15. fejezet - Hogyan tovább?

Sziasztok babák!

Ahogy tegnap megígértem, íme az új rész :) Sajnálom, hogy ennyit kellett rá várnotok. De itt van, megszületett és remélem olvassátok még. A kövivel nem várok egy évet, ígérem ;)

pusszancs, Nic

Rob

Mikor Alexa letámadott nem hittem el, hogy ez velem történik. Egy igazi vadmacska! Úgy látszik csak alkohol kellett hozzá, hogy kihozza ezt belőle. Olyan csábítóan tekergette a csípőjét, és az a tánc… Istenem még sose láttam senkit ennyire profikat megszégyenítően mozogni. Tudtam, hogy nem lenne szabad engednem a csábításának, de mit tehettem volna? Én is csak egy férfi vagyok és elég nehéz ellenállni, ha egy ilyen nő ül az öledben szinte meztelenül. És ez a gyönyörű nő most itt alszik mellettem, békésen akár egy angyal. Igen, Ő egy angyalbőrbe bújt vadmacska. Néha olyan mint egy ártatlan kislány, máskor meg egy igazi magabiztos, tüzes nő. Azt hiszem egy élet is kevés lenne, hogy megfejtsem. Még elnéztem volna gyönyörű arcát akár egész éjszaka, de túlságosan fáradt voltam és elnyomott az álom.

Alexa

Másnap arra ébredtem, hogy a Nap sugarai kíméletlenül betörtek az ablakon át és még a lehunyt szemhéjamon keresztül is zavart a fény. Az Isten szerelmére tél van! Miért tűz így Nap?? És amikor leesett, hogy Los Angelesben vagyok, széles mosolyra húztam a számat. Fantasztikus volt az este, a srácok mind őrültek! A hangulat pazar volt, csupa bulizó fiatal… valahogy nem így képzeltem el az estét. Huhh az a rengeteg alkohol… Nem is akarok rá gondolni, szétrobban a fejem. Kéne egy aspirin, vagy bármi, ami enyhíti ezt a lüktető érzést. Ki akartam nyújtóztatni a testem, de éreztem egy kart a derekamra fonódni, ami határozottan nem az enyém volt. Hirtelen kinyitottam a szememet és valahogy az az érzésem támadt, hogy nekem nem ebben a szobában kéne lennem. Lassan megfordultam, hogy lássam ki a kar tulajdonosa.
-         Úristen – ültem fel hirtelen és tudatosult bennem, hogy meztelen vagyok. Még a bugyim sincs rajtam!Nyakig húztam a takarót és a mellettem lévő férfire bámultam – Rob?
-         Igen, azt hiszem ez a nevem és a fejem eléggé fáj, szóval kicsit halkabb is lehetnél. – motyogta álmosan. Jesszus úristen! Rob fekszik mellettem és nincs rajta semmi! Legalább is a felső testén, remélem alul legalább egy alsó nadrágot visel. Ahogy kezdtem magamhoz térni beugrott egy-két részlet az éjszakáról. Az még meg van, hogy átmentünk egy lazább helyre a srácokkal, táncoltunk, csókolóztunk, visszajöttünk a szállodába, a pezsgő és… Nem, az kizárt!

