10. fejezet - Búcsú

Sziasztok babák!

Meghoztam a 10. részt. Úristen már a 10. rész! Tudom, hogy ez nem nagy dolog, de számomra hatalmas. Köszönöm, hogy vagytok nekem <3 szeretlek titeket. Ez a rész az eddigi leghosszabb. Remélem ezzel egy kicsit kárpótollak titeket, amiért ennyit kések állandóan. Nem olvastam át, úgyhogy előre is bocsi az esetleges elgépelésekért. Na befejezem a fecsegést. Jó olvasást.

pusszancs, Nic

Rob
Alexa és Stephanie egymást nézték. Szerintem mindketten meglepődtek, hogy a másikat itt találják. Kezdett beállni az a bizonyos kínos csend, így gyorsan bemutattam őket egymásnak.
- Alexa ő itt Stephanie Ritz, az ügynököm. Steph ő pedig... - a francba a vezeték nevére nem emlékszem. Megint jól befürödtem, de Alexa kapcsolt és inkább bemutatta saját magát.
- Alexandra Bíbor – nyújtotta a kezét, de Stephnek nem állt szándékában viszonozni a gesztust. Inkább tovább méregette Alexát.
- Nagyon jól tudom, hogy ki vagy te. Azt hiszed nem néztem utánad mielőtt egy légtérbe engedtelek volna Robbal? - nem kicsit lepődtem meg a kirohanásán. De az még jobban lesokkolt, hogy kutakodott Alexa életében. Nem gondoltam volna, hogy ilyenekre képes. Mégis mi a fenének csinálta ezt? Én egyáltalán nem ilyennek ismertem. Fogalmam sincs mi ütött belé. És miért ilyen ellenséges Alexával szemben? Már semmit sem értek. Sok időt nem hagyott, hogy ezen gondolkozzak.
- Rob mondd, hogy nem miatta mondtad le az interjúidat! - egy árva szót se tudtam kinyögni. Még sose láttam ilyennek. Mindig kedves volt mindenkivel. - Ezt nem hiszem el! - kezdett el járkálni.
- Azt hiszem jobb, ha én most megyek – szólalt meg Alexa és már indult is el a cuccáért. Nem, most nem mehet el! Még nem! Valahogy meg kell állítanom. Nem gondolkoztam egy percig sem. Utána mentem.
- Alexa várj – fogtam meg a karját – nem menj még el.
- Nem hiszem, hogy jó ötlet lenne ha itt maradnék. - kezdte félszegen
- Na igen ebben egyetértünk – szólt közbe Steph
- Gyere – húztam magam után. Egyenesen a hálóba vittem, majd becsuktam az ajtót. Nem akartam, hogy Steph hallja mit beszélünk és megint közbe vágjon. - Nézd sajnálom Steph viselkedését. Nem tudom mi ütött belé.
- Semmi gond. Nyilvánvalóan nem kedvel. Erről nem te tehetsz. És igaza van. - igaza? Ezt most nem igazán értettem.
- Mégis miben?
- Abban, hogy haragszik. Miattam nem kellett volna lemondanod az interjúidat. És ha tudom, hogy ezt tervezed, akkor el se jöttem volna veled – nem mondom, hogy nem estek rosszul a szavai, de aztán megértettem. Nem akarta, hogy bajba kerüljek miatta. Azt hiszem nála önzetlenebb lánnyal még nem találkoztam.
- Köszönöm
- Mégis mit? - hangosan is kimondtam volna? Na most mit mondjak neki? Nem akarok túl érzelgősnek tűnni.
- Azt, hogy mégis eljöttél velem. Nézd nem akarom, hogy elmenj. Itt maradnál, amíg megbeszélem a dolgokat Steph-el?
- Én...nem is tudom – erősen vacillált. Bevetettem az utolsó fegyveremet is abban bízva, hogy maradásra bírom.
- Kérlek – fogtam meg a kezét. Egy pillanatig a kezünket nézte, majd felnézett rám.
- Rendben – tudtam, hogy ez bejön.
- Köszönöm – mosolyogtam rá – csak egy perc az egész.
- Oké, menj csak nyugodtan.

Kiléptem a szobából és becsuktam az ajtót. Amikor megfordultam egy dühös Stephanie-val találtam szembe magam.

Alexa
Nem sokáig ácsorogtam a teraszon, de azt tisztán hallottam, hogy Rob felkapta a vizet. Hogy min azt nem tudom. Eléggé szigetel ez az ajtó. Azt viszont tisztán láttam, hogy Stephanie Ritz van itt. Mit keres itt? Rob egyszer sem említette, hogy az ügynöke is elkísérte. Mondjuk nem sok közöm van hozzá. Pár pillanat múlva úgy döntöttem ideje bemenni, mielőtt ide fagyok. Mikor kinyitottam az ajtót meg se hallották, én viszont elkaptam Steph kérdését. Ez jó belépő lesz- gondoltam.
- Én volnék – mosolyogtam rá kedvesen, de az ő arcán inkább a meglepettség jelent meg, aztán a düh követte.

