4. fejezet - A vacsora II.

Sziasztok lánykáim!

Meghoztam a következő részt. Sajnálom, hogy csak most, de kicsit összejöttek a dolgaim :) Ebben a részben kiderül, hogy folytatódott Rob és Alexa vacsorája (mily meglepő) és hogy lesz-e a búcsúzáskor csók :) Remélem tetszeni fog nektek, mert én most nem érzem a legjobbnak... És ez most 8 oldal lett, úgyhogy élvezzétek ki, mert több ilyen nem nagyon lesz:D

Végezetül nagyon nagyon szépen köszönöm nektek a komikat. Imádlak titeket <3

Egy kis zenei ajánló: http://www.youtube.com/watch?v=AyCDKKjO-Yo&feature=related ez a dal hangzik el a fejezetben
pusszancs, Nic

4. fejezet – A vacsora II.

Alexa
Felemeltem a fejét és a két kezem közé fogtam
- Rob ne csináld ezt, térj magadhoz! Hallod? - már a sírás kerülgetett, amikor kinyitotta a szemét és ezerrel vigyorgott.

- Most látnod kéne az arcodat – itt már hangosan röhögött

- Te teljesen megőrültél??? A szívbajt hoztad rám! Én..azt hittem,hogy...hogy meghaltál
- Nyugi még élek – még mindig vigyorgott
- Igen azt látom. - ott hagytam és visszaültem a helyemre – Rob ne játsz a halállal, egyáltalán nem volt vicces. Ahelyett, hogy örülnél hogy egészséges vagy és még előtted az egész élet... Én... - már remgetett a kezem az idegességtől és éreztem, hogy könnybe lábad a szemem. Eszembe jutott apu. Még olyan fiatal volt. Erre Ő meg itt szórakozik.

Rob
”Oké ünnepélyesen megfogadom, hogy azonnal hívom a mentőket”- mondta és ekkor körvonalazódott meg a terv a fejemben. Gondoltam megviccelem egy kicsit a pimaszságaiért cserébe. Úgy vettem észre, hogy van humorérzéke a csajnak, így nagy baj nem lehet. A tervem be is jött. Eljátszottam, hogy rosszul lettem. Életem legnehezebb feladata volt, hogy ne röhögjem el magam. Pláne amikor meghallottam, a kétségbeesett hangját. Akkor már majdnem abbahagytam a színjátékot, de megéreztem a kezeit az arcomon. Nem tudom mi ütött belém, de jól esett az érintése és nem akartam, hogy elengedjen. Olyan puha volt a bőre, legszívesebben egész nap élvezném a cirógatását. Mi a franc van velem? Nem szabad ilyenekre gondolnom. Ő csak egy rajongó, aki vicces és okos és gyönyörű és szexi. Jó Pattinson elég! Ez nem te vagy. Nem szabad, hogy foglalkoztasson ez a csaj. Holnap úgyis visszarepülsz a káosz közepébe. Összeszedtem magam és egy vigyor kíséretében kinyitottam a szemem. Eléggé pánikolt és nagyon kétségbeesett arcot vágott, amitől kitört belőlem a nevetés. Gratulálok Rob, még mindig jó vagy. Képzeletben jól vállon veregettem magam. Ő persze egy cseppet sem tartotta viccesnek. Először nem is értettem miért van úgy kiakadva, hisz eddig bírta a poénjaimat. De hamar megvilágosodtam, amikor elkezdte ecsetelni, hogy ne játszak a halállal. Hát persze, nem rég mesélte, hogy elvesztette az apukáját. Én hülye állat. Egy érzéketlen barom vagyok. Azt hiszem most nem sokra megyek egy ”sajnálom”-mal. Valamit ki kell találnom.

