9. fejezet - Váratlan vendég

Sziasztok babák!

Itt az új rész. Előre is elnézést kérek az esetleges hibákért, de most nem olvastam át. Ma nem vagyok a toppon :) Tudom korábbra ígértem, de valami volt a levegőben és egyszerűen nem jöttek a szavak:) Remélem még maradtatok egy páran és olvastok. Nagyon köszönöm azoknak, akik komiztak és pipáltak. Nagyon szeretlek titeket <3

Jó olvasást!

pusszancs, Nic

Alexa
El se hiszem, hogy megcsókoltam. Pedig nem akartam. Tényleg nem. De nem tudtam ellenállni. Valami láthatatlan erő húzott hozzá egyre közelebb. Mégis hálás voltam ennek az erőnek. Hihetetlen érzés volt, ahogy ajkaink lágyan becézgetik egymást. Legszívesebben újra rátapadnék a szájára és kifulladásig csókolnám. Nem Alexa, felejtsd el! Már így is biztos meg van a véleménye rólam.
- Ne haragudj... Én... - próbáltam neki megmagyarázni, hogy miért tettem, amit tettem, de még én magam sem tudtam -  nem tudom mi ütött belém. Nem szoktam ilyet csinálni, csak úgy jött és... - nem engedte, hogy tovább magyarázkodjam.
- Hé, elég! Nem történt semmi, vagyis oké történt, de én nem bánom – nem bánta? Jó igen, azt éreztem, hogy ő is akarta, de azt hittem, hogy kiakad majd, hogy csak úgy rávetettem magam. Ehelyett itt mosolyog. Most még kényelmetlenebbül éreztem magam és szerintem olyan vörös lettem, mint egy jól megérett paradicsom.
- Na gyere menjünk – intett a fejével a kijárat felé és elindult. Az előbbi dolog után kicsit megszeppenve követtem.
- Biztos, hogy elmentek már?
- Mindjárt kiderül – kinyitotta az ajtót és kidugta a fejét – azt hiszem tiszta a levegő. Gyere ott egy taxi! - megfogta a kezem és kihúzott a lépcsőházból. A taxi után kiáltott, mire az megállt és bevárt minket. Egy valamivel nem számoltunk. Sajnos a paparazzik is meghallották, ahogy Rob kiabál, így vissza fordultak a sarkon és megint felénk szaladtak.
- Ó a francba. Siessünk! - és már megint futottunk a taxihoz és amilyen gyorsan csak tudtunk bevágódtunk a hátsó ülésre.
- Indítson!! - kiabáltunk rá szerencsétlen sofőrre angolul és magyarul egyszerre. Erre kitört belőlünk a nevetés. Az autó elindult, mi pedig nevetve hátra dőltünk az ülésen.
- Jesszus ez elég közel volt – még mindig nevettem, miközben próbáltam levegőt is venni néha – Ez mindig ilyen? Mintha egy akciófilmben lettünk volna...
- Őszintén? Életemben először futottam fotósok elől – ő is nehezen vette a levegőt – Úristen kiköpöm a tüdőmet. Jössz nekem egyel – ezt most nem egészen értettem.
- Miért is?
- Mert te tehetsz róla, ha itt fulladok meg – értetlenül néztem rá, ezért folytatta – miattad kezdtem el futni. Nem akartam, hogy holnap minden újság címlapján ott viríts. Elég ha engem szednek darabokra, én már megszoktam úgy ahogy. De soha nem tennék ki ennek senkit, ha nem muszáj – sikerült meglepnie az őszinteségével. Szóval csak engem védett. Nem tudom miért, de a szívem, ami már kezdett normális tempóban verni, most újra száguldott. Átjárt valami különös érzés. Csak egyetlen szót sikerült kinyögnöm:
- Köszönöm – tényleg hálás voltam neki. Azt hiszem, hogy a médiacirkuszra nem voltam felkészülve.
- Igazán nincs mit – mosolygott rám. Mindketten megnyugodtunk kicsit, a légzésünk visszaállt a normál tempóra.
- Mégis merre menjek? - kérdezte türelmetlenül a sofőr. A nagy ”menekülésben” el is felejtettem, hogy egy taxiban ülünk. Mondani akartam, hogy hova megyünk, de fogalmam sem volt róla, hogy Rob melyik szállodában szállt meg.
- Melyik hotelben szálltál meg? - fordultam felé
- A Four Seasons-ben – gondolhattam volna. Elmondtam a taxisnak, majd kifelé bámultam az ablakon.

