3. fejezet - A vacsora I.

Hello fiatalság!

Íme meghoztam a következő részt, mert már nem bírtam ellenállni azoknak a szemeknek:D! Na örültök? :) És amire vártatok, Rob feltűnik a színen és bepillanthattok a gondolataiba is;)  Plusz ez a rész kétszer olyan hosszúra sikeredett mint az előzőek:) Egyszer az a jó szívem fog a sírba vinni......:D

Jó olvasást!

pusszancs Nic

Rob
Egy újabb reggel, egy újabb városban. Hála az én csodálatos ügynökömnek, aki volt olyan kedves és megszervezte nekem ezt a „nyerj egy vacsorát Robert Pattinsonnal” -féle dolgot. Minden héten más és más országba kellett elutaznom, hogy aztán egy-egy lány álmát valóra válthassam. Utáltam ezt az egészet. Legszívesebben otthon lettem volna Londonban és a barátaimmal sörözgettem volna. Ehelyett a maradék szabadidőmet ilyen csitrik társaságában kell töltenem. Ezen a reggelen is harapós kedvemben voltam és ennek mindig Stephanie issza meg a levét.
- Leszarom Steph, nem vagyok hajlandó még egy ilyet végigcsinálni. Elegem van. Mondd le a többit, mert én biztos nem fogok elmenni. - már kiabáltam vele a telefonba
- Na ide figyelj Rob! Először is velem ne beszélj ilyen hangon, másodszor tudod nagyon jól, hogy nem lehet lemondani. Aláírtad a szerződést. Én csak neked akarok jót, hogy minél több rajongót szerezz magadnak és te is tudod, hogy addig kell ütni a vasat, amíg meleg! - igen ez Steph hozzáállása. Minél jobban megszedni magunkat. Mindezek ellenére hálás voltam neki. Ha ő nincs, akkor ki tudja hol lennék most.
- Tudom Steph, de már nem bírom ezt. Még egy visítozó kislányt nem bírok elviselni. Minek vacsorázzak velük? Hogy aztán elújságolhassák, hogy milyen bunkó vagyok, vagy hogy smároltam velük, vagy épp azt hogy megütöttem, csak azért mert nem smároltam vele? És különben is, miért pont Magyarországra kellett jönnöm? Az isten háta mögé?
- Jajj Rob ne nyavajogj már mint egy gyerek! Tedd a dolgod és kész. - kelt ki magából - Tudod, hogy úgy szeretlek, mintha a fiam lennél. Én csak a legjobbat akarom neked. Nézd, már csak egy pár estét kell

kibírnod és utána pihenhetsz egy kicsit. Sőt elintézem neked, hogy egy hétig ne legyenek interjúid, fotózásaid, semmi. Jó lesz így?
- Persze. Ne haragudj, csak kiborultam. Tudom, hogy mindent miattam teszel és hálás is vagyok érte.

- Nem haragszom, de légy szíves ezt az arcodat ne mutasd meg a lánynak ha lehet. Este hétre legyél

kész. Megy érted az autó és elvisz az étterembe.
- Oké – sóhajtottam - Addigra összeszedem magam.
- Rendben és kitartás – azzal le is tette.

Én pedig lélekben elkezdtem felkészülni egy újabb pocsék estére. Olyan sok időm nem volt már, mert sikeresen elaludtam. Mostanában gyakran előfordul, túl nagy a hajtás és van, hogy a repülőn alszok egy két órát és már megyek is interjút adni. Most végre volt időm, hogy kialudjam magam. Este hétre elkészültem és már jött is a testőröm, hogy elkísérjen az autóig. Kiérve a szálloda elé igencsak meglepődtem. Csak egy két fotós állt a kijáratnál. Los Angeleshez képest ez maga volt a felüdülés. Egyből jobb kedvem lett, még aláírást is adtam egy két szemfüles rajongónak, akik észre vettek. Bepattanttam a kocsiba és már indultunk is. Fogalmam sem volt hová tartunk, de a város gyönyörű volt. Kicsit honvágyam lett, emlékeztetett Londonra. Hamar az étteremhez értünk. Heaven...hm...találó név. A lánynak biztos a mennyország lesz, de nekem biztos maga lesz a pokol.