Alexa
- Alexandra ne haragudj...én... akkora ökör vagyok.. Csak viccnek szántam, tényleg ne haragudj –intettem a fejjemmel, hogy nem gond – Mivel tudnálak kiengesztelni? - hát sok minden az eszembe jutott

és szélesen elmosolyodtam ő meg ettől teljesen zavarba jött.
- Oké azt hiszem egálban vagyunk. Ez elég kétértelműen hangzott – nem is mert rám nézni sem
- Rossz az aki rosszra gondol! És úgy látszik kettőnk közül te vagy a rossz – nem bírtam tovább, hangosan felkacagtam
- Ne röhögj már ki! Ez annyira....
- Szánalmas, béna, röhejes?? - erre csak bólintott – Akkor - majd felemeltem a poharamat – a szánalmas, béna, röhejes emberekre!
- A szánalmas, béna, röhejes emberekre – mondta ő is majd mindketten elfogyasztottuk a poharunk tartalmát. Közben eszembe jutott, hogy mivel tudja jóvá tenni az előbbi kis ”viccét”
- Zongorázz!
- Hogy mi? -totál ledöbbent
- Azt kérdezted mivel tudnál kiengesztelni, hát szeretném ha zongoráznál és akkor talán megbocsájtok -adtam a sértődöttet
- Most?
- Igen most! Ki tudja lesz-e még alkalmad jóvá tenni az előbbi kis ”viccedet”
- Ne már, az egész személyzet engem fog bámulni – erre a kijelentésére mosolyognom kellett. Most lesz szégyenlős?
- Elvileg színész lennél vagy mi. Gondolom nap mint nap téged bámulnak, szóval ez nem kifogás
- Inkább mesélj még! Azt mondtad, hogy szeretsz fényképezni. Miket szoktál lencsevégre kapni?
- Ohóhóhó...szép próbálkozás, de nem sétálok bele a csapdádba
- Én.. most nem akarok játszani. Nincs se kedvem se energiám hozzá
- Nem vagyok kíváncsi a kifogásaidra! Ha nem lennél ennyire makacs, akkor már rég túl lennél rajta

- De úgy látom te sem vagy különb – olyan röhejes volt, ahogy egymáshoz vágjuk ezeket a marhaságokat.

Rob
Oké megint lejárattam magam, hurrá! Ez a lány teljesen zavarba hoz és még élvezi is. Tetszik, hogy ennyire magabiztos és csípős a nyelve. Mi? Tetszik? Miket beszélek? Lehetetlen. Nem, ez csak azért van mert nem olyan, mint akikkel eddig találkoztam. Igen ez az oka. De mégis van valami ebben a lányban. Nem is tudom még magamnak sem megfogalmazni.

Szóval zongorázzak. Ennél eredetibb ötlettel nem is állhatott volna elő. Persze nem volt kifogásom ellene, mert imádtam zenélni és mostanában úgyse sok időm jut rá. Neki erről nem kell tudnia, úgyhogy még húztam egy kicsit. Próbáltam terelni a témát, de persze nem engedte. Makacs egy nőszemély meg kell hagyni.