A csókon töprengtem. Még most is belebizsergek ha rágondolok. Nem tagadhatom, hogy jó volt. Sőt! Nagyon is élveztem. Nem tudom mi lett volna, ha nem állok le. Talán ott esünk egymásnak a kapualjban. Úristen. Csak elképzeltem és már érzem, hogy pirulok. Bármennyire is jó volt, többször nem ismétlődhet meg. Hogy miért nem? A válasz egyszerű: nem biztos, hogy meg tudnék állni egyetlen csóknál.

Rob
Miután láttam, hogy mennyire zavarban van, jobbnak láttam ha minél előbb kijutunk innen. Kinéztem az ajtón, de nem láttam senkit. Csak egy taxi közeledett, ami pont kapóra jött. Megfogtam Alexa kezét- aki egy percig se tiltakozott a legnagyobb örömömre – és kiléptünk az utcára. Odakiáltottam a taxinak, ami nagyon rossz ötletnek bizonyult. A következő pillanatban már megint futottunk. Komolyan eddigi életem során összesen nem futottam ennyit, mint az elmúlt pár perc alatt. Bepattantunk a kocsiba és egyből rászóltam a sofőrre, hogy induljon. Alexa is erre gondolt ugyanabban a pillanatban és sikerült szegény férfit halálra ijeszteni. Biztos hibbantnak nézett minket, de azért elindult szerencsére. Alig kaptam levegőt. Nem elég, hogy lefutottam egy maratont, de még a nevetést sem bírtam abbahagyni. Ez nem az én nikotintúltengéses tüdőmnek lett kitalálva. Meg is jegyeztem Alexának, hogy ő lesz a hibás, ha kilehelem a lelkemet.

Hogy miért? Tényleg nem tudja, hogy csak őt próbáltam megvédeni? Ennyit szenvedek miatta és észre se veszi? Ezután a felismerés után csak úgy dőltek belőlem a szavak. Még magamat is sikerült meglepnem az őszinteségemmel. És most kivételesen tényleg az igazat mondtam. Meg akartam óvni ettől az őrülettől, ami körülvesz. Bármennyire is magabiztosnak mutatja magát egyes helyzetekben, ezt ő se bírná elviselni. A szemeiben a meglepettség és végtelen hála tükröződött vissza, amit később szavakban is kifejezett.Ezután már csak egyszer szólt hozzám. A szállodára volt kíváncsi, ahol megszálltam. Kissé meglepődtem, hogy nem haza akar menni. Mielőtt rákérdezhettem volna elfordította az arcát az ablak felé. Pár pillanatig még figyeltem és azon gondolkoztam vajon mi jár most a fejében. Azt tudtam, hogy az enyémben mi. A csókja.

Én is néztem a mellettünk elsuhanó tájat és közben lepergett a szemem előtt minden egyes pillanat. Ahogy testünk szorosan összepréselődött és ahogy Alexa ajkai cirógatták az enyémet. Mérhetetlen vágyat éreztem iránta, amit egyetlen csókjával sikerült kiváltania belőlem. Talán ha nem fogom meg a derekát, ha nem húzódik el akkor talán tovább mentünk volna és ott esünk egymásnak. Csupán azzal, hogy ezt elképzeltem, éreztem, hogy a vágyaim új életre kelnek és egyetlen pontban összpontosulnak. Gyorsan elhessegettem a fantáziám által kreált képeket. Nem akartam, hogy szemmel látható bizonyítéka legyen a vágyaimnak. Mégis akármennyire próbáltam másra koncentrálni nem ment. A szám egyfolytában bizsergett és Alexa csókja után szomjazott. Alig vártam, hogy még egyszer megízlelhessem.