Alexa
Egész úton bámultam kifelé az ablakon és teljesen magával ragadott a kivilágított város látványa, olyan megnyugtató volt, hogy szinte el is felejtettetm, hová is tartok. Az ámulatból a sofőr hangja térített magamhoz. Megérkeztünk hölgyem – és már ki is pattant a kocsiból, hogy kinyithassa nekem az ajtót.
- Köszönöm – mondtam miközben kisegített az autóból. Amint kiszálltam megcsapta az arcomat hideg levegő. Azt hiszem nem ez a ruha volt a megfelelő választás, ugyanis december közepén már igencsak röpködnek a mínuszok

- Tovább kellemes estét kívánok. Itt fogom várni a vacsora után és hazaviszem.

Megköszöntem neki, hogy ide hozott és elindultam a bejárat felé. A bejárat felett egy nagy kivilágított táblán ez állt: Heaven. Hmm... vajon bennt tényleg a mennyországban fogom magam érezni? Az ajtót kinyitotta egy fiatalabb fiú és jó estét kívánt. Kezdtem magam úgy érezni mint egy nagyon gazdag és befolyásos személy. Még sose voltam ilyen helyen, így kicsit félve léptem be. Mikor átléptem a küszöböt tátva maradt a szám. Minden asztal fehér terítővel volt leterítve és arany színben pompázó gyertyák és asztaldíszek sorakoztak az asztalok tetején, a teremben halk zene szólt és kellemes illat áradt szét az egész helyiségben. Hát ha ilyen a mennyország, akkor szívesen lépek a túlvilágra. Egy idősebb, elegáns úr lépett oda hozzám:
- Jó estét kisasszony! Szabad a kabátját? - teljesen elaléltam, még hogy én kisasszony. Olyan furcsa volt ez a megszólítás, nem voltam hozzászokva.
- Jó estét! - lesegítette a kabátomat és oda adta egy harmadik fickónak. Annyira abszurd volt az egész helyzet, mindenki körülöttem ugrált.
- Oda vezetem az asztalához, kérem kövessen – azzal el is indult az asztalok között. Ahogy haladtunk feltűnt, hogy milyen csend van és a pincéreken kívül senkit sem láttam. Ekkor tudatosult bennem, hogy az egész éttermet kibérelték Rob miatt. Oké most már tényleg különleges személynek éreztem magam. Várjunk csak! Akkor csak ketten leszünk ebben a hatalmas teremben. Hát ha eddig nem voltam feszült akkor most már az vagyok. Nagyszerű.

Ahogy haladtunk előre egyszer csak megláttam Robot egy asztalnál ülve és a poharát piszkálgatta. Minél közelebb értünk az asztalhoz, annál gyorsabban vert a szívem. Nyugi Alexa, nehogy elájulj itt nekem, szedd össze magad! Vettem egy nagy levegőt, hogy lenyugodjak, ám ekkor Rob észrevette, hogy közeledek felé és felállt az asztaltól. Egyenesen a szemembe nézett és megeresztett egy tipikus Rob -féle mosolyt. Mondanom sem kell, hogy ez nem sokat segített a vérnyomásom csökkentésée érdekében. Ráadásul közelebbről még szívdöglesztőbb volt. Egy sötét farmert és – annak ellenére hogy fagyos volt az idő odakinnt -  egy kékes árnyalatú inget viselt, amit a könyökéig feltűrt. Remek! Sikerült túl öltöznöm ehhez az estéhez. Ennél rosszabb már nem is lehetne. Bár így belegondolva lehetne: ha hallgatok az én drága barátnőmre és azt a ruhát veszem fel amire ő gondolt.