Fogalmam sem volt miért dühös rám. Rob illedelmesen bemutatott minket egymásnak. Nyújtottam a kezem Stephanie-nak, de nem fogadta el. Oké, nem kedvel. Ez nem baj. Nem lehet mindenki mindenkinek szimpatikus. Ezt még elnéztem volna neki, de amiket utána mondott feldühített. Mi az, hogy kutakodik az életemben? Mi köze hozzá? Nem hiszem el, hogy leellenőrizett. Mintha valami terrorista lennék, aki Rob életére tör. Kezdett betelni az a bizonyos pohár. Jobbnak láttam, ha eltűnök mielőtt olyat tennék, amit később megbánok.
- Azt hiszem jobb ha én most megyek – minél hamarabb el akartam hagyni a szobát, de persze miért is ment volna simán.
Rob utánam indult és megállított. Próbáltam meggyőzni, hogy nem igazán jó ötlet, ha maradok -  amit Stephanie is megerősített -, de nem nagyon hatotta meg. Behúzott maga után a hálószobába és ránk zárta az ajtót. Nem mondom, hogy nem futott át az agyamon egy-két őrült gondolat, de sokáig nem kalandozhattam el, mert Rob mentegetőzni kezdett Steph miatt. Rendes dolog volt tőle, hogy védeni próbálja, de feleslegesen. Teljesen érthető, hogy haragszik. Sőt én is haragszom. Miért nem mondta, hogy dolga van? Ha tudom, akkor biztos nem engedem, hogy velem töltse a napot ahelyett, hogy a munkájával foglalkozna. Teljesen meghibbant, hogy miattam képes volt ezt tenni. Oké be kell vallanom, hogy jól esett, de ezt akkor sem teheti meg. Ezt neki is kifejtettem, de azt nem nagyon értettem, hogy mit köszön meg ezen. Aztán minden világossá vált. Még ő hálálkodik nekem, hogy vele töltöttem a napot. Inkább nekem kéne, hogy egyáltalán ember számba vett.

És akkor jött a kérdés, amire nem számítottam. Menjek vagy maradjak? Végül is minek maradnék? Már így is elég nagy galibát okoztam. És Rob úgy se lesz itt. Mit csinálnék itt egyedül? Ráadásul ki tudja mikor jön vissza? Nem szándékozom itt ücsörögni arra várva, hogy mikor engedi meg neki Steph, hogy visszajöjjön. Nem maradok – határoztam el magam. Mielőtt megszólalhattam volna Rob megfogta a kezem. Istenem azok a művész kezek. Kezdtek feltörni azok a különös érzések, amiket mindig kivált belőlem egyetlen érintésével. Csak a szemébe ne nézz Alexa! Késő. Éreztem magamon a pillantását és muszáj volt felnéznem rá. Eddig tartott az elhatározásom. A tekintete fogva tartotta az enyémet és én elvesztem a szürkés forgatagban. Mint akit elvarázsoltak, úgy éreztem magam. Nemet akartam neki mondani, mégis az ellenkezője hagyta el a számat. Amikor magamra hagyott még mindig a bezárt ajtót bámultam. Kellett pár pillanat mire magamhoz tértem. Hihetetlen, hogy egyetlen pillantásával rá tud venni szinte bármire. Ez ijesztő.

Miután sikerült felocsúdnom az előbbi kábulatból, körbe pillantottam a szobán. Hát az tisztán látszik, hogy Rob nem a rendrakásról híres. Mindenütt ruhák hevertek, az éjjeli szekrényen egy könyv pihent, az ágynemű össze-vissza. A szobából nyílt egy fürdőszoba. Oda nem merészkedtem be. Ki tudja mit találnék ott. Ahhoz képest, hogy második napja van itt elég nagy a rendetlenség. Nem is tudom mit vártam, elvileg pasiból van. Leültem az ágy végére és tovább kémleltem a szobát. A tekintetem megakadt az egyik fotelnél. Ott hevert a gitártokja. Imádtam a gitárokat. A hangjuk teljesen elbűvölt. Egy gitárral bármilyen érzést ki tudsz fejezni és szakavatott kezekben csodákra képes vele az ember. Felálltam és odasétáltam. A kezemmel végig simítottam a fekete tokon. Hirtelen ezernyi apró emlék lebegett a szemem előtt. Először elmosolyodtam rajtuk, de amikor tudatosult bennem, hogy ez már a múlt, elszomorodtam. Az utolsó éjszakánkon játszott nekem Ő, akiért az életemet is oda adtam volna.  Mielőtt tovább süllyedtem volna az emlékeimben, kintről kiabálás hangjai szűrődtek be. Közelebb húzódtam az ajtóhoz. Stephanie volt az, aki kiabált és ha jól hallottam, akkor megint én voltam a téma. Kezdtem nagyon nem kedvelni ezt a nőt. Nem értem mi baja van velem. Tudtommal nem ártottam neki. Elítél pedig nem is ismer. Itt egyedül nekem lenne jogom mérgesnek lenni. És azok után amiket hallottam az is voltam. Elég volt. Most megyek ki és megmutatom neki a harcos Alexát. Nyúltam is a kilincsért, aztán megtorpantam, ugyanis Rob a védelmemre kelt. Ez volt Stephanie szerencséje. Visszasétáltam az ablakhoz és kitártam. Reméltem, hogy a friss hideg levegő lehűti egy kicsit az indulataimat.