-         Rob mi ugye, nem…? – félve tettem fel a kérdést
-         „Tonight I'mma let you be the captain” - kezdett el énekelni, miközben pajkos mosolyra húzta a száját. Csak egyetlen szó visszhangzott a fejemben: NE!!!!!!! Nem hiszem el, hogy tényleg megtettem én, Bíbor Alexandra a folyton gátlásos csaj, aki még a suliban sem volt hajlandó kiállni a tömeg elé verset mondani. És ez most határozottan több volt egy szimpla versmondásnál.A paradicsom elbújhatna mögöttem jelen pillanatban.
-         Azt hiszem, most elsüllyedek a föld alá és soha többé nem jövök elő – bújtam el a takaróm alatt.
-         Lexi ne hülyéskedj már – kacagott - gyere ki onnan, még a végén megfulladsz nekem.
-         Nincs az az Isten, hogy én bármikor is előbújjak!
-         Jól van, akkor kénytelen leszek én bemászni a takaród alá – és már próbálta is a kezemből kifeszegetni az ágyneműt
-         Ne! Rob az Istenért meztelen vagyok! – az kéne még, hogy pucéran lásson
-         Azt hiszem ezen a részen már túl vagyunk – nevetett megint. Basszus igaza van, már mindent látott. A francba! Oké végül is egyszer újra a szemébe kell néznem. Lassan előbújtam a rejtekemből és újból felültem – természetesen a takarómat nyakig magamon tartottam. – Jó reggelt – mosolygott rám, azzal szívdöglesztő mosolyával.
-         Nézd, ami tegnap történt… én kicsit berúgtam azt hiszem és
-         Kicsit? – húzta fel a szemöldökét.
-         Jól van, nagyon berúgtam és amit tettem… én soha… én nem szoktam… - habogtam össze vissza, iszonyatosan zavarban voltam. Még soha életemben nem kerültem ilyen szituációba. Jesszus!
-         Hé nem kell magyarázkodnod. Felnőtt emberek vagyunk, te is akartad és én is. Mellesleg életem legjobb éjszakája volt – legjobb éjszakája? Ez most komoly? Ja igen, hiszen részeg volt, lehet nem is emlékszik, hogy milyen volt – Még soha nem adtak elő nekem sztriptízt – vigyorgott
-         Ne is emlékeztess rá kérlek, így is eléggé zavarban vagyok – takartam el az arcom a kezemmel.
-         Ne legyél – vette el a kezem az arcom elől és csak nézett azokkal a szemekkel, amik csak neki vannak az egész világon – gyönyörű vagy – tette tenyerét az arcomra én pedig lehunytam a szemem és készségesen belesimultam.