Alexa
- Megérkeztünk – mondta a sofőr ezzel kizökkentve a gondolataimból. Észre se vettem, hogy így elment az idő. Vagy csak a szálloda volt túl közel. Hát akkor ennyi volt a mai nap. Nem igazán így terveztem. Még annyi mindent szerettem volna megmutatni neki. Szerettem volna jobban megismerni. Neki is el akartam ezt mondani, de megelőzött.
- Nem akarsz feljönni? - kérdezte és én tágra nyílt szemekkel néztem rá. Még a levegő is a tüdőmben akadt. Menjek fel hozzá?! Az egyik felem egyből rávágta volna, hogy ”Oké, mehetünk”, de egy vészcsengő csilingelt a fejemben, hogy ez nem biztos, hogy jó ötlet. Mielőtt folytathattam volna ezt a gondolatmenetet Rob ismét közbe vágott – persze csak ha szeretnél – mentegetőzött – ne aggódj nincs semmi hátsó szándékom esküszöm – emelte fel a kezét – csak beszélgetni szeretnék – elég őszintének tűnt.
- Oké mehetünk – végül nem a józanabbik énem győzött. Abból, hogy felmegyek a hotelszobájába nagy baj nem történhet. Remélem.
- Oké akkor én bemegyek és pár perc múlva gyere utánam. Tudod a fotósok miatt – oda pillantottam a bejárathoz. Szerencsére csak egy-két hiéna lézengett ott. Már most annyira utáltam őket, pedig még csak egy napja szembesültem velük.
- Mi a baj? - kérdezte Rob
- Miért lenne baj? - mosolyogtam rá.
- Csak mert összehúztad a szemed és a fejedet ingattad – mosolygott ő is
- Tényleg? Nem vettem észre. Csak a hién... fotósok. Annyira idegesítőek. Nem is tudom te hogy bírod őket elviselni. Én legszívesebben bevernék nekik egyet. - erre felkacagott
- Na ezt azért egyszer megnézném. Különben ezt sose lehet megszokni. Csak el kell fogadni, hogy nem tudsz ellenük mit tenni. - elgondolkodott egy pillanatra – Akkor én... - mutatott a szálloda felé és már nyitotta is ki az ajtót
- Persze menj csak. Akkor pár perc és megyek utánad
- Rendben – már félig kint volt a kocsiból, amikor mint Columbo visszaszólt. - 6. emelet, majd a liftnél megvárlak.
- Oké, akkor a liftnél – megint elindult, de valami még az eszébe jutott, így visszahajolt az autóba.
- Mennyivel tartozom a sofőrnek? Megkérdeznéd? - nyúlt a zsebébe
- Hagyd csak majd én kifizetem
- Na azt már nem. Én hívtalak el és miattam kellett taxiba szállnunk – akadékoskodott. De én már ki is találtam, hogy fogom meggyőzni.
- Gondolom csak dollár van nálad – bólintott – hát akkor sajnálom, de azzal nem tudsz fizetni. - úgy nézett rám, mintha megőrültem volna. Persze fizethetett volna dollárral is de neki ezt nem kell tudnia. - Szóval menj már, majd én elintézem.
- Oké már itt sem vagyok – azzal bezárta az ajtót.

Valószínűleg most a porba tiportam a férfiúi hiúságát, de nem hagyhatom, hogy mindent ő fizessen. Bár ha jobban belegondolok eddig semmiért sem kellett fizetnünk, ”hála” a rajongóknak. Láttam, ahogy bemegy a szállodába nem kis erőfeszítés árán. Kifizettem a taxit, vettem egy nagy levegőt és elindultam a szálloda felé, abban a reménykedve, hogy talán még nincs elszúrva a mai nap.

