5. fejezet - Élménybeszámoló

Sziasztok csibéim!

Íme az új rész. Sokminden most nem történik benne és Robból is kevesebb jutott. Remélem azért így is tetszeni fog nektek. Nagyon köszönöm azoknak akik megtiszteltek pár szóval.
Nagyon imádlak titeket <3

pusszancs, Nic

u.i.: sajnálom, hogy ilyen későn, de valami nem stimmelt a gépemmel. Közel két órát szenvedtem mire sikerült felraknom. sorry mégegyszer

Rob
Végül elkértem a számát. Tudom, hogy elég béna próbálkozás, de így legalább mindig el tudom érni. Láttam rajta, hogy vacillál, de végül beadta a derekát. Mikor azt mondta sokba fog ez kerülni nekem, egy pillanatra lefagytam. Már a legrosszabbra gondoltam, amikor csak rákérdezett Kristenre. Tudtam, hogy nem bírja ki. Igazából azon lepődtem meg, hogy nem ezzel kezdte a legelején. A legtöbben erre kíváncsiak a legjobban. Persze azt válaszoltam neki, amit hallani akart. Nem kell tudnia arról, hogy mi volt köztem és Kristen között. Megköszönte az estét és én megint késztetést éreztem arra, hogy megcsókoljam, de végül csak egy puszinál maradtam.

Alexa
Amint kiléptem, a Tv-sek egyből letámadtak. Mindenféléről kérdeztek, onnantól kezdve, hogy „milyen érzés volt megtudni, hogy én nyertem”, a ”mit rendeltünk”-ön keresztül egészen addig, hogy történt-e valami köztünk. Hihetetlen mennyire pofátlanok a riporterek. Természetesen nem árultam el semmit a majdnem csókunkról. Az lett volna a szenzáció! És persze rákérdeztek arra is, amit én sem hagyhattam ki.
- Mesélt Önnek arról, hogy mi van közte és Kristen Stewart között? - először megdöbbentem, ugyanis angolul hangzott el a kérdés. Nem hittem el, hogy ezek még ide is képesek követni szerencsétlen Robot. Nem csodálom, hogy ennyire utálja őket. Egy perc nyugta se lehet tőlük.

- Egy szó se esett arról, hogy milyen kapcsolatban állnak egymással – adtam kitérő választ és közben próbáltam lenyugodni. Sosem ment igazából a hazudozás, de most nem bukhattam le. Ilyenkor mindig mosolyognom kell. Nem tudom miért, talán így próbálom tudat alatt elrejteni azokat a jeleket, amik arra utalhatnak, hogy hazudok.
Persze a kotnyeles riporter nem volt elégedett a válaszommal.
- És nem is kérdezett rá? Nem mondott véletlenül valamit Kristenről?

- Nem hiszem, hogy rám tartozna Rob magánélete. Magától nem mesélt, én pedig nem firtattam a dolgot - ha tudná, hogy én is mennyire tudni akartam... de nem árultam volna el neki semmi pénzért az igazságot róluk. - úgyhogy sajnálom rajongók, de továbbra is maradnak a találgatások - mondtam mosolyogva egyenesen a kamerába – Van még valami kérdésük esetleg? - próbáltam kedves lenni, de belül már szidtam az összes újságírót.
- Nincs. Köszönjük, hogy nyilatkozott.
- Én köszönöm. Viszlát – és már indultam is az autóhoz, ami várt rám, úgy ahogy a sofőr ígérte.
- Jól telt az estéje? - nyitotta ki nekem a hátsó ajtót
- Ennél jobb már nem is lehetne – megfogtam az ajtó tetejét, hogy beszállok, de aztán hallottam, hogy mindenki nyüzsögni kezd és kattognak a vakuk. Volt egy olyan sejtésem, hogy Rob ebben a pillanatban lépett ki az étteremből. Nem is tévedtem, odapillantottam és szembe találtam magam azokkal az igéző szürkés kék szemekkel. A szívem megint őrült tam-tamba kezdett. Visszamosolyogtam rá, aztán letámadták őt is a kérdésekkel. Nagyon nem akaródzott levenni róla a szememet. Sajnos minden jónak vége szakad. Így intettem neki még egy utolsót és beültem a kocsiba.