Rob
- Robert megmagyaráznád ezt az egészet? Nem hiszem el, hogy a munkád elé helyeztél egy kis rajongó fruskát! - kelt ki magából Steph megint
- Lehiggadnál egy percre? És ha kérhetném ne olyan hangosan.
- Félsz, hogy meghallja a kis ”barátnőd”, hogy mit gondolok róla? Helyes. Jobb ha tudja, hogy miatta vesztettél egy csomó pénzt. Szerinted ki fizette az újságírók repülő útját? Természetesen mi, ugyanis perrel fenyegetőztek.
- Nem érdekel Steph! Én nem kértem, hogy hozd ide őket. És a pénz már rég nem érdekel ezt te is tudhatnád! - most már én is feljebb emeltem a hangomat.
- Rob én csak neked akarok jót. Nem látod a fától az erdőt. Ez a kis cafka csakis azért van itt, hogy szétrakja neked a lábát és holnap címlapsztori legyen belőle. - na itt szakadt el nálam a cérna
- Mi? Steph, ezt te se gondolod komolyan. Alexa nem olyan és egyébként én hívtam fel a szobámba. Ha tudni akarod neki esze ágába se volt idejönni! Szóval, ha megkérhetnélek ne ócsárold. - na most jól jönne egy cigi. Honnan veszi ezt a hülyeséget. Alexa a legrendesebb lány akivel eddig találkoztam. Sose verne át, ez látszik rajta. Nagyon remélem, hogy nem hallotta Stephanie rágalmait. Bár ezen csodálkoznék. Szerintem még a szomszéd országban is mindenki jól hallotta.
- Úgy látom hiába beszélek neked. Máris az ujja köré csavart ez a lány. Nézd nem érdekel, hogy mik voltak a terveid vele, de neked akkor is el kell most jönnöd velem. És erről nem vitatkozok tovább. Már így is késében vagyunk. Kint megvárlak. - Mielőtt bármit mondhattam volna, már kint is volt a szobából.

Azt hiszem nincs más választásom, mint elmenni azokra a hülye interjúkra. Ezt nem hiszem el. És most mit csináljak Alexával? Elküldeni nem akarom, de azt se akarom, hogy itt várjon és unatkozzon, amíg visszaérek. Stephanie-nak is a legjobbkor kell betoppannia. Akkor is maradásra bírom. Nem hagyhatom, hogy csak úgy elsétáljon. Igen ezt fogom tenni – határoztam el magam és benyitottam a hálószobába. Alexa a kitárt ablaknál ácsorgott és mélyeket lélegzett. Ez nem jelent jót, azt hiszem. Észre se vette, hogy bejöttem így ráköszöntem.
- Szia – felém fordult és elmosolyodott – Jesszus te nem fagytál még meg? Minek állsz ott a hidegben? - oda mentem és bezártam az ablakot. Remek teljesen kifagyasztotta a hálót.
- Én csak... kellett a friss levegő. Ne haragudj, hogy jégvermet csináltam a szobádból.
- Nem haragszom – na jó egy kicsit haragudtam – És miért kellett a friss levegő? - bár sejtettem, hogy miért. Vett egy nagy levegőt, de nem mondott semmit. Én ekkor már tudtam, hogy mit akar mondani. - Hallottál mindent igaz?
- Igen – bólintott – nézd én megértem, hogy Stephanie mérges rám, de csak azért nem mentem ki és... - kicsi szünetet tartott-  vágtam vissza, mert te megvédtél. Különben nem tudom mi lett volna. Valamivel le kellett hűtenem magam. - egyre jobban tetszik ez a harcias énje. Azért megnéztem volna, ahogy Stephanie-t helyre teszi. Bármennyire szeretem is őt. - Köszönöm.
- Mégis mit? - gőzöm nem volt mire gondolkoztam
- Hogy kiálltál mellettem – sütötte le a szemét
- Persze, hogy kiálltam. Nagyon szeretem Stephanie-t, de most túl messzire ment. Tudom, hogy te rendes lány vagy és nem érdemled meg, hogy így beszéljenek rólad. - mosolyogtam rá mikor végre felnézett rám.

Egy kicsit elpirult és milyen jól áll neki. Ettől még szebb lett az arca. Pont olyanná vált, mint ott a lépcsőházban, amikor megcsókolt. Önkéntelenül is elkalandoztam az ajkai felé. Bár még egyszer megízlelhetném. Erre még ráérek. Előbb közölnöm kell vele a rossz hírt.
- Bármennyire is nem szeretnék, de most el kell mennem. Nem tudtam meggyőzni Steph-t.
- Értem. - mondta kissé szomorkásan. Ez jó hír. Legalább most már tudom, hogy ő is velem akarta tölteni a nap hátralévő részét. - Akkor én nem is tartalak fel tovább. Megyek mielőtt az ügynököd kitekeri a nyakam. - és már megint indult a cuccaiért. És most jön a nehezebbik része a dolgoknak. Rávenni, hogy maradjon. Már épp a kabátját készült felvenni.
- Alexandra várj egy kicsit. Tudom, hogy önzőség, amit most kérni fogok, de szeretném, ha maradnál. - megállt a mozdulat közben. Az arcáról nem tudtam leolvasni semmit, mert háttal állt nekem.
- Rob minek maradnék? Te elmész és kitudja mikor jössz vissza és....
- Azért mert szeretném, ha maradnál. - vágtam bele a szavába mielőtt még több érvet felhoz a maradása ellen. - Nézd tudom, hogy nem egy élmény itt ülni egy szobában egész nap. Megígérem, hogy sietni fogok és felhívlak, ha esetleg nem úgy alakulnának a dolgok. Csak kérlek maradj itt. - lassan megfordult és rám nézett. Nem tudom mit láthatott rajtam, vagy mi győzte meg, de elkezdte levenni a kabátját.
- Rendben itt maradok. Egy darabig, de azt ne várd, hogy rád fogok várni egész nap! Nem te vagy a világ közepe Pattinson – a végét már mosolyogva mondta, ami engem is mosolygásra késztetett.
- Köszönöm és.. - elkezdett csörögni a telefonom. Stephanie. - Sietek ígérem – nyomtam egy puszit az arcára köszönetem jeléül. Na jó nem csak azért. Csak meg akartam érinteni a puha bőrét és magamba szívni a finom illatát. Majd elsiettem mellette és bezártam magam mögött az ajtót.