Rob
Már vagy negyed órája ültem az asztalnál. Kezdtem ideges lenni. Nem elég, hogy itt kell majd bájcsevegnem a lánnyal, de még késik is. Már ott tartottam, hogy elmegyek, amikor meghallottam az ajtó csukódását. Végre megérkezett. Gyerünk Pattinson, bátorság. Felálltam és mosolyogtam, ahogy azt illik. Hát nem mondom, hogy nem akadt el a lélegzetem egy pillanatra. Az előttem álló lány már nem épp a tinikategóriába volt sorolható. Nagyon szexi volt és gyönyörű. Oké ezt most felejtsd el Rob. A külső nem minden, biztos mindjárt sikítva a nyakadba veti magát, ahogy a többi.

Alexa
Mire odaértem éreztem, hogy az arcom felforrósodik - csak remélni tudtam , hogy nem pirultam el-. Ekkor a főpincér előre engedett, én pedig hálásan mosolyogtam rá, majd ott hagyott minket.
-  Szia, Robert Pattinson vagyok – nyújtotta felém jobb kezét. Tényleg? Ha nem mondja...
- Szia, Alexandra Bíbor – majd kezet ráztunk, de közben nem tudtam levenni a szemem az arcáról és csak mosolyogtam egyfolytában, mint egy idióta. Nem tehettem róla, teljesen magába szippantottak a gyönyörű szemei.

-  Öhm... visszakaphatnám a kezem? - kérdezte fülig érő szájjal
- Jajj, bocsi csak... elbambultam – na most mit mondhattam volna? Hogy sajnálom, de olyan szívdöglesztő vagy, hogy nem bírom levenni rólad a szemem?? szegénykém eléggé zavarba jött és beletúrt a már amúgy is összevissza álló hajába.

- Akkor talán üljünk le - javasolta és helyet foglaltunk egymással szemben. Az egész olyan szürreális. Itt ülök egy világsztárral, aki ráadásul irtó szexi és miénk az egész hely. És mégis fogalmam sincs mit kéne mondanom. De úgy láttam ezzel nem vagyok egyedül. Egy darabig csak ültünk némán és néztünk ki a fejünkből.  A csöndet, ami már kezdett kínos lenni végül Rob törte
- Nagyon csinos vagy - jegyezte meg
- Köszönöm, bár szerintem kicsit túlöltöztem – mosolyogtam zavaromban

- Vagy inkább én öltöztem alul - ő is mosolygott
- Nem, dehogyis. Tökéletesen festesz – úristen nem hiszem el, hogy kimondtam. Persze sikerült megint zavarba hoznom szegényt.  Gyorsan témát váltottam, mielőtt még kínosabb helyzetbe hozom magam
- Rendeltél már? - közben elkezdtem lapozgatni az étlapot.
- Még nem. Arra gondoltam, hogy te rendelhetnél mindkettőnknek, végül is te ismered az itteni ételeket.
- Oké. - nagyszerű. Most mégis mi a frászt rendeljek neki? Talán a szokásosat kéne. De mi van ha nem fogja szeretni? Végül is azt mondta én rendeljek, szóval vállalja a kockázatot, hogy nem lesz finom. Egy pár perce lapozgattam az étlapot, amikor Rob megszólalt.
- Nos? Tényleg nyugodtan válassz bármit. Én mindent megeszek.- na persze, főleg a gyorskaját.
- Rendben. De aztán ne nyafogj, ha ne ízlik. - dorgáltam meg
- Nem fogok, ígérem.
- Oké, választottam, de italt te rendelsz- és elővettem a legszebb mosolyomat. Mondjuk nem volt nehéz, mert akárhányszor felnéztem az arcára, akaratlanul is felfelé görbült a szám.
- Legyen. - intett a pincérnek.