Alexa
Pár másodpercig komolyan néztünk egymás szemébe majd kitört belőlünk a nevetés. Nem tudom mi ütött belém, talán az alkoholmennyiség, de annyira felszabadult voltam. Utoljára Lorival nevettem ennyit a legutolsó kis kiruccanásunk alkalmával. Úgy éreztem bármiről tudnék beszélgetni Robbal. Hihetetlen, még alig ismerem. És nem vagyok egy könnyen barátkozó típus, ezt Lori is megmondhatja, hónapokig nem is szóltunk egymáshoz! A gondolataimat Rob zavarta meg.
- Oké alkut ajánlok.
- Hallgatom. - mosolyogtam szüntelenül. Tényleg mint aki bevan állva. Fogalmam sincs mi ütött belém.
- Zongorázok neked....
- És akkor most jönnek a de, ha és ehhez hasonló kötőszavak
- Elmondhatom? - felháborodás csengett ki a hangjából
- Ja persze, bocsi
- Zongorázok neked ha – jaj de tudtam - megehetem a desszertemet, ami mellesleg nagyon finom
- Férfiak! Folyton csak a hasatokra gondoltok. Oké legyen, befejezheted a vacsorádat
- Van még egy feltételem – remek – Míg befejezem közben válaszolsz nekem néhány kérdésre
- Hajjaj.. rendben, de nem ígérem, hogy mindenre válaszolni fogok
- Oké-oké – és már tömte is magába a somlóit. - Ez isteni! Ilyet még sehol sem ettem. Mi a neve?
- Somlói galuska
- Mi? Ez olyan furán hangzik
- S-O-M-L-Ó-I   G-A-L-U-S-K-A – próbáltam neki lassan, artikulálva mondani. Olyan aranyos volt, ahogy próbálta kimondani. Én persze csak vigyorogtam, mint a vadalma – az este során már nem először. Pár próbálkozás után már egész szépen ment neki.
- Gyorsan tanulsz. Tényleg az mindig is érdekelt, hogy tudtad elsajátítani az amerikai akcentust? Egyáltalán, hogy lehet bármiféle akcentust megtanulni?
- Nem-nem, én kérdezek nem emlékszel? - csalódottan hátradőltem a széken
- Oké halljuk az első kérdést
- Hány éves vagy? - hány éves vagyok?? most komolyan erre kíváncsi?
- Ez meg milyen kérdés?
- Egyszerű – mosolygott
- Nem mondták még neked, hogy nem illik ilyet kérdezni egy nőtől?
- Jól van, úgy látom a mai zongorázás elmarad.... kár pedig valami különlegeset akartam neked játszani – és már folytatta is az evést. Különlegeset? Nekem?
- 23 vagyok – gyorsan rávágtam, persze Rob jót derült ezen – Jól van nyertél. Ne vigyorogj már
- Tudtam, hogy nem tudsz ellenállni az ajánlatomnak
- Oké lapozzunk. Nem vagyok kíváncsi az önelégült fejedre- erre a kijelentésemre csak még nagyobb lett a vigyora. Jesszus abbahagyhatná, olyan szívdöglesztő a mosolya. Ahogy megjelennek az apró kis ráncocskák a szeme sarkában és... Ácsi, ácsi. Alexa mikre gondolsz? Ezt azonnal be kell fejeznem. Hogy eltereljem a gondolataimat inkább megkértem, hogy tegye fel a következő kérdését
- És egész pontosan mikor is lettél 23?
- Miért fontos ez? - most tényleg az érdekli mikor van a szülinapom?
- Mert én kérdeztem, azért. És mert érdekel. Szóval?
- Nos egész pontosan 6 nappal ezelőtt.
- Tényleg  most volt a szülinapod?
- Aham
- Akkor Alexandra – nyúlt a poharáért
- Csak Alexa
- Oké, Csak Alexa boldog szülinapot!- majd koccintottunk és egy szuszra megittuk a poharunk tartalmát. Ha így folytatom tuti alkoholistának néz.
- És volt buli meg minden?
- Hajjaj, de még milyen! Soha többé nem iszom tequilát..... se vodkát...... se a kettőt együtt! Ha csak rágondolok megfájdul a fejem - hangosan felnevetett - Örülök, hogy jól szórakozol a szerencsétlenségemen
- Tudod szokták mondani, hogy aki nem bírja a piát az ne igyon
- Én nem ittam! Engem itattak! Szó szerint! Elég durva este volt... - ééés igen végre befejezte a somlói elfogyasztását
- Nos Mr. Pattinson lejárt az ideje. Nincs több kifogás, nincs több kibúvó
- Rendben Ms...
- Bíbor
- Oké Ms Bíbor. Kérem fáradjon a zongorához. Szabad a karját? - és már tartotta is a sajátját. Olyan volt mint egy komornyik. Elég vicces volt. Hát ha ő így, akkor én sem maradhatok ki a színjátékból.
- Ó Mr. Pattinson micsoda úriember
- Angol lennék, ha elfelejtette volna, a véremben van az udvariasság
- Hát ez ügyben nem tudok nyilatkozni, egy angol ÚRIEMBER-t sem ismerek.
- Ó Ms Bíbor összetöri a szívemet – kapott a szívéhez. Eddig bírtam ki röhögés nélkül
- Neked ilyen filmekben kéne játszanod, tuti Oscart kapnál.

Rob
Kapva kaptam az alkalmon, hogy most én vagyok nyerő pozícióban. Tudtam, hogy bármire hajlandó lenne, csak hogy játsszak neki. Így megkértem, hogy még meséljen magáról. Vagyis inkább kikérdeztem. Nem is gondoltam volna, hogy 23 éves. Fiatalabbnak néztem. De legalább most már tudom, miért viselkedik ilyen nyugodtan. A francba most volt a szülinapja. Kellett nekem rákérdezni. Stephenie szólhatott volna, akkor nem jövök üres kézzel. Bár ha belegondolok akkor se biztos, hogy hoztam volna ajándékot, mivel egy őrült tinilányra számítottam. De most, hogy jobban megismertem elég kellemetlen, hogy nem hoztam semmit. Ezért inkább ittunk az egészségére. Ez a lány aztán bírja az alkoholt. Már kitudja hanyadik pohárral döntött le. Bár amiket mesélt az pont az ellenkezőjét mutatja. Legalább már tudom, hogy mi a gyenge pontja. Alig fejeztem be az evést, már szóba is hozta, hogy talán mehetnénk a zongorához. Elővettem az angol jó modort és odakísértem. Most már egészen biztos, hogy volt valami az ételben. Vagy csak a lány babonázott meg ennyire.