Rob
Megérkeztünk – ez volt az a szó, ami felébresztett az ábrándozásból. A francba túl gyorsan ideértünk. Még nem akartam, hogy vége legyen a napnak. Jobban mondva azt nem akartam, hogy így érjen véget. Gyerünk Rob! Találj ki valamit! Esetleg - gondolkodtam el egy pillanatra - Igen ez lesz a megoldás. Végül is mi lehet a legrosszabb, ami történhet? Legfeljebb nemet mondd, vagy behúz egy hatalmasat.
- Nem akarsz feljönni? - hát tessék kimondtam. 1,2,3,4... oké még nem ütött meg. Ez jó jel. Láttam rajta, hogy meglepődött és habozott. Igyekeztem meggyőzni, hogy ez nem jelent semmi és nem fogom leteperni. Habár ez nem is olyan rossz ötlet – gondolkodtam el egy pillanatra. Jó elég volt Rob! Egyszerre csak egy lépés. Már annak is örültem volna, ha össze lennénk zárva egy szobába. Most tényleg csak beszélgetni akartam vele és minél tovább nyújtani a mai napot. Már épp lemondtam az egészről, amikor hirtelen beleegyezett. Egy pillanatra bennragadt a levegő a tüdőmben, aztán összeszedtem magam és vázoltam Alexának a ”tervet”.

Amint meglátta a fotósokat nagyon dühösnek látszott. És ez az a nézés, amit sose szeretnék látni szemtől szembe. Ha a tekintettel ölni lehetne, akkor már az összes paparazzi holtan feküdne a járdán. 

- Csak a hién... fotósok. Annyira idegesítőek. Nem is tudom te hogy bírod őket elviselni. Én legszívesebben bevernék nekik egyet. - a kis amazon. Ez egy egészen új arca. Mondjuk az étteremben is előjött ez a harciasabb énje, de akkor nem láttam a szemében ezt a mérhetetlen gyűlöletet. Pár pillanatig még néztük egymást, aztán kiszálltam. És ekkor bevillant, hogy azt se tudja melyik emeletre kell jönnie.
- 6. emelet, majd a liftnél megvárlak. - bólintott és én becsuktam az ajtót. Már majdnem elindultam, amikor rájöttem, hogy mekkora bunkó vagyok. Ki se fizettem a taxit. Komolyan rosszabb vagyok mint egy 90 éves öregember. Ennyire nem hagyhat cserben a memóriám. Ez a lány tényleg elvette az eszem. Persze, hogy nem engedte, hogy fizessek és különben is mi az, hogy nem lehet dollárral fizetni? Úristen hova kerültem. Mivel jobb ötletem nem volt, így hagytam, hogy ő rendezze a számlát. Majd valahogy kárpótolom. Oké nyugi Rob. Kapucni fel, csak lefelé nézz és menj egyenesen előre.

A fotósok egyből kiszúrtak és vadul kattintgatni kezdték a gépeiket. Vagy ezer kép készült az alatt a pár másodperc alatt amíg beértem az előtérbe. Szerencsére oda már nem követhettek. Oda köszöntem a recepciós lánynak és megszaporázva a lépteimet a lifthez siettem. Nem kellett sokáig várnom és már haladtam is felfelé. Miután kiszálltam a hatodikon leültem egy fotelba és felhívtam Dean-t, hogy ne aggódjon meg van még mindenem. A hangja alapján hatalmas kő esett le a szívéről, hogy épségben megérkeztem. Tényleg mintha az apukám lenne, akinél mindig be kell jelentkezni, amint hazaértem. Miután megbeszéltük a dolgokat Alexa még sehol se volt. Pedig legalább 10 perc is eltel mióta ott hagytam az autóban. Remélem nem történt semmi baja.