A következő pillanatban megéreztem puha ajkát az enyémen. Olyan finoman érintett meg, mintha csak egy tollpihével cirógatnák az ajkaimat. A szívem őrült vágtába kezdett, mindenem bizsergett egyetlen csókjától. Átkarolt és magához húzott, félig a mellkasán feküdtem, közben egy percre sem szakítottuk meg a csókunkat. A kezei vándorútra indultak, míg bal keze a derekamat cirógatta, addig jobb keze a hajamban pihent. Semmi vadság nem volt a csókban, semmi szenvedély, most úgy éreztem, hogy ez valami másról szól. Talán szerelmes csók volt? Részemről egész biztosan. Úgy éreztem magam, hogy a föld felett járok, valahol teljesen máshol. A szívemet milliónyi érzés töltötte be, még soha nem éreztem ilyet ezelőtt. Nem, még Vele sem, pedig azt hittem, hogy Ő a másik felem, de tévedtem. Jelen pillanatban Rob az, aki magába bolondított, aki hihetetlen érzéseket vált ki belőlem, pedig alig ismerem még. Amikor megszakította csókunkat, és az arcomat kezdte simogatni egyetlen szó szakadt ki belőlem:
-         Szeretlek – leheltem és kinyitottam a szemem. Egy döbbent arcú férfivel találtam szembe magam. Amint megláttam az arckifejezését, egyből meg is bántam, amit mondtam. – Én… sajnálom. Azt hiszem jobb, ha most megyek – másztam ki ölelő karjai közül és már szálltam volna ki az ágyból, amikor megállított.
-         Várj! Nem kell elmenned – fogta meg a csuklóm. Istenem miért kell kínossá tennie még jobban. Így is eléggé hülyének érzem magam.
-         Nézd az lesz a legjobb, ha most elmegyek. Nem kellett volna ezt mondanom, csak úgy kicsúszott… én
-        Cssss, gyere ide – húzott maga felé. Mennem kellett volna, de a gondolat, hogy újra közel lehetek hozzá, maradásra bírt. Amint átkarolt, megszállt a nyugalom, a fejem pont a szíve felett nyugodott. A legszebb dallam volt, mit valaha is hallottam. A karomat simogatta, miközben beszélni kezdett.
-        Nem kell bocsánatot kérned az érzéseid miatt. Főleg, hogy nem tudod befolyásolni őket. De azt meg kell értened, hogy én...én nem tudom ezt kimondani neked – erre a mondatára felkaptam a fejem és a szemébe néztem. Most komolyan azt gondolja, hogy én...
-        Én nem is azért mondtam! Nem várom el, hogy te is így érezz irántam és...
-        Tudom – tette a mutató ujját a számra, ezzel belém fojtva a szót – csak szerettem volna, ha tudod, hogy nekem ez nem fog menni. Nem akarlak becsapni és hiú ábrándokba kergetni – próbáltam feldolgozni az információkat. Végül is tudtam, hogy ez lesz, hogy ennek nincs folytatása, de mégis belül fájt a tudat, hogy ennyi volt. Egyetlen éjszaka.
-        Értem – próbáltam elővenni a legközömbösebb arcomat.
-        Sajnálom, nem akartalak megbántani – simította tenyerét az arcomra. Egy pillanatra lehunytam a szemem és élveztem az érintését. Egy biztos, pocsék színésznő lennék...
-        Nem bántottál meg – mosolyogtam rá – és díjazom az őszinteségedet – tudom, hogy abban a pillanatban kellett volna kiszállnom az ágyból és örökre búcsút intenem. Hát igen, kellett volna... ehelyett visszabújtam hozzá. Még érezni akartam a közelségét, hallani a szíve dobbanásait, a bőrömön érezni a lágy cirógatását. Tudtam, hogy valószínűleg ez lesz az utolsó alkalom, hogy a karjaiban feküdhetek, ezért amennyire csak tudtam szorosan hozzá préseltem magam, mire felkuncogott.
-        Még a végén megfojtasz! Nem megyek sehova nyugi – a karjaival még közelebb szorított magához és bele csókolt a hajamba. Megszállt a földön túli nyugalom, úgy éreztem örökre így tudnék maradni. Kettesben, egy külvilágtól elzárt helyen, ahol nem kellene foglalkoznunk senkivel és semmivel. Csak egymással. Gondolatban már egy távoli helyen jártam, de hamar visszacsöppentem a valóságba, mert Rob beszélni kezdett.
-        Tudod én elég nehezen nyílok meg mások előtt – ismerős érzés – és már elég régen nem szerettem senkit, nem engedtem közel magamhoz egyetlen lányt sem. Volt egy lány az életemben, aki nagyon  megbántott és akkor megfogadtam magamnak, hogy soha többé nem csinálom ezt, nem szolgáltatom ki magam senkinek – kis szünetet tartott majd folytatta – aztán befutott az Alkonyat és még inkább elnyomtam az érzéseimet. Sose tudhatom, hogy mi vonzza a lányokat. A pénz? A hírnév? Vagy én. A legtöbben nem engem látnak, az egyszerű londoni srácot, aki néha lejárt zenélgetni a haverokkal egy bárba, hanem a vámpír fiút, aki folyton a média középpontjában áll. És ez az, ami vonzza őket általában, nem én. - rossz volt ezt hallani, nem lehet könnyű neki.

Mégis az, hogy ezt elmondta nekem, hogy így megnyílt előttem melegséggel öntötte el a szívemet. Ezek szerint engem nem tart egy törtető csajnak és megbízik bennem. Több se kellett nekem, felemeltem a fejem és megcsókoltam. Finoman kezdtem csókolni, gyengéden, ami pár pillanattal később már tele volt szenvedéllyel. A forró csók csatánknak a korgó gyomrom vetett véget, legnagyobb sajnálatomra.
-        Úgy hallom valaki éhes – mosolygott rám, mire elpirultam – velem reggelizel? - na ez nagyon jó kérdés.
      Nem lenne túl helyénvaló, de kit érdekel.
-        Persze – bólintottam rá, mire kaptam tőle egy puha csókot, majd hívta a recepciót. Addig kibújtam mellőle, magam köré csavartam a takarót és a fürdő felé vettem az irányt. Beálltam a zuhany alá és folyattam magamra a forró vizet, miközben szépen sorban felrémlettek előttem az éjszaka emlékei. Még mindig nem tudtam elhinni, hogy megtettem. Lefeküdtem vele, pedig tudtam, hogy ez nem jó ötlet. Nagyon nem. Főleg úgy, hogy beleszerettem. Megkímélhettem volna magam egy újabb csalódástól, de én már csak ilyen mazochista vagyok...