Alexa
Odaértünk a gyönyörű, fekete zongorához. Rob leült az előtte lévő padra és végigfuttatta az ujjait a billentyűkön.
- Gyere ülj ide – paskolta meg maga mellett a padot
- Nem hiszem, hogy elférnénk ketten ezen a kis helyen
- Ülj le vagy nem játszok! - na nekem se kellett több, már ott is ültem a baloldalánál - Oké, lássuk, vagy inkább halljuk – és belekezdett egy lassú dallamba.

Az ujjai alatt olyan gyönyörűen szólaltak meg a hangok. Szép lassú dallamot játszott, nem tudom semmihez sem hasonlítani. Teljesen elmerültem az emlékeimben, amit ez a dal hozott felszínre. Eszembe jutott, amikor kicsi voltam és apuval kint elbújtunk egy nagy hókupac mögé és amikor anyu kijött a házból jól megdobáltuk hógolyóval, majd apu felkapott és elkezdett szaladni. Mikor anyu utolért minket elterültünk a hóban és hóangyalkákat csináltunk. De nem csak ezek a szép emlékek jöttek elő, hanem sajnos a szomorúak is. Pont december volt azon a tragikus napon is. Apu épp hazafelé tartott, amikor egy autó megcsúszott a jeges úton és frontálisan nekiütközött az autónknak. Soha nem fogom elfelejteni anyu arcát, amikor hívták telefonon, hogy aput baleset érte és már nem tudták megmenteni az életét. Először csak lefagyott, nem mondott semmit hiába kérdeztem. Aztán a nyakamba borult és csak zokogott. Nagy nehezen elmondta, hogy mi történt. Képtelen voltam felfogni, hogy az akit a világon a legjobban szerettem nincs többé. A legjobban az fájt, hogy nem tudtam elbúcsúzni tőle és elmondani neki, hogy mennyire szeretem. Még most is magam előtt van a kép, ahogy a kórházi ágyban fekszik mozdulatlanul, mintha csak aludna. Persze tudtam, hogy soha nem fog már felkelni.