Rob
Végül nem vetette a nyakamba magát. Kellemeset csalódtam benne - egyenlőre. Csak reméltem, hogy ez nem fog megváltozni. Rettegtem attól, hogy mikor fogja fel, hogy mi is történik körülötte és akkor átváltozik egy őrültté. És nem is álltam messze a valóságtól, ugyanis nem nagyon akarta visszaadni a kezemet.  Elbambult, persze... Miután leültünk nem nagyon tudtuk mit mondjunk a másiknak. Nem voltam erre felkészülve. Az eddigi vacsoráknál a lányoknak be nem állt a szájuk és én csak hallgattam őket, néha válaszoltam egy egy kérdésükre. De ez a lány más volt. Teljesen visszafogott, látszott rajta, hogy mennyire zavarban van. Sokat gondolkodtam rajta mit mondjak, de csak az csúszott ki a számon, hogy milyen csinos. Gratulálok Pattinson. Nehogy már egy lány zavarba hozzon, szedd össze magad. Hagytam, hogy rendeljen, elvégre ő van itthon. Nem nagyon sikerült választania. Próbáltam udvariasan megkérni, hogy rendeljen már végre, mert majd' éhen haltam. Ne nyafogjak? Szóval így állunk. Pimaszkodik. Be kell valljam ez tetszik. Úgy kezel mintha a szomszéd srác lennék és nem a híres Edward Cullen. Kezd érdekessé válni a dolog.

Alexa
Én magyarul leadtam a rendelést, ő pedig angolul (mily meglepő) kérte az italokat. Majd beállt közénk a csend megint... Nem tudtam, hogy mit kérdezzek vagy mondjak neki. És, ahogy láttam ezzel ő se volt másképp. Úgy döntöttem megkérdezem ami épp eszembe jut. Hisz úgy tartják, hogy az első gondolat mindig nyerő.
- Voltál már.... - egyszerre szólaltunk meg, mire mindketten hangos nevetésben törtünk ki.
- Mondd csak nyugodtan
- Szóval azt akartam kérdezni, hogy voltál már hasonló helyzetben? Mármint egy vacsorán, egy vadidegen lánnyal?
- Nem. Ez az első, de még vár rám egy pár ilyen „nyeremény vacsora”
- Értem. - láttam rajta, hogy a háta közepére se kívnánja ezt az egészet. Pont ahogy sejtettem. Remekül eltaláltam az egyetlen témát, ami emlékezteti őt, hogy úgymond kényszerítik erre. Láthatta rajtam, hogy rosszul estek a szavai és menteni próbálta a helyzetet.
- Ne értsd félre, te rendes lánynak tűnsz – szóval csak tűnök -  csak tudod nem mindenki ilyen mint te.
- Mármint milyen?
- Hát arra számítottam, hogy a nyakamba veted magad és a testőrömnek kell lehámoznia rólam – ezen az elképzelésén muszáj volt nevetnem. Honnan veszi ezt a hülyeséget? Bár amiket az amerikai rajongóiról olvasok, minden elképzelhető – de te más vagy, mint a többiek.
- Köszönöm... azt hiszem.