Alexa
Sikerült úgy ahogy lenyugodnom. Észre se vettem mikor lépett be Rob a szobába. Szegénynek teljesen kifagyasztottam a szobáját. Remélem éjszakára már nem lesz itt ilyen hideg. Úgy tűnt nem haragszik, de az érdekelte, hogy miért akartam megfagyni. Először el akartam hordani mindennek Stephanie-t de aztán meggondoltam magam. Mielőtt bármit is mondhattam volna Rob megelőzött. Szóval ennyire látszik rajtam. Hát akkor nincs más hátra, mint előre. Elmondtam neki mindent őszintén és megköszöntem, amiért kiállt mellettem. Aztán olyat mondott, amitől kellemes érzések jártak át és azt hiszem el is pirultam. Nem is tudja milyen jól esik az, hogy ennyire természetesnek vette kiállni mellettem. És már megint az a mosoly. Nem szabad rá néznem, mert nem tudom meddig bírom még ki, hogy ne vessem rá magam. Ez nem jó. Ez nagyon nem jó így. Badarság, hiszen még csak két napja ismerem. Nem lenne szabad ennyire vonzódnom hozzá. A következő pillanatban már egyáltalán nem vonzott, sőt. Mérges lettem. Igen az lettem. Azt hittem lerendezte a dolgokat Steph-el és végre nyugi lesz, hogy tudunk beszélgetni nyugodtan. Ehelyett közli, hogy el kell mennie. Így már semmi értelme, hogy itt maradjak, ezért kimentem a szobából és elkezdtem öltözni. Rob persze nem hagyta megint. Mindenáron rá akart venni, hogy itt maradjak. És végül sikerült is neki. Ki tudna neki nemet mondani, amikor ilyen kétségbeesetten néz rá? És mindig elkövetem azt a hibát, hogy rá nézek. Pedig már egy párszor megfogadtam, hogy nem teszem. Mielőtt túlságosan elbízta volna magát, hogy rá tudott venni erre, megmondtam neki, hogy nem fogok rá várni örökre. És ezt most komolyan is gondoltam. Nem fogok itt ülni, mint valami hercegkisasszony, aki a toronyban ülve várja, hogy a királyfi eljöjjön érte. Mikor elment még nyomott egy puszit az arcomra és bezárta maga mögött az ajtót. Még percekig ott álltam mint egy szobor.

Mikor feleszméltem nem tudtam mit kezdjek most magammal. Körbejártam az egész lakosztályt megint. Még mindig nem tudtam betelni a szépségével és az eleganciájával. Miután ezzel is végeztem, úgy döntöttem ideje felhívnom kedvenc barátnőmet, mielőtt megeszi a kíváncsiság. Csak kettőt csörgött és már fel is vette.
- Na végre, hogy méltóztatsz felhívni!
- Én is szeretlek és igen jól vagyok.
- Na mesélj, mindent tudni akarok. Egyáltalán hol vagy most?
- Itt vagyok Rob hotelszobájában.
- Hogy hol? Bocsáss meg, de mintha azt hallottam volna, hogy Robert Pattinson szobájában tartózkodsz?!!!
- Igen jól hallottad. Itt sétálgatok a hatalmas lakosztályban.
- Na jó mindent tudni akarok. Egyáltalán, hogy jutottál oda? - és én mindent szó szerint elmeséltem neki. Igen még a csókunkat is, ami lehet nem volt túl jó ötlet, mert egyből kombinálni kezdett.
- Oké összegezzük a dolgokat. Együtt andalogtatok a városban, aztán menekültetek egy rakás újságíró elől és te rávetetted magad és most ott ücsörögsz a szobájában. Ez teljesen egyértelmű szívem.
- Micsoda? Lori ez csak a te agyad szüleménye.
- Alexa ne meséld be nekem, hogy nem vonzódsz hozzá! És valld be, hogy tetszik. Oké ezt nem kell bevallanod anélkül is tudom, hiszen nem hiába vársz rá, ahelyett hogy haza jöttél volna. - a francba. Talán igaza van Lorinak. Vonzódom hozzá ez kétségtelen és elég jóképű, és vicces és... Úristen lehetséges, hogy beleestem? De hát ez lehetetlen.
- Lori kérlek fejezd be. Vonzódom hozzá? Igen. Tetszik? Igen. De kinek nem? Tudtommal te is oda vagy érte és még kitudja hány százezer nő. Ez nem jelent semmit.
- Igen ez is igaz, de te már megismerted valamennyire. Nem csak a külsőségeket látod. És ismerlek. Nem szoktál csak úgy lesmárolni srácokat. -ez elgondolkodtatott.
- Oké lehet, hogy igazad van...
- Nekem mindig, ezt már tudhatnád.
- De ebből nem lesz és nem is lehet semmi, úgyhogy itt zárjuk le a témát jó?
- Te tudod szívem, de én a helyedben...
- De nem vagy a helyemben! És én nem te vagyok!
- Oké nyugi. Felejtsük el. Inkább azt mondd meg meddig fogsz rá várni?
- Jajj Lori nem tudom! Kérlek, nem beszélhetnénk másról? Mi a helyzet otthon? Anyu nem kérdezősködött még? - és ebben a pillanatban valaki kopogott az ajtón.
- De igen és..
- Várj egy picit, valaki kopogott. - fogalmam sem volt ki lehet az. Talán nem tudják, hogy Rob már nincs itt? Odamentem az ajtóhoz és kinyitottam. Egy fiatal pincér állt előttem.
- Jó napot kisasszony. Mr. Pattinson megkért, hogy ezt hozzam fel magának. - szélesebbre tártam az ajtót, amíg betolt egy kis kocsit.
- Öhm... köszönöm – mosolyogtam rá. Hát ilyenkor illene adnom neki némi borravalót azt hiszem. Indultam a táskámért, de a pincér megállított.
- Ne aggódjon kisasszony, Mr. Pattinson már gondoskodott mindenről. Viszontlátásra.
- Viszlát. - nem tudtam hova tenni az imént történteket. Ó Lori meg vár a telefonban.
- Itt vagyok.
- Ki volt az? Rob itt felejtett téged? - nevetett
- Nem te ökör. Egy pincér volt és képzeld Rob küldött nekem egy üveg pezsgőt meg gyümölcsöket. Kártya is van hozzá.
- Na mire vársz még, olvasd fel. - izgatottan nyitottam szét a kis kártyát.
- ”Kárpótlásul az elvesztegetett idődért. Sietek. Rob”
- Hát nem valami nagy költő az már biztos. - szólalt meg gúnyosan Lori.
- Ne mondj már ilyeneket! Kedves gesztus tőle. - mosolyogva olvastam el még egyszer azt a pár szócskát. Nem gondoltam volna, hogy ilyesmi az eszébe jut.
- És ebből látszik, hogy totál odavagy érte – sikerült a barátnőmnek kizökkentenie mielőtt még zagyvaságokon gondolkodnék.
- Már megint itt tartunk? Tudod mit? Inkább most leteszlek. Nincs kedvem hallgatni a hülyeségeidet. - nem igaz, hogy nem képes leszállni erről a témáról.
- Jó oké, befejeztem. De te is tudod, hogy nekem van igazam.
- Szia Lori – fogtam és kinyomtam a telefont. Egyszer a sírba visz ez a lány. De nem tehetek róla, még így is szeretem. Tiszta lökött. Nem tudok rá sosem haragudni.

