéren vár arra, hogy a gépe felszálljon. Ilyen és ezek hasonló gondolatok cikáztak a fejemben, amikor ismét megszólalt
- Öhm... bocsánat azt hiszem rossz számot hívtam. Viszlát!
- NEM! - kiabáltam bele a készülékbe, mikor felfogtam, hogy épp letenni készül a telefont- Vagyis én vagyok ”a különleges lány”, de ez a titkos nevem. Ne áruld el senkinek! - mosolyogtam - És én kit tisztelhetek a vonal másik végén? - na nem mintha nem tudnám, csak próbáltam vicces lenni, ezzel is leplezni a meglepettségemet és azt, hogy a szívem majd kiugrik a helyéről az izgatottságtól. Még mindig nem hittem el, hogy felhívott
- Én vagyok a.... nem, nekem nincs titkos nevem. Azt hiszem ki kéne találnom magamnak egyet – mondta elgondolkodva én meg nem bírtam tovább és elnevettem magam.
- Szia Rob. Minek köszönhetem, hogy az éjszaka közepén zaklatsz?
- Remélem még nem aludtál. Vagy felzavartalak? Akkor ne haragudj, én...
- Nyugi már! Még nem feküdtem le. Szóval?
- Nos... csak úgy döntöttem, hogy itt maradok hétvégére és gondoltam, hogy megmutathatnád a várost, közben beszélgethetnénk, beülhetnénk valahova enni... Na mit szólsz hozzá?

Azt hittem rosszul hallok vagy romlott volt a kaja az étteremben, most egy kórházban fekszem eszméletlenül és ez csak egy álom, egy téveszme. Mert ilyen a valóságban nem létezhet. Ez képtelenség és abszurd. Ez csak egy rossz vicc. Most biztos azt hiszi, hogy ujjongani fogok, hogy aztán egy jót nevethessen rajtam. Hát ebből nem eszik. Biztos unatkozik, mert késik a gépe.
- Jó vicc volt Rob, még a veséim is kacagnak – úgy nevettem mint aki megzakkant.
- Alexa ne nevess ki, komolyan beszélek. Itt ülök az autóban és épp a szálloda felé tartok. Nem mentem el. Szóval mi a válaszod?
Tényleg nem viccelt. Na most mi a fészkes fenét csináljak? Tudom, hogy a legtöbb lány egyből belemenne, sőt! De én még mindig nem bíztam benne. Ki tudja? Lehet, hogy elrabol és elvisz egy eldugott helyre, ahol sose találnak meg. Oké Alexa, túl sok horror filmet nézel. És különben is, ha ezt tenné a fél világ tudna róla.
- Öhm... ott vagy még? - kérdezte – Ha nem akarod nem muszáj, megértem... - Gyerünk Alexa! Mióta vagy te ilyen? Bátorság.
- Oké legyen. Mikor találkozunk? És hol?
- Na ezen még nem gondolkodtam.
- Nem gondolkodtál? - nevettem. Elég furcsa, hogy elhív és gőze sincs róla, hogy mikor akar összefutni. Általában az ember előre megtervezi az ilyesmit.
- Nem hittem, hogy eljössz velem
- Miért? - megdöbbentem
- Hát attól féltem, hogy valami őrültnek nézel, aki fiatal lányokat rabol el – hallottam, hogy mosolyog. És ha tudná, hogy tényleg erre gondoltam. Magamban kuncogtam, hogy mekkora ökör vagyok. - Oké kitaláltam. Mondd meg a címed és holnap érted megyek
- Hmm... Máris ajtóstul akar a házba rontani? Nem gyors ez egy kicsit Mr. Pattinson? - próbáltam viccesre venni a dolgot, mert ez a kijelentése is annyira meglepett és persze a vérnyomásom az egekbe szökött, de ezt még véletlenül se akartam a tudomására hozni.
- Ne haragudj, nem akartam tolakodó lenni, csak gondoltam így a legegyszerűbb - szabadkozott egyből
- Hé nyugi, csak vicceltem. De inkább elküldöm SMS-ben mert nem hiszem, hogy el tudnád mondani a sofőrnek – mosolyogtam
- Igen ez valószínű- kuncogott ő is – oké akkor érted megyek  mondjuk 10 óra felé. Jó lesz?
- Nekem igen, de te nem akarsz pihenni? Biztos kifárasztott a mai nap, na és a társaságom.
- Bírom a kiképzést, ne aggódj. Szóval 10-re ott vagyok.
- Rendben.
- Akkor jó éjszakát.
- Jó éjszakát – aztán már csak a búgó hangot hallottam.

Rob
Mintha csak meghallotta volna, hogy fenyegetőzöm az elutazásommal, felvette a telefont. Persze hoztam a vicces figurát, de a mosolyom szépen lassan kezdett eltűnni, amikor nem válaszolt. Remek, jól beégettem magam. Jobbnak láttam gyorsan letenni, mielőtt még nagyobb hülyét csinálok magamból, de ekkor belekiabált a telefonba. Azt hittem megsüketülök. Az egomnak jót tett, hogy ennyire kétségbeesett, de még így is tartottam a reakciójától. Attól, hogy mit fog szólni az én kis tervemhez. Naná, hogy nem hitt nekem. Nem hibáztatom érte, hiszen nem sűrűn csinálok ilyesmit. Sőt ha jobban belegondolok még sose csináltam ilyet. De most valamiért úgy éreztem, hogy muszáj még látnom ezt a lányt. Nem kellett sokáig győzködnöm arról, hogy igazat mondok. Kicsit meglepődtem, hogy nem egyezett bele egyből. Más lányok kapva kapnának az alkalmon, de Alexa nem. Talán tart tőlem? Vagy mégsem vonzódik úgy hozzám, mint én hozzá? Időm nem volt tovább gondolkodni ezen, mert végül belement. Nagyszerű! Megkönnyebbültem, hogy újra láthatom, viszont egy valamivel nem számoltam. Mégpedig azzal, hogy hol kéne találkoznunk. Én azt sem tudom, hogy a reptér merre van. És ekkor jött az isteni sugallat. Érte megyek. Igen ez lesz a legjobb. Legalább megtudom, hogy merre felé lakik és így ”kénytelen” leszek haza hozni. Mert az ugye nem járja, hogy egyedül ballagjon haza mikor én hívtam el. És akkor talán megérezhetem puha ajkait az enyémen. Leegyszerűsítve a dolgokat meg akarom csókolni. Ez az amire már annyira vágyom. És ha törik ha szakad meg is szerzem, azt amit akarok.

Alexa
Annyira izgatott lettem. A szívem a torkomban dobogott. Ez most mégis mit jelent? Minek hívott el ha vasárnap úgyis visszautazik Los Angeles-be? És egyáltalán minek maradt itt? Abban a pillanatban nem tudtam tisztán gondolkodni. Már megint az a rózsaszín köd. Ismét lebegtem. Száz és száz gondolat járt a fejemben. Az első ami eszembe jutott, hogy nem vagyok normális – bár ezt eddig is tudtam. A második dolog amin gondolkodtam, hogy Úristen hová vigyem? Gőzöm sincs mit szeretne látni, vagy hogy mi az ami érdekelné. Tuti, hogy beégek előtte és azt nem élem túl. Nevetnem kellett a saját hülyeségeimen. Teljesen pánikba estem, pedig még semmi sem történt. Néha képes vagyok túlkomplikálni a dolgokat. Aztán hirtelen eszembe jutott: Jesszus Lori! Az ígért egy percből sok perc lett. Szegényről teljesen megfeledkeztem. Mielőtt visszaültem volna a gép elé elküldtem Robnak a címem.

Előre féltem, hogy fog reagálni Lori a dolgokra, ha én ennyire izgatott lettem.
- Itt is vagyok. Ne haragudj
- Na végre! Azt hittem már elfelejtettél. Ki volt az, hogy ennyit trécseltél vele?
- Ígérd meg, hogy nem fogsz sikítani – ezt kár volt mondanom mert abban a pillanatban olyat visított, hogy szerintem még a Holdon is meghallották!
- Tudtam, tudtam, tudtam! Ilyen nincs. És mit mondott? Miért keresett?
- Mi? Nem hallom, azt hiszem beszakadt a dobhártyám – cukkoltam egy kicsit
- Na ne csináld már! Azonnal tudni akarok minden egyes részletről! Szó szerint kérem ismételni a hallottakat.
És én elmeséltem neki mindent szóról szóra. A reakciója egy újabb fülsüketítő sikoly volt.
- Köszi, most már mindkét fülemre megsüketültem.
- EZT...NEM...HISZEM...EL! - minden egyes szót külön hangsúlyozott – A legjobb barátnőm randizni fog Robert Pattinson-nal!! - csilingelt a hangja. Mint az várható volt jobban bepörgött mint én. Percekig csak azt hajtogatta, hogy ”ezt nem hiszem el”.

Aztán miután sikerült lenyugodnia, a lelkemre kötötte, hogy reggel átjön és ”felkészít” a nagy randira. Már előre rettegtem, hogy mit fog már megint kitalálni. Természetesen még ha akartam volna, akkor se tudtam volna megakadályozni ebben, így beleegyeztem, majd elköszöntem tőle. Nagyon nehezen sikerült rávennem, hogy ideje lenne lefeküdni, de azzal meggyőztem, hogy holnap hatalmas karikák lesznek a szemem alatt, ha most azonnal nem fekszem le.

Befeküdtem az ágyba és nyakig betakaróztam. Egy darabig nem bírtam elaludni, csak a plafont bámultam és a holnapon gondolkoztam. Azon kattogott az agyam, hogy vajon mit akarhat tőlem, egy egyszerű magyar lánytól. Nem tudtam elhinni, hogy egy ilyen pasi csak úgy városnézésre hív. És az igazság az, hogy nem is bíztam Robban. Nem ismertem még ki. Csak annyit tudtam róla, amit az este megmutatott magából. Reméltem, hogy ez nem csak egy álarc volt, egy szerep. Ezekkel a gondolatokkal a fejemben ért utol az álom.

Rob
Miután letettem a telefont kettősség kavargott bennem. Egyfelől megnyugodtam, hogy eljön a találkánkra, másfelől viszont izgultam is. Pedig nem szokásom, elvégre színész vagyok. Már megszoktam a reflektor fényt és hogy mik az elvárások velem szemben. A lányokkal viszont teljesen más volt a helyzet. Persze nem mindegyikkel, csak azokkal akik valamilyen szinten érdekeltek. És Alexa pont ilyen lány. Gondolataimból Dean térített magamhoz.
- Csak nem a csaj miatt maradunk itt? - vigyorgott
- Csak de – mosolyogtam
- Hajjaj főnök! Ez a lány már most elvette az eszed.