Közben megérkezett az előétel, ami nem volt más mint gulyás leves. Igen gulyás leves, gondoltam ezzel nem foghatok mellé. És különben is, ő kérte hogy én rendeljek, mivel én ismerem az itteni ételeket, szóval most megkóstolhatja milyen is a magyar konyha. Az előétel alatt egy árva szót sem szóltunk egymáshoz. Mihelyst befejeztük a leves belapátolásást, már hozták is a tejszínes-fokhagymás csirkemellet. Ezek sosem pihennek?- gondoltam magamban. Tudtam, hogy imádja a pipihusit, és mivel nekem is ez az egyik kedvencem, így kézenfekvőnek tűnt ezt választani. És ismét nem szóltuk egymáshoz. Nem tudom, mi van velem máskor benem áll a szám. Na jó tudom, egy eszméletlenül helyes pasival ülök egy asztalnál! Végül Rob szólalt meg először.
-  Nagyon finom volt. És ha én ezt mondom, akkor elhiheted hogy isteni volt - tekintve hogy gyorskajákon élek. Ilyet legközelebb is eszek. - Legközelebb?? Azt hittem rosszul hallok
-  Tervezed még, hogy ide látogatsz?
-  Hát nincs tervbe véve, de minden lehetséges – kiült a mosoly az  arcára, amitől azt hiszem kezdtem elvörösödni. Megláthatta, hogy zavarba hozott, mert elkapta rólam a tekintetét és a poharát kezdte tanulmányozni. Én meg megragadtam az alkalmat és felemeltem a poharam
-  Igyunk a … - nagyszerű semmi sem jut az eszembe. Ez az Alexa jó úton haladsz, hogy totál idiótának nézzen- .. mire igyunk?
-  Hát talán.. VILÁGBÉKE! - hangosan felnevettem, annyira komoly arcot vágott közben
-  Akkor a világbékére – még mindig nevetve összekoccintottuk a poharunkat.
-  Hmm... Isteni ez a vörösbor
- Nem hiába, én választottam! - teljesen büszke volt magára, de én egy pillanat alatt letörtem a diadalittas mosolyát. Felhúzott szemöldökkel, kérdőn néztem rá
-  Na jó, a pincér ajánlotta, de akkor is én mondtam rá igent
-  Fantasztikus ízlésed van!
-  Ugye? Én ezt mindig tudtam - egyszerre tört ki belőlünk a nevetés. Mikor lecsillapodtunk, még mindig nem jött a desszert...

-  Nem akarsz kérdezni semmit? Rólam, vagy hogy milyen érzés hirtelen ilyen ismertnek lenni? Vagy nem vagy kíváncsi mi a helyzet Kristennel és velem? - na rá aztán végképp nem vagyok kíváncsi -gondoltam magamban. Még csak azt kéne hogy elkezdjen itt nekem áradozni róla, hogy milyen jó színésznő és hogy mindenki mennyire kedveli. Hát én egyáltalán nem vagyok odáig érte, hogy őszinte legyek.
- Nem. Én már minden fontos információt tudok rólad – vigyorogtam gonoszul. Láttam, hogy most nagyon megrémült. - Nyugi semmi kompromittáló infó sincs a birtokomban- kacarásztam az ijett képén
-  Ó most nagyon megnyugtattál. És legalább tudod, hogy a fele se igaz annak amit ezek a firkászok összehordanak rólam? Sose drogoztam, nem vagyok alkoholista és...
-  Oké-oké, nyugi – látszott rajta, hogy majd' felrobban a dühtől. Azt hiszem érzékeny témát érintettem – Sajnálom – mondtam, majd lehúztam a maradék italomat.
-  Ne, te ne haragudj. Csak néha kikészít, hogy mit meg nem tesznek azért, hogy nagyobb példányszámban foggyanak a lapok. Az igazság cseppet sem érdekli őket.

-  Oké. Ejtsük a témát – rámosolyogtam és ő visszamosolygott rám. Pár perc csend után megszólalt

Rob
Na jó témát feszeget. Azt hiszem kicsit megbántottam, pedig nem felé irányul a dühöm. Próbáltam menteni a menthető, hisz Ő nem tehet arról, hogy itt kell ülnöm. Egész finomak voltak az ételek. Ahhoz képest, hogy miket ettem például Franciaországban. Fúj soha többé nem eszem csigát. Aztán csak úgy kicsúszott, hogy legközeleb is eszek ilyet, pedig eszem ágába sem volt vissza jönni ide. Fogalmam sincs miért mondtam. Ez a lány váltja ki belőlem, hogy ilyeneket mondjak. Alexandra. Milyen szép neve van. Mi? Úristen Rob, miket gondolsz? Állítsd le magad! Pedig elég vicces lány és aranyos és nagyon szép. Na jó elég volt ebből. Egyből sikerült elterelni a gondolataimat, amint felhozta az „én mindent tudok rólad” című fejezetet. Ha csak rá gondoltam, hogy miket hordanak össze rólam felment a pumpám. És már megint szerencsétlen Alexandrán vezettem le. Nem lesz ez így jó, hogy folyton bocsánatot kérek tőle valami miatt. De egész jól viseli ezeket a kirohanásaimat. Vagy csak úgy tesz. Na majd meglátjuk. Persze nem bírtam ki, hogy ne tudjam meg mégis mi az a „minden” amit rólam tud.