Rob
Hát ennyi volt. Kisétált az ajtón a szenzációra kiéhezett hiénák közé. Legszívesebben kimentem volna vele, hogy kisegítsem egy-egy kínosabb kérdésnél, de az hogy nézett volna ki? Így inkább még maradtam pár percig, aztán amikor láttam, hogy elindul az autó felé kinyitottam a bejárati ajtót és felvettem a szokásos műmosolyomat. Pedig szívem szerint leütöttem volna egytől egyik mindegyiket. Ahogy kitettem a lábam máris kattogtak ezerrel a fényképezőgépek és záporoztak a kérdések. Nem nagyon törődtem velük, mert pillantásom Alexát kereste. És meg is találtam a kocsinál állva. Nem tudtam levenni róla a szemem. Annyira gyönyörű volt, ahogy mosolygott. Nem tehettem róla, egyszerűen megbabonázott ez a lány. Végül ő volt az aki még intett egy utolsót, majd beszállt az autóba és elhajtott. Tudtam, hogy nem akkor látom utoljára.

Alexa
Csak bámultam kifelé az ablakon, de nem láttam semmit. Csak a vacsora járt a fejemben. Minden egyes percet végigpörgettem és jól elraktároztam, mert erre életem végéig emlékezni akarok: Rob gyönyörű szemeire, a poénjaira, a kétértelmű megjegyzéseire, a zongorajátékára, arra, hogy milyen felszabadult voltam és Ő szintén. Életem legjobb estéjére. És arra a pillanatra, amikor puha ajkai az arcomhoz értek. Még most is bizsereg a bőröm azon a ponton.
- Látom tényleg jól sikerült az estéje – a sofőr térített magamhoz. Először fel se fogtam mit mond
- Tessék? - kérdeztem zavartan
- Amióta eljöttünk egyfolytában csak mosolyog - pillantott rám a tükörből
- Tényleg? Nem is tűnt fel

Ezután már nem is szólt hozzám. Talán rájött, hogy most nem nagyon tudok értelmesen válaszolni. Túlságosan lefoglaltak a gondolataim. Úgy éreztem magam, mintha egy álom kellős közepén lennék. Csak lebegtem a rózsaszín ködben. Várjunk csak. Rózsaszín köd? Nem az nem lehet. Csak jól esett a társasága és ennyi. Nem képzelhetek bele ennél többet. Hova is gondoltam? Hangosan felkacagtam erre a képtelen ötletre. Most biztos zakkantnak néz a sofőr, de nem nagyon érdekelt. Képtelenségeket beszélek be magamnak. Nem lehet, hogy beleestem. Kizárt. Csak már régen voltam ilyen jó randin. Ennyi az egész. Éppen időben érkeztünk meg a házunkhoz, így legalább nem gondolkodtam tovább a dolgokon. Gábor kipattant a kocsiból, kinyitotta nekem az ajtót és segített kiszállni.
- Köszönöm, hogy hazahozott
- Ez a dolgom. További szép estét
- Viszlát – köszöntem el tőle és siettem befelé, mert nem akartam megfagyni.