Miután végeztem a zuhannyal rájöttem, hogy a ruháim az én szobámban vannak. Így törölközőbe csavarva léptem ki a hálószobába. Rob már nem volt sehol, az ajtó becsukva. Nos mivel mégsem mehettem ki egy szál törölközőbe, ezért kivettem egy inget a szekrényéből. Szerencsére elég nagy volt rám, így nem lógott ki belőle a fenekem. Útra keltem, hogy megkeressem Robot, de amikor kinyitottam a hálószoba ajtót egy ismerőssel találtam szemben magam.

Rob

Fogalmam sincs mi vitt rá arra, hogy meséljek neki arról, hogy mi zajlik le bennem. De úgy éreztem tudnia kell, hogy az irántam táplált érzéseit nem leszek képes viszonozni. Többé már nem. Talán ha hamarabb találkozok vele, akkor máshogy alakulnának a dolgok, de így csak egy szép emlék marad. Felhívtam a recepciót, amíg ő elment zuhanyozni. Nem tudtam, hogy mit szeretne, mert én marha nem kérdeztem meg, így mindenből kértem egy keveset. Hallottam, ahogy csobog a víz a másik szobában és az agyam máris elém vetítette, ahogy Alexa testén végiggördülnek a vízcseppek, bejárva minden egyes porcikáját. Nem sok hiányzott, hogy utána menjek, de az ajtón valaki kopogott, így felkaptam egy alsónadrágot és kimentem ajtót nyitni. Először azt hittem, hogy a reggelit hozták fel ilyen gyorsan, de aztán legnagyobb döbbenetemre egy nem várt személy állt előttem.
-        Boldog új évet Rob – ölelgetett meg
-        Neked is Steph – tessékeltem beljebb – Hogy kerülsz ide? Azt hittem a családoddal leszel.
-        Így is volt, de tudod, hogy a munka sosem áll le. - húzta el a száját.
-        Csak azt ne mondd, hogy mára is be vagyok osztva – huppantam le a kanapéra.
-        Nem, még pár napig semmi dolgod sincs, pihenhetsz. Viszont hoztam neked egy forgatókönyvet és szeretném ha megnéznéd. Művészfilm lesz, gondoltam tetszene neked.
-        Köszi, majd elolvasom – ásítottam egyet.
-        Látom még fáradt vagy. Ne haragudj, hogy ilyenkor zavarlak, de azt hittem, hogy... Mi ez a zaj?
-        Milyen zaj? - adtam az ártatlant. Ha rájön, hogy Alexa van itt, megint ki fog akadni.
-        A vízcsobogás. Van nálad valaki? - vigyorgott rám.
-        Ami azt illeti, van – szántottam végig a kócos hajamon
-        És ki az? Ismerem? Remélem nem valami lotyót hoztál ide, aki majd fut az újságokhoz kiteregetni a szennyest – nézett rám gyanakvóan.
-        Igen, ismered – vallottam be neki. Közben csend lett odabent, gondolom Alexa végzett a zuhannyal.
-        És ki az? Kristen? - cinkosan rám nézett. Mi? Honnan a fenéből szed ekkora hülyeséget? Ám mielőtt válaszolhattam volna, kinyílt a hálószoba ajtaja. Tudtam, hogy robbanni fog Steph. - Alexa?? - nézett rám döbbenten.
-        Jó napot Stephanie – szólalt meg félszegen Lexi.
-        Rob most ezt nem mondod komolyan? Azt hiszem, ezt már tisztáztuk a múltkor. - ripakodott rám. - Nem cibálhatsz fel magadhoz holmi nőcskéket csak úgy. Holnap azzal lesz tele a sajtó, hogy Robert Pattinson milyen az ágyban.
-        Már elnézést, de én is itt vagyok – szólalt meg keményen Lexi. - És nem vagyok holmi nőcske. Minek néz engem? Egy pénzéhes ribancnak?
-        Ha már itt tartunk igen, pontosan annak. Az ilyen lányok, mint te csak a pénzre hajtanak, és arra teszik fel az életüket, hogy mások karrierjét szétcibálva jussanak előrébb! De én ezt nem fogom hagyni aranyom.  Mondd meg, hogy mennyit kérsz azért, hogy békén hagyd Robertet?
-        Hogy mondta? - szaladt fel egy oktávnyit a szépségnek a hangja. Nem csodálom én is csak néztem Stephre, ezt mégis hogy gondolta?!
-        Pontosan úgy, ahogy hangzott. Szóval? 5000 $ elég lesz? Tudod mit? Adok neked 10000$-árt ha most rögtön összeszeded a cuccodat és elmész innen.