Már órák óta vártam és vártam és vártam. Rob még sehol. Még csak nem is telefonált. Úgy döntöttem, ha már hozatott nekem pezsgőt akkor iszok egy-két pohárral. Egy kicsit elragadtattam magam és az egy két pohárból rövidesen egy egész üveg lett. Mikor kiürült az üveg, akkor döntöttem el, hogy ideje méltóságteljesen távoznom. Megpróbáltam felállni, de azzal a lendülettel vissza is huppantam. Azt hiszem kicsit a fejembe szállt az ital. Na jó talán még egy kicsit maradhatok. Csak addig, amíg elmúlik egy kicsit a szédülés. Mekkora hülye vagyok. Kellett nekem ennyit magamba öntenem. Ez is mind csakis Robert miatt van. Miért várakoztat meg ennyire? És miért küldte azt a nyamvadt pezsgőt? A válaszokat már nem kaptam meg, mert a szemhéjam elnehezült és én alá merültem az álmok tengerében.

Rob
Mikor kiléptem a folyosóra láttam, hogy Steph már a liftnél vár. Elég mérges volt, de ez most egy cseppet sem érdekelt. Csak minél hamarabb túl akartam esni a ”kötelességeimen”. Beszálltunk a liftbe és egyikünk se szólalt meg. Jobb is volt így. Nem volt kedvem megint veszekedni. A recepcióhoz érve eszembe jutott, hogy küldök Alexának egy üveg pezsgőt. Ha már egyedül van legalább kicsit érezze jól magát. Persze tudtam, hogy ez kevés lesz a kiengeszteléséhez, de majd csak kitalálok valamit. A szálloda előtt megint letámadtak a paparazzik, de most még ezen se tudtam felhúzni magam. Gyorsan kocsiba pattantunk és már száguldottunk is az első helyszín felé. Steph nem viccelt, amikor azt mondta ide hozatta az újságírókat. Nem egy interjút szervezett meg nekem, hanem vagy tizenegyet. Néha komolyan elgondolkozom azon, hogy miért kell mindent egy napra betervezni. A harmadik interjúnál már nagyon untam az egészet és elegem lett. Mindig ugyanazok a hülye kérdések, amikre már százszor válaszoltam, vagy amikre nem válaszolhatok. Nem értem, hogy nem unják még a Robstenes témát. Úgy se mondok semmit. Nem mondhatok semmit. Kész. Besokalltam.
- Stephanie nekem elég volt ennyi. Nem megyek több interjúra. Fáradt vagyok. Vissza szeretnék menni a szobámba.
- Rob ugyan már. Csak is azért akarsz vissza menni, mert ott van az a kis cafka. - elég csúnyán nézhettem rá, mert kijavította magát. - oké, akkor nő. Régebben nem voltál ilyen. Most pedig elég, ha feltűnik egy új hús az étlapon és te teljesen elveszted a fejed.
- Régebben nem szerveztél meg nekem ennyi interjút egy napra.
- Sajnálom, de még velem kell tartanod egy két helyre.