Alexa
Kissé idegesen lépkedtem a bejárat felé. Reméltem, hogy nem fognak felismerni a paparazzik. Szerencsém volt, mert nem is figyeltek rám, miközben elhaladtam közöttük. A londiner udvariasan kinyitotta az ajtót előttem.
- Köszöntjük a Four Seasons-ben kisasszony
- Köszönöm – mosolyogtam rá. Belépve az előcsarnokba, nem várt látvány fogadott. Azt hiszem még a szám is tátva maradt és csak körbe-körbe forogtam. Próbáltam megemészteni a látottakat. Mérhetetlen luxusról árulkodott minden. A padló márványból készült, a plafonról egy hatalmas kristály csillár köszöntötte a vendégeket. A hatalmas előtér közepén egy szépen megmunkált asztal állt egy óriási és csodaszép virágcsokorral a közepén. Még életemben nem láttam ilyen gyönyörű szállodát. Igaz eddig nem is nagyon voltam egybe sem. A recepciós hölgy megunta, hogy csak bámészkodom és megszólított.
- Segíthetek kisasszony?
- Jó napot! Igen. A liftet keresem. - léptem oda a pulthoz
- Szabadna megtudnom miért?
- Persze – mosolyogtam – az egyik barátomhoz jöttem. A hatodik emeleten lakik.
- Sajnálom kisasszony, de nem engedhetem fel. Hacsak a barátja nem szólt ide nekünk, hogy vendége érkezik. Hogy hívják a barátját? - na ha most megmondom neki biztos hülyének néz, vagy egy őrült rajongónak, aki csak beakar jutni imádata tárgyához. Nem tehettem mást, ha még az idén fel akarok jutni hozzá. Nagyon remélem, hogy szólt az érkezésemről.
- Robert Pattinson – na mit mondtam. Úgy nézett rám, mint akinek elmentek otthonról.
- Most ezt komolyan mondja? Ez elég rossz vicc kisasszony. Azt hitte, hogy ilyen könnyen Mr. Pattinson közelébe juthat? Ki kell, hogy ábrándítsam. És most megkérném, hogy távozzon.
- Teljesen komolyan mondtam. És ne aggódjon nem vagyok rajongó. Mr. Pattinson már vár rám.
- Tudja naponta hányan jönnek ezzel a szöveggel, amikor egy-egy híresség itt tartózkodik? Kérem kisasszony távozzon. Nem szeretném kidobatni. - na jó most már mérges lettem. Még, hogy kidobatni. Na most nagyot fogsz koppanni kislány. A mobilom után kezdtem kutatni a táskámban. Miután nagy nehezen előkotortam és tárcsáztam Robot.
- Sajnálom kisasszony, de eddig tartott a türelmem – intett az egyik biztonsági őrnek, aki megindult felém.
- Csak egy perc – emeltem fel a mutatóujjamat. Amint csörgött kettőt, Rob már fel is vette.
- Szia Alexa. Hol vagy? Minden rendben? - hangja aggodalmasan csengett. Nagyon jól esett, hogy aggódik értem.
- Itt vagyok az előtérben, csak a recepciós kisasszony nem akar felengedni hozzád. Azt hiszi valami őrült rajongó vagyok.
- Ó a francba elfelejtettem neki szólni, hogy jössz. Ne haragudj máris intézkedem. Oda adnád neki a telefont?
- Persze. - odanyújtottam a lánynak a mobilomat – Mr. Pattinson önnel akar beszélni. - először nagyon meglepődött. Gondolom lövése se volt, hogy honnan tudom Rob számát. Nem nagyon figyeltem arra mit beszélnek, de azt hallottam, hogy sűrűn elnézést kér. Hát azt jól is teszi. Miután végeztek visszaadta a mobilomat.
- Sajnálom kisasszony az előbbi incidenst, de nekem az a dolgom, hogy védjem a vendégeink magánéletét. Az egyik alkalmazottunk elkíséri Önt a lifthez és még egyszer elnézést kérek.
- Köszönöm és semmi baj, megértem – mosolyogtam kedvesen, de belül egyáltalán nem voltam ennyire elnéző. Egy kedves és elég nagy darab fiatalember odakísért a lifthez. Megköszöntem a segítségét és beszálltam. Amikor kinyílt a liftajtó Rob ott állt a szemközti falnál.
- Szia. Ne haragudj, de elfelejtettem szólni, hogy jössz.
- Semmi baj. Élvezet volt nézni a csaj arcát, amikor rájött, hogy tényleg ismerlek – kuncogtam. Elindultunk a folyosón egymás mellett. Kezdett úrrá lenni rajtam az izgatottság, ahogy közeledtünk a szobája felé. 610, 611,612, 613....
- Megérkeztünk – mondta majd kinyitotta az ajtót. - Fáradjon beljebb kisasszony
- Köszönöm, nagyon kedves – amint körbenéztem a szobában leesett az állam megint. Nem is szoba volt, hanem lakosztály. Egy hatalmas előszoba volt asztallal és az elmaradhatatlan virágcsokorral, egy bárpult, egy hatalmas kanapé, fotelekkel. Az előszobából nyílt egy kis erkély is, illetve a hálószoba. Az ajtót nyitva felejtette Rob így láttam, hogy bent egy hatalmas franciaágy terül el. Egyszerűen gyönyörű volt. Ízlésesen berendezve minden egyes helység. De mit is vártam? Elvileg ez egy öt csillagos hotel.
- Ne haragudj a rendetlenségért – jött zavarba
- Miféle rendetlenségről beszélsz? Ez gyönyörű. Még soha életemben nem voltam ilyen szép lakosztályban. - ámuldoztam tovább. Rob csak mosolygott rajtam.
- Öhmm...kérsz valamit? Esetleg egy italt?
- Nem kösz. Nem bánod, ha kimegyek a teraszra?
- Persze, hogy nem. - indult el felém, de elég hangosan kopogtattak az ajtón. - Menj csak nyugodtan. Mindjárt megyek én is csak megnézem ki akarja betörni az ajtómat.