Az emlékektől végig folyt egy-két könnycsepp az arcomon. Gyorsan letöröltem, nehogy Rob meglássa és kérdezősködni kezdjen. Egy idegennel nem szívesen beszélek ilyen dolgokról, még anyuval se szoktuk felhozni ezt a témát, elég fájdalmas anélkül is. A közvetlen környezetemben csak Lori tud róla, hogy miken mentem keresztül. Ő volt az, aki átsegített valamennyire ezen. Rob szerencsére nem vett észre semmit. Teljesen elmerült a zene világában. Az arcát kezdtem el figyelni. Látszott rajta, hogy tényleg mindene a zene - a színészet mellett természetesen - . Teljesen kizárt maga körül mindent és csak a dallamra koncentrált. Én meg rá, olyannyira, hogy észre se vettem mikor befejezte csak mikor felém fordult, akkor tudatosult bennem, hogy már nem szólnak a hangok.
- Nos elégedett a kisasszony? - gyorsan észbe kaptam, hogy még mindig őt bámulom, így gyorsan válaszoltam neki
- Ez gyönyörű volt. Én...nem is tudom mit mondjak. Még soha senkit nem hallottam, így játszani.
- Kicsit kijöttem a gyakorlatból. Amióta ekkora a felhajtás körülöttem nem sok idő marad ilyesmire.
- Viccelsz? Akkor el sem tudom képzelni milyen az ha gyakorolsz is. Én is próbálkoztam, de nem sok sikerrel...
- Hogy-hogy? - kicsit meglepődött. Nem tudom, hogy azért mert tanultam zongorázni, vagy azért mert abba hagytam.
- A kezeim, túl kicsik – felemeltem és mutattam neki
- Ugyan már, ez csak kifogás
- Ez nem kifogás! Én igenis megakartam tanulni! De a törpe méretű kezeimmel és rövid ujjaimmal rohadt nehéz leütni egyszerre több hangot! - kicsit felhúztam magam, hogy megkérdőjelezett. Ezt senkitől sem tűröm el, nemhogy tőle aki még csak nem ismer!
- Oké, ne húzd fel magad. Megmutatom, add a kezed – meg se várta, amíg válaszolok már nyúlt is a kezemért, majd a billentyűk felé helyezte. Egy pillanatra elfelejtettem levegőt venni, a szívem majd kiugrott a helyéről. Az érintése olyan gyengéd volt, úgy tartotta a kis kezemet az övében mintha porcelánbaba lennék. - Szóval, ezt az ujjadat ide...- Ő csak magyarázott és rakosgatta a kezemet a megfelelő pozícióba, de én a felét se hallottam annak amit mondott. Az arcát figyeltem megint, olyan elmélyülten magyarázott, teljesen belelkesült. - Így, és most üsd le – én pedig mint egy jó diák tettem amit mondott- Nagyszerű. És most a magasabb hangoknál is ugyanezt. Na látod megy ez.
- Persze addig, amíg valaki segít és nem magamtól kell csinálnom.
- Oké, majd meglátjuk, mert most együtt fogunk játszani – nézett rám teljesen komolyan én meg kicsit bepánikoltam, ami kiülhetett az arcomra mert elmosolyodott
- Mi? - én játszak vele mikor ő profi én meg egy rakás szerencsétlenség vagyok. Ebből megint csak égés lesz.
- Nyugi, neked csak annyi dolgod lesz, hogy leütöd azt a három hangot amit az előbb, akkor amikor szólok.
- Csak...
- Menni fog. Akkor kezdjük el. - és elkezdett játszani egy valamivel gyorsabb dallamot mint az előbb. Én meg mint egy jó katona készenlétben állva vártam, mikor adja ki a vezényszót.
- Most – egészen halkan szólalt meg és én tettem, amire kért. Persze ezen megint csak mosolygott- Figyelj mindjárt jönnek a magas hangok!
- Igenis parancsnok! - felnevetett
- Ne zökkents ki!
- Ó bocsánat
- És...most! - sikeresen megszólaltattam ezeket a hangokat is. Teljes harmóniában voltunk. Igen ám, csak ehhez átkellett nyúlnom Rob előtt majdnem a zongora végéig. Így amikor próbált tovább játszani, tőlem nem nagyon tudott.
- Oké, ez így nem fog menni – hallottam a hangján, hogy mosolyog
- Hé te mondtad, hogy azokat üssem le – ekkor belőlem is kitört a nevetés.

- Felnéztem rá és egyből abbahagytam a nevetést, Ő is ugyanígy tett. Az arca közel volt az én arcomhoz. Túlságosan is közel. A szeme egyre többször kalandozott el a szám felé. Mindketten kicsit sűrűbben vettünk levegőt. Aztán észre vettem, mintha Rob arca közeledne felém!? Mi? Megakar csókolni? Miért?

Rob
Miután leültem, leütöttem pár billentyűt. Láttam, hogy Alexa nem nagyon tud mit kezdeni magával. Na ez egy jó alkalom lesz, hogy közelebb kerüljek hozzá. Minden tekintetben. Felajánlottam neki – vagyis inkább megzsaroltam – hogy üljön le mellém majd belekezdtem. Abba a darabba kezdtem bele, amit még a gimiben írtam és még senkinek se mutattam meg. De most úgy éreztem ezt kell neki eljátszanom, ha már annyiszor megbántottam. Néha oldalra sandítottam, de nem vette észre. Valamin nagyon elgondolkozott. Én viszont észre vettem, hogy sír. Csak reméltem, hogy nem téptem fel semmilyen sebet benne. Nagy volt a kísértés, hogy rákérdezzek, de jobbnak láttam, ha nem faggatózom.

Mikor befejeztem és felé fordultam úgy bámult mint ha valami szellemet látna. Hmm... lehet, hogy bejövök neki? Már hogyne jönnél be neki te marha, különben nem lenne itt-elmélkedtem magamban. Tetszett neki a játékom és ez elégedettséggel töltött el. Ez nagyon fura érzés. Nem tudom, hogy miért jelent nekem ennyit az ő véleménye. Tényleg nem tudom, csak azt éreztem, hogy a kedvében akarok járni. Teljesen megőrjít ez a lány! És ekkor pattant ki a fejemből a következő zseniális ötletem. Ha már nem tanult meg zongorázni, akkor most segítek és megmutatom, hogy ez is megy neki.