Ennyit erről, hogy hamar végzek. Már este nyolc is elmúlt mire közölte velem a drága ügynököm, hogy végeztünk. Persze még megkért, hogy vigyem el abba az étterembe ahol Alexával voltunk. Tudtam, hogy mire megy ki a játék. Nem akarja, hogy visszamenjek a hotelbe. Pedig minden vágyam ez volt. Még magamnak is féltem bevallani, de hiányzott Alexa társasága. A piszkálódásai, a nevetése, ahogy elpirul... Nem. Miket beszélek? Mint egy szerelmes tini, úgy áradozok erről a lányról. Ezt azonnal be kell fejeznem. Nem lehet köztünk semmi. Na jó talán egy csók még belefér. Az egész vacsora alatt ezen gondolkoztam. Hogy tudnám elérni, hogy újra nekem essen olyan szenvedéllyel mint ott a lépcsőházban. Én biztos nem fogom letámadni. Nem akarom, hogy esetleg megijedjen vagy ami még rosszabb visszautasítson. Annyira elmerültem a gondolataimban, hogy már csak azt vettem észre, hogy Stephanie szólongat.
- Rob! Figyeltél rám egyáltalán?
- Persze. - gőzöm nem volt miről beszél. Sőt az igazat megvallva azt sem tudom, hogy a vacsorán mi történt.
- Akkor holnap találkozunk. A gép délelőtt tízkor indul, szóval nyolcra legyél a recepción. És ne késs! - majd ki is szállt az autóból.

Ezek szerint itt vagyunk a hotelnél. Na végre! Mint, akit puskából lőttek ki úgy mentem át az újságírók között. Még odaköszöntem a recepcióra, aztán őrült módjára nyomkodtam a lift gombját. 1,2,3,4,5,6. na végre. Azt hittem már sose érek fel. Izgatott lettem, hogy újra láthatom Alexát. Feltéve, ha még nem lépett le. Kicsit idegesen nyitottam ki az ajtót.
- Szia, Alexa. Megjöttem. - kiabáltam, mert nem láttam sehol. Gondoltam ki ment a teraszra, vagy épp a fürdőben van. De az egy percre se fordult meg a fejemben, hogy itt hagyott. Kimentem a teraszra, be a hálóba, még a fürdőbe is benéztem. Nem találtam sehol. Nem mehetett el.

Felhívom. Igen ez lesz a legjobb. Már épp megnyomtam volna a hívás gombot, amikor felfedeztem, hogy a kanapén fekszik. Nem csodálom, hogy nem válaszolt hiszen alszik. És valószínűleg elég mélyen, mert hiányzik a pezsgős üveg egész tartalma. Nem gondoltam volna, hogy megissza az egészet. De nem bántam, hiszen itt fekszik ez a gyönyörű lány, az én kanapémon. Odasétáltam mellé és leguggoltam. A kezei a hasán nyugodtak, az arca oldalra volt fordulva miközben néhány kósza tincs eltakarta. Kisimítottam az arcából a haját. Annyira szép volt még így is, hogy nem látom azokat a gyönyörű szemeit. Egy pillanatra átfutott az agyamon, hogy megcsókolom, de az nem lenne tisztességes vele szemben. Oké. Mióta vagyok én ilyen? Eddig mindig megszereztem, amit akartam. Most is megfogom, de nem mindenáron. Még percekig figyeltem, ahogy csendesen szuszog, aztán eszembe jutott, hogy elég kényelmetlen lehet neki itt feküdni. Felkelteni nem akartam, így egy megoldás maradt. Bementem a hálóba, megigazítottam az ágyat, majd újra a kanapé mellett álltam. Lehajoltam Alexa fölé és az egyik kezemmel a háta alá nyúltam, míg a másikkal a térdei alá. Óvatosan felemeltem, nehogy felébresszem, de nem nagyon jött össze.
- Rob? - motyogott félálomban
- Igen én vagyok – suttogtam neki
- Visszajöttél? - kezeit a nyakam köré kulcsolta, a fejét pedig a mellkasomba temette. A szívverésem egyből a háromszorosára gyorsult. Úgy bújt hozzám mint egy kiscica. Az illata átjárta minden porcikámat.
- Igen és sajnálom, hogy ennyit kellett várnod. - erre már csak egy hümmögés volt a válasz, majd éreztem, hogy megint egyenletesen szuszog. Visszaaludt.

Lassan lefektettem az ágyba. Támadt egy őrült ötletem. Le kéne vetkőztetnem. Mégsem aludhat farmerban, az elég kényelmetlen. Én már csak tudom. Egy-egy jól sikerült éjszaka után mindig ruhástól eldőltem az ágyban és másnap úgy ébredtem, mint akin átment egy úthenger. Először levettem róla a felsőjét és hálát adtam az égnek, hogy van rajta melltartó. Bár így is elég szexi volt azokban a fekete csipkékben. Miután kigyönyörködtem magam a formás idomaiban óvatosan lehúztam róla a farmerját. Itt feküdt előttem teljes valójában. Egyszerűen gyönyörű volt. Legszívesebben végigcsókoltam volna minden porcikáját. De nem tehetem. Gyorsan betakartam, mert éreztem, hogy a vágyam éledezni kezd odalent. Gyorsan elmentem zuhanyozni, hogy hűtsem a vágyaimat, de a zuhany alatt is láttam magam előtt a tökéletes testét. Itt fekszik az ágyamban egy gyönyörű nő és nem lehet az enyém. Ebbe bele fogok őrülni. Miután már halálra fagytam a víz alatt kimentem a hálóba és csak egy pillanatra néztem oda az ágyamra. Hát nagyon nem kellett volna. Alexa a hasán feküdt és a takaró lecsúszott egészen a fenekéig. Mielőtt megint felszínre törnének a vágyaim kisiettem a szobából és bezártam az ajtót. Megágyaztam a kanapén és lefeküdtem. Az eszembe se jutott, hogy esetleg egy ágyban aludjak vele. Lehet, hogy akkor nem tudnék uralkodni magamon és olyat tennék, ami nem lenne helyes. Másrészről elképzeltem, hogy mit kapnék Alexától, ha ott találna maga mellett reggel. Így is ki lesz akadva valószínűleg. De ezzel ráérek holnap is foglalkozni. A lényeg, hogy itt van és reggel még tudok vele váltani egy-két szót. És hátha teljesül az egyetlen vágyam. Megízlelni újból a mennyek kapuját.