Így is tettem. Kiléptem a teraszra és csodálatos kilátás tárult elém. Pont a Lánchíddal szemben volt a szoba és be lehetett látni az egész várost. Lenyűgözött a látvány. Ezt meg kell örökítenem – gondoltam. Indultam is volna be a gépemért, de bentről veszekedés hangjai szűrődtek ki. Tudom nem szép dolog a hallgatózás, de úgy döntöttem maradok még pár pillanatig, mielőtt megzavarom őket.

Rob
Mikor Alexa hívott, hogy jól van csak nem tud feljönni először is megkönnyebbültem, másodszor pedig rájöttem, hogy mekkora ökör vagyok. Arra nem is gondoltam, hogy nem fogják felengedni, pedig tudhattam volna. Pont én voltam az, aki megkérte a személyzetet, hogy senkit ne engedjenek fel. Miután sikerült tisztáznom a helyzetet a recepciós lánnyal, már alig vártam, hogy Alexa felérjen a lifttel. Nem kellett sokat várnom és a liftajtó kinyílt. Egy gyönyörű nő lépett ki belőle és egyenesen felém közeledett. Csendben tettük meg azt a pár métert a lakosztályomig. Szélesre tártam előtte az ajtót és belépett a szobába. Aranyos volt, ahogy gyermeki lelkesedéssel nézett körül. Látszott rajta, hogy lenyűgözi a látvány. Engem már nem nagyon hatnak meg ezek a dolgok. Minden lakosztály egyforma. Kivéve, hogy L.A.-ben még egy zongorát is bepakoltak a szobába. Hát most átkoztam magam, hogy nem pakoltam el a cuccaimat. Elég nagy volt a rendetlenség, de Alexa vagy nem vette észre, vagy nem érdekelte különösebben. Itallal is megkínáltam, de azt sem kért. A szoba most jobban izgatta mint én. Épp az erkélyre tartottunk, amikor valaki veszettül dörömbölni kezdett az ajtón. Kénytelen voltam megnézni a látogatómat, mielőtt rám töri az ajtót. Bárki legyen is az elküldöm a búsba az tuti. Elég mérgesen nyitottam ki az ajtót és azt hiszem az állam a padlón kötött ki.
- Stephanie?? Hogy kerülsz ide?
- Repülővel – fogta magát besurrant mellettem. - azt hitted, hogy hagyom majd hogy kibújj a kötelezettségeid alól? - kérdezte felháborodottan
- Oké, ezt most nem igazán értem – csuktam be az ajtót
- Szerencsédre egy-két interjút el tudtam napolni, de nem mindet. Úgyhogy ide hozattam az újságírók egy részét. A rádiós interjúidat pedig telefonon fogod elintézni. Tudod, ha Mohamed nem megy a hegyhez... - beletelt egy kis időbe mire felfogtam Steph szavait. Mikor sikerült feldolgoznom az információkat, mint egy vulkán, úgy robbantam ki.
- Te megőrültél? Mi az, hogy idehozattad az újságírókat? Mondtam, hogy holnap megyek vissza. Nem lehetett volna várni még egy napot? - nagyon ideges lettem és elkezdtem fel-alá járkálni a szobában. Mégis, hogy a fenébe jön ahhoz, hogy így megszabja nekem mit tehetek és mit nem. Nem vagyok egy báb, amit kedvére rángathat.
- Rob szépen kérlek ne kiabálj és nyugodj meg.
- Nyugodjak meg? Mégis, hogy a francba nyugodjak meg, amikor idehozod a nyakamra az újságírókat? Azt hittem lehet legalább két nyomorult média mentes napom, erre te... ezt nem hiszem el – keserűen felnevettem
- Nézd sajnálom, de téged kötnek a szerződések, de ezt már mondtam neked egy párszor. Szóval szedd össze magad és indulás. Fél óra múlva kezdődik az első rádióinterjúd. - Mi? Fél óra? Nem. Kizárt, hogy most elmenjek, amikor Alexa itt van nálam.
- Steph most nem mehetek el
- Sajnálom, de nincs választásod – nyomkodta közben a mobilját. Mi az, hogy nincs választásom. Szabad ember vagyok, ebben a rohadt szabad világban. Nem hagyom, hogy megmondja mit csináljak. Oké, nyugi Rob. Ő mégis csak Stephanie. A pót anyád. Nagy levegő.
- Tényleg nem mehetek, vendégem van. - na erre a kijelentésemre egyből felkapta a fejét.
- Vendéged? - kérdezte eléggé meglepődött arcot vágva – mégis miféle vendéged, így egy napnyi itt tartózkodás után? Ugye nem egy prostituált? Mert azt elég nehezen magyaráznám ki a sajtó előtt