Mikor megérintettem a kezét, mintha megremegett volna és bennem is felélesztett valamit. Olyan puha volt a bőre, az őrületbe kergetett. Nem kellett sokat gyakorolni és már profin ment neki. Elkezdtünk játszani és egészen addig ment is a dolog, amíg át nem nyúlt előttem. Tökéletes rálátásom nyílt a kecses nyakára. Úgy vonzott akár a mágnes. Meg akartam érinteni. Sőt meg akartam ízlelni. Próbáltam mosolyogni és beszélni hozzá, hogy eltereljem a gondolataimat. Úristen miken gondolkozok! Jobb ha leállítod magad Rob! Nem festene túl jól a holnapi újság címlapján, hogy letepertem egy csajt a zongorán. De persze nem nagyon jött össze a figyelemelterelés, mert Alexa arca annyira közel került az én arcomhoz, amikor felnézett rám. Éreztem, hogy a pulzusom emelkedik, egyre szaporábban vettem a levegőt. A telt ajkait néztem és éreztem, hogy úrrá lesz rajtam a vágy. Meg kell csókolnom, muszáj megízlelnem a csókját. Tétováztam, pedig nem szoktam. Mindig megszerzem, amit akarok. De most mégis kivártam, hogy ő mit fog lépni. Lassan közelítettem felé és már majdnem összeértek az ajkaink.

Alexa
Egy pillanatig haboztam, hogy mi legyen, aztán győzött a józanabbik énem - már ha létezik még ilyen ennyi alkohol után – hirtelen felálltam.
- Öhm – rá néztem a falon lévő órára – Úristen már ennyi az idő? Biztosan fáradt vagy, nem akarlak feltartani. - Ő is felállt
- Nem tartasz fel – látszott rajta, hogy Ő is zavarba jött az előző szituációtól. Nem tudtam mit mondhatnék. Úristen majdnem megcsókoltam Robert Pattinsont! Az hatalmas hiba lett volna, még jó hogy észbe kaptam.
- Akkor.... - kezdtem bele – ideje lenne mennem – mutattam a kijárat felé és elindultam vissza az asztalunkhoz. Rob egy szót sem szólt, csak jött utánam. Felvettem a táskámat és tovább indultam a kijárat felé. A Főpincér sétált oda hozzám és felsegítette rám a kabátomat. Megköszöntem neki, majd Rob felé fordultam
- Köszönöm a vacsorát. Minden szuper volt
- Én köszönöm, hogy nem voltál egy őrült, sikoltozó lány.
- Ó mert én a csendes őrült kategóriába tartozok. Így sokkal veszélyesebb vagyok, szóval vigyázz! - mindketten elmosolyogtuk magunkat.

Elfordítottam a fejem az ajtó felé, ám amit akkor láttam teljesen ledöbbentett. Egy tucat újságíró állt a bejárat előtt. Igen, erre számíthattam volna, végül is egy újság által vagyok most itt. Hurrá! Még sosem adtam interjút, azt se tudom mit kell ilyenkor mondani. Plusz eléggé lámpalázas vagyok. Aggodalmaimat megosztottam Robbal is
- Mit fogunk mondani? Én még sosem csináltam ilyesmit
- Nyugi menni fog ez is. De azért remélem a titkaimat nem adod ki – mosolygott azzal a szexis mosolyával
- Én soha nem adnék ki személyes infókat rólad! Tudom mennyire nem szereted a paparazzikat és az újságírókat
- Ezt jó hallani. Mások egyből rohannának a tv-hez, újsághoz, hogy jó pénzért elmesélhessék, hogy milyen az igazi Robert Pattinson.
- Én nem tartozom a ”mások” kategóriába, ha nem tűnt volna még fel – és megint elkövettem a hibát, hogy belenéztem a gyönyörű szemeibe
- Igen te... különleges vagy – most tényleg azt mondta, amit hallottam? Zavaromban a cipőmet kezdtem el bámulni. Próbáltam előállni valami frappáns válasszal, de nem ment. Nem tudtam erre mit mondani. Végül felnéztem és Ő még mindig engem nézett.
- Akkor.. - nem tudtam, hogy köszönjek el tőle: rázzak vele kezet, vagy adjak neki két puszit, esetleg csak köszönjek neki és lépjek le? - Szia – nagyszerű, ez aztán nagyon elmés megoldás
- Szia