Alexa
Iszonyatos fejfájásra tértem magamhoz. Kinyitottam a szemem és amint felfogtam, hogy mit látok fel is ültem. Ez nem az én szobám. De akkor mégis hol a francban vagyok. Végig pörgettem a tegnapi nap eseményeit és rájöttem, hogy valószínűleg még mindig a hotel szobában vagyok. De hogy kerültem a hálószobába. Ráadásul Rob ágyába? És Úristen, nincsenek rajtam a ruháim. Enyhe pánik lett úrrá rajtam. Nagyon remélem, hogy nem történt semmi olyan. Arra azért emlékeznék. Vagy nem? Ááá fogalmam sincs. És hol van Rob? Ha történt volna valami, akkor itt feküdne mellettem. Egyáltalán mennyi az idő? És hol vannak a ruháim? A pánikom a tető fokára hágott. Nincs más hátra, fel kelek és megkeresem a ruháimat. Sokáig nem kellett mennem, mert megláttam a széken. Hál' Istennek. Legalább nem kell egy száll semmiben kimennem a szobából. Gyorsan magamra kaptam a farmeromat és a felsőmet és kinyitottam a szoba ajtót. Kilestem rajta, de nem láttam senkit. A szobában elég sötét volt, be voltak húzva a függönyök. A telefonomért mentem, hogy megnézzem mennyi az idő és ekkor fedeztem fel Robot a kanapén. Ezek szerint itt aludt végig. Szegénykémnek nem lehetett túl kényelmes tekintve, hogy az egyik keze a földön van az egyik lábával együtt. Csoda, hogy nem esett még le. Nem hagyhatom, hogy így aludjon tovább. A legjobb lesz ha felkeltem. Odasétáltam az ágy mellé és letérdeltem az arcához.
- Rob – szólongattam, de nem reagált. - Rob ébredj – végig simítottam a kissé borostás arcán. Egyből morogni kezdett. - Rob kelj fel és menj be a hálóba – mosolyogtam rajta
- Csak még egy kicsit hagyj aludni. - próbált megfordulni, de ez a hely szűkössége miatt nem igazán sikerült neki. - Biztos, hogy itt akarsz még aludni? - felém fordult és feltornászta magát félig ülő helyzetbe
- Alexa? - szerintem most fogta csak fel, hogy én szólongatom.
- Igen én vagyok és szerintem jobb lenne, ha visszamennél a saját ágyadba. - elég gyűrött volt és a haja össze-vissza állt. Megmosolyogtatott.
- Mi az? Csak nem rajtam mosolyogsz? - bólogattam. - Na szép. Én gálánsan felajánlom neki az egyetlen kényelmes ágyat és ez a hála érte. - most már hangosan kuncogtam.
- Menj feküdj még vissza egy kicsit. Nekem mennem kell. Anyám biztosan halálra izgulja magát miattam. - fel is álltam, hogy össze szedjem a cuccaimat.
- Várj legalább reggelire maradj még.
- Reggelire? Csak azt ne mondd, hogy már másnap van. - megnéztem a mobilomat és tényleg másik dátumot mutatott - Hát ez remek. Nem hiszem el, hogy így elaludtam.
- Ne haragudj, de nem akartalak felébreszteni, ezért inkább bevittelek a hálóba ha nem baj.
- Szóval te vetkőztettél le? – húztam fel az egyik szemöldökömet. Naná, hogy teljesen zavarba jött. Olyan aranyos volt, ahogy elszégyellte magát.
- Igen...az én voltam. De tudnod kell, hogy nem fogdostalak vagy ilyesmi és semmi sem történt. Csak nem akartam, hogy farmerben kelljen aludnod
- Hé nyugi Rob. Tudom, hogy nem történt semmi. És köszönöm, hogy nem hagytad, hogy ruhában aludjak. Szerintem annál szörnyűbb dolog nincs is a világon, mint farmerben aludni. - próbáltam lazára venni a dolgot, de belül nagyon is foglalkoztatott a dolog. Hiszen szinte meztelenül látott!
- Akkor jó, megnyugodtam. Szóval maradsz reggelire? - hát nem igazán akartam maradni. Már így is többet maradtam a kelleténél. - akkor csak egy kávét igyál. Úgy is nem sokára nekem is mennem kell.
- Oké egy kávé még belefér. Most már úgy is mindegy – mosolyogtam. Remélem Lori szólt anyunak, hogy itt vagyok. Nem akartam, hogy halálra aggódja magát és ne aludjon egész éjszaka.

- Rob odasétált a telefonhoz és tárcsázta a szoba szervízt. Most vettem csak észre, hogy nincs rajta póló. Akaratlanul is rajta tartottam a szemem az enyhén izmos felsőtestén. Annyira megkívántam, hogy itt és most letepertem volna. És nem érdekelt volna az sem, ha egy lotyónak tart. Szerencsére – vagyis inkább szerencsémre – letette a kagylót és felém fordult.
- Mindjárt itt lesz a kávé.
- Ok...oké – mosolyogtam. Remélem nem vette észre, hogy bámulom. Azért jobb volna ha felvenne valamit mielőtt közelebb merészkedik hozzám. Mintha csak meghallotta volna a gondolataimat bement a hálóba, hogy rendesen felöltözzön.