- Dehogy! - vágtam rá egyből – Miből gondolod?
- Hát végig olyan mézes mázosan beszéltél vele, plusz amióta leraktad a telefont egyfolytában vigyorogsz
- Bolond vagy. Nem lehet csak szimplán jó kedvem? - felháborodtam, azon amiket mondott. Nem az nem létezik, hogy én belees...nem, még csak gondolatban sem szabad kiejtenem. A vonzódás nem egyenlő a szerelemmel. Na tessék mégiscsak kimondtam. Én nem hiszek a ”szerelem első látásra” dologban. Ilyen nem létezik. Csak az emberek hiszik azt, pedig az csak szimpla vonzalom, kémia.
- Oké, vegyük úgy, hogy meg se szólaltam.

Szerencsére megérkeztünk a szállodába, így nem kellett tovább hallgatnom a testőröm hülyeségeit. Gyorsan bevágtattam a szobámba, lezuhanyoztam és bedőltem az ágyba. Bármennyire is fáradtnak éreztem magam, képtelen voltam elaludni. Folyton Dean szavai zengtek a fejemben. Még, hogy elvette az eszemet... Mégis mikor behunytam a szememet Alexa arcát láttam, ahogy az autónál áll és félénken rám mosolyog. Vajon ő is érezte a szikrákat kettőnk között? Vajon ő is vágyik a csókomra? De a legfontosabb, ami nem hagyott nyugodni: vajon ez volt az igazi énje? Bízom benne, hogy igen...

5. fejezet - Élménybeszámoló

Sziasztok csibéim!

Íme az új rész. Sokminden most nem történik benne és Robból is kevesebb jutott. Remélem azért így is tetszeni fog nektek. Nagyon köszönöm azoknak akik megtiszteltek pár szóval.
Nagyon imádlak titeket <3

pusszancs, Nic

u.i.: sajnálom, hogy ilyen későn, de valami nem stimmelt a gépemmel. Közel két órát szenvedtem mire sikerült felraknom. sorry mégegyszer

Rob
Végül elkértem a számát. Tudom, hogy elég béna próbálkozás, de így legalább mindig el tudom érni. Láttam rajta, hogy vacillál, de végül beadta a derekát. Mikor azt mondta sokba fog ez kerülni nekem, egy pillanatra lefagytam. Már a legrosszabbra gondoltam, amikor csak rákérdezett Kristenre. Tudtam, hogy nem bírja ki. Igazából azon lepődtem meg, hogy nem ezzel kezdte a legelején. A legtöbben erre kíváncsiak a legjobban. Persze azt válaszoltam neki, amit hallani akart. Nem kell tudnia arról, hogy mi volt köztem és Kristen között. Megköszönte az estét és én megint késztetést éreztem arra, hogy megcsókoljam, de végül csak egy puszinál maradtam.

Alexa
Amint kiléptem, a Tv-sek egyből letámadtak. Mindenféléről kérdeztek, onnantól kezdve, hogy „milyen érzés volt megtudni, hogy én nyertem”, a ”mit rendeltünk”-ön keresztül egészen addig, hogy történt-e valami köztünk. Hihetetlen mennyire pofátlanok a riporterek. Természetesen nem árultam el semmit a majdnem csókunkról. Az lett volna a szenzáció! És persze rákérdeztek arra is, amit én sem hagyhattam ki.
- Mesélt Önnek arról, hogy mi van közte és Kristen Stewart között? - először megdöbbentem, ugyanis angolul hangzott el a kérdés. Nem hittem el, hogy ezek még ide is képesek követni szerencsétlen Robot. Nem csodálom, hogy ennyire utálja őket. Egy perc nyugta se lehet tőlük.

- Egy szó se esett arról, hogy milyen kapcsolatban állnak egymással – adtam kitérő választ és közben próbáltam lenyugodni. Sosem ment igazából a hazudozás, de most nem bukhattam le. Ilyenkor mindig mosolyognom kell. Nem tudom miért, talán így próbálom tudat alatt elrejteni azokat a jeleket, amik arra utalhatnak, hogy hazudok.
Persze a kotnyeles riporter nem volt elégedett a válaszommal.
- És nem is kérdezett rá? Nem mondott véletlenül valamit Kristenről?

- Nem hiszem, hogy rám tartozna Rob magánélete. Magától nem mesélt, én pedig nem firtattam a dolgot - ha tudná, hogy én is mennyire tudni akartam... de nem árultam volna el neki semmi pénzért az igazságot róluk. - úgyhogy sajnálom rajongók, de továbbra is maradnak a találgatások - mondtam mosolyogva egyenesen a kamerába – Van még valami kérdésük esetleg? - próbáltam kedves lenni, de belül már szidtam az összes újságírót.
- Nincs. Köszönjük, hogy nyilatkozott.
- Én köszönöm. Viszlát – és már indultam is az autóhoz, ami várt rám, úgy ahogy a sofőr ígérte.
- Jól telt az estéje? - nyitotta ki nekem a hátsó ajtót
- Ennél jobb már nem is lehetne – megfogtam az ajtó tetejét, hogy beszállok, de aztán hallottam, hogy mindenki nyüzsögni kezd és kattognak a vakuk. Volt egy olyan sejtésem, hogy Rob ebben a pillanatban lépett ki az étteremből. Nem is tévedtem, odapillantottam és szembe találtam magam azokkal az igéző szürkés kék szemekkel. A szívem megint őrült tam-tamba kezdett. Visszamosolyogtam rá, aztán letámadták őt is a kérdésekkel. Nagyon nem akaródzott levenni róla a szememet. Sajnos minden jónak vége szakad. Így intettem neki még egy utolsót és beültem a kocsiba.

Rob
Hát ennyi volt. Kisétált az ajtón a szenzációra kiéhezett hiénák közé. Legszívesebben kimentem volna vele, hogy kisegítsem egy-egy kínosabb kérdésnél, de az hogy nézett volna ki? Így inkább még maradtam pár percig, aztán amikor láttam, hogy elindul az autó felé kinyitottam a bejárati ajtót és felvettem a szokásos műmosolyomat. Pedig szívem szerint leütöttem volna egytől egyik mindegyiket. Ahogy kitettem a lábam máris kattogtak ezerrel a fényképezőgépek és záporoztak a kérdések. Nem nagyon törődtem velük, mert pillantásom Alexát kereste. És meg is találtam a kocsinál állva. Nem tudtam levenni róla a szemem. Annyira gyönyörű volt, ahogy mosolygott. Nem tehettem róla, egyszerűen megbabonázott ez a lány. Végül ő volt az aki még intett egy utolsót, majd beszállt az autóba és elhajtott. Tudtam, hogy nem akkor látom utoljára.

Alexa
Csak bámultam kifelé az ablakon, de nem láttam semmit. Csak a vacsora járt a fejemben. Minden egyes percet végigpörgettem és jól elraktároztam, mert erre életem végéig emlékezni akarok: Rob gyönyörű szemeire, a poénjaira, a kétértelmű megjegyzéseire, a zongorajátékára, arra, hogy milyen felszabadult voltam és Ő szintén. Életem legjobb estéjére. És arra a pillanatra, amikor puha ajkai az arcomhoz értek. Még most is bizsereg a bőröm azon a ponton.
- Látom tényleg jól sikerült az estéje – a sofőr térített magamhoz. Először fel se fogtam mit mond
- Tessék? - kérdeztem zavartan
- Amióta eljöttünk egyfolytában csak mosolyog - pillantott rám a tükörből
- Tényleg? Nem is tűnt fel

Ezután már nem is szólt hozzám. Talán rájött, hogy most nem nagyon tudok értelmesen válaszolni. Túlságosan lefoglaltak a gondolataim. Úgy éreztem magam, mintha egy álom kellős közepén lennék. Csak lebegtem a rózsaszín ködben. Várjunk csak. Rózsaszín köd? Nem az nem lehet. Csak jól esett a társasága és ennyi. Nem képzelhetek bele ennél többet. Hova is gondoltam? Hangosan felkacagtam erre a képtelen ötletre. Most biztos zakkantnak néz a sofőr, de nem nagyon érdekelt. Képtelenségeket beszélek be magamnak. Nem lehet, hogy beleestem. Kizárt. Csak már régen voltam ilyen jó randin. Ennyi az egész. Éppen időben érkeztünk meg a házunkhoz, így legalább nem gondolkodtam tovább a dolgokon. Gábor kipattant a kocsiból, kinyitotta nekem az ajtót és segített kiszállni.
- Köszönöm, hogy hazahozott
- Ez a dolgom. További szép estét
- Viszlát – köszöntem el tőle és siettem befelé, mert nem akartam megfagyni.

Odabent égett a villany. Szóval anyu még fent van. Pedig hányszor mondtam már neki, hogy nem kell megvárnia. De Ő már csak ilyen. Beléptem az ajtón, levettem a kabátomat és a csizmámat, majd besétáltam a nappaliba. Anyu épp a kanapén ülve nézte a Tv-t.
- Szia anyu! - huppantam le mellé
- Na végre! - ölelt meg – az hittem már elrabolt az a vámpír gyerek – bárcsak elrabolt volna, egy percig nem tiltakoznék, sőt! Na már megint mikre gondolok, jesszus. Még jó, hogy senki se lát bele a fejembe.
- Van neve is anyu és nem hiszem, hogy másodállásban emberrabló lenne.
- Mégis mi a francot csináltatok ilyen sokáig? - tolt el magától
- Nyugi már anyu! Vacsoráztunk, beszélgettünk és nem figyeltem az időt! - felálltam – Nem vagyok már kisgyerek! Tudok vigyázni magamra!. - annyira utáltam, amikor úgy csinál, mintha egy kis naiv kislány lennék, aki bedől mindenkinek. Amióta apu meghalt különösen túlzásba viszi az aggódást.
- Tudom, hogy már nem vagy kislány! De az én gyerekem vagy és nekem mindig csak egy kislány leszel. Az anyád vagyok, jogom van aggódni – ő is felállt és úgy beszélt hozzám. Nem szerettem vele veszekedni, pláne nem ilyen hülyeségek miatt. És mint mindig most is igaza van.
- Ne haragudj anyu, igazad van, csak nem szeretem amikor túlzásba viszed az aggódást.
- Jajj kincsem nem haragszom. Na gyere ide – jó szorosan magához ölelt. - Rád sose tudnék haragudni.
- Ő...anyu elég...megfojtasz – gyorsan elengedett - Liv? Alszik?
- Nem hiszem. Lefektettem, de közölte, hogy megvár téged. Tudod, hogy a meséjét kiköveteli mindig. - igen az én kis hugicám csak úgy volt hajlandó aludni, ha befeküdtem mellé és olvastam neki egy mesét.
- Akkor jobb lesz ha felmegyek, mert már későre jár.
- Menj csak, addig én még összepakolok itt aztán én is lefekszem.