- Mi?? nem, dehogy! - túrtam a hajamba. Hogy gondolhatta ezt? Még sose kényszerültem egy hivatásos lány szolgáltatásaira.
- Komolyan Rob, ha nem bírsz magaddal, akkor miért nem hoztad magaddal Kristent?
- Hogy jön ide most Kristen? És különben is. Én és Kris csak barátok vagyunk.
- Szívem engem nem versz át. Csak rátok kell nézni mikor együtt vagytok. Csak úgy izzik körülöttetek a levegő – ez meghibbant? Megártott neki a repülőút, vagy a környezetváltozás. Még, hogy én és Kristen. Régen talán, de nem most. Nem is tudom miből gondolja, hogy Kristennel együtt vagyunk. De ez most nem is nagyon érdekel.
- Steph hagyjuk ezt, rendben? - reméltem ezzel lezártnak tekinti a témát és vissza térhetünk az eredeti kiinduló ponthoz. Miszerint nem szándékozom sehová sem menni.
- Oké, de tudom, amit tudok – nézett rám sejtelmesen. Azt hiszem lemaradtam valamiről. Viszont én is tudom, amit tudok. Méghozzá azt, hogy Kris csak egy barát, aki közel áll hozzám. Semmi több. Gőzöm sincs honnan veszi ezt a marhaságot. Hacsak. Nem az kizárt. Kristen talán többet érez irántam? Nem az lehetetlen, észre vettem volna. De akkor mégis mi volt ez a kijelentés Stephtől? Ezt ki kell derítenem. Most azonnal tisztáznom kell a dolgokat. Mielőtt rákérdezhettem volna a dologra drága ügynököm közbe szólt.
- Na gyerünk, induljunk mielőtt elkésünk. - ezt nem hiszem el
- Mondtam már, hogy nem tudok, mert van nálam valaki.
- És ki az a ”titokzatos” illető?
- Én volnék – szólalt meg kicsit félszegen Alexa a teraszajtóban. Úristen elfeledkeztem arról, hogy odakint ácsorog. Mekkora barom vagyok, már biztos halálra fagyott. Remélem nem hallotta az előbbi beszélgetésünket. Nem szeretném, ha téves következtetéseket vonna le.
- Te? - kérdezte gúnyosan Steph. Ezek szerint ismeri Alexát. De honnan?