Időközben kopogott a pincér az ajtón. Mikor meglátott széles vigyort vett magára. Nem csodálom, hiszen tegnap is ő hozta fel a pezsgőt. Sejtem mikre gondolhatott. Pláne, hogy én ugyanabban a ruhában voltam, mint tegnap és Rob pont ebben a pillanatban jött ki a hálóból. Nem mellesleg éppen a nadrágját gombolta be. Remek. Most az egész szálloda rajtam fog csámcsogni.
- Mi a baj?
- Azt hiszem ma én leszek a téma a hotelben.
- Miért? - neki tényleg fogalma sem volt semmiről.
- Mert tegnap is ez a pincér hozta fel a pezsgődet – amit mellesleg köszönök – és hát kicsit kombinált. Úgy vigyorgott mint ha nyert volna a lottón. És hát az se nagyon segített a dolgokon, hogy te épp a gatyádat gombolva léptél ki a hálóból. - Robból kitört a nevetés – Hé ez nem vicces! Most én leszek a szálló szajhája.
- Ne haragudj – még mindig vigyorgott.
- Oké, akkor én azt hiszem megyek is. Nem vagyok kíváncsi az önelégült fejedre. - na ez hatni fog.
- Ne! Várj! Befejeztem. Ne haragudj tényleg. - na mit mondtam -  És nem hiszem, hogy bárki ezt gondolná rólad. Ha meg mégis akkor ne törődj velük. Egy napig leszel érdekes számukra, aztán holnap majd jön valaki más, akit kibeszélhetnek.
- Hát köszi. Ezzel ki vagyok segítve.
- Gyere, inkább ülj le és idd meg a kávédat.

- Így is tettem. Jó pár percig meg se szólaltunk csak a kávénkat kortyoltuk. Pedig nem is szeretem a kávét, de most nem is nagyon éreztem az ízét. A gondolataim egész máshol jártak. Tudtam, hogy ezek az utolsó perceink együtt. Aztán elmegy és valószínűleg soha többé nem látom. Nem vagyok normális. Úgy beszélek róla, mintha évek óta együtt lennénk. Mégis ez a két nap maga volt a mennyország. Azt hiszem igaza lesz Lorinak. Talán beleestem. De nem lehet. Nekem itt van az otthonom, neki meg a tengerentúlon. Értelmetlen lenne és még egyszer nem fogom ugyanazt a hibát elkövetni. Oké elég volt a buta gondolatokból.
- Mikor indul a géped? - tudni akartam mennyi időm van még. Nem akartam feltartani. Úgy látszik ő is belemerült a gondolataiba mert kis fázis késéssel válaszolt csak.
- Tízkor. Steph lent fog várni a recepciónál nyolckor. - nyolckor? Akkor már nincs több időm.
- Akkor jobb lesz ha megyek. Így is alig marad időd összecsomagolni. - mivel nem szeretek búcsúzkodni ezért gyorsan el akartam menni. - köszönöm a kávét.
- Biztos, hogy máris mész? Még maradhatsz nyugodtan.
- Nem, tényleg megyek. Már így is többet voltam itt, mint terveztem – mosolyogtam rá – köszönöm a tegnapi napot. Nagyon jól éreztem magam. Remélem azért még valamikor ellátogatsz ide.
- Én köszönöm neked, hogy megmutattad a várost. Remekül éreztem magam. Végre kikapcsolódhattam egy kicsit. És biztos lehetsz benne, hogy nem most láttál utoljára – már megint az a mosoly. Direkt csinálja ezt velem.
- Akkor....szia – fordultam az ajtó felé.
- Alexa várj – ragadta meg a karom Rob. Mielőtt azonban bármit is mondhattam volna, már csak azt éreztem, hogy az ajkai az enyémekre tapadnak.

A szívem háromszor gyorsabban vert és kapkodva vettem a levegőt. Olyan vágy járta át a testemet, amilyen még sosem. Most nem érdekelt semmi. A kezeimet a tarkója köré fontam és a lehető legszenvedélyesebb módon viszonoztam a csókját. Mikor a nyelve megérintette az alsó ajkamat, azt hittem ott helyben felgyulladok. Készséggel engedtem utat kutakodó nyelvének és immár a saját táncukat járták a számban. Rob kezei a derekamon pihentek és annyira magához húzott amennyire csak tudott. Mindketten a kifulladásig csókoltuk egymást. Tudtuk, hogy ez lesz az utolsó. A búcsúcsók. Amikor már nem kaptunk levegőt, zihálva váltunk el egymástól. Az egyik kezem a mellkasára helyeztem és próbáltam normál tempóban lélegezni. Több kevesebb sikerrel. Éreztem a tenyerem alatt, hogy az ő szíve is majd kiugrik a mellkasából. Mikor felnéztem rá a szemeiből mérhetetlen vágy sugárzott. Az egyik kezével elengedte a derekamat és végigsimított az arcomon, majd egy lehet finom csók után csak ennyit mondott
- Neked is szia. - majd elmosolyodott.

Ezután már egyikünk se szólalt meg. Lassan elengedte a derekamat és hátrálni kezdtem. Végig tartottuk a szemkontaktust. Egyikünk se tudta levenni a szemét a másikról. De sajnos ennek is egyszer vége kellett, hogy szakadjon, ugyanis elértem az ajtóig. Megfordultam és rá tettem a kilincsre a kezem. Mielőtt kiléptem volna, még hátrapillantottam a vállam felett, hogy még egyszer utoljára az emlékezetembe véssem Rob minden egyes porcikáját. Kiléptem az ajtón és becsuktam magam mögött. Hát ennyi volt – suttogtam magam elé és elindultam vissza a valóságba.