Felszaladtam a lépcsőn, egyenesen Olívia szobájába mentem. Igen, mint azt sejteni lehetett Olívia nem hogy nem aludt, de a szobája úgy nézett ki mint a csatatér. A játékai szanaszét, ő meg a kupi kellős közepén ült a földön.
- A kisasszony miért nem alszik?
- Alexaaaa!!- leguggoltam ő pedig beszaladt a karjaim közé. Jó szorosan öleltem magamhoz és mélyet szippantottam az illatából. Olyan finom baba illata volt még mindig, és ez megnyugtatott.
- Na nyomás aludni manócska – felálltam vele – Ezt a kupit meg holnap eltüntetjük, rendben?
- Igen. - bólogatott- Mesélsz?
- Persze, hogy mesélek neked. Sosem hagynám ki. - Befektettem az ágyba, majd én is bebújtam mellé

- Mit szeretnél? - kérdeztem, bár feleslegesen, mert szinte mindig ugyanazt mesélem neki
- A Hamupipőkét! - mondta gyermeki lelkesedéssel
- Már megint? Nem unod még? - bár erre is tudtam már a választ
- Nem – és hogy megerősítsen ebben még a fejét is ingatta jobbra-balra. Akaratos egy nőszemély lesz az biztos. Megjegyzem volt kitől örökölnie.
- Oké lássuk – felnyitottam a könyvet és belekezdtem. Liv beletette a kis fejecskéjét az ölembe és úgy hallgatta a mesét a szegény lányról, akit a mostohatestvérei folyton dolgoztatnak, de aztán jön egy jó tündér és minden megváltozik. Elmehet egy csodaszép bálba, ahol találkozik a herceggel és boldogan élnek míg meg nem halnak. Kár, hogy az élet nem ilyen. Nincsenek tündérek, sem hercegek fehér lovon. Csak olyanok, akik először hercegnek tűnnek, de aztán kiderül róluk hogy ők is olyanok mint a mostohatestvérek a mesében. Csak kihasználnak.

Alig hogy a mese feléhez értem éreztem, hogy Liv már egyenletesen szuszog. Letettem a könyvet és óvatosan felkeltem alóla, majd jól betakargattam, bár feleslegesen tettem. Tudtam, hogy 10 perc múlva már nem lesz rajta. Még pár percig figyeltem, ahogy békésen alszik, mint egy kis angyalka   - Sose nőj fel – súgtam neki és megpusziltam a homlokát. Halkan behajtottam az ajtót. A folyosóra kilépve láttam, hogy már lent is sötét van. Tehát anyu is már lefeküdt. Egy gyors zuhany után én is elvonultam a szobámba. Leültem a számítógép elé és bekapcsoltam. Amíg vártam, hogy betöltődjön addig megnéztem a telefonomat. Mikor ránéztem a kijelzőre kitört belőlem a nevetés. 21 nem fogadott hívásom volt! Természetesen mind az én drágalátos barátnőmtől. Hú még jó hogy lehalkítottam. Egy perc nyugtom se lett volna tőle.

Nem akartam telefonon felhívni, mert volt egy olyan érzésem, hogy az a beszélgetés nem két perc lesz. Így visszatettem a táskámba a mobilom és visszaültem a gép elé. Felvettem a fülesemet és beléptem Skypra. Nem telt el egy perc és Lori máris letámadott.
- Na végre! Tudod te hányszor hívtalak?
- Igen pontosan tudom, hogy 21-szer hívtál
- 21-szer? Jesszus – szörnyülködött – de most nem is ez a lényeg. Minden részletre kíváncsi vagyok! Milyen volt? Aranyos? Vagy egy bunkó? Mit etettek? És miről beszélgettetek? Ó és mi volt rajta? Biztos irtó szexi volt, oké mondjuk mikor nem az. A legfontosabb kérdés, lesmároltad?? Mesélj már valamit! - nagyon belelendült
- Mesélnék, ha hagynál szóhoz jutni!
- Ó bocsi – csak nevetni tudtam a lelkesedésén és a kíváncsiságán. Ha valami lázba hozza akkor nem lehet lelőni. Csak mondja és mondja.
- Szóval válaszolva a kérdéseidre: jó volt, nagyon kedves volt és vicces, gulyást, csirkét és somlóit ettünk, bort ittunk, mindenféléről beszélgettünk, egy sötét farmer és ing volt rajta és igen nagyon szexi volt és nem, nem smároltam le – mondtam neki egy szuszra
- Bővebben??? Megtudtál valamit, amiről én még nem tudok? Megkérdezted Ms. Flegma kisasszonyról?

Hát igen, nem is ő lett volna, ha nem kérdez rá. Mit tehettem volna? Neki nem hazudhatok, hiszen olyan mintha a testvérem lenne. Nincsenek titkaink egymás előtt. Rob meg csak Rob. Mióta is ismerem? Pár órája? Így nem volt más hátra, mint előre.
- Először nem akartam rákérdezni, mert ő akarta, hogy megkérdezzem, de aztán csak nem bírtam ki.
- És mit mondott? Jajj ne keljen már minden szót harapó fogóval kihúzni belőled!
- Előbb ígérd meg, hogy senkinek sem szólsz egy szót se! Nincs dicsekedés a barátnőknek, nincsenek véletlen utalások a fórumokon...
- Jól van megígérem csak mondd már!
- Esküdj meg mindenre ami szent, hogy tartani fogod a szád! - igen végül megszólalt a lelkiismeretem. Mégiscsak megígértem Robnak, hogy senkinek nem árulom el a titkát és én betartom a szavam, de Lorinak muszáj voltam elmondani
- Hisz ismersz, tartom a számat.

- Igen ismerlek, pont ezért kérlek meg rá.
- Oké megesküszöm, hogy lakat lesz a számon.
- Szóval az a helyzet, hogy nincs köztük semmi. Ez csak a hülye Summit reklám fogása.
- Annyira tudtam. Tudtam, hogy Rob okosabb annál, hogy egy ilyen nőnek mondott képződményhez köze legyen. Bár azt nem értem miért ment bele ebbe?
- Hé Lori! Ne szídd Kristent, amíg nem ismered! Azt én sem értem miért írta alá azt a szerződést. Én soha nem engedném, hogy beleszóljanak az életembe.
- Miért nem kérdezted meg? Ha én lettem volna a helyedben mindenre rákérdeztem volna. Még arra is milyen alsógatyát hord és hogy tényleg meztelenül alszik-e
- Na látod ez a különbség köztem és közted – nevettem. Szent ég! Rob nem is tudta milyen jól járt, hogy nem Laurával volt összezárva egy légtérbe.
- Na és mesélj még! Miért nem smároltad le?
- Lori – mondtam teljesen felháborodva
- Most miéééért? Legalább akkor amikor elbúcsúztatok.
- Hát akkor megpuszilt
- Mi? Ezt eddig miért nem mondtad?

- Mert nem kérdezted és mert nem hagysz szóhoz jutni! - ezt szerettem benne a legjobban, hogy mindenről volt véleménye. És ami a szívén az a száján.
- És csak úgy megpuszilt?
- Hát a kijáratnál álltunk, egyikünk se tudta, hogy köszönjünk el. Én kinyögtem egy ”sziá-t” és indultam volna, de visszahívott. Azt hittem ott hagytam valamit, aztán mekegett-makogott. Végül elkérte a számom és annyira zavarban volt és..
- Állj! Ismételd meg!
- Zavarba jött és..
- Nem azt! Amit előtte mondtál.
- Mit? Hogy elkérte a számom?
- Akkor jól hallottam. És ezt csak így benyögöd??
- Miért, hogy kellett volna mondanom? Visítozni, hogy” úristen elkérte a számom, ezt nem hiszem el”
- Hát minimum ezzel kellett volna kezdened! - teljesen lázba jött ettől a hírtől
- Nyugi Lori! Még a végén szívrohamot kapsz itt nekem
- Ne haragudj, de ezt az infót nehéz feldolgozni. Most már hivatalosan is utállak.
- Most mit kell ezt úgy felfújni? Biztos megszánt és udvariasságból elkérte a számom. És most biztos azt hiszi milyen jó fej srác, hogy elkérte a számomat.
- Hahó Alexa! Egy srác csak akkor kéri el a számod, ha akar tőled valamit.
- Igen, ha az a srác nem egy híres színész és a világ másik végén él!
- Hidd el nekem, felfog hívni. Miért vagy ilyen kishitű? Okos vagy, vicces és gyönyörű! Végül is mennyi esélye volt annak, hogy együtt vacsorázol vele? Ugyanennyi esélyed van arra, hogy felhív.
- Hát én nem vennék rá mérget
- Azt is megmondtam, hogy elkéri a számod, nem?
- De igen – Lori nagyon meggyőzően tud érvelni, de nem tudom mit vár tőlem. Elég naiv lennék, ha azt képzelném, hogy felhív. Mindenesetre Lori nagyon lelkes volt. Teljesen bepörgött. Szerintem a szemei előtt lepergett, ahogy az oltárnál állok, hófehér ruhában és ő a koszorús lány.
- Hahó Alexa, itt vagy még? - zökkentett ki a gondolataimból
- Persze, csak elkalandoztam.
- Máris ennyire elvette az eszedet az szívtipró?- kuncogott
- Nem – lehet kicsit gyorsan vágtam rá.
- Nem, mi? Mondd, hogy legalább fényképet csináltál vele
- Hááátt.... - és most jön a totális kiborulás
- Ezt nem hiszem el!- na mit mondtam – Bíbor Alexandra mi van veled? Legalább rám gondolhattál - volna.
- Sajnálom, eszembe se jutott.
- Na szép. Ennyire felejthető vagyok? Kinyírom ezt a vámpírt! Biztos elkábított valamivel – de bolond ez a lány. Épp válaszolni akartam neki, amikor a mobilom hangosan csörögni kezdett.
- Várj egy pillanatot. Valakinek nagyon fontos lehet, ha este fél 11-kor hív.
- Oké várok. Jujj biztos Ő lesz az.
- Lori befejezhetnéd az álmodozást.

Levettem a fülest és elindultam megkeresni a mobilomat....

4. fejezet - A vacsora II.

Sziasztok lánykáim!

Meghoztam a következő részt. Sajnálom, hogy csak most, de kicsit összejöttek a dolgaim :) Ebben a részben kiderül, hogy folytatódott Rob és Alexa vacsorája (mily meglepő) és hogy lesz-e a búcsúzáskor csók :) Remélem tetszeni fog nektek, mert én most nem érzem a legjobbnak... És ez most 8 oldal lett, úgyhogy élvezzétek ki, mert több ilyen nem nagyon lesz:D

Végezetül nagyon nagyon szépen köszönöm nektek a komikat. Imádlak titeket <3

Egy kis zenei ajánló: http://www.youtube.com/watch?v=AyCDKKjO-Yo&feature=related ez a dal hangzik el a fejezetben
pusszancs, Nic

4. fejezet – A vacsora II.

Alexa
Felemeltem a fejét és a két kezem közé fogtam
- Rob ne csináld ezt, térj magadhoz! Hallod? - már a sírás kerülgetett, amikor kinyitotta a szemét és ezerrel vigyorgott.

- Most látnod kéne az arcodat – itt már hangosan röhögött

- Te teljesen megőrültél??? A szívbajt hoztad rám! Én..azt hittem,hogy...hogy meghaltál
- Nyugi még élek – még mindig vigyorgott
- Igen azt látom. - ott hagytam és visszaültem a helyemre – Rob ne játsz a halállal, egyáltalán nem volt vicces. Ahelyett, hogy örülnél hogy egészséges vagy és még előtted az egész élet... Én... - már remgetett a kezem az idegességtől és éreztem, hogy könnybe lábad a szemem. Eszembe jutott apu. Még olyan fiatal volt. Erre Ő meg itt szórakozik.