Nem hittem a fülemnek. Most tényleg le akarja fizetni Lexit?? Nem tudom mi baja van vele, de nem engedhetem, hogy így megalázza.
-        Steph mi ütött beléd? Ezt te se gondolhatod komolyan.
-        De Robert, teljesen komolyan gondolom. Ezzel megelőzhetünk egy sor problémát.
-        Ne fáradjon, mert ma úgy is visszarepülök Magyarországra. A pénzét pedig tartsa meg. - fordult vissza a hálóba Alexa, így ketten maradtunk az ügynökömmel.
-        Stephanie neked elment az eszed. Mégis, hogy mondhattál ilyeneket? Alexa egy tisztességes lány és soha nem menne a médiához.
-        Látom teljesen elvette az eszedet – csóválta meg a fejét – Attól mert jó volt vele az éjszakád, még ugyanolyan mint a többi. Gondolom leitatott és rád mászott, ahogy szokták.
-        Nem, ebben nincs igazad. Én ugyanúgy akartam, mint ő – rivalltam rá – de nem is értem minek magyarázkodom neked. Ez az én életem és azt csinálom, amihez kedvem van.
-        Nincs igazad Rob! Mert ha zűrbe keveredsz nekem kell kihúznom onnan! Szóval igenis van beleszólásom a dolgaidba. Te is tudod, hogy úgy szeretlek mintha a fiam lennél – simította a kezét a karomra – pontosan ezért kell, hogy megvédjelek.
-        Mégis mitől? Nem egy sorozatgyilkossal töltöttem az éjszakát, hanem egy aranyos, normális lánnyal. Lehet, hogy neked más elképzeléseid vannak róla, de én töltöttem vele sok időt és nem te. Szóval azt hiszem, kicsit jobban ismerem nálad. - lehet, hogy nem kellett volna ilyen hangnemmel beszélnem vele, de nem tudtam lehiggadni. Megértem, hogy óvni akar még a széltől is, de már felnőtt vagyok az istenért. Hagy döntsem már el, hogy mivel cseszem el az életemet.
-        Látom most úgy se tudlak meggyőzni – sóhajtott – inkább elmegyek, de légy szíves gondold meg, hogy mit teszel, jó? - ölelt meg – ha bármi van hívj.
-        Rendben. Szia Steph – csuktam be mögötte az ajtót, majd Lexihez indultam a hálóba.

Alexa

Mégis mit képzel magáról ez a nő?! Minek néz engem? Jó tudom, hogy minek, hiszen kifejtette. Egy hárpia! Nem tudom, hogy Rob, hogy képes elviselni. Nem is ismer, de már elítél. Ezt úgy utálom. Legszívesebben behúztam volna annak a nőnek! - fortyogtam magamban, miközben fel-alá járkáltam a hálóban. Csak azért nem mentem még el, mert nem akartam egy szál semmiben a hotel folyosóján flangálni. A mobilom vajon hol lehet? Körülnéztem a szobában, de nem láttam sehol. Nagyszerű kint van a nappaliban! Most nem megyek ki, mert akkor tuti elvesztem a fejem. Szerencsémre pár perc múlva Rob lépett be a szobába.
-        Ne haragudj Steph miatt. Nem tudom mi ütött belé. Küldetésének érzi, hogy megóvjon engem – mosolygott rám, de ezzel most nem ér el nálam semmit.
-        Mégis, hogy képzelhet ilyeneket rólam? Nem tűröm el, hogy mások sértegessenek! - keltem ki magamból.
-        Sajnálom, tényleg nem tudom, mi baja lehet veled. Bár az igazat meg vallva nem csodálom, hogy kételkedik. Elég rég van a szakmájában és találkozott már egy s mással.
-        Az lehet, de én akkor sem vagyok egy „pénzéhes ribanc”! Nem tudom, hogy jön ahhoz, hogy így sértegessen. Lehet, hogy a szakmájában nagy ásznak számít, de ez engem pont hidegen hagy és... - már nem tudtam befejezni a mondandómat, mert Rob fogta magát és elhallgattatott egy csókkal. Próbáltam ellenállni, de nem hagyta, a kezei bilincsként tartották az arcomat. Végül feladtam a küzdelmet és csak élveztem, ahogy a nyelve körbejárja az enyémet. Pár pillanattal később zihálva váltunk el egymástól.