Alexa
-  Na jó, úgyse bírom ki. Miket tudsz rólam? - nevetnem kellett a kiváncsiságán.
-  Aki kíváncsi hamar megöregszik! És nem hiszem, hogy a tini rajongóid öregen is odáig lesznek érted
-  Akkor annál inkább szeretném hallani!
-  Hát tudom az alapvető 'adataidat', hogy úgy mondjam. - nem értettem most meg miért jött zavarba? Ó én hülye! Ez elég kétértelmű volt - Őőő...én nem úgy gondoltam... én... jesszus- azt hiszem kezdtem hasonlítani egy érett paradicsomhoz. Most biztos egy szexmániás hibbant nőnek néz. Hurrá! Inni akartam, de már nem volt semmi a poharamban, és az üvegből is kifogyott.

- Pincér, hozna nekünk ebből még egyet? Köszönöm - Rob hangosan kuncogott, persze próbálta leplezni, mert még véletlenül se nézett rám. Csak a poharát forgatta.
-  Jajj ne nevess már
-  De annyira aranyos vagy ahogy zavarba jössz – Aranyos? Én? Mi??
-  Ez nem vicces, oké? Bárcsak megnyílna alattam a föld. Hol van már az a pincér?
-  Nyugi, tudom, hogy semmi olyasmire nem gondoltál. Szóval miféle adatokat tudsz te rólam?
-  Jajj muszáj? Már így is elég kínos helyzetbe hoztam magam.
-  Igen muszáj! Te hoztad fel a témát, hát akkor rajta. - nagyot sóhajtottam, majd belekezdtem
-  Oké. Tudom a születési adataidat, a karriered fontosabb állomásaid, hogy van két testvéred és hogy kiskorodban mindig piszkáltak, hogy volt egy kutyusod akit mindenkinél jobban szerettél, tudom miket szeretsz enni, hogy élsz halsz a kóláért és...
-  Jól van elég lesz. Jobb vagy mint a google - és persze megint jól kinevetett
-  Túl sokat fecsegtem megint. Ez a fránya alkohol az oka. Nem nagyon bírjuk egymást.
-  Ó most legalább én is tudok rólad valamit. Mesélj magadról!
-  Hát nem hiszem, hogy az én életem olyan érdekes lenne
-  De úgy fer ha te is mesélsz magadról
-  Jó... hát mire vagy kíváncsi?
-  Mindenre!
-  Sejtettem, hogy ez lesz a válaszod – sóhajtottam egyet és belekezdtem.

Mindent azért nem mondtam el neki. Elmeséltem, hogy az anyukámmal élek és van egy tündéri kishúgom. Persze egyből rákérdezett, hogy hol van az apukám. Ez volt az egyetlen téma amiről igazán szerettem beszélni. Mégis csak úgy kiszaladt a számon