Rob
”Oké ünnepélyesen megfogadom, hogy azonnal hívom a mentőket”- mondta és ekkor körvonalazódott meg a terv a fejemben. Gondoltam megviccelem egy kicsit a pimaszságaiért cserébe. Úgy vettem észre, hogy van humorérzéke a csajnak, így nagy baj nem lehet. A tervem be is jött. Eljátszottam, hogy rosszul lettem. Életem legnehezebb feladata volt, hogy ne röhögjem el magam. Pláne amikor meghallottam, a kétségbeesett hangját. Akkor már majdnem abbahagytam a színjátékot, de megéreztem a kezeit az arcomon. Nem tudom mi ütött belém, de jól esett az érintése és nem akartam, hogy elengedjen. Olyan puha volt a bőre, legszívesebben egész nap élvezném a cirógatását. Mi a franc van velem? Nem szabad ilyenekre gondolnom. Ő csak egy rajongó, aki vicces és okos és gyönyörű és szexi. Jó Pattinson elég! Ez nem te vagy. Nem szabad, hogy foglalkoztasson ez a csaj. Holnap úgyis visszarepülsz a káosz közepébe. Összeszedtem magam és egy vigyor kíséretében kinyitottam a szemem. Eléggé pánikolt és nagyon kétségbeesett arcot vágott, amitől kitört belőlem a nevetés. Gratulálok Rob, még mindig jó vagy. Képzeletben jól vállon veregettem magam. Ő persze egy cseppet sem tartotta viccesnek. Először nem is értettem miért van úgy kiakadva, hisz eddig bírta a poénjaimat. De hamar megvilágosodtam, amikor elkezdte ecsetelni, hogy ne játszak a halállal. Hát persze, nem rég mesélte, hogy elvesztette az apukáját. Én hülye állat. Egy érzéketlen barom vagyok. Azt hiszem most nem sokra megyek egy ”sajnálom”-mal. Valamit ki kell találnom.

Alexa
- Alexandra ne haragudj...én... akkora ökör vagyok.. Csak viccnek szántam, tényleg ne haragudj –intettem a fejjemmel, hogy nem gond – Mivel tudnálak kiengesztelni? - hát sok minden az eszembe jutott

és szélesen elmosolyodtam ő meg ettől teljesen zavarba jött.
- Oké azt hiszem egálban vagyunk. Ez elég kétértelműen hangzott – nem is mert rám nézni sem
- Rossz az aki rosszra gondol! És úgy látszik kettőnk közül te vagy a rossz – nem bírtam tovább, hangosan felkacagtam
- Ne röhögj már ki! Ez annyira....
- Szánalmas, béna, röhejes?? - erre csak bólintott – Akkor - majd felemeltem a poharamat – a szánalmas, béna, röhejes emberekre!
- A szánalmas, béna, röhejes emberekre – mondta ő is majd mindketten elfogyasztottuk a poharunk tartalmát. Közben eszembe jutott, hogy mivel tudja jóvá tenni az előbbi kis ”viccét”
- Zongorázz!
- Hogy mi? -totál ledöbbent
- Azt kérdezted mivel tudnál kiengesztelni, hát szeretném ha zongoráznál és akkor talán megbocsájtok -adtam a sértődöttet
- Most?
- Igen most! Ki tudja lesz-e még alkalmad jóvá tenni az előbbi kis ”viccedet”
- Ne már, az egész személyzet engem fog bámulni – erre a kijelentésére mosolyognom kellett. Most lesz szégyenlős?
- Elvileg színész lennél vagy mi. Gondolom nap mint nap téged bámulnak, szóval ez nem kifogás
- Inkább mesélj még! Azt mondtad, hogy szeretsz fényképezni. Miket szoktál lencsevégre kapni?
- Ohóhóhó...szép próbálkozás, de nem sétálok bele a csapdádba
- Én.. most nem akarok játszani. Nincs se kedvem se energiám hozzá
- Nem vagyok kíváncsi a kifogásaidra! Ha nem lennél ennyire makacs, akkor már rég túl lennél rajta

- De úgy látom te sem vagy különb – olyan röhejes volt, ahogy egymáshoz vágjuk ezeket a marhaságokat.

Rob
Oké megint lejárattam magam, hurrá! Ez a lány teljesen zavarba hoz és még élvezi is. Tetszik, hogy ennyire magabiztos és csípős a nyelve. Mi? Tetszik? Miket beszélek? Lehetetlen. Nem, ez csak azért van mert nem olyan, mint akikkel eddig találkoztam. Igen ez az oka. De mégis van valami ebben a lányban. Nem is tudom még magamnak sem megfogalmazni.

Szóval zongorázzak. Ennél eredetibb ötlettel nem is állhatott volna elő. Persze nem volt kifogásom ellene, mert imádtam zenélni és mostanában úgyse sok időm jut rá. Neki erről nem kell tudnia, úgyhogy még húztam egy kicsit. Próbáltam terelni a témát, de persze nem engedte. Makacs egy nőszemély meg kell hagyni.

Alexa
Pár másodpercig komolyan néztünk egymás szemébe majd kitört belőlünk a nevetés. Nem tudom mi ütött belém, talán az alkoholmennyiség, de annyira felszabadult voltam. Utoljára Lorival nevettem ennyit a legutolsó kis kiruccanásunk alkalmával. Úgy éreztem bármiről tudnék beszélgetni Robbal. Hihetetlen, még alig ismerem. És nem vagyok egy könnyen barátkozó típus, ezt Lori is megmondhatja, hónapokig nem is szóltunk egymáshoz! A gondolataimat Rob zavarta meg.
- Oké alkut ajánlok.
- Hallgatom. - mosolyogtam szüntelenül. Tényleg mint aki bevan állva. Fogalmam sincs mi ütött belém.
- Zongorázok neked....
- És akkor most jönnek a de, ha és ehhez hasonló kötőszavak
- Elmondhatom? - felháborodás csengett ki a hangjából
- Ja persze, bocsi
- Zongorázok neked ha – jaj de tudtam - megehetem a desszertemet, ami mellesleg nagyon finom
- Férfiak! Folyton csak a hasatokra gondoltok. Oké legyen, befejezheted a vacsorádat
- Van még egy feltételem – remek – Míg befejezem közben válaszolsz nekem néhány kérdésre
- Hajjaj.. rendben, de nem ígérem, hogy mindenre válaszolni fogok
- Oké-oké – és már tömte is magába a somlóit. - Ez isteni! Ilyet még sehol sem ettem. Mi a neve?
- Somlói galuska
- Mi? Ez olyan furán hangzik
- S-O-M-L-Ó-I   G-A-L-U-S-K-A – próbáltam neki lassan, artikulálva mondani. Olyan aranyos volt, ahogy próbálta kimondani. Én persze csak vigyorogtam, mint a vadalma – az este során már nem először. Pár próbálkozás után már egész szépen ment neki.
- Gyorsan tanulsz. Tényleg az mindig is érdekelt, hogy tudtad elsajátítani az amerikai akcentust? Egyáltalán, hogy lehet bármiféle akcentust megtanulni?
- Nem-nem, én kérdezek nem emlékszel? - csalódottan hátradőltem a széken
- Oké halljuk az első kérdést
- Hány éves vagy? - hány éves vagyok?? most komolyan erre kíváncsi?
- Ez meg milyen kérdés?
- Egyszerű – mosolygott
- Nem mondták még neked, hogy nem illik ilyet kérdezni egy nőtől?
- Jól van, úgy látom a mai zongorázás elmarad.... kár pedig valami különlegeset akartam neked játszani – és már folytatta is az evést. Különlegeset? Nekem?
- 23 vagyok – gyorsan rávágtam, persze Rob jót derült ezen – Jól van nyertél. Ne vigyorogj már
- Tudtam, hogy nem tudsz ellenállni az ajánlatomnak
- Oké lapozzunk. Nem vagyok kíváncsi az önelégült fejedre- erre a kijelentésemre csak még nagyobb lett a vigyora. Jesszus abbahagyhatná, olyan szívdöglesztő a mosolya. Ahogy megjelennek az apró kis ráncocskák a szeme sarkában és... Ácsi, ácsi. Alexa mikre gondolsz? Ezt azonnal be kell fejeznem. Hogy eltereljem a gondolataimat inkább megkértem, hogy tegye fel a következő kérdését
- És egész pontosan mikor is lettél 23?
- Miért fontos ez? - most tényleg az érdekli mikor van a szülinapom?
- Mert én kérdeztem, azért. És mert érdekel. Szóval?
- Nos egész pontosan 6 nappal ezelőtt.
- Tényleg  most volt a szülinapod?
- Aham
- Akkor Alexandra – nyúlt a poharáért
- Csak Alexa
- Oké, Csak Alexa boldog szülinapot!- majd koccintottunk és egy szuszra megittuk a poharunk tartalmát. Ha így folytatom tuti alkoholistának néz.
- És volt buli meg minden?
- Hajjaj, de még milyen! Soha többé nem iszom tequilát..... se vodkát...... se a kettőt együtt! Ha csak rágondolok megfájdul a fejem - hangosan felnevetett - Örülök, hogy jól szórakozol a szerencsétlenségemen
- Tudod szokták mondani, hogy aki nem bírja a piát az ne igyon
- Én nem ittam! Engem itattak! Szó szerint! Elég durva este volt... - ééés igen végre befejezte a somlói elfogyasztását
- Nos Mr. Pattinson lejárt az ideje. Nincs több kifogás, nincs több kibúvó
- Rendben Ms...
- Bíbor
- Oké Ms Bíbor. Kérem fáradjon a zongorához. Szabad a karját? - és már tartotta is a sajátját. Olyan volt mint egy komornyik. Elég vicces volt. Hát ha ő így, akkor én sem maradhatok ki a színjátékból.
- Ó Mr. Pattinson micsoda úriember
- Angol lennék, ha elfelejtette volna, a véremben van az udvariasság
- Hát ez ügyben nem tudok nyilatkozni, egy angol ÚRIEMBER-t sem ismerek.
- Ó Ms Bíbor összetöri a szívemet – kapott a szívéhez. Eddig bírtam ki röhögés nélkül
- Neked ilyen filmekben kéne játszanod, tuti Oscart kapnál.