Rob
A francba. Ez most nem jött össze, mert hirtelen észbe kapott és felpattant mellőlem. Elindult vissza az asztalunk felé. Miután felocsúdtam az előző szituációból utána iramodtam. Így jobban belegondolva talán jobb is, hogy nem történt semmi. Félek, ha egyszer megérezném az ízét a számban, akkor még többet és többet akarnék belőle. De a fenébe is! Nem hagyhatom, hogy csak így eltűnjön. Meg akarom ízlelni a csókját, érezni akarom azt a szikrát, amit akkor éreztem amikor megérintettem a kezét. Úristen túl sokáig játszottam Edwardot. Ennyi marhaságot! Az igazság az, hogy nagyon vonzódom hozzá. Hogy miért? Fogalmam sincs, de egy biztos nem engedem el csak úgy.

Alexa
A kezem a kilincsen volt már, amikor rám kiabált
- Várj!
- Mi az? Valamit itt hagytam? - végig néztem magamon: a kabátomat felvettem, a táskám is meg van benne a mobilommal. Nem értem.
- Nem, nem hagytál itt semmit. Én...csak – jajj nyögd már ki könyörgöm! Színész létére elég nehezen találja a szavakat - Szóval megadnád a számodat? - mi?? azt hiszem a döbbenettől még a szám is tátva maradt. Most csak viccel ugye? Vagy csak beképzelem ezt az egészet, elég jó fantáziával áldott meg az ég. - Ne nézz már így!
- Hogy így?
- Hát ilyen döbbenten! Szóval akkor megkaphatom? Persze csak arra az esetre ha újra idetévednék – persze csakis ezért - Jó lenne ha már ismernék itt valakit aki elnavigálna a városban. - állt neki magyarázkodni és miután befejezte megint úgy mosolygott rám, ahogy csak ő tud.

Egy darabig mérlegeltem a dolgot. Mégis mihez kezdhetne a számommal? Nagy bajom nem lehet belőle -remélem. Ebben az életben úgyse fog felhívni. Felsóhajtottam
- Add ide a mobilod! - nyújtottam ki a kezem felé. Először megdöbbent aztán benyúlt a zsebébe és a kezembe nyomta. Beütöttem a számom a telefonkönyvben és elmentettem ”a különleges lány” néven. - Sokba fog ez neked kerülni Pattinson! Tessék – nyújtottam neki vissza a telefonját.
- Köszönöm. És mégis mibe kerül? - jött a kétségbeesett kérdés
- Csak egy kérdés – láttam, hogy megkönnyebbült – szóval te és Kristen... mennyi igaz belőle? - nem bírtam ki, hogy ne kérdezzem meg. Felnevetett
- Tudtam, hogy meg fogod kérdezni – közel hajolt a fülemhez, túlságosan is közel és belesuttogott – semmi sem igaz belőle, csak PR fogás az egész, hogy jobban menjen a film – most miért érzem azt, hogy megkönnyebbültem? Hátrált egy lépést és úgy folytatta – De ez maradjon köztünk, ha lehet. Hatalmas botrány lenne ha ez napvilágot látna.
- Ez csak természetes. Minek nézel te engem? Nem vagyok egy pletykafészek típus! És köszönöm, hogy elmondtad
- Nincs mit. Örülök, hogy kielégítettem a kíváncsiságodat- rám kacsintott és én felkuncogtam
- Na és most ki a rossz? - kérdezte
- Oké egy-egy – vigyorogtunk mind ketten – Rendben most már tényleg megyek és még egyszer köszi az estét, jól éreztem magam.
- Rendben. Részemről az öröm kisasszony – meghajolt előttem miközben beszélt
- Bolond vagy- nevettem
- Szia – felemelkedett és ő is nevetett, majd odalépett hozzám és egy pillanatra az arcomra nyomta az ajkát. Azt hittem ott halok meg. A szívem ki akart törni a mellkasomból.
- Szia

Még néztem pár másodpercig aztán egy nagy levegővétel után kiléptem a rám váró újságírók közé.