Odabent égett a villany. Szóval anyu még fent van. Pedig hányszor mondtam már neki, hogy nem kell megvárnia. De Ő már csak ilyen. Beléptem az ajtón, levettem a kabátomat és a csizmámat, majd besétáltam a nappaliba. Anyu épp a kanapén ülve nézte a Tv-t.
- Szia anyu! - huppantam le mellé
- Na végre! - ölelt meg – az hittem már elrabolt az a vámpír gyerek – bárcsak elrabolt volna, egy percig nem tiltakoznék, sőt! Na már megint mikre gondolok, jesszus. Még jó, hogy senki se lát bele a fejembe.
- Van neve is anyu és nem hiszem, hogy másodállásban emberrabló lenne.
- Mégis mi a francot csináltatok ilyen sokáig? - tolt el magától
- Nyugi már anyu! Vacsoráztunk, beszélgettünk és nem figyeltem az időt! - felálltam – Nem vagyok már kisgyerek! Tudok vigyázni magamra!. - annyira utáltam, amikor úgy csinál, mintha egy kis naiv kislány lennék, aki bedől mindenkinek. Amióta apu meghalt különösen túlzásba viszi az aggódást.
- Tudom, hogy már nem vagy kislány! De az én gyerekem vagy és nekem mindig csak egy kislány leszel. Az anyád vagyok, jogom van aggódni – ő is felállt és úgy beszélt hozzám. Nem szerettem vele veszekedni, pláne nem ilyen hülyeségek miatt. És mint mindig most is igaza van.
- Ne haragudj anyu, igazad van, csak nem szeretem amikor túlzásba viszed az aggódást.
- Jajj kincsem nem haragszom. Na gyere ide – jó szorosan magához ölelt. - Rád sose tudnék haragudni.
- Ő...anyu elég...megfojtasz – gyorsan elengedett - Liv? Alszik?
- Nem hiszem. Lefektettem, de közölte, hogy megvár téged. Tudod, hogy a meséjét kiköveteli mindig. - igen az én kis hugicám csak úgy volt hajlandó aludni, ha befeküdtem mellé és olvastam neki egy mesét.
- Akkor jobb lesz ha felmegyek, mert már későre jár.
- Menj csak, addig én még összepakolok itt aztán én is lefekszem.

Felszaladtam a lépcsőn, egyenesen Olívia szobájába mentem. Igen, mint azt sejteni lehetett Olívia nem hogy nem aludt, de a szobája úgy nézett ki mint a csatatér. A játékai szanaszét, ő meg a kupi kellős közepén ült a földön.
- A kisasszony miért nem alszik?
- Alexaaaa!!- leguggoltam ő pedig beszaladt a karjaim közé. Jó szorosan öleltem magamhoz és mélyet szippantottam az illatából. Olyan finom baba illata volt még mindig, és ez megnyugtatott.
- Na nyomás aludni manócska – felálltam vele – Ezt a kupit meg holnap eltüntetjük, rendben?
- Igen. - bólogatott- Mesélsz?
- Persze, hogy mesélek neked. Sosem hagynám ki. - Befektettem az ágyba, majd én is bebújtam mellé

- Mit szeretnél? - kérdeztem, bár feleslegesen, mert szinte mindig ugyanazt mesélem neki
- A Hamupipőkét! - mondta gyermeki lelkesedéssel
- Már megint? Nem unod még? - bár erre is tudtam már a választ
- Nem – és hogy megerősítsen ebben még a fejét is ingatta jobbra-balra. Akaratos egy nőszemély lesz az biztos. Megjegyzem volt kitől örökölnie.
- Oké lássuk – felnyitottam a könyvet és belekezdtem. Liv beletette a kis fejecskéjét az ölembe és úgy hallgatta a mesét a szegény lányról, akit a mostohatestvérei folyton dolgoztatnak, de aztán jön egy jó tündér és minden megváltozik. Elmehet egy csodaszép bálba, ahol találkozik a herceggel és boldogan élnek míg meg nem halnak. Kár, hogy az élet nem ilyen. Nincsenek tündérek, sem hercegek fehér lovon. Csak olyanok, akik először hercegnek tűnnek, de aztán kiderül róluk hogy ők is olyanok mint a mostohatestvérek a mesében. Csak kihasználnak.