Rob
Kapva kaptam az alkalmon, hogy most én vagyok nyerő pozícióban. Tudtam, hogy bármire hajlandó lenne, csak hogy játsszak neki. Így megkértem, hogy még meséljen magáról. Vagyis inkább kikérdeztem. Nem is gondoltam volna, hogy 23 éves. Fiatalabbnak néztem. De legalább most már tudom, miért viselkedik ilyen nyugodtan. A francba most volt a szülinapja. Kellett nekem rákérdezni. Stephenie szólhatott volna, akkor nem jövök üres kézzel. Bár ha belegondolok akkor se biztos, hogy hoztam volna ajándékot, mivel egy őrült tinilányra számítottam. De most, hogy jobban megismertem elég kellemetlen, hogy nem hoztam semmit. Ezért inkább ittunk az egészségére. Ez a lány aztán bírja az alkoholt. Már kitudja hanyadik pohárral döntött le. Bár amiket mesélt az pont az ellenkezőjét mutatja. Legalább már tudom, hogy mi a gyenge pontja. Alig fejeztem be az evést, már szóba is hozta, hogy talán mehetnénk a zongorához. Elővettem az angol jó modort és odakísértem. Most már egészen biztos, hogy volt valami az ételben. Vagy csak a lány babonázott meg ennyire.

Alexa
Odaértünk a gyönyörű, fekete zongorához. Rob leült az előtte lévő padra és végigfuttatta az ujjait a billentyűkön.
- Gyere ülj ide – paskolta meg maga mellett a padot
- Nem hiszem, hogy elférnénk ketten ezen a kis helyen
- Ülj le vagy nem játszok! - na nekem se kellett több, már ott is ültem a baloldalánál - Oké, lássuk, vagy inkább halljuk – és belekezdett egy lassú dallamba.

Az ujjai alatt olyan gyönyörűen szólaltak meg a hangok. Szép lassú dallamot játszott, nem tudom semmihez sem hasonlítani. Teljesen elmerültem az emlékeimben, amit ez a dal hozott felszínre. Eszembe jutott, amikor kicsi voltam és apuval kint elbújtunk egy nagy hókupac mögé és amikor anyu kijött a házból jól megdobáltuk hógolyóval, majd apu felkapott és elkezdett szaladni. Mikor anyu utolért minket elterültünk a hóban és hóangyalkákat csináltunk. De nem csak ezek a szép emlékek jöttek elő, hanem sajnos a szomorúak is. Pont december volt azon a tragikus napon is. Apu épp hazafelé tartott, amikor egy autó megcsúszott a jeges úton és frontálisan nekiütközött az autónknak. Soha nem fogom elfelejteni anyu arcát, amikor hívták telefonon, hogy aput baleset érte és már nem tudták megmenteni az életét. Először csak lefagyott, nem mondott semmit hiába kérdeztem. Aztán a nyakamba borult és csak zokogott. Nagy nehezen elmondta, hogy mi történt. Képtelen voltam felfogni, hogy az akit a világon a legjobban szerettem nincs többé. A legjobban az fájt, hogy nem tudtam elbúcsúzni tőle és elmondani neki, hogy mennyire szeretem. Még most is magam előtt van a kép, ahogy a kórházi ágyban fekszik mozdulatlanul, mintha csak aludna. Persze tudtam, hogy soha nem fog már felkelni.

Az emlékektől végig folyt egy-két könnycsepp az arcomon. Gyorsan letöröltem, nehogy Rob meglássa és kérdezősködni kezdjen. Egy idegennel nem szívesen beszélek ilyen dolgokról, még anyuval se szoktuk felhozni ezt a témát, elég fájdalmas anélkül is. A közvetlen környezetemben csak Lori tud róla, hogy miken mentem keresztül. Ő volt az, aki átsegített valamennyire ezen. Rob szerencsére nem vett észre semmit. Teljesen elmerült a zene világában. Az arcát kezdtem el figyelni. Látszott rajta, hogy tényleg mindene a zene - a színészet mellett természetesen - . Teljesen kizárt maga körül mindent és csak a dallamra koncentrált. Én meg rá, olyannyira, hogy észre se vettem mikor befejezte csak mikor felém fordult, akkor tudatosult bennem, hogy már nem szólnak a hangok.
- Nos elégedett a kisasszony? - gyorsan észbe kaptam, hogy még mindig őt bámulom, így gyorsan válaszoltam neki
- Ez gyönyörű volt. Én...nem is tudom mit mondjak. Még soha senkit nem hallottam, így játszani.
- Kicsit kijöttem a gyakorlatból. Amióta ekkora a felhajtás körülöttem nem sok idő marad ilyesmire.
- Viccelsz? Akkor el sem tudom képzelni milyen az ha gyakorolsz is. Én is próbálkoztam, de nem sok sikerrel...
- Hogy-hogy? - kicsit meglepődött. Nem tudom, hogy azért mert tanultam zongorázni, vagy azért mert abba hagytam.
- A kezeim, túl kicsik – felemeltem és mutattam neki
- Ugyan már, ez csak kifogás
- Ez nem kifogás! Én igenis megakartam tanulni! De a törpe méretű kezeimmel és rövid ujjaimmal rohadt nehéz leütni egyszerre több hangot! - kicsit felhúztam magam, hogy megkérdőjelezett. Ezt senkitől sem tűröm el, nemhogy tőle aki még csak nem ismer!
- Oké, ne húzd fel magad. Megmutatom, add a kezed – meg se várta, amíg válaszolok már nyúlt is a kezemért, majd a billentyűk felé helyezte. Egy pillanatra elfelejtettem levegőt venni, a szívem majd kiugrott a helyéről. Az érintése olyan gyengéd volt, úgy tartotta a kis kezemet az övében mintha porcelánbaba lennék. - Szóval, ezt az ujjadat ide...- Ő csak magyarázott és rakosgatta a kezemet a megfelelő pozícióba, de én a felét se hallottam annak amit mondott. Az arcát figyeltem megint, olyan elmélyülten magyarázott, teljesen belelkesült. - Így, és most üsd le – én pedig mint egy jó diák tettem amit mondott- Nagyszerű. És most a magasabb hangoknál is ugyanezt. Na látod megy ez.
- Persze addig, amíg valaki segít és nem magamtól kell csinálnom.
- Oké, majd meglátjuk, mert most együtt fogunk játszani – nézett rám teljesen komolyan én meg kicsit bepánikoltam, ami kiülhetett az arcomra mert elmosolyodott
- Mi? - én játszak vele mikor ő profi én meg egy rakás szerencsétlenség vagyok. Ebből megint csak égés lesz.
- Nyugi, neked csak annyi dolgod lesz, hogy leütöd azt a három hangot amit az előbb, akkor amikor szólok.
- Csak...
- Menni fog. Akkor kezdjük el. - és elkezdett játszani egy valamivel gyorsabb dallamot mint az előbb. Én meg mint egy jó katona készenlétben állva vártam, mikor adja ki a vezényszót.
- Most – egészen halkan szólalt meg és én tettem, amire kért. Persze ezen megint csak mosolygott- Figyelj mindjárt jönnek a magas hangok!
- Igenis parancsnok! - felnevetett
- Ne zökkents ki!
- Ó bocsánat
- És...most! - sikeresen megszólaltattam ezeket a hangokat is. Teljes harmóniában voltunk. Igen ám, csak ehhez átkellett nyúlnom Rob előtt majdnem a zongora végéig. Így amikor próbált tovább játszani, tőlem nem nagyon tudott.
- Oké, ez így nem fog menni – hallottam a hangján, hogy mosolyog
- Hé te mondtad, hogy azokat üssem le – ekkor belőlem is kitört a nevetés.

- Felnéztem rá és egyből abbahagytam a nevetést, Ő is ugyanígy tett. Az arca közel volt az én arcomhoz. Túlságosan is közel. A szeme egyre többször kalandozott el a szám felé. Mindketten kicsit sűrűbben vettünk levegőt. Aztán észre vettem, mintha Rob arca közeledne felém!? Mi? Megakar csókolni? Miért?

Rob
Miután leültem, leütöttem pár billentyűt. Láttam, hogy Alexa nem nagyon tud mit kezdeni magával. Na ez egy jó alkalom lesz, hogy közelebb kerüljek hozzá. Minden tekintetben. Felajánlottam neki – vagyis inkább megzsaroltam – hogy üljön le mellém majd belekezdtem. Abba a darabba kezdtem bele, amit még a gimiben írtam és még senkinek se mutattam meg. De most úgy éreztem ezt kell neki eljátszanom, ha már annyiszor megbántottam. Néha oldalra sandítottam, de nem vette észre. Valamin nagyon elgondolkozott. Én viszont észre vettem, hogy sír. Csak reméltem, hogy nem téptem fel semmilyen sebet benne. Nagy volt a kísértés, hogy rákérdezzek, de jobbnak láttam, ha nem faggatózom.

Mikor befejeztem és felé fordultam úgy bámult mint ha valami szellemet látna. Hmm... lehet, hogy bejövök neki? Már hogyne jönnél be neki te marha, különben nem lenne itt-elmélkedtem magamban. Tetszett neki a játékom és ez elégedettséggel töltött el. Ez nagyon fura érzés. Nem tudom, hogy miért jelent nekem ennyit az ő véleménye. Tényleg nem tudom, csak azt éreztem, hogy a kedvében akarok járni. Teljesen megőrjít ez a lány! És ekkor pattant ki a fejemből a következő zseniális ötletem. Ha már nem tanult meg zongorázni, akkor most segítek és megmutatom, hogy ez is megy neki.

Mikor megérintettem a kezét, mintha megremegett volna és bennem is felélesztett valamit. Olyan puha volt a bőre, az őrületbe kergetett. Nem kellett sokat gyakorolni és már profin ment neki. Elkezdtünk játszani és egészen addig ment is a dolog, amíg át nem nyúlt előttem. Tökéletes rálátásom nyílt a kecses nyakára. Úgy vonzott akár a mágnes. Meg akartam érinteni. Sőt meg akartam ízlelni. Próbáltam mosolyogni és beszélni hozzá, hogy eltereljem a gondolataimat. Úristen miken gondolkozok! Jobb ha leállítod magad Rob! Nem festene túl jól a holnapi újság címlapján, hogy letepertem egy csajt a zongorán. De persze nem nagyon jött össze a figyelemelterelés, mert Alexa arca annyira közel került az én arcomhoz, amikor felnézett rám. Éreztem, hogy a pulzusom emelkedik, egyre szaporábban vettem a levegőt. A telt ajkait néztem és éreztem, hogy úrrá lesz rajtam a vágy. Meg kell csókolnom, muszáj megízlelnem a csókját. Tétováztam, pedig nem szoktam. Mindig megszerzem, amit akarok. De most mégis kivártam, hogy ő mit fog lépni. Lassan közelítettem felé és már majdnem összeértek az ajkaink.

Alexa
Egy pillanatig haboztam, hogy mi legyen, aztán győzött a józanabbik énem - már ha létezik még ilyen ennyi alkohol után – hirtelen felálltam.
- Öhm – rá néztem a falon lévő órára – Úristen már ennyi az idő? Biztosan fáradt vagy, nem akarlak feltartani. - Ő is felállt
- Nem tartasz fel – látszott rajta, hogy Ő is zavarba jött az előző szituációtól. Nem tudtam mit mondhatnék. Úristen majdnem megcsókoltam Robert Pattinsont! Az hatalmas hiba lett volna, még jó hogy észbe kaptam.
- Akkor.... - kezdtem bele – ideje lenne mennem – mutattam a kijárat felé és elindultam vissza az asztalunkhoz. Rob egy szót sem szólt, csak jött utánam. Felvettem a táskámat és tovább indultam a kijárat felé. A Főpincér sétált oda hozzám és felsegítette rám a kabátomat. Megköszöntem neki, majd Rob felé fordultam
- Köszönöm a vacsorát. Minden szuper volt
- Én köszönöm, hogy nem voltál egy őrült, sikoltozó lány.
- Ó mert én a csendes őrült kategóriába tartozok. Így sokkal veszélyesebb vagyok, szóval vigyázz! - mindketten elmosolyogtuk magunkat.