Felnéztem rá és a ragyogó szürkés szemeivel találtam szembe magam. Észre se vettem, hogy a kezem a nyaka köré fonódott idő közben, az övé pedig a derekamon pihent. De nem, most nem lehetek gyenge.
-        Ezt ne csináld többet – bontakoztam ki a karjai közül
-        Micsodát? - kérdezte, mintha nem tudná mire is céloztam.
-        Tudod te nagyon jól. Nem támadhatsz le csak így...
-        De elértem a célomat vagy sem?
-        El, de tisztességtelen eszközzel! Hol ebben a kihívás? - csaptam a mellkasára és kibontakoztam az öleléséből. - Nem láttad a mobilomat? - kiáltottam vissza már a nappaliból
-        Gondolom a táskádban van, a táskád pedig a fotelben megtalálod – jött utánam.
-        Köszönöm – motyogtam, de nem igazán figyeltem rá, mert a telefonomon várt egy pár üzenet és nem fogadott hívásból is akadt egy pár.

Válaszoltam mindenre és még Lorit is felhívtam. Természetesen be kellett számolnom neki mindenről, ami a bulin történt. Ki volt ott, kivel beszélgettem, kiket ismertem meg, milyenek a srácok, mi történt az éjjel velem és Robbal… Hát igen ennél a résznél kicsit megakadtam. Elmondjam vagy ne mondjam neki, de nem hagyott választási lehetőséget, túl jól ismer, tudta, hogy valamit rejtegetek. Így nem volt más választásom elmeséltem neki mindent. Igen mindent, mégis csak a legjobb barátnőm. Kivel kéne ezeket megbeszélnem, ha nem vele?-        Sztriptíz? – nevetett a vonal túloldalán – tuti nem vettél be semmi drogot az éjjel?
-        Tudom, számomra is hihetetlen. Nem tudom mi vitt rá erre… - ráztam a fejem.
-        És akkor most együtt vagytok vagy mi? – hallottam a lelkesedést a hangjában. Együtt lennénk?
-        Nem hiszem, nem tudom. Ez… túl bonyolult.
-        Mi ezen a bonyolult? Tetszel neki, neked is ő, akkor meg mi a probléma? Fiatalok vagytok élvezzétek az életet! És nem utolsó sorban egymást.
-        Lori! – szóltam rá. Az én szexéhes barátnőm, de imádom.
-        Szóval?
-        Szóval azt mondtam neki, hogy szeretem – beharaptam az alsó ajkam, mint aki rosszban sántikált
-        ÚRISTEN!! – visított, így kénytelen voltam eltartani a telefont a fülemtől. Le kéne erről szoknia.
-        Lori ezt még Rob is meghallotta. Halkabban légyszi, szétrobban a fejem.
-        Bocsi. És ő erre mit mondott? – a lelkesedése az egekben volt.
-        Hát igazából azt mondta, hogy ezt ő nem tudja viszonozni – vált a hangom szomorkássá. Nem tagadom, hogy nem estek rosszul a szavai.
-        Istenem tipikus pasi…De azért jól vagy?
-        Persze, semmi baj- próbáltam összeszedni magam
-        Szóval csalódtál, megint… Jajj szivem te mindig a legjobb pasikat fogod ki. Ha most ott lennék tuti beülnék egy kocsmába és az összes hülye lúzerrel meghívatnánk magunkat egy italra. Mint régen, emlékszel?
-        Naná – mosolyogtam, ahogy megelevenedett előttem az emlék – szegény pasik, szerintem mindegyik meg volt róla győződve, hogy majd az ágyunkba fekhetnek – nevettem.