Alig hogy a mese feléhez értem éreztem, hogy Liv már egyenletesen szuszog. Letettem a könyvet és óvatosan felkeltem alóla, majd jól betakargattam, bár feleslegesen tettem. Tudtam, hogy 10 perc múlva már nem lesz rajta. Még pár percig figyeltem, ahogy békésen alszik, mint egy kis angyalka   - Sose nőj fel – súgtam neki és megpusziltam a homlokát. Halkan behajtottam az ajtót. A folyosóra kilépve láttam, hogy már lent is sötét van. Tehát anyu is már lefeküdt. Egy gyors zuhany után én is elvonultam a szobámba. Leültem a számítógép elé és bekapcsoltam. Amíg vártam, hogy betöltődjön addig megnéztem a telefonomat. Mikor ránéztem a kijelzőre kitört belőlem a nevetés. 21 nem fogadott hívásom volt! Természetesen mind az én drágalátos barátnőmtől. Hú még jó hogy lehalkítottam. Egy perc nyugtom se lett volna tőle.

Nem akartam telefonon felhívni, mert volt egy olyan érzésem, hogy az a beszélgetés nem két perc lesz. Így visszatettem a táskámba a mobilom és visszaültem a gép elé. Felvettem a fülesemet és beléptem Skypra. Nem telt el egy perc és Lori máris letámadott.
- Na végre! Tudod te hányszor hívtalak?
- Igen pontosan tudom, hogy 21-szer hívtál
- 21-szer? Jesszus – szörnyülködött – de most nem is ez a lényeg. Minden részletre kíváncsi vagyok! Milyen volt? Aranyos? Vagy egy bunkó? Mit etettek? És miről beszélgettetek? Ó és mi volt rajta? Biztos irtó szexi volt, oké mondjuk mikor nem az. A legfontosabb kérdés, lesmároltad?? Mesélj már valamit! - nagyon belelendült
- Mesélnék, ha hagynál szóhoz jutni!
- Ó bocsi – csak nevetni tudtam a lelkesedésén és a kíváncsiságán. Ha valami lázba hozza akkor nem lehet lelőni. Csak mondja és mondja.
- Szóval válaszolva a kérdéseidre: jó volt, nagyon kedves volt és vicces, gulyást, csirkét és somlóit ettünk, bort ittunk, mindenféléről beszélgettünk, egy sötét farmer és ing volt rajta és igen nagyon szexi volt és nem, nem smároltam le – mondtam neki egy szuszra
- Bővebben??? Megtudtál valamit, amiről én még nem tudok? Megkérdezted Ms. Flegma kisasszonyról?

Hát igen, nem is ő lett volna, ha nem kérdez rá. Mit tehettem volna? Neki nem hazudhatok, hiszen olyan mintha a testvérem lenne. Nincsenek titkaink egymás előtt. Rob meg csak Rob. Mióta is ismerem? Pár órája? Így nem volt más hátra, mint előre.
- Először nem akartam rákérdezni, mert ő akarta, hogy megkérdezzem, de aztán csak nem bírtam ki.
- És mit mondott? Jajj ne keljen már minden szót harapó fogóval kihúzni belőled!
- Előbb ígérd meg, hogy senkinek sem szólsz egy szót se! Nincs dicsekedés a barátnőknek, nincsenek véletlen utalások a fórumokon...
- Jól van megígérem csak mondd már!
- Esküdj meg mindenre ami szent, hogy tartani fogod a szád! - igen végül megszólalt a lelkiismeretem. Mégiscsak megígértem Robnak, hogy senkinek nem árulom el a titkát és én betartom a szavam, de Lorinak muszáj voltam elmondani
- Hisz ismersz, tartom a számat.

- Igen ismerlek, pont ezért kérlek meg rá.
- Oké megesküszöm, hogy lakat lesz a számon.
- Szóval az a helyzet, hogy nincs köztük semmi. Ez csak a hülye Summit reklám fogása.
- Annyira tudtam. Tudtam, hogy Rob okosabb annál, hogy egy ilyen nőnek mondott képződményhez köze legyen. Bár azt nem értem miért ment bele ebbe?
- Hé Lori! Ne szídd Kristent, amíg nem ismered! Azt én sem értem miért írta alá azt a szerződést. Én soha nem engedném, hogy beleszóljanak az életembe.
- Miért nem kérdezted meg? Ha én lettem volna a helyedben mindenre rákérdeztem volna. Még arra is milyen alsógatyát hord és hogy tényleg meztelenül alszik-e
- Na látod ez a különbség köztem és közted – nevettem. Szent ég! Rob nem is tudta milyen jól járt, hogy nem Laurával volt összezárva egy légtérbe.
- Na és mesélj még! Miért nem smároltad le?
- Lori – mondtam teljesen felháborodva
- Most miéééért? Legalább akkor amikor elbúcsúztatok.
- Hát akkor megpuszilt
- Mi? Ezt eddig miért nem mondtad?