Elfordítottam a fejem az ajtó felé, ám amit akkor láttam teljesen ledöbbentett. Egy tucat újságíró állt a bejárat előtt. Igen, erre számíthattam volna, végül is egy újság által vagyok most itt. Hurrá! Még sosem adtam interjút, azt se tudom mit kell ilyenkor mondani. Plusz eléggé lámpalázas vagyok. Aggodalmaimat megosztottam Robbal is
- Mit fogunk mondani? Én még sosem csináltam ilyesmit
- Nyugi menni fog ez is. De azért remélem a titkaimat nem adod ki – mosolygott azzal a szexis mosolyával
- Én soha nem adnék ki személyes infókat rólad! Tudom mennyire nem szereted a paparazzikat és az újságírókat
- Ezt jó hallani. Mások egyből rohannának a tv-hez, újsághoz, hogy jó pénzért elmesélhessék, hogy milyen az igazi Robert Pattinson.
- Én nem tartozom a ”mások” kategóriába, ha nem tűnt volna még fel – és megint elkövettem a hibát, hogy belenéztem a gyönyörű szemeibe
- Igen te... különleges vagy – most tényleg azt mondta, amit hallottam? Zavaromban a cipőmet kezdtem el bámulni. Próbáltam előállni valami frappáns válasszal, de nem ment. Nem tudtam erre mit mondani. Végül felnéztem és Ő még mindig engem nézett.
- Akkor.. - nem tudtam, hogy köszönjek el tőle: rázzak vele kezet, vagy adjak neki két puszit, esetleg csak köszönjek neki és lépjek le? - Szia – nagyszerű, ez aztán nagyon elmés megoldás
- Szia

Rob
A francba. Ez most nem jött össze, mert hirtelen észbe kapott és felpattant mellőlem. Elindult vissza az asztalunk felé. Miután felocsúdtam az előző szituációból utána iramodtam. Így jobban belegondolva talán jobb is, hogy nem történt semmi. Félek, ha egyszer megérezném az ízét a számban, akkor még többet és többet akarnék belőle. De a fenébe is! Nem hagyhatom, hogy csak így eltűnjön. Meg akarom ízlelni a csókját, érezni akarom azt a szikrát, amit akkor éreztem amikor megérintettem a kezét. Úristen túl sokáig játszottam Edwardot. Ennyi marhaságot! Az igazság az, hogy nagyon vonzódom hozzá. Hogy miért? Fogalmam sincs, de egy biztos nem engedem el csak úgy.

Alexa
A kezem a kilincsen volt már, amikor rám kiabált
- Várj!
- Mi az? Valamit itt hagytam? - végig néztem magamon: a kabátomat felvettem, a táskám is meg van benne a mobilommal. Nem értem.
- Nem, nem hagytál itt semmit. Én...csak – jajj nyögd már ki könyörgöm! Színész létére elég nehezen találja a szavakat - Szóval megadnád a számodat? - mi?? azt hiszem a döbbenettől még a szám is tátva maradt. Most csak viccel ugye? Vagy csak beképzelem ezt az egészet, elég jó fantáziával áldott meg az ég. - Ne nézz már így!
- Hogy így?
- Hát ilyen döbbenten! Szóval akkor megkaphatom? Persze csak arra az esetre ha újra idetévednék – persze csakis ezért - Jó lenne ha már ismernék itt valakit aki elnavigálna a városban. - állt neki magyarázkodni és miután befejezte megint úgy mosolygott rám, ahogy csak ő tud.

Egy darabig mérlegeltem a dolgot. Mégis mihez kezdhetne a számommal? Nagy bajom nem lehet belőle -remélem. Ebben az életben úgyse fog felhívni. Felsóhajtottam
- Add ide a mobilod! - nyújtottam ki a kezem felé. Először megdöbbent aztán benyúlt a zsebébe és a kezembe nyomta. Beütöttem a számom a telefonkönyvben és elmentettem ”a különleges lány” néven. - Sokba fog ez neked kerülni Pattinson! Tessék – nyújtottam neki vissza a telefonját.
- Köszönöm. És mégis mibe kerül? - jött a kétségbeesett kérdés
- Csak egy kérdés – láttam, hogy megkönnyebbült – szóval te és Kristen... mennyi igaz belőle? - nem bírtam ki, hogy ne kérdezzem meg. Felnevetett
- Tudtam, hogy meg fogod kérdezni – közel hajolt a fülemhez, túlságosan is közel és belesuttogott – semmi sem igaz belőle, csak PR fogás az egész, hogy jobban menjen a film – most miért érzem azt, hogy megkönnyebbültem? Hátrált egy lépést és úgy folytatta – De ez maradjon köztünk, ha lehet. Hatalmas botrány lenne ha ez napvilágot látna.
- Ez csak természetes. Minek nézel te engem? Nem vagyok egy pletykafészek típus! És köszönöm, hogy elmondtad
- Nincs mit. Örülök, hogy kielégítettem a kíváncsiságodat- rám kacsintott és én felkuncogtam
- Na és most ki a rossz? - kérdezte
- Oké egy-egy – vigyorogtunk mind ketten – Rendben most már tényleg megyek és még egyszer köszi az estét, jól éreztem magam.
- Rendben. Részemről az öröm kisasszony – meghajolt előttem miközben beszélt
- Bolond vagy- nevettem
- Szia – felemelkedett és ő is nevetett, majd odalépett hozzám és egy pillanatra az arcomra nyomta az ajkát. Azt hittem ott halok meg. A szívem ki akart törni a mellkasomból.
- Szia

Még néztem pár másodpercig aztán egy nagy levegővétel után kiléptem a rám váró újságírók közé.

3. fejezet - A vacsora I.

Hello fiatalság!

Íme meghoztam a következő részt, mert már nem bírtam ellenállni azoknak a szemeknek:D! Na örültök? :) És amire vártatok, Rob feltűnik a színen és bepillanthattok a gondolataiba is;)  Plusz ez a rész kétszer olyan hosszúra sikeredett mint az előzőek:) Egyszer az a jó szívem fog a sírba vinni......:D

Jó olvasást!

pusszancs Nic

Rob
Egy újabb reggel, egy újabb városban. Hála az én csodálatos ügynökömnek, aki volt olyan kedves és megszervezte nekem ezt a „nyerj egy vacsorát Robert Pattinsonnal” -féle dolgot. Minden héten más és más országba kellett elutaznom, hogy aztán egy-egy lány álmát valóra válthassam. Utáltam ezt az egészet. Legszívesebben otthon lettem volna Londonban és a barátaimmal sörözgettem volna. Ehelyett a maradék szabadidőmet ilyen csitrik társaságában kell töltenem. Ezen a reggelen is harapós kedvemben voltam és ennek mindig Stephanie issza meg a levét.
- Leszarom Steph, nem vagyok hajlandó még egy ilyet végigcsinálni. Elegem van. Mondd le a többit, mert én biztos nem fogok elmenni. - már kiabáltam vele a telefonba
- Na ide figyelj Rob! Először is velem ne beszélj ilyen hangon, másodszor tudod nagyon jól, hogy nem lehet lemondani. Aláírtad a szerződést. Én csak neked akarok jót, hogy minél több rajongót szerezz magadnak és te is tudod, hogy addig kell ütni a vasat, amíg meleg! - igen ez Steph hozzáállása. Minél jobban megszedni magunkat. Mindezek ellenére hálás voltam neki. Ha ő nincs, akkor ki tudja hol lennék most.
- Tudom Steph, de már nem bírom ezt. Még egy visítozó kislányt nem bírok elviselni. Minek vacsorázzak velük? Hogy aztán elújságolhassák, hogy milyen bunkó vagyok, vagy hogy smároltam velük, vagy épp azt hogy megütöttem, csak azért mert nem smároltam vele? És különben is, miért pont Magyarországra kellett jönnöm? Az isten háta mögé?
- Jajj Rob ne nyavajogj már mint egy gyerek! Tedd a dolgod és kész. - kelt ki magából - Tudod, hogy úgy szeretlek, mintha a fiam lennél. Én csak a legjobbat akarom neked. Nézd, már csak egy pár estét kell

kibírnod és utána pihenhetsz egy kicsit. Sőt elintézem neked, hogy egy hétig ne legyenek interjúid, fotózásaid, semmi. Jó lesz így?
- Persze. Ne haragudj, csak kiborultam. Tudom, hogy mindent miattam teszel és hálás is vagyok érte.

- Nem haragszom, de légy szíves ezt az arcodat ne mutasd meg a lánynak ha lehet. Este hétre legyél

kész. Megy érted az autó és elvisz az étterembe.
- Oké – sóhajtottam - Addigra összeszedem magam.
- Rendben és kitartás – azzal le is tette.

Én pedig lélekben elkezdtem felkészülni egy újabb pocsék estére. Olyan sok időm nem volt már, mert sikeresen elaludtam. Mostanában gyakran előfordul, túl nagy a hajtás és van, hogy a repülőn alszok egy két órát és már megyek is interjút adni. Most végre volt időm, hogy kialudjam magam. Este hétre elkészültem és már jött is a testőröm, hogy elkísérjen az autóig. Kiérve a szálloda elé igencsak meglepődtem. Csak egy két fotós állt a kijáratnál. Los Angeleshez képest ez maga volt a felüdülés. Egyből jobb kedvem lett, még aláírást is adtam egy két szemfüles rajongónak, akik észre vettek. Bepattanttam a kocsiba és már indultunk is. Fogalmam sem volt hová tartunk, de a város gyönyörű volt. Kicsit honvágyam lett, emlékeztetett Londonra. Hamar az étteremhez értünk. Heaven...hm...találó név. A lánynak biztos a mennyország lesz, de nekem biztos maga lesz a pokol.

Alexa
Egész úton bámultam kifelé az ablakon és teljesen magával ragadott a kivilágított város látványa, olyan megnyugtató volt, hogy szinte el is felejtettetm, hová is tartok. Az ámulatból a sofőr hangja térített magamhoz. Megérkeztünk hölgyem – és már ki is pattant a kocsiból, hogy kinyithassa nekem az ajtót.
- Köszönöm – mondtam miközben kisegített az autóból. Amint kiszálltam megcsapta az arcomat hideg levegő. Azt hiszem nem ez a ruha volt a megfelelő választás, ugyanis december közepén már igencsak röpködnek a mínuszok

- Tovább kellemes estét kívánok. Itt fogom várni a vacsora után és hazaviszem.