-        És az arcuk, istenem milyen csalódottak voltak, mikor közöltük velük, hogy mi most lelépünk és igen együtt vagyunk, mert a pasik mind disznók és inkább egymás társaságát keressük – kacagott ő is. Lori és az őrültségei, mindig kitalál valamit. – tudod mit? Ha hazajöttél, meglátogatunk egy pár új helyet. Tényleg mikor jössz vissza? – mikor is? Gőzöm nem volt. A reggeli veszekedés után úgy volt, hogy még ma visszarepülök és a jegyem is mára szólt azt hiszem.
-        Azt hiszem még ma.
-        Csak hiszed? Felőlem maradhatsz, csak kérlek ne nagyon vesd bele magad érzelmileg a dolgokba és vigyázz a szépfiúval – már késő…
-        Jól van, majd hívlak, hogy mikor érkezem. Vigyázz magadra banya!
-        Én mindig vigyázok. Puszi – és meg is bontotta a vonalat. Vigyorogva bámultam a kijelzőt. Annyira bolond tud lenni és annyira hiányzik már. Mikor megfordultam Rob vigyorgott rám.
-        Mi az? – mosolyogtam én is
-        A barátnőddel beszéltél ugye? – bólintottam – sejtettem. Mikor ő szóba kerül mindig olyan vidám vagy.
-        Hát Lori a legjobb orvosság mindenre. Egy igazi energiabomba.
-        Gyere, ülj le. Mindjárt itt a reggeli – invitált az asztalhoz Rob. Pár perc múlva a szobaszerviz megérkezett és szó szerint betolták a lakomát.
-        Azt hiszem ez egy kicsit sok lesz. Ennyire azért nem vagyok éhes.
-        Nem igazán tudtam, hogy mit szeretnél, úgyhogy mindenből rendeltem – vonta meg a vállát.

A reggelit csendben fogyasztottuk el. Néha egymásra pillantottunk és csak néztük egymást. Folyton elveszek azokban a szemekben, magukba szippantanak és fogva tartanak. Vajon mi járhat most a fejében? Kíváncsi vagyok, mit gondolhat rólam. Biztos egy cafkának tart, hiszen alig ismerjük egymást és máris az ágyban kötöttünk ki. Nem tehetek róla, iszonyatosan vonzódom hozzá és az éjszaka… fantasztikus volt.
-    Min gondolkodsz? – térített magamhoz a kérdés
-    Mi? Ja semmin, nem érdekes – mosolyogtam
-    Nem jól hazudsz, tudsz róla? Elpirultál – a francba észrevette. Most mégis mit mondjak neki?
-   Csak az éjszakára gondoltam – vontam vállat. Ó anyám, nagyon zavarban vagyok. De ahogy látom ő is elmosolyodott.
-   Hát akkor nem csodálom, hogy elpirultál. Gyere ide – nyújtotta ki a kezét. És én tettem, amit mondott, fel álltam és oda sétáltam hozzá.

Legnagyobb meglepetésemre lerántott az ölébe. Az ing, ami rajtam volt felcsúszott a combomon és épp hogy takarta a fenekemet. Az arca olyan közel volt hozzám, hogy ha akarom simán megcsókolom. A karomat a nyaka köré fontam, míg az ő átkarolta a derekamat és a combomat cirógatta. A szívem újra rá kapcsolt, és a szikrák megint pattogtak közöttük. Vártam, hogy megcsókoljon, de helyette megszólalt.
- Lexi, itt maradnál velem még pár napig? – hát ez elég váratlanul ért és csak pislogtam rá. Menjek vagy maradjak? Melyik a helyes döntés? Hogyan tovább? Sajnos a választ egyetlen kérdésemre sem tudtam.