-  Apu 3 éve meghalt, egy autóbalesetben – éreztem, ahogy a könnyem végig folyt a arcomon. Még azóta se tudtam teljesen feldolgozni. És valószínűleg soha nem is fogom.
-  Sajnálom, én nem akartam..
-  Semmi baj, nem tudhattad – eresztettem meg egy mosoly félét. Remek. Kinyírtam a jó hangulatot. Ma teljesen szerencsétlen vagyok. Gyorsan kapcsoltam és témát váltottam
-  Még egyetemre járok. A BGF-re
-  Hova?? -kérdezte, én meg elkezdtem neki magyarázni. Szegénykém nem sokat értett belőle.
-  De nem tudom miért járok oda. A felét nem is értem a tananyagnak. Az elején még jó ötletnek tűnt. Lehet, hogy halasztok egy évet, aztán majd meglátom mi lesz. Viszont a fényképezés az életem – ennél a résznél egy kicsit belelkesültem és be nem állt a szám. Már vagy 10 perce nem hagytam szóhoz jutni Robot, amikor észbe kaptam.
-  Jajj ne haragudj, locsogok itt össze vissza. Biztos halálra unod magad.
-  Ne butáskodj! Csak lelkes vagy. Látszik – vagyis inkább hallatszik -  hogy tényleg nagyon szereted. Én ugyanígy vagyok a színészettel – na most ő áradozott a szakmájáról. Csak mondta és mondta, és én lestem minden szavát.
-  Uh bocsi, azt hiszem elragadtattam magam - zavartan mosolygott
-  Legalább valamiben hasonlítunk, mindketten szenvedélyes szeretünk valamit.

Rob
És már megint kezdem. Aranyos amikor zavarban van? Mi van? Ez nem én vagyok. Miért bókolok neki egyfolytában? Nem értem. És hát elég sok dolgot tud rólam tényleg. De ezek csak adatok, ez csak a felszín. Igazából fogalma sincs milyen is vagyok. És én sem tudom, hogy ő milyen, ezért kértem meg, hogy meséljen magáról. Bárcsak ne kérdeztem volna rá az apukájára. Csak elképzelni tudtam min megy most keresztül. Megint csak bocsánatot kértem, ma már kitudja hányadszorra. Minden mondatommal valahogy megbántom, pedig nem szoktam ilyen béna lenni. Ez az egyetemes dolog tetszik. Nem csak szép, hanem okos is. Végre nem egy üres fejű tinilánnyal kell beszélgetnem. Kezdett egyre jobb lenni ez az este. Szóval szeret fényképezni, biztos nagyon ügyes abban is. És milyen áhítattal beszél róla. Ő is egy művészlélek, legalábbis ez jön le abból, ahogyan mesél. Vicces ahogy belelendült. Még senkit nem hallottam, hogy így beszélne a hobbijáról. Bár, ahogy elnézem nála ez már szenvedély. Akárcsak nálam a színészet vagy a zene. Na mit mondtam, észre se vettem, hogy mennyit beszélek. Kicsit elkalandoztam. De persze ezt is elviccelte ez a lány.

Alexa
Mire  a mondatom végére értem a pincér meg is hozta a desszertet.
-  Hú ez jól néz ki
-  Hát még az íze milyen jó. Rajta kóstold meg. Látni akarom a reakciódat.
-  Rendben, de arra az esetre ha rosszul leszek, remélem tudod a mentők számát.
-  Oké ünnepélyesen megfogadom, hogy azonnal hívom a mentőket. De amíg kiérnek, addig nekem kell életben tartanom téged és hidd el azt te se akarod
-  Huh..szép kilátások
-  Hallgass és egyél!
-  Értettem hölgyem! - mondta, majd belapátolta az első falatot a szájába. Először alaposan ízlelgette - mint amikor a borkóstolók ízlelgetik a bort – majd mosolygott
-  Én megmondtam – vigyorogtam én is. De azonnal le is hervadt a mosolyom, amikor köhögni kezdett. Még levegőt is elfelejtettem venni, amikor ledobta a villáját is és a nyakához kapott. Egyre jobban köhögött és nehezen vette a levegőt.
-  Úristen! Rob jól vagy?? - teljesen kétségbe estem. Én hülye megse kérdeztem, hogy allergiás-e valamire. Ugyanis a somlói galuskában van dió. Hirtelen azt se tudtam, mit csináljak. Felálltam és oda mentem hozzá.
-  Jézusom, most mit csináljak? - szaladt ki a számon magyarul. Persze ilyenkor egy pincér sincs a közelben. Amikor a feje is lehanyatlott és nem mozdult meg többet, kis híján szívrohamot kaptam. Teljesen pánikba estem, hisz lehet hogy most öltem meg több millió nő álmát...