Megköszöntem neki, hogy ide hozott és elindultam a bejárat felé. A bejárat felett egy nagy kivilágított táblán ez állt: Heaven. Hmm... vajon bennt tényleg a mennyországban fogom magam érezni? Az ajtót kinyitotta egy fiatalabb fiú és jó estét kívánt. Kezdtem magam úgy érezni mint egy nagyon gazdag és befolyásos személy. Még sose voltam ilyen helyen, így kicsit félve léptem be. Mikor átléptem a küszöböt tátva maradt a szám. Minden asztal fehér terítővel volt leterítve és arany színben pompázó gyertyák és asztaldíszek sorakoztak az asztalok tetején, a teremben halk zene szólt és kellemes illat áradt szét az egész helyiségben. Hát ha ilyen a mennyország, akkor szívesen lépek a túlvilágra. Egy idősebb, elegáns úr lépett oda hozzám:
- Jó estét kisasszony! Szabad a kabátját? - teljesen elaléltam, még hogy én kisasszony. Olyan furcsa volt ez a megszólítás, nem voltam hozzászokva.
- Jó estét! - lesegítette a kabátomat és oda adta egy harmadik fickónak. Annyira abszurd volt az egész helyzet, mindenki körülöttem ugrált.
- Oda vezetem az asztalához, kérem kövessen – azzal el is indult az asztalok között. Ahogy haladtunk feltűnt, hogy milyen csend van és a pincéreken kívül senkit sem láttam. Ekkor tudatosult bennem, hogy az egész éttermet kibérelték Rob miatt. Oké most már tényleg különleges személynek éreztem magam. Várjunk csak! Akkor csak ketten leszünk ebben a hatalmas teremben. Hát ha eddig nem voltam feszült akkor most már az vagyok. Nagyszerű.

Ahogy haladtunk előre egyszer csak megláttam Robot egy asztalnál ülve és a poharát piszkálgatta. Minél közelebb értünk az asztalhoz, annál gyorsabban vert a szívem. Nyugi Alexa, nehogy elájulj itt nekem, szedd össze magad! Vettem egy nagy levegőt, hogy lenyugodjak, ám ekkor Rob észrevette, hogy közeledek felé és felállt az asztaltól. Egyenesen a szemembe nézett és megeresztett egy tipikus Rob -féle mosolyt. Mondanom sem kell, hogy ez nem sokat segített a vérnyomásom csökkentésée érdekében. Ráadásul közelebbről még szívdöglesztőbb volt. Egy sötét farmert és – annak ellenére hogy fagyos volt az idő odakinnt -  egy kékes árnyalatú inget viselt, amit a könyökéig feltűrt. Remek! Sikerült túl öltöznöm ehhez az estéhez. Ennél rosszabb már nem is lehetne. Bár így belegondolva lehetne: ha hallgatok az én drága barátnőmre és azt a ruhát veszem fel amire ő gondolt.

Rob
Már vagy negyed órája ültem az asztalnál. Kezdtem ideges lenni. Nem elég, hogy itt kell majd bájcsevegnem a lánnyal, de még késik is. Már ott tartottam, hogy elmegyek, amikor meghallottam az ajtó csukódását. Végre megérkezett. Gyerünk Pattinson, bátorság. Felálltam és mosolyogtam, ahogy azt illik. Hát nem mondom, hogy nem akadt el a lélegzetem egy pillanatra. Az előttem álló lány már nem épp a tinikategóriába volt sorolható. Nagyon szexi volt és gyönyörű. Oké ezt most felejtsd el Rob. A külső nem minden, biztos mindjárt sikítva a nyakadba veti magát, ahogy a többi.

Alexa
Mire odaértem éreztem, hogy az arcom felforrósodik - csak remélni tudtam , hogy nem pirultam el-. Ekkor a főpincér előre engedett, én pedig hálásan mosolyogtam rá, majd ott hagyott minket.
-  Szia, Robert Pattinson vagyok – nyújtotta felém jobb kezét. Tényleg? Ha nem mondja...
- Szia, Alexandra Bíbor – majd kezet ráztunk, de közben nem tudtam levenni a szemem az arcáról és csak mosolyogtam egyfolytában, mint egy idióta. Nem tehettem róla, teljesen magába szippantottak a gyönyörű szemei.

-  Öhm... visszakaphatnám a kezem? - kérdezte fülig érő szájjal
- Jajj, bocsi csak... elbambultam – na most mit mondhattam volna? Hogy sajnálom, de olyan szívdöglesztő vagy, hogy nem bírom levenni rólad a szemem?? szegénykém eléggé zavarba jött és beletúrt a már amúgy is összevissza álló hajába.

- Akkor talán üljünk le - javasolta és helyet foglaltunk egymással szemben. Az egész olyan szürreális. Itt ülök egy világsztárral, aki ráadásul irtó szexi és miénk az egész hely. És mégis fogalmam sincs mit kéne mondanom. De úgy láttam ezzel nem vagyok egyedül. Egy darabig csak ültünk némán és néztünk ki a fejünkből.  A csöndet, ami már kezdett kínos lenni végül Rob törte
- Nagyon csinos vagy - jegyezte meg
- Köszönöm, bár szerintem kicsit túlöltöztem – mosolyogtam zavaromban

- Vagy inkább én öltöztem alul - ő is mosolygott
- Nem, dehogyis. Tökéletesen festesz – úristen nem hiszem el, hogy kimondtam. Persze sikerült megint zavarba hoznom szegényt.  Gyorsan témát váltottam, mielőtt még kínosabb helyzetbe hozom magam
- Rendeltél már? - közben elkezdtem lapozgatni az étlapot.
- Még nem. Arra gondoltam, hogy te rendelhetnél mindkettőnknek, végül is te ismered az itteni ételeket.
- Oké. - nagyszerű. Most mégis mi a frászt rendeljek neki? Talán a szokásosat kéne. De mi van ha nem fogja szeretni? Végül is azt mondta én rendeljek, szóval vállalja a kockázatot, hogy nem lesz finom. Egy pár perce lapozgattam az étlapot, amikor Rob megszólalt.
- Nos? Tényleg nyugodtan válassz bármit. Én mindent megeszek.- na persze, főleg a gyorskaját.
- Rendben. De aztán ne nyafogj, ha ne ízlik. - dorgáltam meg
- Nem fogok, ígérem.
- Oké, választottam, de italt te rendelsz- és elővettem a legszebb mosolyomat. Mondjuk nem volt nehéz, mert akárhányszor felnéztem az arcára, akaratlanul is felfelé görbült a szám.
- Legyen. - intett a pincérnek.

Rob
Végül nem vetette a nyakamba magát. Kellemeset csalódtam benne - egyenlőre. Csak reméltem, hogy ez nem fog megváltozni. Rettegtem attól, hogy mikor fogja fel, hogy mi is történik körülötte és akkor átváltozik egy őrültté. És nem is álltam messze a valóságtól, ugyanis nem nagyon akarta visszaadni a kezemet.  Elbambult, persze... Miután leültünk nem nagyon tudtuk mit mondjunk a másiknak. Nem voltam erre felkészülve. Az eddigi vacsoráknál a lányoknak be nem állt a szájuk és én csak hallgattam őket, néha válaszoltam egy egy kérdésükre. De ez a lány más volt. Teljesen visszafogott, látszott rajta, hogy mennyire zavarban van. Sokat gondolkodtam rajta mit mondjak, de csak az csúszott ki a számon, hogy milyen csinos. Gratulálok Pattinson. Nehogy már egy lány zavarba hozzon, szedd össze magad. Hagytam, hogy rendeljen, elvégre ő van itthon. Nem nagyon sikerült választania. Próbáltam udvariasan megkérni, hogy rendeljen már végre, mert majd' éhen haltam. Ne nyafogjak? Szóval így állunk. Pimaszkodik. Be kell valljam ez tetszik. Úgy kezel mintha a szomszéd srác lennék és nem a híres Edward Cullen. Kezd érdekessé válni a dolog.

Alexa
Én magyarul leadtam a rendelést, ő pedig angolul (mily meglepő) kérte az italokat. Majd beállt közénk a csend megint... Nem tudtam, hogy mit kérdezzek vagy mondjak neki. És, ahogy láttam ezzel ő se volt másképp. Úgy döntöttem megkérdezem ami épp eszembe jut. Hisz úgy tartják, hogy az első gondolat mindig nyerő.
- Voltál már.... - egyszerre szólaltunk meg, mire mindketten hangos nevetésben törtünk ki.
- Mondd csak nyugodtan
- Szóval azt akartam kérdezni, hogy voltál már hasonló helyzetben? Mármint egy vacsorán, egy vadidegen lánnyal?
- Nem. Ez az első, de még vár rám egy pár ilyen „nyeremény vacsora”
- Értem. - láttam rajta, hogy a háta közepére se kívnánja ezt az egészet. Pont ahogy sejtettem. Remekül eltaláltam az egyetlen témát, ami emlékezteti őt, hogy úgymond kényszerítik erre. Láthatta rajtam, hogy rosszul estek a szavai és menteni próbálta a helyzetet.
- Ne értsd félre, te rendes lánynak tűnsz – szóval csak tűnök -  csak tudod nem mindenki ilyen mint te.
- Mármint milyen?
- Hát arra számítottam, hogy a nyakamba veted magad és a testőrömnek kell lehámoznia rólam – ezen az elképzelésén muszáj volt nevetnem. Honnan veszi ezt a hülyeséget? Bár amiket az amerikai rajongóiról olvasok, minden elképzelhető – de te más vagy, mint a többiek.
- Köszönöm... azt hiszem.

Közben megérkezett az előétel, ami nem volt más mint gulyás leves. Igen gulyás leves, gondoltam ezzel nem foghatok mellé. És különben is, ő kérte hogy én rendeljek, mivel én ismerem az itteni ételeket, szóval most megkóstolhatja milyen is a magyar konyha. Az előétel alatt egy árva szót sem szóltunk egymáshoz. Mihelyst befejeztük a leves belapátolásást, már hozták is a tejszínes-fokhagymás csirkemellet. Ezek sosem pihennek?- gondoltam magamban. Tudtam, hogy imádja a pipihusit, és mivel nekem is ez az egyik kedvencem, így kézenfekvőnek tűnt ezt választani. És ismét nem szóltuk egymáshoz. Nem tudom, mi van velem máskor benem áll a szám. Na jó tudom, egy eszméletlenül helyes pasival ülök egy asztalnál! Végül Rob szólalt meg először.
-  Nagyon finom volt. És ha én ezt mondom, akkor elhiheted hogy isteni volt - tekintve hogy gyorskajákon élek. Ilyet legközelebb is eszek. - Legközelebb?? Azt hittem rosszul hallok
-  Tervezed még, hogy ide látogatsz?
-  Hát nincs tervbe véve, de minden lehetséges – kiült a mosoly az  arcára, amitől azt hiszem kezdtem elvörösödni. Megláthatta, hogy zavarba hozott, mert elkapta rólam a tekintetét és a poharát kezdte tanulmányozni. Én meg megragadtam az alkalmat és felemeltem a poharam
-  Igyunk a … - nagyszerű semmi sem jut az eszembe. Ez az Alexa jó úton haladsz, hogy totál idiótának nézzen- .. mire igyunk?
-  Hát talán.. VILÁGBÉKE! - hangosan felnevettem, annyira komoly arcot vágott közben
-  Akkor a világbékére – még mindig nevetve összekoccintottuk a poharunkat.
-  Hmm... Isteni ez a vörösbor
- Nem hiába, én választottam! - teljesen büszke volt magára, de én egy pillanat alatt letörtem a diadalittas mosolyát. Felhúzott szemöldökkel, kérdőn néztem rá
-  Na jó, a pincér ajánlotta, de akkor is én mondtam rá igent
-  Fantasztikus ízlésed van!
-  Ugye? Én ezt mindig tudtam - egyszerre tört ki belőlünk a nevetés. Mikor lecsillapodtunk, még mindig nem jött a desszert...