- Mert nem kérdezted és mert nem hagysz szóhoz jutni! - ezt szerettem benne a legjobban, hogy mindenről volt véleménye. És ami a szívén az a száján.
- És csak úgy megpuszilt?
- Hát a kijáratnál álltunk, egyikünk se tudta, hogy köszönjünk el. Én kinyögtem egy ”sziá-t” és indultam volna, de visszahívott. Azt hittem ott hagytam valamit, aztán mekegett-makogott. Végül elkérte a számom és annyira zavarban volt és..
- Állj! Ismételd meg!
- Zavarba jött és..
- Nem azt! Amit előtte mondtál.
- Mit? Hogy elkérte a számom?
- Akkor jól hallottam. És ezt csak így benyögöd??
- Miért, hogy kellett volna mondanom? Visítozni, hogy” úristen elkérte a számom, ezt nem hiszem el”
- Hát minimum ezzel kellett volna kezdened! - teljesen lázba jött ettől a hírtől
- Nyugi Lori! Még a végén szívrohamot kapsz itt nekem
- Ne haragudj, de ezt az infót nehéz feldolgozni. Most már hivatalosan is utállak.
- Most mit kell ezt úgy felfújni? Biztos megszánt és udvariasságból elkérte a számom. És most biztos azt hiszi milyen jó fej srác, hogy elkérte a számomat.
- Hahó Alexa! Egy srác csak akkor kéri el a számod, ha akar tőled valamit.
- Igen, ha az a srác nem egy híres színész és a világ másik végén él!
- Hidd el nekem, felfog hívni. Miért vagy ilyen kishitű? Okos vagy, vicces és gyönyörű! Végül is mennyi esélye volt annak, hogy együtt vacsorázol vele? Ugyanennyi esélyed van arra, hogy felhív.
- Hát én nem vennék rá mérget
- Azt is megmondtam, hogy elkéri a számod, nem?
- De igen – Lori nagyon meggyőzően tud érvelni, de nem tudom mit vár tőlem. Elég naiv lennék, ha azt képzelném, hogy felhív. Mindenesetre Lori nagyon lelkes volt. Teljesen bepörgött. Szerintem a szemei előtt lepergett, ahogy az oltárnál állok, hófehér ruhában és ő a koszorús lány.
- Hahó Alexa, itt vagy még? - zökkentett ki a gondolataimból
- Persze, csak elkalandoztam.
- Máris ennyire elvette az eszedet az szívtipró?- kuncogott
- Nem – lehet kicsit gyorsan vágtam rá.
- Nem, mi? Mondd, hogy legalább fényképet csináltál vele
- Hááátt.... - és most jön a totális kiborulás
- Ezt nem hiszem el!- na mit mondtam – Bíbor Alexandra mi van veled? Legalább rám gondolhattál - volna.
- Sajnálom, eszembe se jutott.
- Na szép. Ennyire felejthető vagyok? Kinyírom ezt a vámpírt! Biztos elkábított valamivel – de bolond ez a lány. Épp válaszolni akartam neki, amikor a mobilom hangosan csörögni kezdett.
- Várj egy pillanatot. Valakinek nagyon fontos lehet, ha este fél 11-kor hív.
- Oké várok. Jujj biztos Ő lesz az.
- Lori befejezhetnéd az álmodozást.

Levettem a fülest és elindultam megkeresni a mobilomat....