-  Nem akarsz kérdezni semmit? Rólam, vagy hogy milyen érzés hirtelen ilyen ismertnek lenni? Vagy nem vagy kíváncsi mi a helyzet Kristennel és velem? - na rá aztán végképp nem vagyok kíváncsi -gondoltam magamban. Még csak azt kéne hogy elkezdjen itt nekem áradozni róla, hogy milyen jó színésznő és hogy mindenki mennyire kedveli. Hát én egyáltalán nem vagyok odáig érte, hogy őszinte legyek.
- Nem. Én már minden fontos információt tudok rólad – vigyorogtam gonoszul. Láttam, hogy most nagyon megrémült. - Nyugi semmi kompromittáló infó sincs a birtokomban- kacarásztam az ijett képén
-  Ó most nagyon megnyugtattál. És legalább tudod, hogy a fele se igaz annak amit ezek a firkászok összehordanak rólam? Sose drogoztam, nem vagyok alkoholista és...
-  Oké-oké, nyugi – látszott rajta, hogy majd' felrobban a dühtől. Azt hiszem érzékeny témát érintettem – Sajnálom – mondtam, majd lehúztam a maradék italomat.
-  Ne, te ne haragudj. Csak néha kikészít, hogy mit meg nem tesznek azért, hogy nagyobb példányszámban foggyanak a lapok. Az igazság cseppet sem érdekli őket.

-  Oké. Ejtsük a témát – rámosolyogtam és ő visszamosolygott rám. Pár perc csend után megszólalt

Rob
Na jó témát feszeget. Azt hiszem kicsit megbántottam, pedig nem felé irányul a dühöm. Próbáltam menteni a menthető, hisz Ő nem tehet arról, hogy itt kell ülnöm. Egész finomak voltak az ételek. Ahhoz képest, hogy miket ettem például Franciaországban. Fúj soha többé nem eszem csigát. Aztán csak úgy kicsúszott, hogy legközeleb is eszek ilyet, pedig eszem ágába sem volt vissza jönni ide. Fogalmam sincs miért mondtam. Ez a lány váltja ki belőlem, hogy ilyeneket mondjak. Alexandra. Milyen szép neve van. Mi? Úristen Rob, miket gondolsz? Állítsd le magad! Pedig elég vicces lány és aranyos és nagyon szép. Na jó elég volt ebből. Egyből sikerült elterelni a gondolataimat, amint felhozta az „én mindent tudok rólad” című fejezetet. Ha csak rá gondoltam, hogy miket hordanak össze rólam felment a pumpám. És már megint szerencsétlen Alexandrán vezettem le. Nem lesz ez így jó, hogy folyton bocsánatot kérek tőle valami miatt. De egész jól viseli ezeket a kirohanásaimat. Vagy csak úgy tesz. Na majd meglátjuk. Persze nem bírtam ki, hogy ne tudjam meg mégis mi az a „minden” amit rólam tud.

Alexa
-  Na jó, úgyse bírom ki. Miket tudsz rólam? - nevetnem kellett a kiváncsiságán.
-  Aki kíváncsi hamar megöregszik! És nem hiszem, hogy a tini rajongóid öregen is odáig lesznek érted
-  Akkor annál inkább szeretném hallani!
-  Hát tudom az alapvető 'adataidat', hogy úgy mondjam. - nem értettem most meg miért jött zavarba? Ó én hülye! Ez elég kétértelmű volt - Őőő...én nem úgy gondoltam... én... jesszus- azt hiszem kezdtem hasonlítani egy érett paradicsomhoz. Most biztos egy szexmániás hibbant nőnek néz. Hurrá! Inni akartam, de már nem volt semmi a poharamban, és az üvegből is kifogyott.

- Pincér, hozna nekünk ebből még egyet? Köszönöm - Rob hangosan kuncogott, persze próbálta leplezni, mert még véletlenül se nézett rám. Csak a poharát forgatta.
-  Jajj ne nevess már
-  De annyira aranyos vagy ahogy zavarba jössz – Aranyos? Én? Mi??
-  Ez nem vicces, oké? Bárcsak megnyílna alattam a föld. Hol van már az a pincér?
-  Nyugi, tudom, hogy semmi olyasmire nem gondoltál. Szóval miféle adatokat tudsz te rólam?
-  Jajj muszáj? Már így is elég kínos helyzetbe hoztam magam.
-  Igen muszáj! Te hoztad fel a témát, hát akkor rajta. - nagyot sóhajtottam, majd belekezdtem
-  Oké. Tudom a születési adataidat, a karriered fontosabb állomásaid, hogy van két testvéred és hogy kiskorodban mindig piszkáltak, hogy volt egy kutyusod akit mindenkinél jobban szerettél, tudom miket szeretsz enni, hogy élsz halsz a kóláért és...
-  Jól van elég lesz. Jobb vagy mint a google - és persze megint jól kinevetett
-  Túl sokat fecsegtem megint. Ez a fránya alkohol az oka. Nem nagyon bírjuk egymást.
-  Ó most legalább én is tudok rólad valamit. Mesélj magadról!
-  Hát nem hiszem, hogy az én életem olyan érdekes lenne
-  De úgy fer ha te is mesélsz magadról
-  Jó... hát mire vagy kíváncsi?
-  Mindenre!
-  Sejtettem, hogy ez lesz a válaszod – sóhajtottam egyet és belekezdtem.

Mindent azért nem mondtam el neki. Elmeséltem, hogy az anyukámmal élek és van egy tündéri kishúgom. Persze egyből rákérdezett, hogy hol van az apukám. Ez volt az egyetlen téma amiről igazán szerettem beszélni. Mégis csak úgy kiszaladt a számon

-  Apu 3 éve meghalt, egy autóbalesetben – éreztem, ahogy a könnyem végig folyt a arcomon. Még azóta se tudtam teljesen feldolgozni. És valószínűleg soha nem is fogom.
-  Sajnálom, én nem akartam..
-  Semmi baj, nem tudhattad – eresztettem meg egy mosoly félét. Remek. Kinyírtam a jó hangulatot. Ma teljesen szerencsétlen vagyok. Gyorsan kapcsoltam és témát váltottam
-  Még egyetemre járok. A BGF-re
-  Hova?? -kérdezte, én meg elkezdtem neki magyarázni. Szegénykém nem sokat értett belőle.
-  De nem tudom miért járok oda. A felét nem is értem a tananyagnak. Az elején még jó ötletnek tűnt. Lehet, hogy halasztok egy évet, aztán majd meglátom mi lesz. Viszont a fényképezés az életem – ennél a résznél egy kicsit belelkesültem és be nem állt a szám. Már vagy 10 perce nem hagytam szóhoz jutni Robot, amikor észbe kaptam.
-  Jajj ne haragudj, locsogok itt össze vissza. Biztos halálra unod magad.
-  Ne butáskodj! Csak lelkes vagy. Látszik – vagyis inkább hallatszik -  hogy tényleg nagyon szereted. Én ugyanígy vagyok a színészettel – na most ő áradozott a szakmájáról. Csak mondta és mondta, és én lestem minden szavát.
-  Uh bocsi, azt hiszem elragadtattam magam - zavartan mosolygott
-  Legalább valamiben hasonlítunk, mindketten szenvedélyes szeretünk valamit.

Rob
És már megint kezdem. Aranyos amikor zavarban van? Mi van? Ez nem én vagyok. Miért bókolok neki egyfolytában? Nem értem. És hát elég sok dolgot tud rólam tényleg. De ezek csak adatok, ez csak a felszín. Igazából fogalma sincs milyen is vagyok. És én sem tudom, hogy ő milyen, ezért kértem meg, hogy meséljen magáról. Bárcsak ne kérdeztem volna rá az apukájára. Csak elképzelni tudtam min megy most keresztül. Megint csak bocsánatot kértem, ma már kitudja hányadszorra. Minden mondatommal valahogy megbántom, pedig nem szoktam ilyen béna lenni. Ez az egyetemes dolog tetszik. Nem csak szép, hanem okos is. Végre nem egy üres fejű tinilánnyal kell beszélgetnem. Kezdett egyre jobb lenni ez az este. Szóval szeret fényképezni, biztos nagyon ügyes abban is. És milyen áhítattal beszél róla. Ő is egy művészlélek, legalábbis ez jön le abból, ahogyan mesél. Vicces ahogy belelendült. Még senkit nem hallottam, hogy így beszélne a hobbijáról. Bár, ahogy elnézem nála ez már szenvedély. Akárcsak nálam a színészet vagy a zene. Na mit mondtam, észre se vettem, hogy mennyit beszélek. Kicsit elkalandoztam. De persze ezt is elviccelte ez a lány.

Alexa
Mire  a mondatom végére értem a pincér meg is hozta a desszertet.
-  Hú ez jól néz ki
-  Hát még az íze milyen jó. Rajta kóstold meg. Látni akarom a reakciódat.
-  Rendben, de arra az esetre ha rosszul leszek, remélem tudod a mentők számát.
-  Oké ünnepélyesen megfogadom, hogy azonnal hívom a mentőket. De amíg kiérnek, addig nekem kell életben tartanom téged és hidd el azt te se akarod
-  Huh..szép kilátások
-  Hallgass és egyél!
-  Értettem hölgyem! - mondta, majd belapátolta az első falatot a szájába. Először alaposan ízlelgette - mint amikor a borkóstolók ízlelgetik a bort – majd mosolygott
-  Én megmondtam – vigyorogtam én is. De azonnal le is hervadt a mosolyom, amikor köhögni kezdett. Még levegőt is elfelejtettem venni, amikor ledobta a villáját is és a nyakához kapott. Egyre jobban köhögött és nehezen vette a levegőt.
-  Úristen! Rob jól vagy?? - teljesen kétségbe estem. Én hülye megse kérdeztem, hogy allergiás-e valamire. Ugyanis a somlói galuskában van dió. Hirtelen azt se tudtam, mit csináljak. Felálltam és oda mentem hozzá.
-  Jézusom, most mit csináljak? - szaladt ki a számon magyarul. Persze ilyenkor egy pincér sincs a közelben. Amikor a feje is lehanyatlott és nem mozdult meg többet, kis híján szívrohamot kaptam. Teljesen pánikba estem, hisz lehet hogy most öltem meg több millió nő álmát...